Szerettem volna hinni a csodában. Ki ne akarna? Mindenhonnan csak azt halljuk, hogy tedd meg, hiszen ha megteszed, sikerülni fog. Ne álmodozz! Ne várd, hogy rád mosolyogjon a szerencse!

Na persze, ha mindez olyan könnyű lenne!

Ha nem támogat senki, és nincs tőkéd, akkor nagyon nehéz nekivágni az ismeretlennek. Ne gondold, hogy a támogatók és a tőke végig kitart! Bármit teszel ezek rohamtempóban kopnak ki a mindennapjaidból, és az önbizalmadat is viszik magukkal. A társadalom belénk sulykolja, hogy csak akkor vagyunk hasznosak, ha mi is éjt nappallá téve keményen dolgozunk és a kemény munkánk gyümölcseként a bankszámlánk is megfelelő mértékben hízik. Az ismeretlen úton sajnos a bankszámlánk teltkarcsúból anorexiássá fog változni, hiszen mindenhez idő kell, emiatt pedig egy év alatt aligha váltjuk meg a világot és robbantunk bankot.

Mit tehetünk, ha vészesen közeledünk a végekhez?

A) Kapaszkodhatunk az útitársainkban, akik hozzánk hasonlóan bíznak abban, hogy az álmaik valóra válnak.

B) Sutba dobhatunk mindent és lapos kúszásban visszamegyünk a robotba.

Én hinni akarok.

Hinni akarok abban, hogy lehet minőséget adni az olvasók kezébe.

Hinni akarok a jó könyvekben.

Hinni akarok abban, hogy az emberek szeretnének értékes dolgokat kapni.

Hinni akarok abban, hogy szükség van az írókra és más művészekre is.

Hinni akarok abban, hogy lehetek író ebben az életben.

Hinni akarok abban, hogy van még erőm.

Hinni.

Csak hinni.