Könyvet mindenkinek - Nekem, Neked és neki is

2020\08\10

A Fellini Kultúrbisztró

Egy tökéletesen nyugodt hely olvasáshoz

A nyári hőségben mindig vízpart mellé vágyok. Kihasználva azt, hogy a városon keresztül folyik a Duna, biciklire pattanok és célba veszem a Római partot olvasáshoz tökéletes helyszín az árnyékos, ezer és ezer vendéglátóipari helység kínálata.

Egyik kedvenc helyem a Fellini Kultúrbisztró. Mintha egy pici francia Riviéra lenne a Duna parton. A pult mögött állók csíkos pólóban várják a kívánságokat, legyen szó akár italról vagy épp ételről. Én egy jéghideg rosé fröccsel a kezemben tettem meg a néhány fokból álló lépcsőt le a kavicsos partra. A szintén csíkos nyugágyak egyikén helyeztem el magam. Percekig néztem a vizet, ami teljes nyugalmat sugárzott magából. A háttérben francia sanzon zene szól. Valóban egy pici francia hangulat a parton.

book-in-the-girls-hands-5908.jpg

Szeretem ezt a helyet, mert...nyugalmat áraszt, békés, látni az eget, árnyékban ülhetek, vagy épp napon, belelógathatom a lábam a Dunába, kavicsos, limonádés, fröccsös, szendvicses, zenés, filmes, csíkos. Ha kedvem támad, beszélgethetek, vagy ellehetek a saját gondolataimmal, olvashatok, filmezhetek vagy nézhetek ki a fejemből, figyelve az előttem elhaladó hajókat, kacsákat vagy épp kajak-kenusokat.

Sokrétű programmal halmoz el a hely. Hogyha sötétedéskor érkezem, filmet nézhetek egy kifeszített vászonra vetítve. Hallgathatok élő zenét, ehetek grillszendvicset, házi sütit, ihatok belga sört, limonádét vagy épp kávét. Érkezhetek biciklivel, gyalog vagy busszal. Autóval is, csak messzebb lehet parkolni. Ez a hely tényleg a Duna parton van.

Márai Füveskönyvét hoztam magammal. Tudtam, hogy hosszabb hangvételű fejezetek befogadására ebben a miliőben nem biztos, hogy képes lennék, viszont a Füveskönyv egy-egy leírása után átgondolva az olvasottakat pihentettem a szemem a fodrozódó Dunán. A napot néha egy-egy felhő takarta, játszi könnyedséggel árnyékot vetett a partra. Itt teljesen ki tudtam kapcsolódni. A Duna hozta hűs levegő, a kavicsos part, a sanzonok, a leírt gondolatok.Mind-mind a teljes kikapcsolódást hozták el számomra.

Márai e művét azoknak ajánlja, akiktől élete során tanult, legyen szó a csodáról, a rendkívüliről, a feladatról és a pillanatról, a remekművekről és mindenről, ami a félelemmentes élethez kell.

Zárszóként ezt írja az olvasásról:

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

Ilyen gondolatokat olvasni a Felliniben, tényleg az édes életet hozza el.

A cikket írta: Ráki Tamás

olvasás miegymás imádom a könyveket 1000 könyv Beszéljünk róla Fellini Kultúrbisztró Ráki Tamás

2020\08\06

Carrie Cooper- A szemtanú

Csütörtöki könyvajánló

konyvajanlok_1.jpg

„KI NE VÁRNÁ REPESVE, HOGY BETELJESÍTHESSE GYERMEKKORI VÁGYÁT?”

Volt már párszor, hogy nem jutottam szóhoz, de most még nehezebb bármit is írnom. A szemtanú nemcsak izgalmakkal és fordulatokkal teli, de egészen elképesztően összeszedett és logikusan felépített. Azt hiszem, ilyennek kell lennie egy romantikus kriminek.

Először a borítóba és a címbe szerettem bele, aztán a fülszövegnek is sikerült levennie a lábamról. Carrie Cooper egy tehetséges elsőkönyves írónő, aki megmutatta mekkora fantáziával van megáldva. A szemtanú az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban, és amint lehetett, le is csaptam rá.

A történet főszereplője Lili Green, egy nagyon tanult, okos és intelligens lány. Ki szeretne szakadni a mókuskerékből, az egyhangú mindennapokból, ezért egy körutazásra szánja el magát. Mindent szépen meg is szervez, de egy valamivel nem számol: egy bérgyilkossal. Sajnos azonban Fortuna elengedi Lili kezét, így egy bűncselekmény szemtanújává válik, és a már említett bérgyilkos mindenáron el akarja kapni a lányt. Igen... mindenáron! Bár Lili elindul az útjára, felszáll a Londonba tartó repülőgépre, mégsem érkezik meg a szállására.

„Most aztán megkapta a kalandot, amire vágyott: egy nap leforgása alatt kétszer akarták lepuffantani, meg akarták fojtani, és ráadásként még jól össze is zúzták. Ennyi még James Bondnak is sok lenne!”

A reptéren kapcsolódik össze két szál: az egyik Lilié, a másik pedig két rendőré, akik épp beépített emberként nyomoznak a hírhedt maffiózó, a Görög után. Na, ez volt az a pont, amikor elkezdtem azon morfondírozni, hogy vajon kivel fog összejönni Lili. Két dögös rendőr, plusz egy veszélyes, de annál szexibb maffiózó, aki mindennapjait az alvilágban éli?

Hm... lehet találgatni!

A cselekmény számos fordulatot tartalmaz, ami nekem különö- sen tetszett. Nem tudtam volna megmondani bizonyos helyzetekben, hogy vajon mi lesz a kimenetel. Izgatottan vártam, hogy Lili hogyan kerül ki a slamasztikákból, amiket többnyiremagának köszönhetett. Azon túl, hogy Lili néha naiv, egy nagyon szórakoztató személyiség is; bátorsága és kitartása tiszteletre méltó. Mindig próbál a szívére és a megérzéseire hallgatni, és miután hazatér, képes tovább folytatni az életét.

Több alkalom is volt, amikor a főhősnőnk személyisége megnevettetett. Mindig megemlítem, és ez most sem maradhat el: imádom, amikor humorral fűszerezik a regényeket. Kicsit elveszi azt az éles komolyságot, amit itt például a bérgyilkos keltette állandó veszély okoz.

„Nem tudom cicám, hogy te hogyan szoktál zuhanyozni, de én ruha nélkül.”

Összességében a könyv pont azt adja, amit ígér, sőt talán még többet. Nagyon nehéz olyan történetet írni, amelyben minden szál logikusan passzol, jól fel van építve a váz, izgalmas a cselekmény, és a mű teljesen összeszedett. Ezt a teljes összeszedettséget és fogalmazásbeli precizitást csak kevés magyar írónál, de annál több külföldinél tapasztaltam. Tetszett az írónő stílusa, ahogy csavarja a szálakat, ahogy egyre több kalandba és veszélyes szituációba keveri Lilit, aki néha azt sem tudja, hogyan másszon ki a csávából, amibe sikerült beleesnie.

Örülök, hogy megismerkedhettem az írónővel, csodálatos fantáziájával és egy remek történettel, amit végigizgultam.

A lezárás sokat sejtető és számos kérdést felvet, amitől az embernek olyan érzése támad, hogy azonnal a kezébe akarja venni a következő kötetet, kerüljön bármibe. Szerencsére Lili Green kalandjai hamarosan folytatódnak, hiszen október 30-án jön a második rész, amely az Ügynök tűsarokban címet visel.

A cikk szerzője: Ludányi Bettina

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

olvasás könyv krimi kortárs könyvkritika könyvajánló író romantikus romantika jó könyv szórakoztató irodalom külföldi szerző könyvsorozat mit olvassak könyvértékelés imádom a könyveket konyvmogul.hu 1000 könyv olvastam elmondom könyves érzékelések kortárs szerző

2020\08\03

Mi fán terem a szinopszis?

Az első író leckék egyike

Kezdő íróként nem csak azt kell megtanulnod, hogyan írj meg egy történetet, milyen szabályokat vegyél figyelembe, és milyen hibákat kerülj el, hanem olyan általános fogalmakkal is tisztában kell lenned, mint például a szinopszis.

Te tudod, mi fán terem? Vagy hogyan írd meg? Akkor ez a cikk neked szól!

photo-of-woman-taking-notes-4458554.jpg

Mikor van szükség szinopszisra?

Kezdőként (ha van kész történeted) szerintem vétek lenne akár egy pályázatot is kihagyni. Ennek három oka is van:

  1. Sosem tudhatod, mikor jön be.
  2. Elmondhatod magadról, hogy te mindent megtettél.
  3. A kudarc is egyfajta siker, hiszen kudarcot csak az vallhat, aki megpróbálta. Ráadásul a sok visszautasítás egy nap meghozza gyümölcsét.

Ha pedig pályázatokra jelentkezel, elengedhetetlen egy szinopszis. Először az én fejemben is olyan kérdések fogalmazódtak meg, mint a "hogyan fogjak hozzá?", "mit kell tartalmaznia?", "hogyan fogalmazzak?" és főként „egyáltalán mi az a szinopszis?”. Először is, hagy vázoljam a helyzetet: kezdőként nem gond, ha fogalmad sincs a szinopszisról, úgyhogy ne szégyellj kérdéseket feltenni. Ezt a cikket elolvasva már tájékozottabb leszel, mint előtte voltál.

Na, írjunk együtt egy jó szinopszist!

Mi a szinopszis?

Hogy könnyen megértsd, a szinopszis a történeted egyszerűsített változata, mint egy összefoglaló, egy ismertető.

Mit kell tartalmaznia?

A szinopszisnak tartalmaznia kell gyakorlatilag minden fontos momentumot: a fő karaktereket, a kapcsolatokat, a konfliktusokat, a drámai fordulatokat. Cselekményorientáltnak kell lennie, minden feszültséget magába foglalva, hogy felcsigázza az olvasó (a szerkesztő, a kiadó) érdeklődését. A szinopszis a kopogtató az ajtón, ahová be akarsz lépni. Ez alapján döntik el első körben a kiadók, érdemes-e a történeted arra, hogy elolvassák. Ha nincs jól megírva (mert túl hosszú, nem a lényeget emeli ki, nem ragadja meg az izgalmat, nem kelti fel a figyelmet), hiába kopogtatsz az említett ajtón.

Az első szinopszisomat úgy írtam meg, hogy ami a regényben titok volt, az a szinopszisban is az maradt; nem árultam el semmit. Aztán felhívták a figyelmemet, hogy ez így nem jó, hiszen a szinopszisból mindennek ki kell derülni; annak is ki a gyilkos és ki az áldozat. A szinopszis akkor jó, ha nem túl hosszú. Értsd úgy, hogy a kiadók elvárják, hogy a szinopszis ne legyen hosszabb másfélkét oldalnál. Bizonyos történeteket nem lehet rövidebben összefoglalni, mint mondjuk három oldal, de amit lehet, faragj le. Sarkítok, de egy 10 oldalas szinopszis senkit nem fog érdekelni, ha ebből a lényeg mindössze egy oldal. Nincs egyébként egy egyetemes hossz, ezért érdemes tájékozódni arról, mit vár el a kiadó.

Az örök szabály

Ha a történeted túl sok cselekményt tartalmaz, és a szinopszis is túllépte már a két oldalt, az még nem gond, ha egyébként csak a lényegre szorítkozol. Amíg tart a cselekmény, és viszi előre az olvasót, addig jó vagy. A töltelékszavakat és az unalmas körítéseket nyugodtan kihúzhatod. Mint említettem, a kiadó a lényegre kíváncsi, nem a salátára.

A szinopszis legyen érdekes és tartalmazzon mindenféle izgalmas részletet. Lehet, hogy lelövöd a poént, de a szinopszist úgysem olvassa csak a kiadó munkatársa. Ő pedig el tudja dönteni, hogy érdemes vagy-e az idejére az alapján, milyen fordulatokat, titkokat viszel bele a történetbe, hogyan fogalmazol, képes vagy-e teljesíteni a követelményeket.

Légy körültekintő, figyelj a helyesírásra, fogalmazz egyszerűen, de kerüld a tőmondatokat! A szinopszis megírásán nagy felelősség van, ezért érdemes gyakorolni, többször is átolvasni a már elkészült összefoglalót, mielőtt elküldöd a kiadónak. Ne feledd, ez a kopogtató, mellyel be akarsz lépni azon a bizonyos ajtón.

Sok szerencsét!

A cikk szerzője: Ludányi Bettina

2020\07\30

Sienna Cole, Laura Porter: Száz évvel utánad

Csütörtöki könyvajánló

konyvajanlok_1.jpg

Veletek is történt már olyan, hogy egy könyv írásmódja rátok ragadt? Na, most is ez a helyzet áll fenn. Hogy melyik alkotás bitorolja épp gondolataim, azon nyomban megtudjátok:

 Az írókkal való találkozás:

Két igazán elbűvölő lány képében jelent meg előttem az írói duó. Látszott rajtuk, és beszélgetésünk során ki is derült, hogy mennyire élvezik, nemcsak ezt a programot, de az írást is. Kérdéseimet sorban tettem fel a társírással kapcsolatban, és meglepő volt, hogy sokszor csak neten keresztül egyeztetik az aznapi haladási tervet. Érdemes velük találkozni, mert olyan személyek, akik feldobják az ember napját. Na de milyen a könyvük?

A könyv bemutatása:

268 oldalas kis olvasmányról van szó. A történet nemcsak két szálon fut, hanem két időben és két helyen is. Az egyik, a jelen, ami egy amerikai pár viszontagságokkal teli életét mutatja meg, miután a Királynő birodalmába költöztek. A másik egy XIX. századi ifjú története, aki élni akart és boldognak lenni.

De hogy miként is kapcsolódik össze ez a két igen eltérő történet?

Két dolog: levelek és napló. A részletekért üssétek fel a könyvet és faljátok a betűket.

Vélemény:

Ömlesztve kapjátok a hideget és a meleget, hisz a könyv sem kímél ebből sem abból sem. Kezdjük a kétszálúsággal. Igazán élvezetessé tette a történetet, hogy kis adagokban csepegteti a múltat, levélről levélre, naplóbejegyzésről naplóbejegyzésre. Néhol párhuzam vonható az idősíkok között, néha nem, nem feltétlenül baj. A letűnt korok oly mértékű romantikával vannak átitatva, hogy nemcsak a főhősnő szívét képesek megdobogtatni. Bevallom én is gyakran sóhajtoztam a könyvet lapozgatva. Ami felett sokszor nem tudtam napirendre térni, az a főszereplő volt. Önzőn csak saját magával volt elfoglalva, és az épp aktuális múltfoszlánnyal. Nem figyelt a férjére, nem figyelt ő semmire, csak erre, és megállás nélkül sajnálta magát. Neki köszönhető, hogy sokszor letettem a könyvet, mert legszívesebben arcon töröltem volna. De aztán ő édesgetett vissza a tinta áztatta lapokhoz, hiszen nem mind ilyenek vagyunk néha? A saját álomvilágunkban élünk, egy idilli helyen és korban, romantikus szerelemben esetleg, ahol minden tökéletes és jobb, mint az adott jelenünk. Csak magunkra gondolunk ilyenkor. Nem? De. Minden felháborodás után, egy ilyen belső monológot folytattam le magamban.

Bár a könyv úgy épül fel, hogy a jelen körete a múlt, nekem mégis inkább fordítva volt. A XIX. század jobban érdekelt, vártam mikor érek már a fiatal életének újabb mozaikjához. Ittam minden szavát és én is talán egy hajszálnyit beleszerettem. Úgy, ahogy csak egy könyvszereplőbe lehet.

Összegzésként mit is mondhatnék? Egyszer érdemes elolvasni, mert a francia romantika és írásmód magával tudja ragadni az embert. Akarva akaratlanul is torztükör a könyv. Milyen az akkori és mostani boldogság-boldogtalanság, szerelem, kapcsolat, házasság, élet. Eléri, hogy te is vágyakozz utána. Fájdalmasan vissza akarj jutni a múltba, oda ahol még minden olyan szép volt.

Legalább is mi ezt hisszük.

Kiknek ajánlom?

Szerelmes kedvűeknek, romantika rajongóknak, múlt mániásoknak. Korosztályt nem kötnék ki, azt azonban hozzátenném, hogy inkább női olvasmány.

Kedvenc részlet:

,,Bennem is kialudt a tűz; a harag emésztő lángjai elcsitultak. Úgy tűnik, mintha szívem is téli álomra tért volna, s most érzek először magamban erőt, hogy tollat s papírt vegyek elő. Hogy miért, nem tudom.."

A cikk szerzője a Tollam nyomán tinta blog.

Az értékelést olvassátok el a blogon is, itt.

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

vélemény olvasás könyv kortárs könyvajánló romantikus romantika magyar irodalom jó könyv szórakoztató irodalom mit olvassak könyvértékelés imádom a könyveket magyarszerző Sienna Cole konyvmogul.hu 1000 könyv olvastam elmondom kortárs szerző Laura Porter Száz évvel utánad

2020\07\29

Harry Potter és a plothole-ok

Bárki hibázhat, még J.K. Rowling is...

Szögezzük le már az elején: én szeretem a Harry Potter könyveket. Lassan megszámlálni sem tudom, hogy hányszor olvastam, vagy éppen hallgattam meg audio book formájában őket. Viszont, ezek a történetek sem tökéletesek. De nem ám!

Adok egy kis időt, hogy ezt a kijelentést feldolgozzátok.plothole.png

Most, hogy az első sokkon túlvagyunk, térjünk rá arra, amiért billentyűzetet ragadtam. Ahogy éppen hallgattam a könyveket, ezúttal angolul, szöget ütött a fejembe pár dolog, amit véleményem szerint Rowlingnak illett volna megmagyarázni, de mégsem nem tette.

Lássuk, mikre gondolok, a teljesség igénye nélkül. Természetesen erősen SPOILERES részek következnek! Csak saját felelősségre olvassatok tovább:

  1. Ginny és a kviddics

Az kétségtelen, hogy a Weasley családban úgy terem a jó kviddics játékos, mint fán a gyümölcs. Hétből négy, nem rossz arány. A Főnix rendje című kötetben Ron kap egy Jólsep-R11-es seprűt. Nem a legjobb, de persze így is drága, vakarta is Molly a fejét rendesen, amikor jött a kívánság. Ő akkor lecserélte a régi Hullócsillagát. Az első meccs után Harry, Fred és George örökös eltiltást kap mindenki kedvencétől, Umbridge professzortól, és még a seprűket is lekobozzák tőlük. Na, és ki lesz Harry utódja fogóként? Ginny. De mivel repült? Honnan van seprűje? A család nem engedheti meg anyagilag, hogy vegyen neki egy újat, az iskolai seprűk pocsékok, kölcsön egyik sráctól se tudta kérni (amikor a Nimbusz-2000 megsemmisül, Harry egy övönvíz előtti Meteort használ). Örök rejtély maradt, honnan került seprű Ginny alá.

  1. A patrónus nagyon magas szintű mágia, amivel Harry még az apját is túlszárnyalta

A harmadik részben Harry megtanul Lupintól patrónust idézni, aki elmondja neki, hogy ez nagyon magas szintű mágia, messze meghaladja az RBF szintjét (amitől amúgyis még 2 évre van Harry), és nem is túl jó benne. Amikor Harry sikerrel jár, Lupin büszke, és azt mondja neki, hogy ezzel túlszárnyalta az apját is. Az apját, aki animágus volt, és akiről nehéz elképzelni, hogy ha azt megtanulta, akkor patrónust idézni ne tudna, de ezt engedjük is el. Nehéz mágia, James nem tudta, biztos kevesen értenek hozzá… gondoltam én. Aztán ahogy haladunk a történetben, nem csak, hogy egyre többen kezdenek patrónust használni, de kiderül, hogy még üzenetet küldeni is lehet vele. Lépten nyomon röpködnek a patrónusok, de James, ő nem, ő nem tudott ilyet. Háromszor dacolt Voldemorttal, de a patrónus, na az kifogott rajta… Van egy olyan érzésem, hogy Rowling csak később találta ki, hogy mi mindenre lehetne még használni ezt a varázsigét.

  1. A név tabu

Amikor Ron lelép a bandától, kideríti, hogy Voldemort neve tabu lett, ha valaki kimondja, akkor minden védőbűbáj - ami a kimondója körül addig volt - eltűnik. Így találták meg őket akkor is, amikor leléptek az esküvőről. Ez eddig rendben. Csakhogy, amíg a Grimmauld téren voltak, folyamatosan nevén nevezték a sötét nagyurat. Tehát, az összes Rémszem által kreált bűbájnak meg kellett volna szűnnie, ahogy fidelius bűbájnak is, főleg, hogy Dumbledore halálával mind titokgazdák lettek, és mégis ők mondogatták ki a nevet. Ott miért nem törtek meg a bűbájok?

plothole2.png

  1. Fidelius vs. hopponálás

Amikor Harry, Ron és Hermione menekül a minisztériumból, Jaxley hopponálás közben Hermione-ba kapaszkodik, aki valamilyen agyi rövidzárlat miatt persze a Grimmauld téri házhoz megy, véletlen se máshova, aztán gyorsan tovább, mert így Jaxley-t is bejuttatta. Rendben. De akkor miért nem paráztak azon, hogy Piton odahopponál a halálfalókkal? Értem én, hogy Rémszem ellene állította fel a Nyelv ragasztó rontást és a por Dumbledore-t, de míg utóbbi nyilván túlzottan nem érdekli, az előző meg nem akadályozza meg abban, hogy odahopponáljon. Mondjuk az is érdekelne, mit adott be Tudjukkinek, hogy ne kelljen senkit bevinnie.

  1. A hopponálás hatótávja

A hetedik részben kiderül, hogy a hopponálásnak bizony van maximális távolsága. Amikor Voldemort Grindelwalt börtönéből siet vissza a Malfoy kúriába, repül, és várja, hogy végre elég közel legyen. Rendben, legyen hatótávja, bár korábban szó nem volt róla. De miért repül? Miért nem hopponál közelebb? Pár ugrással letudná az egészet. A nagyurat se az eszéért szeretjük.

  1. Társas hopponálás

Amikor Harry-nek még nem volt meg a jogsija a hopponáláshoz, jó erősen meg kellett ragadnia Dumbledore karját, és már mentek is. Később pedig gyakran úgy hopponáltak, hogy fogták egymás kezét, karját, valamijét. Rendben, miért is ne működhetne. A hiba viszont ott keresendő, hogy: miként is hopponálunk? Többször is leírta Rownling a könyveiben, hogy a hopponáló ember szépen fordul egyet a sarkán (r-go piruettezik egyet). Ez eléggé kivitelezhetetlennek tűnik, amikor éppen össze vagy valakivel kapaszkodva. Próbáljátok csak ki.

  1. Amputoportálás

A hetedig részben, amikor Ron amputoportál, és elhagy egy darabot a karjából, rengeteg vért veszít. Még Harry is megjegyzi, hogy ő ezt addig valami vicces dologként képzelte el. És erre meg is volt minden oka, hisz’ amikor Mr. Weasley mesél neki hasonló történésről, egy szóval sem említi, hogy a két fiatalember, akiknek csak a fele ment át az új helyre, már rég elvéreztek, amikor összerakták őket. Ráadásul, nehéz elképzelni azt is, hogy amikor a hopponálás oktatáson Hannah Abbot amputoportált, és elhagyta a lábát, az bármiben más lett volna mint Ron esetében. Tehát, ott is kellett volna legyen egy csomó vér. Tudjuk, hogy mások is jártak már így, és az oktatásokon volt ilyen. Ennek tükrében Harry vajon miért tesz úgy, mintha Ron lenne az első, akit így lát?

plothole3.png

Hát, így hirtelen talán ennyi. Ezek voltak azok a plothole-ok, amikre én felvontam a szemöldököm. Nektek akad hasonló?

A Harry Potter könyvek immár 20 éve tartják lázban a fiatalokat, idősebbeket egyaránt. És ezért én roppant hálás vagyok. Köszönöm J.K. Rowling.

Írta: BlueDeath

vélemény olvasás könyv miegymás kortárs fantasy író könyvmoly szórakoztató irodalom Harry Potter J.K. Rowling könyvértékelés imádom a könyveket könyvmogul olvastam elmondom könyves érzékelések kortárs szerző Beszéljünk róla

2020\07\27

Ugye, hogy mi csináljuk jól?

Tudományos érvek az olvasás mellett

Eszetekbe jutott valaha tudományos szemszögből szemlélni az olvasást?

oliikui.PNG

Jó, persze, aki szeret olvasni, annak megvannak a maga indokai a könyvek gyakori forgatása mellett. Tudtátok, hogy már ezzel kapcsolatban is végeztek kutatásokat? Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy az olvasás:

  1. Mentálisan stimulál, javítja, és karbantartja a memóriát

Az olvasás megdolgoztatja az agy számos területét, fokozza az agytevékenységet. Úgy tartják, ha valamelyik testrészünket nem használjuk, az elcsökevényesedik a sok pihenéstől. Ez nem csak az izmokra igaz, de minden egyéb másra is, így nem kivétel ez alól az agy sem. Sokan az elbutulástól tartva adnak tennivalót az agyuknak, ezért fejtenek keresztrejtvényt, játszanak memóriajátékot. Ezeken a módszereken kívül az olvasás is remek lehetőség agyunk „edzésére”, karbantartására, hiszen egyike a legtökéletesebb agytorna módszereknek. Olvasás közben agyunk a történetből automatikusan raktároz el dolgokat, ráadásul azon igyekszik, hogy feldolgozza, és elénk vetítse az olvasottakat. Így az olvasás frissen tudja tartani mentális állapotunkat, és agyunk „nem puhul el”. Ez olyan jótékony hatás, amit az idősebb korosztály is bátran és mellékhatás nélkül élvezhet.

  1. Stressz csökkentő, ellazít, megnyugtat, pihentet, kikapcsol

Egy igazán jó könyv még a legidegesítőbb munkanap végén is képes tompítani az elszenvedett stresszt. A kényelmes kanapén eldőlve nemcsak a test, de a lélek is megnyugszik, a feszültség néhány percen belül oldódik. Ha el tudunk merülni egy történetben, egy időre elszakadunk a zavaró gondolatoktól, a hétköznapi bosszúságoktól is. Ennél szelídebb nyugtatószer nem is létezik!

  1. Gyarapítja a szókincset, javítja az íráskészséget, fejleszti az értő olvasást

Minél többet olvasunk, annál több új kifejezést ismerünk meg, ami egyenes úton vezet a szókincs növekedéséhez. Ez pedig nagyon hasznos: a gazdag szókincs minden élethelyzetben képes kisegíteni, önbizalmat ad, és növeli az önbecsülést. És az sem elhanyagolható, hogy aki választékosan beszél, az hasonló módon képes a tartalmas írásos kommunikációra is. Ez pedig mind az iskolai, mind a munkahelyi teljesítményen megmutatja majd áldásos hatását, hiszen a pontos írás, olvasás és megértés készsége a mindennapi élet elengedhetetlen kelléke!

  1. Erősíti az analitikus készségeket

Ismered azt az érzést, hogy egy jó krimi, vagy thriller kapcsán, még mielőtt a könyv végére értél volna, már tudtad, ki a gyilkos, vagy ki rejtegeti a kincset? Ha a válasz igen, akkor gratulálunk, mert ez azt jelenti, hogy a könyvből kapott információ segítségével már a te agyad is megtanulta az apróságokból összerakni a teljes képet, és képes a helyes következtetésre. Ez a készség egyébként nem csak a könyveknél hasznos, de az élet egyéb területén is segít az egyes problémás helyzetek átlátásában, és a helyes döntés meghozatalában.

  1. Megtanít összpontosítani

Felgyorsult életmódunk következtében rengeteg nem túl kellemes hatás ér minket nap mint nap: soha nem múló háttérzajok (telefon, tv, a közlekedés), feszített tempó (munka, rohanás az ügyeink után, család, házimunka), végletekig szélesített elvárások. Sokszor már akkor is zsong a fejünk, amikor egyébként csend vesz minket körül. Sokan képtelenek kizárni a külvilágot, ami egyenes út ahhoz, hogy nem tudják elérni a nyugodt pihenés fázisát. Nyugodt pihenés nélkül pedig nincs regenerálódás, és egy idő után a testi-lelki fáradtság maga alá gyűr. Az olvasás azonban ebben is segít. Aki sokat olvas, az pontosan tudja, milyen, amikor egy jó könyvvel a kézben egyszerűen megszűnik a világ. Ha ezt a „se kép, se hang” állapotot sikerül elérnünk, az azt jelenti, hogy ki tudjuk zárni a zavaró körülményeket, és ezt a tudást bármikor elő tudjuk hozni magunkból, amikor csak szükségünk van rá!

Ha tehát eddig egyszerűen csak szerettetek olvasni, most már azzal is tisztában vagytok, hogy a könyvek forgatása amellett, hogy remek örömforrás, számos jótékony hatással is bír! Ismét bebizonyosodott hát, olvasni nemcsak jó, de érdemes is! Olvassatok minél többet, ne teljen el egy nap sem olvasás nélkül!

 

A cikket írta: Andrási Adél

olvasás könyv könyvmoly moly jó könyv imádom a könyveket 1000 könyv Beszéljünk róla

2020\07\07

Interjú: Tomcsik Nóra

Nehéz idők, nehéz témák, könnyű papíron

tomcsik_nora_kreativ.jpg

Alig néhány nappal ezelőtt napvilágot látott egy új könyv. Tél Berlinben a címe, ami egy olyan írónő legújabb szerzeménye, aki különös helyeken, időkben érzi jól magát. A fiatal szerző úgy mozog a történelem legsötétebb korszakaiban, mintha csak otthon járna. Ő Tomcsik Nóra, akit különleges alapossággal megírt történelmi regényeiről ismernek az olvasók.  

Először is fogadd gratulációmat a legújabb könyvedhez! A Tél Berlinben egy II. világháborús regény, ráadásul nem mindennapi karakterekkel és nézőponttal. Főszereplőid két ellentétes oldalon állnak, hiszen egy német és egy orosz fiatalember barátságát követhetjük végig egy olyan időszakban, amikor sem az élet, sem a barátság nem volt egyszerű. Nem könnyed téma, bár tőled ez egyáltalán nem áll távol. Mesélj kicsit a könyv születéséről! Miért a világháborút, és a harcban állók közötti kötelékeket boncolgatod a történetben?

Nagyon szépen köszönöm!

Az alaptörténet jó néhány éve egy főiskolai féléves feladatra készült. Az volt a feladat, hogy egy felolvasott novellát gondoljunk újra és adaptáljuk filmtervvé. Már nem emlékszem sajnos a novellára, de tudom, hogy egy diákról szólt, és talán a felnőtté válásról. Ehhez jött hozzá az akkori erős érdeklődésem a filozófia iránt – merthogy az eredeti történetet ez mozgatta volna, olyanok elméleteit boncolgatva, mint Nietzsche vagy Heidegger. A háború mellesleg jött, pusztán azért, mert a két általam választott filozófusnak elég sok köze volt a Harmadik Birodalom eszméinek kialakulásához. Szóval annyira nem is a háború érdekelt, az csak a hátteret szolgálta. Az pedig, hogy a főszereplők szembenálló felek, és ennek ellenére barátok, csupán azért van, mert kedvelem az efféle kapcsolatokat filmekben és könyvekben is.

A nehéz időszakokban érzed otthon magad. A változások kora könyvsorozatod az 1910-es években indul útjára, és magába foglalja az I. világháború időszakát is. Fogsz valaha „boldog idők” típusú könyvet írni? Vagy a sötét korszakok megörökítésében látod az igazi kihívást? 

Eredetileg egyáltalán nem akartam elmerülni ezekben a sötét korszakokban, sőt a történelem sem érdekelt olyan nagyon. Egyszerűen megtalált az első világháború. A változások kora újra írásakor úgy éreztem, hogy a történetbe kellene valami olyan esemény, ami alapjaiban változtatja meg a karakterek sorsát, független a cselekedeteiktől és kikerülhetetlen. Mivel a cselekmény a 19-20. század fordulóján játszódott, a háború adta magát. Innentől pedig egyszerűen beszippantott, és mostanra tudatosan is keresem ezeket a témákat. Viszont mindenképpen szeretnék békésebb történeteket írni, van is néhány tervem, sőt terveim szerint, a következő könyv, aminek nekiállok, az is ilyen lesz. Jól esne egy kis lelki feltöltődés a további véres kalandok előtt.

Az olvasók gyakran dicsérik a korhű leírásaidat. Ha valaki nyomon követi a közösségi oldalaidat, láthatjuk, hogy te ezzel kapcsolatban biztosra mész. Rengeteg szakkönyvet olvasol, jártál világháborús helyszíneken, kipróbáltál korabeli fegyvereket. Jól gondolom, hogy ez a te esetedben több, mint egyszerű érdeklődés? A történelem nálad életforma?

Mostanra az lett, és talán azért is, mert mint említettem, ez az egész nálam nem tudatos volt, hanem valahogy belülről, ösztönből jött. Egyébként a mai napig nem az események tényszerű adatai érdekelnek, hanem maga az ember. Az, mennyit bírunk el, milyenek vagyunk valójában, hogyan tudunk helytállni az igazán nehéz időkben stb. Ehhez az kell, hogy én magam is, amennyire lehet, belehelyezkedjek az adott történelmi eseménybe. Persze ez csak részben lehetséges, de nekem rengeteget segített, hogy járhattam a könyv helyszínein. Egy augusztusi este például ugyanazon a templomlépcsőn ültem Münchenben, ahol Franz, amikor találkoznak Borisszal. Apróság volt, de számomra hatalmas élmény. A lövészetet szintén nagyon élveztem, habár, valahol sokkoló, milyen ereje van egy fegyvernek, de kellett a tapasztalat, mert már tudom, milyen érzés. De ezeken kívül is sok mindent megnéztem, kipróbáltam, és azt hiszem az efféle élmények sokkal többet képesek tenni a hitelességért, mintha ismerjük a száraz adatokat, ezért nagyobb hangsúlyt is fektetek rájuk.

Hiteles történelmi regényt írni óriási munka, speciális képességeket igényel. Talán éppen ezért nem is tud mindenki jól megírni egy ilyen könyvet. Szerinted mi jellemez egy jó történelmi regényt, és milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie az írónak, aki ebben a zsánerben minőségi könyvet akar kiadni a keze közül?

Elhivatottság és egy kis őrület. Ezek komoly témák, amiket nem vehetünk félvállról, mert például a két világháború a mai napig érezteti a hatását az emberiségen, még ha ennek nem is vagyunk mindannyian tudatában. Már emiatt sem kezelhetjük félkomolyan. És akkor nem beszéltem a több millió áldozat vagy a hősök iránti tiszteletről. Ráadásul, ha az ember történelmi regényt ír, társadalmi kötelezettséget is vállal, hiszen a szórakoztatás mellett tanítani és emlékeztetnie kell.

És, hogy miért kell az őrület? Mert, ha valaki már beleásta ennyire mélyen magát ilyen témákba, az hatalmas lelki megpróbáltatás is lehet. Már eleve szörnyűségekről olvasni, vagy épp ellátogatni a helyszínekre. Auschwitz például életem egyik legmegrázóbb élménye volt. Rendszeresen vannak háborús rémálmaim, ha írok, sokszor rám telepszik a komor hangulat. Persze ezekre van gyógyszer. Amióta ilyen témákkal foglalkozom, jellemző lett rám a fekete humor, és igyekszem időről időre szünetet tartani, felüdülni egy kicsit.

Egyszerűbb, vagy könnyebb annak az írónak a dolga, aki egy teljesen kitalált történetet vet papírra fiktív helyszínekkel, eseményekkel?

Ha egy író komolyan veszi magát az írást, akkor semelyik zsáner nem egyszerűbb a másiknál. A fiktív helyszíneknek és szereplőknek az a nehézsége, hogy ott a semmiből kell felépíteni egy komplett, logikus, működő világot, amihez semmiféle támpont nincs. Talán ez sokszor még nehezebb is.

Eddigi történeteid szereplői angol, német és orosz fiatalok, külföldi helyszínekkel. Hogy állsz a hazai történelemmel?

Lesznek magyar vonatkozású regények. Az egyik természetesen második világháborús, és azért különleges, mert egy családi történetet dolgoz fel. Ezen kívül nagyon szeretnék olyan könyvet írni, ami a Kiegyezés és a Millennium közötti években játszódik. Annak idején ez volt a kedvenc témám idegenvezetés órákon.

Hat könyved jelent meg eddig. Öt magánkiadásban látta meg a napvilágot, utolsó könyveddel azonban letetted a voksod egy kiadó mellett. Ha valaki, akkor te ismered a különbséget a magánkiadás útja, és aközött, amikor ott áll egy kiadó az ember mögött. Mit tartottál szem előtt a kiadóválasztásnál? Mennyiben találtad másnak a kiadásnak ezt a módját, mint amikor saját magad intézted a kiadás ügyeit?

A magánkiadás azért volt számomra praktikus, mert alapvetően elég bizalmatlan típus vagyok, nehezen adom ki a dolgokat a kezemből, főleg, ha az ennyire sokat jelent számomra. Viszont nagyon zöldfülűként vágtam bele, elkövettem jó pár szarvas hibát, és kicsit bele is csömörlöttem. Volt egy jó félév, amikor beszüntettem a közösségi oldalak használatát, végig kellett gondoljam, csinálom-e tovább, vagy változtatok. Azt kellett szem előtt tartanom, mi szolgálja a könyveim érdekét. Végül a kiadó mellett döntöttem. Szerettem volna biztosra menni, és a Mogult már ismertem. Örültem, amikor bekerültem a csapatba. Eleinte azért küzdöttem magamban amiatt, hogy bizonyos folyamatokba nem látok bele folyamatosan, mert nem nálam fut össze minden szál, ezt még meg kell szokni. Viszont rengeteg lehetőséghez jutottam, amiket magánkiadósként csak nagyon nehezen értem volna el, sok terhet levesz a vállamról.

A Tél Berlinben már megtalálható a boltok polcain is. Ez az első könyved, amelyik így kerül kereskedelmi forgalomba? Milyen érzés ez a számodra?

Annak idején már vittem be boltba A változások kora első részét. Habár ezt azóta nagyon elhamarkodott döntésnek érzem. Az a könyv túl korán került ki a kezeim közül.

A Tél Berlinben esetében viszont hatalmas boldogság. Ezt a könyvet abban a tudatban írtam, hogy amiről szól, az nagyon fontos, és megérdemli, hogy a legjobbat hozzam/hozzuk ki belőle. Nem állítom, hogy valaha is eljött volna az a pillanat, amikor tökéletesen elégedett vagyok vele, viszont érzem, hogy túlnőtt az első írásaimon és különösen fontos a szívemnek. Csodálatos érzés volt először látni Franzot és Boriszt a könyvesbolt polcain.

Van neked egy másik írói oldalad is! Erről, a komoly kutatómunkát követelő könyveid mellett, „A hercegnő és a sárkányok dala” című meseregényed árulkodik, amely egy 9-14 éves korosztálynak szóló kalandos olvasmány. Ez akkora kontraszt, amit nem lehet kérdés nélkül hagyni. A sok komoly mű mellett honnan jött a sugallat egy mesére? Egyszeri kitekintés volt vagy ebben is megtaláltad magad?

Ebben az az érdekes, hogy eredetileg sokkal közelebb állt hozzám a mesék világa. Gyerekkoromtól imádtam mesélni, főleg az öcsémnek. Aztán, mint látszik, másként alakult. Viszont semmiképp sem egyszeri kitekintés, olyannyira, hogy idén szeretnék végre nekiállni a könyv folytatásának. Már régóta alakul a fejemben a történet, felüdülés lesz elmerülni benne.

A hercegnő és a sárkányok dala ráadásul azért is kedves nekem, mert gyakorlatilag karácsonyi ajándékba írtam egy nagyon kedves barátnőm, akkor tíz éves kislányának. Ő kért egy saját könyvet, hát ez lett belőle.

Az eddigi írásaid alapján arra tippelek, hogy következő műveddel is valamilyen jelentős világtörténelmi eseményt veszel majd célba. Van már erre vonatkozó terved? Mit olvashatunk tőled legközelebb?

Épp a napokban fejeztem be egy kézirat első változatát. A téma különösen nehéz, az orosz forradalom és polgárháború idején játszódik. Egészen idáig csak keveset tudtam erről az időszakról, és hihetetlenül megrázott, amikor elmerültem benne. Mindenesetre hiánypótlónak ígérkezik, mert jóval kevesebb irodalom szól róla, mint mondjuk a második világháborúról, pedig tulajdonképpen egy olyan eszme megszilárdulásának története, ami évtizedekre meghatározta a világot, sőt, sok országot a mai napig is.

Köszönöm szépen az interjút, és további sok sikert kívánok neked!

Nóra könyvét keressétek a könyvesboltokban vagy a KönyvMogul.hu webáruházban.

Az interjút készítette: Andrási Adél

interjú magyar irodalom Tomcsik Nóra imádom a könyveket magyarszerző mogul kiadó Tél Berlinben

2020\06\28

Interjú: Tia Mahallt

Bátorság, idő, álmok, munka

tia_interju.jpg

Készítettem már interjút elsőkönyves íróval, és olyannal is, aki a sokadik könyve megjelenését ünnepelte. Olyannal azonban még nem, aki szó szerint az első szárnypróbálgatásainál tart. Azt hiszem, ezt az interjút éppen az teszi olyan különlegessé, hogy interjúalanyomat minden új, izgalmas első benyomásként éri, amivel találkozik. Büszkeséggel tölt el, hogy Tia Mahallt az én kérdéseimre válaszol először, mióta néhány hete felfedte magát az olvasóközönség előtt.

Nemrég egy nagyon őszinte cikked jelent meg az 1000konyv.blog.hu oldalon, amiben tulajdonképpen azt üzented: „Helló, világ, itt vagyok, belevágok!” Mennyire volt nehéz, hogy már így, első megjelenésre is a legbensőbb gondolataidat tártad fel az olvasók előtt?

Kilépni az ismeretlenbe sosem könnyű. Minden olyan bizonytalan és képlékeny. És bár tudod, hogy ehhez is, mint mindenhez idő kell, azért reméled, hogy inkább hamarabb kapsz választ a kérdéseidre, mint később. Arra, hogy a legbensőbb gondolataimat tártam fel, nem is tudom, mit mondjak. Én nem így éreztem. Nap, mint nap találkozom azzal, hogy mennyi szerző próbál eljutni az olvasóihoz és milyen soknak nem sikerül. Az akadályok, amik egy része az információ hiányából fakad, másik része pedig a szokásos problémákból ered, amik később is jelen lesznek, nekem sem könnyítették meg a dolgom. Úgy döntöttem, hogy őszintén és teljes valójában akarok jelen lenni. Mi több, eltökélt szándékom, hogy ezzel a kitárulkozással segítsek a jövőben azoknak, akik velem egy cipőben járnak. Ezért is írtam le mindent, amit gondolok, érzek, hogy lássák, nincsenek egyedül.

Szerzői név alatt futó blog, írói oldal a közösségi oldalon. Ezzel visszavonhatatlanul megmutattad magad, mint Tia Mahallt író. Aki rákeres a nevedre, meg fog találni. Mit érzel ezzel kapcsolatban? Mérföldkőnek érzed? Izgatottá tesz vagy kis feszültséget generál benned, hogy mostantól nyilvános tevékenységet végzel?

Talán ezek mind egyszerre! Szeretném, hogy rám találjanak, és baromi izgatott is vagyok emiatt, de bennem van a feszültség, hogy mi van, ha nem? Hogy fogok érezni, ha nem találnak meg, vagy ha igen, akkor mi lesz, ha nem tetszem? De azt hiszem, ez is kell ahhoz, hogy mindig jobb akarjak lenni. Szeretnék örökké önmagam maradni, de persze nagyon vágyom rá, hogy ez tetszen másoknak is. Végül is ez vezetett el odáig, hogy most itt legyek.

Megalkottad az írói nevedet, és külföldi csengésű álnév mellett döntöttél. Azt tudjuk rólad, hogy civilként is a könyvek nagy rajongója vagy, és több, könyvekkel foglalkozó oldalon, csoportban is aktívan tevékenykedsz, így biztosan nem ismeretlen számodra az írói nevekkel kapcsolatban újra meg újra mozgásba lendülő vitakör. A külföldi név sokszor könnyíti vagy épp megnehezíti a hazai szerző életét. Miért választottál külföldi hangzásút?

A szerzői nevem nem külföldi hangzású név akart lenni. Olyat szerettem volna, amiben az előző életem is benne van, de külön választható a privát életemtől. Abban biztos voltam, hogy ezt a kettőt nem szeretném összevonni. Keresgettem, próbálgattam a lehetőségeimet. Feltételezem, mindenki így kezdte pályafutása elején, aki nem a saját nevén alkot. Persze jól csengő névre vágytam. Aztán egyszer csak ott volt leírva előttem egy papírfecnire: Tia Mahallt. Imádtam! Viszont rögtön tudtam, hogy a hangzása miatt meg fogom kapni ezt a kérdést előbb vagy utóbb. Próbáltam formálni, de mindig hozzá kanyarodtam vissza. Nekem ő volt megírva. Én Tia Mahallt vagyok.

Az első lépéseket teszed meg éppen. Ha választanod kellene egy dolgot, amire a legnagyobb nehézségként tekintesz, és egyet, amit a legkönnyebbnek gondolsz a helyzetedben, mi lenne az?

Hú, jók a kérdéseid! Én pedig nem könnyen válaszolok bármire röviden. Pedig esküszöm, nagyon próbálkozom. Sok minden jutott most hirtelen az eszembe. Az előttem álló millió ismeretlen dolog, az anyagiak, az időhiány, ezek mind nehéznek ígérkeznek. A leginkább mégis az feszélyez, hogy milyenek leszek a történeteim az olvasók szemében. Itt a legelején ezt mondanám a legnehezebbnek. A legkönnyebbet egyszerű megválaszolnom. Amikor végre leülhetek egyedül, bezárva minden ajtót, kizárva mindent és mindenki mást és próbálva az ujjaimmal lépést tartani a fejemben rohanó filmmel végre írhatok.

A többkönyves, tapasztaltabb íróktól sokszor elhangzik, hogy aki író szeretne lenni, az kemény fába vágja a fejszéjét. Mit gondolsz? Te vajon helyesen méred fel az íróként való érvényesülés felé vezető utat?

Szeretném hinni, hogy igen! Én magam is ezt gondolom. Már most érzem és látom azt a kemény fát, de hiszek benne, hogy képes leszek megmunkálni. Csak meg kell tanulnom jól használni a fejszét. Ehhez pedig jó tanárokra és egy igazi, erdőben megedzett favágóra van szükségem.

Az 1000konyv.blog.hu-ra írt cikkedben utalsz egy-két „szuperjó barát”-ra, akiket elő tudsz venni, amikor segítség kell, visszajelzést szeretnél kapni egy-egy írásoddal kapcsolatban. Kik ezek a barátok és miért hallgatsz annyira a visszajelzéseikre? Mondhatjuk, hogy minden kezdő írónak szüksége lenne hasonlókra?

Inkább szüksége VAN. Kik ők? Az én váram, horgonyom, háttérvárosom, az erő, ami velem van. Miattuk vagyok itt. Mindig számíthatok rájuk. Ők a szemem, amikor már nem látok, a kezem, amikor már a sajátom csak kapkod össze-vissza, és a jelzőtáblák az utamon, amik a helyes irányba terelnek. Ők a lelkem ikertesói, akik látják, amit az én fáradt szemeim már nem. Örökké hálás leszek, hogy vannak nekem! És igen, mindenkinek szüksége van ilyen emberekre.

Azt már tudjuk, hogy a fejedben régóta forognak a filmek, ugyanakkor azt mondtad, először féltél erről bárkinek is beszélni. Úgy érezted, hogy ez a fajta fantázia hátrány? Az emberek nem értik meg azt, aki történeteket talál ki? Ezek szerint akkor nem értik meg az írókat sem?

Ó, szó sincs erről! Egyszerűen gyerekkoromban nem olyan emberek vettek körül, akik ezt megértették volna. Húsz, vagy harminc évvel ezelőtt nem mindenki tudta értékelni, vagy csak érezni azt a fantázia világot, ami bennem volt. Egy viszonylag szűk közösségben nőttem fel, ahol szimplán fura voltam. Mindent másképp láttam, mindenre olyan válaszom volt, ami senki másnak, egyedi látásmódom volt már akkor is. Ha pedig nem találsz olyan embert, aki azt látja, amit te, akkor előbb-utóbb visszahúzódsz a saját csendes (vagy annyira nem is csendes) világodba és nem engedsz be senkit. Mert nincs szükséged a rád aggatott bélyegekre. Nekem ez volt az utam, most találtam meg azokat, akiket előtte hiába kerestem.

Szeretnéd, ha az olvasók megismernék, mit írsz, hogyan írsz, ezért úgy döntöttél, részenként eléjük társz egy történetet. Ez A Jövendölés sorozat, aminek az első fejezete (Egy jóslat születése) már olvasható a blogodon. Mesélj erről! Miért választottad ezt a megoldást? Hogyan döntötted el, a fejedben lévő történetek közül, melyiket ajándékozod az olvasóknak?

Azt már említettem, hogy nekem nagyon fontos az olvasók visszajelzése. Azt viszont csak akkor kap az ember, ha van miről. Ezért döntöttem amellett, hogy megmutatom nekik valamelyik írásomat. Az a kérdés, hogy ez melyik legyen, nem is volt olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam. Több megkezdett történetem is van már „papíron”, ezek pedig elég sokfélék. Elsőként tehát azt kellett kitalálnom, hogy fantasy-t vagy más zsánert válasszak, esetleg olyat keressek, amiből már egy jelentős rész le van írva, vagy, amin még dolgoznom kell. Az is fontos, hogy A Jövendölés fejezetei nincsenek hivatalosan szerkesztve. Csak én és a „szuperjó barát”-aim nélkülözhetetlen tanácsai vannak benne. Talán nem is én akartam őt, hanem A Jövendölés engem. Utólag vettem észre azt is, hogy a címe milyen érdekesen passzol a helyzethez. Szóval tuti, hogy ez nem volt véletlen!

Most tehát Tia Mahallt neve már napvilágra került. Hogyan tovább? Mi lesz a következő lépés?

Ezen a kérdésen mosolyognom kell. Mert természetesen azonnal akarom a következő és az azt követő lépést is, de ugye, ez nem így működik. Éppen azon dolgozom/dolgozunk, hogy A Jövendölésből a következő fejezet is kikerüljön a blogra. Ezen kívül kedvet kaptam több novellapályázathoz is. Így hébe-hóba egészen más történetekkel is foglalkozom. Szerencsésnek érzem magam, mert ha jön egy ötlet, és akad annyi időm, akkor hipp-hopp ki tudom írni magamból. Jelenleg kicsit több szabadidőm van, mint eddig, mert egyébként természetesen dolgozó nő vagyok. Remélem, hogy ez egy darabig még így marad, mert nagyon sok mindent szeretnék még leírni!

Utolsó kérdésemet bocsánatkéréssel kezdem, mert most bizony el fogok árulni egy kis háttértitkot az interjú születéséről. Amikor ugyanis arról beszéltünk, hogy az interjúhoz jó lenne egy kép rólad, te picit hezitáltál. Ezek szerint van, amit még szoknod kell? Mondjuk szemtől-szemben megmutatni magad az olvasóknak?

Nem tudom, erre a kérdésre mi a pontos válasz. Van benne ez is, az is. Mennyire hangzik bután, ha azt szeretném, hogy azért kedveljenek meg, amit adok, nem pedig azért, aki vagyok?

Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok neked!

Megjegyzés: Az interjú véglegesítése óta tudomásomra jutott, hogy A Jövendölés második része július 1-én lesz elérhető az olvasók számára. Addig is figyeljétek Tia blogját és olvassátok el az első részt!

a_jovendoles_1_egy_joslat_szuletese_1_3_vegleges.png

Az interjút készítette: Andrási Adél

interjú író magyar irodalom szórakoztató irodalom imádom a könyveket magyarszerző kortárs szerző Tia Mahallt

2020\06\01

Kezdd el!

…avagy, ha írni akarsz, hát írj!

kezdd_el.png

Üdvözöllek!

A nevem Tia.

Én volnék a csapat lelkes amatőre, aki a start vonalról kezdte a „játékot”.

Mióta az eszemet tudom, folyamatosan filmek peregnek a fejemben.

Emlékszem, először féltem bárkinek is elmesélni, mert sokszor igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Később már nem éreztem, hogy meghallgatásra találnának. Végül egyszerűen csak úgy gondoltam, nem lenne benne társam senki.

Most mégis úgy vélem, hogy sikerült olyan emberekre találnom, akik érzik a rezgéseimet. Szívesen „nézik” velem a filmjeimet és engem is boldoggá tesz, ha megoszthatom őket velük.

Nagyon sok mozi forog odabent, ami csak arra vár, hogy papírra vessem és isten az atyám, meg is teszem, amint lehetőségem lesz rá.

Nagyon sok tanulni valóm van még. Számomra ez egy kaland. Néha izgalmas, néha ijesztő. Nem gondolom, hogy világokat fogok megváltani, vagy tömegeket megmozgatni, de most jól esik, hogy van, akinek tetszik, amit csinálok.

Ha túl titokzatosnak gondolsz, az nem véletlen.  Még magam sem tudom egészen, hogy ki vagyok. De a film forog, a tetőpont pedig mindig a finálé előtt van!! ;)

A bemutatkozásom is kissé rendhagyóra sikerült, de a történetem csak most kezdődik. Eljön majd az idő, amikor úgy kezdhetem ezt a monológot, hogy „életem egyik fordulópontja egy lelkes kis csapat tagjaként kezdődött valamikor réges-régen…”

Így indult el Tia azon az úton, amire sokáig nem mert rálépni. Egyszer csak. Így működik ez. Ha szeretnél valamit, akkor vagy álmodozol róla, vagy elkezded csinálni. Ennyire egyszerű.

Aztán persze rájössz, hogy annyira nem is az!

Kb. egy éve elkezdtem leírni azokat a történeteteket, amik idebent vannak. Bent a fejemben. Nagyon sok van belőlük. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy mindegyiket elkezdem, de nem folytatom őket. Mert most kell egy újabb, kell egy másik, most novella pályázatra akarok írni, most meg eszembe jutott valami más.

Éppen nincs romantikus hangulatom, írjunk inkább fantasyt! Elkészült húsz oldal. Egy héttel később már másik világban ébredtem, papírra vetettem hát azt is. Kikívánkozott. Tizenkét A4es oldal, és még egyszer annyi, amire már nem jutott időm… aztán vissza a romantikához, hetven oldal és folytatni kellene. De mikor? És melyiket?

Elkészítettem a nyilvános profilomat. Erősen dobogó szívvel nyomtam a véglegesítésre. Igen, ez tényleg Tia Mahallt facebook profilja. Létezem! Kimondhatatlan érzés. Aztán, amikor ez elmúlik, jön az üresség. Mert az oldalon nincs semmi. Valamit csak ki kéne tenni. De hova? Hogyan? Készítsünk egy blogot! Ott minden elfér, itt meg majd szólunk a világnak, hogy új bejegyzés született, tessék jönni, megnézni! Igen, ez jól hangzik.

Oké, de mégis melyik rövidke történetből kerekítsünk egy novellára valót? És kéne valaki, aki segít. Hmm…

Elővettem egy-két szuperjó barátot.

  • Hé, légyszi olvasd el! Nekem már kifolyik a szemem. Ha a képembe dobsz egy helyesírási hibát, akkor sem fogom észrevenni.

Várok.

Még mindig várok. Jön a visszajelzés, banális elírások, persze verem a fejem a falba. Jókat röhögök magamon. És mérhetetlenül hálás vagyok a segítségért. Megy a kérdés:

  • Szerinted milyen? Kitehetem a blogra? El fogják olvasni?
  • Szerintem baromi izgi, de nem tenném ki, inkább folytasd és írd meg a teljes sztorit!
  • Oké, de én ki akartam tenni. Valamit. Hogy olvashassák az emberek.
  • Jó, írj egy másikat, ezt inkább fejezd be!

Király. Akkor írok egy ötödiket is. Aztán egy hatodikat. Kiderül, mindegyiket lehetne folytatni, de hát ennek az a lényege, nem? Hogy legyen benne lehetőség. Legyen benne jövő, izgalom. Minden megválaszolt kérdésre jusson egy megválaszolatlan. Hogy akard. Hogy kelljen. Amúgy is, azt mondta, tetszik neki. Kuncogok magamban, leszűrtem a lényeget: tetszik!

Elindultam az úton. Leírtam egy történetet! Igaz, most nem tudom befejezni (időhiány), most nem tudom szakemberre bízni (anyagi problémák), most nem tudom kiadatni (ahhoz még nem elég), de elkezdtem.

De én még mindig úgy érzem, hogy ki akarok robbanni a nagyvilágba. Szeretnék írni rövid, hosszú, izgalmas, néha kedves, néha meg nem kedves történeteket. Egyszerre szeretném letenni az olvasó elé mihamarabb az írásaimat és dolgozni rajtuk minél többet, hogy tökéletesítsem, kiegészítsem, megírjam, kidolgozzuk, átdolgozzuk, és hibátlanul, egészben kerüljön az asztalára. De ezt a kettőt egyszerre nem lehet.

Látom, megint elragadott a lelkesedés. Én már kész könyvet akarok a kezedbe adni, pedig még azt sem tudom, akarnád-e. Itt állok, hónapok hosszú munkája elején, semmit nem tudva arról, hogy jó-e, amit csinálok, és már a végén akarok lenni. Ez nem így működik. Lassan. Lépésenként.

Igen, tudom, de mégis elbizonytalanít az ismeretlen. Téged is el szokott?

Szomjazom a visszajelzéseiteket. Tudni akarom, kellek-e? Akar-e valaki Tia Mahallt történetet olvasni?

Bárhogyan is lesz, ennek egy módja van. Megkérdezem. Megmutatom. Azután pedig majd kiderül.

De melyiket mutassam meg…? Fantasy, vagy romantikus? Gonosz, vagy kedves? Mennyi nehéz döntés! Az ember bármikor is lépjen egy addig járatlan útra, azzal számolnia kell, hogy fontos, ámde nem könnyű kérdésekre kell majd választ adnia. Sokszor segítség nélkül, néha pedig addig nem is remélt segítséggel.

Íme, egy rövid bevezető egy olyan világba, ahol bármi lehetséges…

Tia Mahallt: A jövendölés I. rész

a_jovendoles_1_egy_joslat_szuletese_1_3_vegleges.png

Vendégszerző a blogon: Tia Mahallt

író magyar irodalom új szerző imádom a könyveket magyarszerző kortárs szerző Tia Mahallt A Jövendölés

2020\04\20

A várakozás izgalma

Először a könyvfesztiválon, íróként...

8_1.jpg

(Szerkesztői előszó: Az alábbi cikk hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de úgy döntöttünk, az írást változtatás nélkül közöljük, hiszen ez egy író gondolatait közvetíti az eseményről, amely bár a megszokott időben nem kerül megrendezésre, de - reményeink szerint - mihamarabb új időpontban várja majd a könyvek szerelmeseit.)

Szomorú esemény okán ismerkedtem meg a könyvírással. Elveszítettem az édesanyámat. A gyász, a mérhetetlen fájdalom pedig írásra késztetett. Papírra vetettem az összes kimondatlan érzésemet, szomorúságomat. A hiányérzetet és az űrt, amit ma is érzek, s amit mindörökké érezni fogok. Az írás azonban megmentett. Lehetőséget teremtett nekem arra, hogy elszakadjak kissé a jelen fájdalmas valóságától, s a múltba való visszatekintés által édesanyám életének állítottam emléket. Emlékezem most is. Minden pillanatban emlékezem rá. Kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Szeretetével, gondoskodásával, törődésével. Lényével, mely elvarázsolt engem, s még oly sokakat.

Mikor végeztem az írással, akkor tudatosult bennem, hogy ez a kötet minden gyászban lévő ember számára segítség lehet. Vigaszt nyújthat, elgondolkodásra késztethet, az emlékezés örömét és szomorúságát adva. Könyvem taníthat is: életszeretetet, élmények megélését, melyeket minden olvasó megtapasztalhat a mindennapokban.  

Életem első könyvét írtam meg. Közel egy évig dolgoztam rajta, s úgy viszonyulok hozzá/bánok vele, ahogyan édesanyám bánt velem. Szeretettel, gondoskodással.

S most itt állok! Várom első kötetem megjelenését, az első könyvfesztivál élményét.    

Tegnap még otthon alkottam a verseket, a prózát, szerkesztettem a képeket. Ma pedig kiadót találtam, szerzői oldalam van, mindennapi szóhasználatom része lett a szerkesztő, a tördelő, a kézirat kifejezések. Profi kiadói csapattal ismerkedtem meg a munka során. Képeket szkennelek, szinopszist küldök, s interjúkérdésekre válaszolok. Hihetetlen… Ez velem történik?

Életem első könyvfesztiváljára készülök, ezzel az oly szeretett és dédelgetett kötettel, mely különleges helyet foglal el a szívemben. Ahogyan édesanyám is. Eltávozott ugyan a földről, de úgy érzem fentről segített és ma is segít nekem az írásban. Én ezt ünneplem a könyvfesztiválon. Az én drága ÉDESANYÁMAT!

Vendégszerző a blogon: Czikora Ildikó

A szerző könyvét keressétek a KönyvMogul webáruházban.

 

könyvfesztivál magyar irodalom imádom a könyveket magyarszerző könyvmogul mogul kiadó Ha majd nem leszek Czikora Ildikó