Üdvözöllek!

A nevem Tia.

Én volnék a csapat lelkes amatőre, aki a start vonalról kezdte a „játékot”.

Mióta az eszemet tudom, folyamatosan filmek peregnek a fejemben.

Emlékszem, először féltem bárkinek is elmesélni, mert sokszor igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Később már nem éreztem, hogy meghallgatásra találnának. Végül egyszerűen csak úgy gondoltam, nem lenne benne társam senki.

Most mégis úgy vélem, hogy sikerült olyan emberekre találnom, akik érzik a rezgéseimet. Szívesen „nézik” velem a filmjeimet és engem is boldoggá tesz, ha megoszthatom őket velük.

Nagyon sok mozi forog odabent, ami csak arra vár, hogy papírra vessem és isten az atyám, meg is teszem, amint lehetőségem lesz rá.

Nagyon sok tanulni valóm van még. Számomra ez egy kaland. Néha izgalmas, néha ijesztő. Nem gondolom, hogy világokat fogok megváltani, vagy tömegeket megmozgatni, de most jól esik, hogy van, akinek tetszik, amit csinálok.

Ha túl titokzatosnak gondolsz, az nem véletlen.  Még magam sem tudom egészen, hogy ki vagyok. De a film forog, a tetőpont pedig mindig a finálé előtt van!! ;)

A bemutatkozásom is kissé rendhagyóra sikerült, de a történetem csak most kezdődik. Eljön majd az idő, amikor úgy kezdhetem ezt a monológot, hogy „életem egyik fordulópontja egy lelkes kis csapat tagjaként kezdődött valamikor réges-régen…”

Így indult el Tia azon az úton, amire sokáig nem mert rálépni. Egyszer csak. Így működik ez. Ha szeretnél valamit, akkor vagy álmodozol róla, vagy elkezded csinálni. Ennyire egyszerű.

Aztán persze rájössz, hogy annyira nem is az!

Kb. egy éve elkezdtem leírni azokat a történeteteket, amik idebent vannak. Bent a fejemben. Nagyon sok van belőlük. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy mindegyiket elkezdem, de nem folytatom őket. Mert most kell egy újabb, kell egy másik, most novella pályázatra akarok írni, most meg eszembe jutott valami más.

Éppen nincs romantikus hangulatom, írjunk inkább fantasyt! Elkészült húsz oldal. Egy héttel később már másik világban ébredtem, papírra vetettem hát azt is. Kikívánkozott. Tizenkét A4es oldal, és még egyszer annyi, amire már nem jutott időm… aztán vissza a romantikához, hetven oldal és folytatni kellene. De mikor? És melyiket?

Elkészítettem a nyilvános profilomat. Erősen dobogó szívvel nyomtam a véglegesítésre. Igen, ez tényleg Tia Mahallt facebook profilja. Létezem! Kimondhatatlan érzés. Aztán, amikor ez elmúlik, jön az üresség. Mert az oldalon nincs semmi. Valamit csak ki kéne tenni. De hova? Hogyan? Készítsünk egy blogot! Ott minden elfér, itt meg majd szólunk a világnak, hogy új bejegyzés született, tessék jönni, megnézni! Igen, ez jól hangzik.

Oké, de mégis melyik rövidke történetből kerekítsünk egy novellára valót? És kéne valaki, aki segít. Hmm…

Elővettem egy-két szuperjó barátot.

• Hé, légyszi olvasd el! Nekem már kifolyik a szemem. Ha a képembe dobsz egy helyesírási hibát, akkor sem fogom észrevenni.

Várok.

Még mindig várok. Jön a visszajelzés, banális elírások, persze verem a fejem a falba. Jókat röhögök magamon. És mérhetetlenül hálás vagyok a segítségért. Megy a kérdés:

• Szerinted milyen? Kitehetem a blogra? El fogják olvasni?
• Szerintem baromi izgi, de nem tenném ki, inkább folytasd és írd meg a teljes sztorit!
• Oké, de én ki akartam tenni. Valamit. Hogy olvashassák az emberek.
• Jó, írj egy másikat, ezt inkább fejezd be!

Király. Akkor írok egy ötödiket is. Aztán egy hatodikat. Kiderül, mindegyiket lehetne folytatni, de hát ennek az a lényege, nem? Hogy legyen benne lehetőség. Legyen benne jövő, izgalom. Minden megválaszolt kérdésre jusson egy megválaszolatlan. Hogy akard. Hogy kelljen. Amúgy is, azt mondta, tetszik neki. Kuncogok magamban, leszűrtem a lényeget: tetszik!

Elindultam az úton. Leírtam egy történetet! Igaz, most nem tudom befejezni (időhiány), most nem tudom szakemberre bízni (anyagi problémák), most nem tudom kiadatni (ahhoz még nem elég), de elkezdtem.

De én még mindig úgy érzem, hogy ki akarok robbanni a nagyvilágba. Szeretnék írni rövid, hosszú, izgalmas, néha kedves, néha meg nem kedves történeteket. Egyszerre szeretném letenni az olvasó elé mihamarabb az írásaimat és dolgozni rajtuk minél többet, hogy tökéletesítsem, kiegészítsem, megírjam, kidolgozzuk, átdolgozzuk, és hibátlanul, egészben kerüljön az asztalára. De ezt a kettőt egyszerre nem lehet.

Látom, megint elragadott a lelkesedés. Én már kész könyvet akarok a kezedbe adni, pedig még azt sem tudom, akarnád-e. Itt állok, hónapok hosszú munkája elején, semmit nem tudva arról, hogy jó-e, amit csinálok, és már a végén akarok lenni. Ez nem így működik. Lassan. Lépésenként.

Igen, tudom, de mégis elbizonytalanít az ismeretlen. Téged is el szokott?

Szomjazom a visszajelzéseiteket. Tudni akarom, kellek-e? Akar-e valaki Tia Mahallt történetet olvasni?

Bárhogyan is lesz, ennek egy módja van. Megkérdezem. Megmutatom. Azután pedig majd kiderül.

De melyiket mutassam meg…? Fantasy, vagy romantikus? Gonosz, vagy kedves? Mennyi nehéz döntés! Az ember bármikor is lépjen egy addig járatlan útra, azzal számolnia kell, hogy fontos, ámde nem könnyű kérdésekre kell majd választ adnia. Sokszor segítség nélkül, néha pedig addig nem is remélt segítséggel.

Íme, egy rövid bevezető egy olyan világba, ahol bármi lehetséges…

Tia Mahallt: A jövendölés I. rész

Vendégszerző a blogon: Tia Mahallt