Keresem a ... című könyvet. Ugye neked megvan? Elküldöd nekem?

Hogy fizessek érte? Nem, nem akarok!

„– Hahó! Keresem Katie P.-től a „Kell nekem” sorozat részeit.
 – Szia! Nekem megvan az összes. Szuper könyvek!
 – Megkaphatom?
 – Persze. Adj egy e-mail címet és már küldöm is pdf-ben…”

Hogy mi?

keresem.jpg

Kapják fel a fejüket az írók, amikor egy „Könyvek megszámlálhatatlanul csak neked csak most, természetesen tök ingyen pdf-ben” elnevezésű csoportból – amely sajnálatos módon száz számra burjánzik az interneten - kiszivárog egy-egy hasonló üzenetváltás. 

Ha létezik valami, amire a hazai – és nem hazai – íróközösség egyöntetűen, gombnyomásra vérszemet kap, az a könyvek ellopásának, letöltésének, torrent oldalakra feltöltésének és e-mail-ben küldözgetésének kérdése, miközben ugyanez a téma az is, amivel kapcsolatban a könyvek két végén táborozó pólus – író és olvasó – szó szerint ölre képes menni.

Egy előző cikkünkben azt tártuk fel, milyen költségek állnak a könyvkiadás mögött, és határozzák meg a könyvek eladási árát. Most a könyves világ egy másik olyan kérdését feszegetjük, amely időnként előkerül, de igazából érdemben mégsem történik semmi az ügyben: könyvek ingyen letöltése vs. az írók ellehetetlenítése a kiesett bevétellel.

Körülbelül két éve annak, hogy ez a vita a szemünk előtt élesedett ki. Addig is megvolt persze, és időről-időre fellángolt, de két éve egy, a saját könyveinek letöltése ellen szót emelő írónő közösségi oldalakon történő „szétszedése” után az írók fellázadtak. Azt mondták, elég volt abból, hogy nem csak korlátlanul osztogatják – ingyen és illegálisan - elektronikusan a könyveiket, de még le is hordják őket, ha fel merik hívni a figyelmet arra, hogy ezzel őket gyakorlatilag meglopják.

Ez az a téma, ahol nincsenek határok, nincs finomkodás a nézetek kifejtésében, hiszen mindkét oldal a saját igazát védi. Védheti is, mert ha meghallgatjuk az indokaikat, abból kiderül, hogy van igazság az álláspontjukban.

Az, hogy az írók könyve jogvédett szellemi termék, nem vita tárgya. Akárhogyan kerül is ki a torrent oldalakra, vagy a pdf megosztó csoportokba, az is bűnt követ el, aki feltölti, és az is, aki letölti vagy adott esetben tovább küldi. Ez alól az sem kivétel, aki egy papír alapon megszerzett könyvet szkennel be és az sem, aki – legálisan – megvásárol egy e-book formájú könyvet, majd azt „dobja be a közösbe”. Egy dolgot kell csak megérteni, ami egy egyszerű hasonlattal szemléltethető. Ez a lopás semmiben nem különbözik attól, ha a kedves olvasó átmászik a szomszéd lakásba, onnan elemel a könyvespolcról egy könyvet, aztán hazaviszi, és azt gondolja, hogy az onnantól kezdve az övé. Ezzel azon kívül, hogy bűncselekményt valósít meg, megkárosítja az írót, a kiadót, és szépen lassan ellehetetleníti további létezésüket. Aztán pedig csodálkozik, hogy ez pont azoknak a szereplőknek nem tetszik, akik megdolgoztak azért a kéziratért, ami egyébként tetszik az olvasónak, sőt, szeretne még többet is olvasni belőle, csak épp ingyen.

Az utóbbi években feljegyzett „összecsapásokból” azért kiderült, milyen indokokat szoktak felhozni ezen csoportosulások tagjai, saját védelmük érdekében, és indokaikat figyelembe véve nagy általánosságban oda lyukadunk ki, amiről senki nem beszél szívesen: az anyagiakhoz.

Azt előző cikkeinkben már megírtuk, hogy ez bizony a kritikus pont, amely a könyvpiac szereplői közé azt a bizonyos éket veri. Az író bevétel nélkül nem tudja munkásságát tovább folytatni – hiszen élnie neki is kell valamiből – az olvasó azonban az ár miatt jobb esetben egyszerűen nem veszi meg azt a bizonyos könyvet, rosszabb esetben megszerzi illegális útvonalon.

Ezt így végiggondolva azért az látható, hogy ebben a játszmában az író mindenképpen veszít, az olvasó – ha nem gondol bele a károkozásba – akár még elégedett is lehet, igaz, elégedettsége nem tarthat örökké. Ha ugyanis ez a fajta illegális megoldás elég nagy teret nyer – és sajnos afelé halad –, akkor az olvasó egy idő után már nem kap új könyveket. Hazai írótól semmiképp. Egyszerűen azért, mert a sok ingyenes letöltés vagy bedönti a magyar szerzők által kiadott könyvek piacát, vagy az írók maguk döntenek úgy, hogy befejezik.

Borús kilátások, de ne higgyük azt, hogy ez a lehetőség csak valami végső, irodalmi-apokalipszisben fordulhat elő, valamikor a távoli jövőben és egy messzi-messzi galaxisban. Ha a megismert tendencia folytatódik, talán nincs is olyan messze az a bizonyos jövő.

Ideje tehát nemcsak elgondolkodni, de teljes szemléletet és nézőpontot is váltani. Mert meg tudjuk oldani.

Az Imádom a Könyveket közössége évek óta azon munkálkodik, hogy az irodalom szereplőit közös fedél alá hozza, így ha valaki, hát ők tudják, melyik tábor mit szeretne, ki-milyen sebeket gyűjtött be az idők során a könyvekkel kapcsolatban. Tapasztalatuk van elég, és talán ez volt az indok, amiért éppen ők találták meg a megoldást az áldatlan állapotokra. Mert még mindig van visszaút, gyógyír a sérelmekre, és olyan megoldás, amely mindkét tábor megelégedésére szolgálhat, köszönet érte a konyvmogul.hu csapatának is.

Ez pedig az 1000 könyv kezdeményezés, amellyel író és olvasó egyaránt elégedett lehet, amellyel a továbbiakban fel nem merülhet a „túl drága a könyv” indoka a nem vásárlás, vagy épp a letöltés mellett, és amellyel az író leteszi elköteleződésének zálogát az olvasói felé.

Csak együttműködés kell, kibúvók keresése nélkül. Erre szolgál az 1000 könyv kezdeményezés, amellyel mindkét fél megkaphatja, amit szeretne. Az ára pedig csupán közreműködés és saját igényeinek részbeni feladása. Az író óriási kedvezményt ad, cserébe „hírverést kér”. Az olvasó olyan árat kap, amely mellett a továbbiakban szóba sem kerülhet az ár eltántorító ereje, és csupán annyit kell tennie, hogy kicsit türelemmel vár és elősegíti a szerző nevének terjesztését.

Pofonegyszerű. Az a fajta megoldás, ami olyan egyszerű, hogy az ember azon gondolkodik, miért nem neki jutott eszébe ez a lehetőség és miért nem hamarabb? Bárhogy is, a lényeg, hogy most előttünk az esély. És, ha tényleg változni akarunk, ha tényleg változtatni akarunk, akkor írók és olvasók tömege fog össze az írás és olvasás szeretetéért, a közös jövőért, a magyar irodalom szolgálatában.

A végeredmény talán egy új jelszó lehet, amellyel nem csak hazánkban, de az egész világon példát mutathatunk.

Ne tölts le, ne küldd el! A hírt terjeszd, ne a linket! Hiszen jut "KÖNYV MINDENKINEK – Nekem, Neked, és Neki is...”

https://1000.konyvmogul.hu