Szerintem megegyezhetünk abban, hogy általános jelenség az olvasási válság. Akik még nem kapták el soha ezt a gyorsan terjedő betegséget, azok nagyon szerencsések. Én viszont nem tartozom ezen mázlisták közé. Főleg nem idén. 2019 a válság éve. Hívjatok papot! Ördögűzés rendel! 

Ez minden könyvmoly legrettegettebb démona. Úgy gondolom elkerülhetetlen, hogy egyszer mindenkire rátelepedjen ez az élősködő és kiszívja a vérét. Ha mákod van, csak rövid ideig marad, mert gyorsan megtalálod az éppen szükséges gyógyírt. Rosszabb esetben viszont hetekig, akár hónapokig is a füledbe suttogva hipnotizálja beléd, hogy nem fog tetszeni az könyv, amire hosszas keresgélés után ráakadtál. És persze hallgatsz rá, hiszen a megérzéseid már máskor is bejöttek, amikor olvasnivalót kellett választanod. Igen ám! Csak, hogy ezúttal bármihez nyúlsz, arra ráfintorog az a szemét, és végül három óra matatás után legyőzötten rogysz le a kanapéra, mondván: „Nincs egy normális könyvem se!”  

 
Amióta aktívabban részei a könyvek a mindennapjaimnak, megúsztam  ezt a kórt pár napos, maximum egy hetes pihenéssel. Most azonban... Lassan elérem a kétségbeesés legalsó szintjét és hívok egy piócás embert, vagy egy haiti-i sámánt, hogy vuduzza ki belőlem a kórságot. Soha nem tapasztaltam még ilyen hosszan, hogy egyszerűen nem tudok a kedvemre valót találni és csak toporgok egyhelyben. Belekapok ebbe-abba és érzem, hogy tetszene, de nem most. De mikor, ha nem most?! Kezdek begolyózni. Műfajt váltok, majd magyar helyett angolul olvasok, ezután visszatérek a magyar nyelvű könyvekhez, mert megint annyi agyam maradt, mint egy marék döglött lepkének. Akkor rövidebbe kezdek. És semmi. Hiába ugrálok ide-oda, semmi sem taszít ki a gödörből. Néhány történet feljebb tol és reménnyel kecsegtet, de mindig visszacsúszok az aljára a már barátként üdvözölt teremtményhez, aki megkeseríti a mindennapjaimat. Hú, de utállak! Ő viszont elégedetten vigyorog, amiért sikerült beférkőznie és tanyát vernie a fejemben. Esküszöm már medencét is építtetett a rezidenciájához. A rohadék! 

Talán belátható időn belül megszabadulok a láthatatlan cimborámtól. De az is lehet, hogy még karácsonyi ajándékot is kereshetek neki idén. Próbálok ellene tenni és legalább a kategóriát megsaccolni, amiben kutatnom kellene. De eddig még sajnos nem sikerült tuti módszert találnom. 

A Vatikánt hívjam vagy a csótányírtókat? 

(Ha bárkinek van holtbiztos tippje írjon az orszagomategykisolvasnivaloert@valsag.hu email címre. Köszönöm.)

Szerző: Miklós Nikolett