A konyvmogul.hu csapata meglépte...

Nem ismernek lehetetlent.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” - Széchenyi István

Nagy ember, nagy mondása, amely ma is megállja a helyét. De említhetnénk mást is. Bátraké a szerencse. Egységben az erő. Örök érvényű mondások, nem csak harchoz, felfedezéshez, de akár kultúrához is. Az, hogy a ma embere hogyan értelmezi és használja céljai megvalósításában, csak rajta múlik.

Új tervek, nagy célok nélkül a fejlődés megreked. A történelem igazsága ez. Ha nincsenek álmodozók, felfedezők, feltalálók, akik hisznek elméletük helyességében és tűzön-vízen át próbálják azt megvalósítani, ma a világ sok-sok dologgal lenne szegényebb orvostudomány, technika, művészetek terén.

A célig vezető út a legritkább esetben könnyed és egyenes. A nehézségek száma a végtelennel vetekszik, így innováció esetében az összefogás ereje felértékelődik. Megléte a sikerhez szükségszerű, kivitelezése ugyanakkor nem egyszerű. A kockázat nagy. Talán éppen ezért vállalják fel olyan kevesen.

A KonyvMogul.hu csapata azonban megtette.

A könyvek, a hazai szerzők és az olvasók szolgálatában állnak a kezdetek óta. A #KönyvMogul webáruház megalapításával már bebizonyították a kortárs szerzők boldogulása iránti elköteleződésüket, a webáruház beindítása után azonban még tovább mentek.

Elhatározták, hogy megismerik a könyves világ valamennyi szereplőjét és egy fedél alá hozzák őket. Mert összetartoznak. Író nélkül nincs könyv, a könyv azonban mit sem ér olvasó nélkül. Így e három szereplő összetartozik, szoros kölcsönhatásban áll egymással, és kapcsolatuk mindannyiuk számára meghatározó. 

A KönyvMogul csapata felmérte hát igényeiket, vágyaikat, sérelmeiket, majd kitalálták, hogyan kaphatja meg mindenki az irodalom világában azt, amire vágyik. Az író önmaga kiteljesítésére és célközönsége elérésére, az olvasó minőségi könyvekre, a lehető legköltséghatékonyabban. 

Az igények nagyok, megvalósításuk nehéz, de nem lehetetlen. Csak egy merész ötlet kell. A KönyvMogul adta hát a koncepciót, amellyel, és a helyszínt, ahol mindez megvalósulhat.

Tervükkel írókat kerestek fel és győztek meg annak potenciáljáról: adjanak exkluzív kedvezményt, cserébe kérjenek olvasói segítséget a könyvek terjesztéséhez. Összefogták a projektre vállalkozó szerzőket, összeállították a könyvkínálatot, létrehozták a technikai feltételeket: egy eddig még nem látott, minden tekintetben újító webáruházat. Megvalósították és mozgásba hozták a projekt elemeit.

Újító szándék, kreativitás, lendület, idő, energia, befektetés, munka. Ezt mind hozzáadták. És még valamit. A kockázatot, méghozzá az összes szereplő helyett. Mert az írók és az olvasók számára a kezdeményezés kockázatot nem hordoz magában. Lehetőséget, nyereséget viszont annál inkább.

Az azonban, hogy az útjára indított inga mozgását felveszi-e a célközönség – vagyis az olvasók - és saját lendülettel mozgásban tartják-e, rajtuk múlik. Az írók már csatlakoztak, most a másik oldalon a sor. Az olvasókon. Mert megkaphatják, amire vágynak, közreműködésért cserébe.

A kérdés csak az, felismerik és magukévá teszik-e az egységben rejlő lehetőségeket és a szlogenben lévő erőt: „KÖNYVET MINDENKINEK – Nekem, Neked és Neki is...

Miért ne működhetne így? Jobban mondva miért kellene, hogy minden úgy működjön, ahogy régen? A világ változik, változzon hát a könyvértékesítés is! Az újítás jó, sőt szükséges. Miért ne lehetne a könyvválaszték széles, a könyv kedvezményes, író és olvasó egyaránt megelégedett? Együtt sikerül!

Fogjon össze az ország összes könyvimádója és hozzanak új lendületet a hazai irodalmi életbe! Legyünk a sok ezer könyv országa!

https://1000.konyvmogul.hu

Írta: Nyíri Abigél