IKMI - Writers’ Club

Segítsük egymás írói karrierének fellendülését!

3_1.jpg

Egy céltudatos, a hazai irodalom és a hazai szerzők iránt elkötelezett csapat kezdeményezésére szeptember harmincadikán rajtolt el az IKMI - Writers’ Club. Az alapítók nem fukarkodtak céljaikkal, sem azok száma, sem jelentősége tekintetében.

Egy olyan erős, összetartó íróközösség létrehozása lebegett ugyanis a szemük előtt, amelyre eddig még nem volt példa a hazai irodalomban.

De a Club különlegességét nem önmagában a csoportban rejlő támogató erő és összefogás adja. Az alapító tagok ugyanis küldetésüknek érzik széles körű ismeretek átadását is. Olyan ismeretekét, amelyek új szemléleten nevelkedett író generáció alapjait fektetik le. Reményeik szerint a generáció tagja a modern kortárs irodalom lendületét kapcsolják össze a tradicionális irodalmi és könyvkiadási értékekkel. E kettő ötvözetéből született művek és írói pályafutások olyan értékek mentén haladhatnak, melyek csak a legnagyobbak sajátja. Minőségi írások, minőségi könyvek és a szakmai iránti végtelen elköteleződés, alázat.

A Club megálmodói - az írók oktatásán és támogatásán túl - nem titkoltan a “Do It Yourself” könyvkiadással szembeni ellen- támaszpontot kívántak létrehozni, a színvonalas szakmai kéziratgondozás szükségességét hirdetve.  A Clubban a közösség tagjai nem csak hozzájutnak azokhoz az ismeretekhez, melyek birtokában tudatosabban alakíthatják írói munkásságukat és fejleszthetik íráskészségüket, de olyan támogató közösség tagjaivá is válnak, melyben együtt alakíthatják a minőségi kortárs irodalmat.

A Club az egész hetet átfogóan ad feladatot a tagoknak, mindannyian tevékenyen részt vesznek a Club életében.

A tagok íráskészségét heti írásgyakorlatokkal állítják folyamatos kihívás elé. Az elkészült műveket a Clubtagok megosztják a közösséggel, így visszajelzést kapnak az esetleges hibákról és segítséget is, hogyan tudják azokat kiküszöbölni. A közösség nyújtotta jelzés az első pozitív visszacsatolást jelentheti a tagoknak, míg a más írókkal folytatott tapasztalatcsere által máshonnan nem megszerezhető ismeretekre tehetnek szert. A tapasztalatcsere egy speciális ágára is nagy hangsúlyt fektetnek, vagyis az írók által elkövethető gyakori hibákra, melyek megismertetésével szeretnék felkészíteni a Club tagjait azokra a leggyakoribb problémákra, melyeket a későbbiekben így már tudatosan kerülhetnek el.

Hasznos információk áramlanak könyvmarketing tippek formájában is, és az írói arculat kialakításában sem marad egyedül az, aki épp pályája elején, önmaga írói megkreálásán dolgozik.

Ezeken túl a Clubban a különböző pályázati lehetőségek is megismertetésre kerülnek, hiszen fontos, hogy a tagok egyetlen lehetőséget se hagyjanak ki önmaguk megmérettetésére, és az olvasók felé való bemutatkozásra.

Az IKMI - Writer’s Club szeretettel várja tagjai, akik az írás szenvedélyén túl az alábbi jelmondattal is együtt éreznek és gondolkodnak: “Segítsük egymás írói karrierének fellendülését!".