Szerzői előszó: Ma már tudjuk, hogy ez az év nem olyan, mint a többi. Nagyon sok szempontból nem az. Amikor egy hónappal ezelőtt ez a cikk született, még nem tudtam, hogy ez a pici, szemmel nem látható lény, a vírus, milyen módon fog mindent felborítani. Országot, világot. Az egész megszokott életünket. Ahogy minden más rendezvény, úgy a Könyvfesztivál is megkapta az "Elhalasztva" cimkét. Fájdalmas volt hallani, elfogadni viszont egyszerűbb, mert tudtuk, mindannyiunk érdekében született meg a döntés. Még nem lehet tudni, mikor kerülhet megrendezésre, de mi nem adjuk fel, itt vagyunk, bizakodunk, várunk. Két dolog azonban biztos. Amit a cikkben írtam, a kialakult helyzet miatt még inkább megállja a helyét. És ha eljön az idő, még hálásabb leszek azoknak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé teszik, hogy újra ott legyek, ott legyünk.

Jöjjön tehát most az eredeti cikk, változtatás nélkül, ahogy egy hónapja éreztem, gondoltam:    

- Harmadik alkalommal leszek ott szerzőként a Könyvfesztiválon…

Kimondani is gyönyörűség, hát még átélni!

Emlékszem az időre, amikor olvasóként jöttem-mentem a nyüzsgő forgatagban. Ámultam az emberek sokaságán, belevesztem a végtelen könyvfelhozatalba. A könyveket rejtő táskák egyre gyűltek a kezemben, pedig jól tudtam, mekkora buli lesz ezt mind végig cipelni a városon, míg eljutok a haza induló vonatig.  Én mégis imádtam az érzést, és – akkor még – nem tudtam elképzelni, hogy létezik bármi, amivel felül lehet múlni a frissen begyűjtött könyvek nyújtotta endorfinlöketet. A könyvek szeretete már abban az időben is lényem egy jelentős részét elfoglalta.

Aztán jött az írás, jöttek a saját könyvek, és ez a szeretet egészen új szintre emelkedett, új vágyakkal, álmokkal, nézőponttal. Szerzőként akartam ott lenni a Könyvfesztiválon!  Teljesen más időszámítás ez egy író életében. Látni a saját könyvedet/könyveidet a kínálatban. Elcsípni a pillanatot, amikor egy olvasó a kezébe veszi, forgatja, belelapoz, majd megszületik a döntés. Csillogó szemmel nyújtja az eladó felé, egyértelműen a tudomására hozva; tetszik neki, már viszi is! Magadat látod benne, néhány évvel korábbról, és miközben átveszi új szerzeményét, gondolatban azt kívánod, hogy szeresse nagyon a könyvedet!

De a Könyvfesztivál nem csak ezzel az élménnyel ajándékoz meg. Az olvasók szeretete itt ölt fizikai formát, hiszen személyesen kereshetnek, és keresnek is! Ismerik a történeteket, lelkesen kérdeznek kedvenc karakterükről, a könyvek születéséről, kulisszatitkokról. Hozzák a régebbi, vagy épp frissen vásárolt példányukat, dedikálást kérnek, és nem felejtik el finoman megcsipkedni az írót, hogy már nagyon várják a következő könyvét.

Nem túlzás azt állítani, hogy az ember lánya – jelen esetben én – a hasonló élményektől, a negyedik nap végére szinte eufórikus állapotba kerül.   

Csodás dolog ez, de ahogy az már lenni szokott, az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A Könyvfesztivál a kultúra, az irodalom ünnepe, amely az olvasók számára korlátlanul és ingyenesen látogatható. Azonban a kiállítóknak ez egyben üzlet is, a jelenlétet pedig jelentős anyagi ráfordítás és szervezés előzi meg. Nem meglepő tehát, hogy egy író egyedül csak ritkán visz saját standot.

Akkor, hogy tud mégis ott lenni, és miként részesülhet az élményből?

Egyszerű. Egy közösség részeként.

Az nem volt titok, mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor írói álmokat kezdtem dédelgetni. Ugyanakkor tudtam, mit akarok elérni, tudtam, merre tartok. Kerestem a lehetőségeket, és kerestem a csapatot, akivel közös az utunk, mert hamar rájöttem, ha egyedül kopogtatok, sok olyan ajtó marad előttem zárva, ami simán kinyílik, ha egy csapat egyesített erejével tenyerelünk rá a csengőre.

„Egységben az erő!” – tartja a mondás, amely ebben az esetben is bizonyítja igazát. A mondás azonban egy dolgot talán leegyszerűsít. Az egységben az erő ugyanis csak úgy működik, ha az egységnek van elindítója is. Van, akinek a fejében nem csak az ötletcsíra indul útnak, de ott van benne a kezdeményezőkészség is, a szervezőtehetség, és nem utolsó sorban az akarat, hogy vezesse a csapatot, és elől járva kitapossa számukra az ösvényt, amin az utána haladók már könnyedén lépkedhetnek. Hiszen csak tartani kell a sort és követni a nyomot.

Sokunk számára ennek az egységnek az elindítója az Imádom a könyveket csapata. Hozzátok szólok most!

Sok hozzám hasonló szerzőnek nyújtjátok a lehetőséget, hogy ott legyenek a legnagyobb könyves rendezvényeken, átéljék a csodát és olyan élményeket gyűjtsenek be, amelyeket keblükre ölelve dédelgethetnek további pályájuk során.

Ti vagytok azok, akik nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a hazai szerzők segítését, támogatását!

Azt, hogy mennyi munka áll a szervezés mögött, mi csak megtippelni tudjuk abból, ahogy instruáltok minket. Mit- hogyan csináljunk, hogyan kommunikáljunk az olvasóinkkal, hogyan tudassuk velünk, hogy igen, ott leszünk, keressenek minket, mert megtalálnak. Abból, ahogy ti is ránk irányítjátok a figyelmet saját platformjaitokon, interjúk készítésével, bemutatkozók gyártásával. Aztán időt, energiát nem kímélve ott vagytok négy napon át, vigyázva könyveinkre, minket képviselve, szeretettel fogadva minden érdeklődőt.

Mi vagyunk nektek az elsők, számtalanszor bizonyítottátok már az újabbnál újabb ötletekkel, kezdeményezésekkel. Nekünk egyszerű a dolgunk. Csak csatlakoznunk kell, közreműködnünk, és máris olyan lehetőségekben vehetünk részt, amire egyedül esélyünk sem lenne.

Köszönöm! Köszönjük!

Elég lehet-e ez a szó, hogy kifejezzem, mennyire vagyok hálás mindazért, amit az elmúlt években tettetek értem?

Nem tudom. De biztosra akarok menni, ezért még nagyon, nagyon sokszor el fogom mondani nektek… miközben haladok veletek az úton, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy aktív tagja legyek az Imádom a könyveket csapatának! 

Kövessétek az Imádom a könyveket oldalát a facebookon és csatlakozzatok a csoportjukhoz.

Vendégszerző: Leda D'Rasi írónő