Első könyved 2016. decemberében jelent meg. Ennek még nincs három éve, mégis, ma már 7 könyves írónak mondhatod magad. Ez egy külső szemlélő számára elég nyaktörő tempónak tűnik. Magadnak diktálod, vagy más szabja a határidőidet?

A kiadómmal van egy megszokott viccünk, amit időről- időre ellövünk egymásnak. Ez úgy hangzik, hogy ő nem ad nekem határidőket. Egyrészt mert fölöslegesen strapálná magát, másrészt meg nem érne vele semmit. Úgyse tudna annál szigorúbb határidőt megszabni nekem, mint amilyet én szabok magamnak.

Nem tudom, másnál előfordul-e, hogy a kiadója akarja lassabb tempóra bírni, de nálunk elég gyakran elhangzik a “Kicsit pihenned kellene” kezdetű mondat. Persze örül, hogy sorban hozom a könyveket, ráadásul egyéb téren is ténykedem, és esze ágában sincs leállítani. De barátként félt a nyaktörő tempótól, és - amennyire lehet - szeretné megelőzni, hogy túlhajszoljam magam. Tényleg nagyon odafigyel rám. 

Ezek szerint ott a veszély, hogy túlhajszolod magad? Fáradsz?

Klasszikus értelemben véve nem. Az agyam eszeveszett tempóban pörög. Természetesen a testet nem lehet a végtelenségig hajszolni, pedig az akár napi 12 -14 órás munkával óhatatlanul ezt teszem. De még ebből sincs baj, ha az ember tudatosan odafigyel, hogy visszatöltse az energiákat, aludjon, pihenjen, kikapcsoljon. Nálam inkább abból szoktak problémák lenni, hogy “elfelejtek” pihenni. Jönnek az újabb és újabb ötletek, tervek és mindet meg akarom valósítani. Ilyenkor nehéz leállni. Az idő gyorsan múlik, majd azon kapom magam, hogy megint hajnal van és már megint nem mentem lefeküdni.

Ezért többen is odafigyelnek rá, hogy időről- időre kizökkentsenek a munkából és lazításra bírjanak, amiért én végtelenül hálás vagyok nekik!   

Az elmúlt három éved igazán zsúfoltra sikerült, és figyelembe véve, hogy szó szerint a nulláról indultál, elmondhatjuk, hogy sok tapasztalatot szedtél magadra, viszonylag kevés idő alatt. Mit érzel ezek közül a leghasznosabbnak?

Talán furcsának tűnik, de a leghasznosabb tapasztalatok nem szakmaiak, inkább személyesek. Azokért vagyok ugyanis a leghálásabb, amit saját magamról tanultam meg a könyvek írása és kiadása során. Ezek az igazán megfizethetetlenek, mert a jövőben is támaszkodhatom majd rájuk.

Mondanál példát?

Kiderült, hogy sokkal erősebb, bátrabb, kitartóbb tudok lenni, mint azt előtte gondoltam magamról. Mondhatjuk, hogy a célok nagysága a végletekig tolja ki az emberben azokat a tulajdonságokat, amikre szükség van a megvalósításhoz. Kezdetben sokszor szorongtam, elég vagyok-e ehhez, hogy fogom megállni a helyemet, hogyan kezelem majd a csalódásokat, kudarcokat vagy épp sikereket. Az elején az embernek van elképzelése, miből- mennyi jut majd neki. Aztán persze kiderül, hogy nem jól mérte fel a dolgokat, mert mindenből sokkal többet kap - pozitívumból és negatívumból is -, mint gondolta, és ezzel együtt mindenből sokkal többre lesz szüksége - munka, kitartás, türelem, erő -, mint előzőleg hitte.

Ugyanakkor, ahogy az idő múlik, az ember rádöbben, hogy túl tud jutni a nehézségeken. Valahonnan mindig jön még egy kis pozitívum, még egy kis lendület. Később pedig tudatosan kezdi el használni a tartalékait, és a tapasztalatot, hogy mindig van valahogy és minden problémán túl lehet jutni.

Mivel volt a legnehezebb megbarátkoznod az írói lét velejárói közül?

Egyértelműen a közösségi médiával. Mielőtt írni kezdtem, nem foglalkoztatott, hogy jelen legyek. Introvertált emberként mindig is a háttérben éreztem jól magam. Ahhoz viszont, hogy kapcsolatot teremtsek és megmutassam magam az olvasóknak, bemutatkozzam íróként, mondhatni kötelező elem a közösségi média platformokon való jelenlét.

Az elején az volt szokatlan, hogy íróként megmutassam magam, és a könyveimhez, írói stílusomhoz méltó tartalmakkal töltsem meg az oldalakat. Aztán ezt megszoktam, megszerettem, de a nehézség nem múlt el, csak átalakult. Mindig van valami, ami új kihívás elé állít.  Hogy mi lesz a következő, még nem tudom, de majd kiderül. 

Az írókat - annak ellenére, hogy azért egyre több helyen lehet akár személyesen is találkozni velük - még ma is valamiféle misztikum lengi körül. Mit gondolsz, mi az, amit az olvasók tévesen gondolnak az írókról?

Talán azt, hogy az író csak ül a gép mögött, kávézik, teázik, pötyög és nassol közben. Esetleg azt, hogy ez könnyű munka. Az igaz, hogy nem minősül kemény fizikai tevékenységnek, de attól még nem mondanám sem egyszerűnek, sem könnyűnek. Elég csak arra gondolni, hogy az ember munka, család mellett mikor és hogyan tud erre is időt fordítani. Lopott órákkal, főleg éjszaka. Az írók döntő többsége így kezdi. Második műszakban, amit saját magának iktat be. Ráadásul egy írói ént megalkotni és fenntartani szerteágazó feladatok összehangolt, hosszú távú művelését jelenti.

Tehát akkor egy író nem csak ír?

Egyáltalán nem! Manapság egy író nem engedheti meg magának, hogy csak írjon és írói léte egyéb aspektusait másra hagyja. És itt most a nagy átlagról beszélek, de főleg a kezdőkről. Az íráson túl fel kell vállalnia magát, megmutatni az arcát és megismertetni a nevét az olvasókkal, kialakítani egy olyan írói stílust, amivel kitűnik a tömegből. Ez nem egyszerűen csak közreműködést igényel, hanem célirányos munkát, amit magának kell elkezdeni, majd tudatosan művelni, méghozzá folyamatosan. Ez ugyanis nem olyan dolog, amit csak egy ideig kell csinálni, aztán abba lehet hagyni.

Aztán ott vannak még a rendezvények is, a legjobb lehetőség a személyes kapcsolatok építésére, és nem csak olvasókkal. Bloggerekkel és egyéb könyvpiaci szereplőkkel is. Ez is nagyon fontos, mert az író a saját maga cégére, amit jól kell felépíteni, emberközelivé tenni. Így leírva talán ez nem tűnik nagy feladatnak, de ha azt mondom, erre igenis naponta figyelmet kell fordítani, akkor talán már sejthető, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez...

Ezzel azért nem csak az olvasók számára árultál el dolgokat az írók széles körű teendőiről, de azoknak is, akik esetleg maguk is szeretnének írni, könyvet kiadni. Nekik lenne esetleg még hasznos tanácsod? Szétfoszlatnál néhány illúziót?

Én nem akarom senki illúzióját vagy álmát széttiporni, sőt! Magam is nagy álmodozó vagyok és az álmok kellenek ahhoz, hogy az ember elkezdjen dolgozni. Óriási hajtóerő, ha van, ami a szemünk előtt lebeg, nevezzük azt álmoknak, céloknak, vagy bármi másnak. A lényeg, hogy vigyen előre!

Inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy attól, hogy álmot akarnak megvalósítani, még ne felejtsenek el a valóság talaján állni. Legyenek alaposak, mindennek jól nézzenek utána, és ami a legfontosabb, ne kapkodjanak! Ez leginkább a kiadókeresésnél igaz. Türelemmel sok negatív tapasztalattól menthetik meg magukat. Bár még így sem az összestől. Ha valaki íróként szeretne létezni, elképzelhetetlenül nehéz dolga lesz, rengeteg akadály jön majd szembe. De ő menjen tovább! "Csak" ennyi a feladat, újra meg újra, éveken át. Időnként kínlódva, lassan, máskor könnyebben, gyorsabban. A lényeg a haladás. Menni, menni, menni előre!

Ha annak idején tudod, mi vár rád, belevágtál volna a könyvkiadásba?

Na, ez egy fogós kérdés! Ha a személyiségem olyan lett volna akkor, amilyen ma, akkor igen. Azonnal. De az akkori énem, nem, hogy erőt merített volna a tudásból, de egyenesen berezelt volna tőle. És nem a munkától vagy az időtényezőtől, mert mindig is tevékeny voltam, sose szerettem tétlenkedni. Inkább a teendők sokrétűsége, a jelenlét, a reakciók kezelése hozta volna rám a frászt. Szóval hiába tudtam volna, amit ma tudok, valószínűleg hárítok. De abban biztos vagyok, hogy ha így teszek, azt utána egész életemben keservesen bántam volna.

Beszéljünk kicsit a könyveidről. Már hét könyv viseli a te nevedet a hétből öt a Boszorkánydinasztia sorozathoz tartozik. Mesélj nekünk a szériáról!

Akárhány könyvet fogok is írni, a Dinasztia mindig különleges helyet foglal majd el a szívemben, hiszen velük kezdődött minden. Boszorkányok a mai világban, és velük együtt a boszorkányüldözés, ami a szemünk előtt elevenedik meg és lép ki a történelemkönyvek lapjairól. Egyszerűen imádom a témát!

Az már a legelején tiszta volt, hogy nem egy könyv viseli majd a Dinasztia nevet, de akkor úgy gondoltam, trilógia lesz belőle. Ez a gondolat azonban nem tartott sokáig. Nem sokkal az első könyv megjelenése után már tudni lehetett, hogy a történet nem zárul le a harmadik résszel. Az olvasói visszajelzések erre jócskán ráerősítettek, mert nagyon szeretik a boszorkányok történetét, a régi és új világ keveredését, a titkos harcot az Ítélőszékkel és persze a romantikus szálat is, ami ehhez társul. Ma öt könyv tartozik a sorozathoz, és még én magam sem látom, hol és mikor lesz vége. Négy rész még biztosan jön, de nem kizárt, hogy az még mindig nem a végét jelenti majd. Amíg az olvasók szeretik és várják, én folytatom.

A Boszorkányokon kívül két teljesen más könyvvel is megörvendeztetted az olvasóidat. Ezek közül - különlegessége okán - A Dögről hallani a legtöbbet, ráadásul a történet nem mindennapi főszerelőjéhez kapcsoltan egy egész termékcsaládot kreáltál. Mesélj ezekről!

A Dög nagy meglepetés volt. Tudtam, nekem mit jelent, de arra nem számítottam, hogy az olvasók ennyire megtalálják magukat benne. A Dinasztia szórakoztatásra született, a Dög azonban más lett. Lelkeket forgattam fel a csúnyán megalázott, megcsalt, saját sírjában ébredő Abby karakterével. Mondanom sem kell, főleg női lelkeket. Megdöbbenteni akartam, felismerésre és változtatásra ösztökélni őket és ez várakozáson felül sikerült.

A Dög, a maga vagány, kendőzetlen nyelvezetével, kegyetlen szembesítésével saját rajongótábort épített ki, és én rájöttem, milyen sokan küzdenek a Dögben felvetett problémákkal. Az ő napjukat sokszor egy mondat jobbá teszi, erőt merítenek belőle, vagy adott esetben csak őszintén nevetnek egyet. Bármelyik legyen is, jót ad nekik, és ez a fontos.

A naplóírás jótékony hatásait mindenki ismeri. Ezt kombináltam egy kis Dög féle “tökösséggel”, remélve, hogy segítséget nyújt a naplóírónak, ha az őt nyomasztó dolgokat papírra veti. A határidőnapló célja pedig egyértelmű. Használatával a Dög szemlélet egész éven át kitart.

Megsúgom, hogy én is ezt használom, és bár én írtam benne minden mondatot, még én is jókat derülök egy-egy velősebb mondaton.

A Végzet kapcsán sokakban felmerült, vajon ebből is sorozat lesz-e. Hiszen a történetben hagytál nyitva olyan szálakat, amelyek erre engednek következtetni, de egyértelműen eddig még nem mondtad ki, jön-e következő rész.

Nem mondtam ki, mert még én sem tudom. Annak ellenére sem, hogy szánt szándékkal alakítottam úgy a történetet, hogy sorozat lehessen belőle egy-egy szereplő - Élet, Halál, Sors és Végzet - által. Végzet története már megszületett, az pedig, hogy a többiek kapnak-e saját könyvet, még a jövő zenéje. Ha megfogalmazódik a fejemben az ötlet, nem tartom majd vissza, de kierőszakolni nem fogom és egyelőre tervben sincs. De soha ne mondd, hogy soha!

És a Dög? Abból jön folytatás?

A Dög sajátos történet, rengetegen szeretik, ahogy azt már mondtam, nagyon mélyről jövő visszajelzéseket kaptam vele kapcsolatban. Ennek ellenére sem gondoltam még a megjelenés után sem, hogy tovább vinném a sztorit. Aztán mégis másként alakult, így erre a kérdésre most már egyértelműen igen a válaszom. Az mondjuk igaz, hogy nem a klasszikus értelemben vett folytatás várható, mert nem az első rész története megy tovább. Inkább úgy fogalmaznék, hogy A Dög kap egy újabb izgalmas feladatot, amit az ő vagány stílusában fog majd megoldani, remélhetőleg sokak szórakozására és okulására.

Egy nemrégiben, a Mogul Kiadó szerzőinek szervezett közönségtalálkozón 17 könyvötletről beszéltél. Tényleg ilyen számokban méred az ötleteidet?

Úgy tűnik. Bár így leírva ez a szám nekem is elég mellbevágó. Ráadásul ebben a tizenhét ötletben a Dinasztia részei nincsenek is benne. Én mindig azt mondom, hogy sokáig tartott, amíg rátaláltam az írás világára, de most már ebbe fektetek mindent, erre fordítok minden energiát. Egész életemben írni akarok, és reményeim szerint ez a tizenhét könyv, még ha nagy számnak is tűnik, de még mindig csak a kezdetet jelenti majd abból a sok-sok könyvből, amit a világra szeretnék hozni.

Több helyen kinyilatkoztad már, mennyire megváltozott az életedet, mióta írni kezdtél. Megtaláltad azt, amit egész életedben kerestél.  Mit gondolsz? Jöhet még valami, ami nagyobb “szerelem” lesz, mint az írás?

Szakmailag biztosan nem. Az írás hihetetlenül izgalmas! Mindig van egy új kihívás, mindig van egy jobb ötlet, és persze a fejlődés is folyamatos. Egy életen át tartó kihívást ad, hogy az ember minden egyes könyvvel egyre jobb és jobb legyen. A könyvkiadás folyamata minden könyvnél hoz valami újdonságot, soha nem ugyanaz, éppen ezért szóba sem jöhet, hogy beleunjak, vagy rutin legyen.

Azt viszont nem csak el tudom képzelni, de hosszú távú terveim között szerepel is, hogy az írással kapcsolatban kipróbáljam, amit lehet. Nagyon vonz például a forgatókönyvírás, amit biztosan nem fogok kihagyni.

Mindent akarok, amivel íróként fejlődhetek!

Köszönöm az interjút!

Leda D'Rasi valamennyi könyvét megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban. A Boszorkánydinasztia sorozat első három részét keressétek a Librinél és a Bookline-on.

Az írónőt megtaláljátok közösségi oldalain. Facebbok és Instagram.