Számos oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, mostantól angolul - vagy bármilyen más idegen nyelven - fog olvasni. Ezúttal tekintsünk el azoktól, akik külföldön élnek és tulajdonképpen nincs sok esélyük magyar könyvekhez hozzájutni, hacsak nem otthonról viszik magukkal.

A legkézenfekvőbb okok egyike a nyelvtanulás, hisz tudjuk, hogy az olvasás az egyik legjobb módszer a szókincs fejlesztésére. Nincs ez másképp az idegen nyelvek esetében sem. Persze az is fontos, hogy a nyelvtudásunknak megfelelő művet válasszunk: relatíve kezdőként talán nem tanácsos egy Tolkien életmű kötetnek nekiugrani. Érdemes képregényekkel, akár ifjúsági regényekkel kezdeni. De jó választás lehet egy olyan könyv is, amit magyarul jól ismerünk, így megkönnyítve az idegen szavak megértését.

Egy másik, prózaibb ok lehet az iskola általi elvárás. Az egyetemen/főiskolán - szaktól és intézménytől függően - gyakran szembesülhetünk azzal, hogy adott témához csak külföldi szakirodalmat vehetünk igénybe. Van, ahol el is várják az idegen nyelvű forrás használatát. Ez persze nem feltétlenül buzdít minket arra, hogy a szabadidőnkben is külföldi könyveket bújjunk, de kezdő angolul olvasóként sikerélményt adhat, ha képesek vagyunk egy bonyolultabb nyelvezetű szöveg megértésére is. Az apró sikerélmények pedig arra sarkallnak, hogy nagyobb célokat is kitűzzünk magunk elé.

Az én angol nyelvű könyvek iránti rajongásom is valahogy így kezdődött. 2010-ben, a középfokú nyelvvizsgámra készülve úgy döntöttem, hogy letesztelem magam. Akkoriban nagyon keveset olvastam, a könyveket parkoló pályára kellett állítanom. A képregény és szakirodalom olvasó fázisokon már túl estem, nagyobb kihívásra vágytam. Nekiveselkedtem hát a J.K. Rowling: Harry Potter - Bölcsek Kövének. Könnyed, kellemes olvasmány, első próbálkozásnak az angol nyelvvel pedig kiváló. Ekkor még nem éreztem azt, hogy az én utam az angol könyvek lennének. Sőt még csak meg sem fordult a fejemben. Jól elvoltam én a magyarul kiadott könyvekkel, köszöntem szépen.

Nagyon szerettem az érzést, amikor beléptem egy könyvesboltba és a levegőben ott volt a várakozás izgalma, hogy vajon melyik könyvbe fogok beleszeretni. Volt egyfajta varázsa, ami néha még ma is hiányzik. Akkor még fogalmam sem volt, mennyire korlátozott az a kis világ, amiben éltem. Az embert könnyedén el tudják vakítani a könyvektől roskadozó polcok, a választás szabadsága.

De szabadság-e az, ha csupán néhány kiadó dönti el, mi az, amiből választhatok?

Mi van, ha a legújabb trendek, sikerkönyvek engem nem érdekelnek?

Mi van, ha azok a könyvek, amiket én keresek, nem illenek bele a hazai kiadók profiljába?

Mi van, ha én nem akarom, hogy mások - akár a kiadók - mondják meg mit olvassak?

A szerzői kiadásról itt nem ejtenék szót, mert egyrészt ez akkor fel se merült bennem, másrészt azokat a könyveket nehezebb fellelni még mostanság is. Amíg pár éve nem csatlakoztam a Goodreads-hez, én is csak magányos farkasként mentem a magam feje után. Többek közt ennek köszönhetem, hogy visszacsábultam a rendszeres olvasás világába.

2011-et írtunk, év eleje volt, és boldog tulajdonosa lettem Rob Thurman Holdvilág című könyvének. Korábban olvastam az Éjvilágot is a szerzőtől, de fogalmam sem volt róla, hogy az egy sorozat része. Nem kellett hozzá sok és az internetnek hála megtudtam, hogy bizony a Cal Leandros sorozat első két kötetéről van szó. Amerikában akkor már az ötödik kötet megjelenésére készültek. Ez volt az első találkozásom az ún. urban fantasyvel, és az első pillanattól kezdve rabul ejtett. Az író sötét humora, a sok akció, a mitológiai lények kifordítása és persze a főhős, aki csöppet sem nevezhető átlagosnak – de még csak hősnek sem igazán – mind hozzájárult ahhoz, hogy ma már a dark fantasy, vagy grimdark műfajok kedvelője lettem. A mai napig ez a kedvenc sorozatom és rengeteget köszönhetek neki. Többek közt azt, hogy rászoktam az angol könyvekre.

Sosem voltam híres a türelmemről, így képtelen lettem volna kivárni, míg végre lefordítják az összes könyvet magyarra – erre egyébként a mai napig várhatnék – ezért a dolgok elé mentem és belevetettem magam a mélyvízbe. Nem volt könnyű. A korábbi könnyed olvasmányokhoz képest ezeknek a nyelvezete sokkal... nem mondom, hogy kifinomultabb, inkább bonyolultabb volt. Megtanultam, hogy nem az egyes szavakra kell koncentrálni, hanem a mondatok értelmére. A szövegkörnyezetre, bármire, ami segít és előrevisz a történet megértésében. Ráadásul egy idő után ezzel már nem is foglalkozik az ember. Fura, mennyire könnyen rá tud állni az agy egy másik nyelvre, ha elég sokat foglalkozunk vele.

Az elmúlt 5-6 évben teljesen rákattantam az angol nyelvű könyvekre. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy imádom a nyelvet, illetve, hogy beszereztem egy e-book olvasót, amire sokkal könnyebb angol nyelvű könyveket venni, mint magyarokat. Meg aztán így nem kell bosszankodnom, ha esetleg a sorozat kiadását, amit éppen olvasok félbeszakítják és sosem tudom meg, mi lesz a történet vége. Habár még ez sem garancia semmire. A fent említett Cal Leandros sorozat 11. kötete, aminek 2016. decemberében kellett volna megjelennie, úgy tűnik sosem fog megtörténni. Legalábbis jó darabig biztos nem.

Az angol nyelvű olvasásra való átállással számomra kinyílt a világ. Számos olyan könyvet/sorozatot ismertem meg, amelyek kiadására Magyarországon sosem fog sor kerülni. A külföldi szerzők élete sem fenékig tejfel, ha épp nem tartoznak a mainstreamhez. Talán egy másik cikkben majd erről is megosztom a meglátásaimat.

Lezárásképp szeretnék arra bíztatni mindenkit, aki esetleg kacérkodik az angol nyelven való olvasással, hogy bátran vágjon neki! Talán ő maga is meg fog lepődni az eredményen.

És ne féljetek kitágítani a látókörötöket, legyen szó akár hazai, akár külföldön megjelent könyvekről!

A cikket írta: Takács Timy