Még egy újdonság, amit az Ünnepi Könyvhét nyújtott az olvasóknak és bár nem olvastam az összes friss megjelenést, mégis, látatlanban is azt mondom: a Hangzavar mind közül a legegyedibb! Olyan, mint egy írásba foglalt Salvador Dalí festmény…. (Tudom, tudom, érdekes hasonlat, és később okvetlen ki is fogom fejteni, hogy jutottam erre a következtetésre.)

Szóval ott tartottam, hogy a Könyvhéten találtam rá a Hangzavarra, ami elég figyelemfelhívóan feküdt az Imádom a Könyveket standján a maga tömör 700 oldalával, és azzal a csodás, vibráló narancs és türkizkék borítóval, ami azonnal magára irányította a figyelmet. (És nem csak az enyémet!) Ennyit számít egy jó borító, kérem szépen! Így kell odavonzani a tekinteteket, felkelteni az érdeklődést. Mondjuk nálam csak ennyi még nem elég ahhoz, hogy az a bizonyos könyv haza is jöjjön velem, de az mindenképpen jó pont, ha a borító olyan figyelemfelkeltő látványt nyújt, ami felhívás keringőre, hogy tovább szemléljük azt a bizonyos könyvet.

És a Hangzavart jó volt tovább szemlélni. Az előlapot szinte életre kelti az, ahogy a csóvaszerű formákban kanyarognak a színek. Mindennek a közepéből pedig előbukkan egy alak, akit, ha elég sokáig nézünk, olyan, mintha 3D formát öltene. A Hangzavar tehát játszik a szemmel, hogy aztán – bár akkor ezt még nem tudtam – olvasás közben ugyanígy tegyen az aggyal is.

„Egyszerre őrült és zseniális.”

Hát ki ne kapná erre fel a fejét? Én mindenképpen, mert imádom a különc dolgokat.

„Elképesztő precizitással és összetettséggel van megalkotva.”

Újabb jó pont, mert a különcségnél csak azt szeretem jobban, ha valami olyan bonyolult, mint egy Gordiuszi-csomó és jó alaposan megtornásztatja az agytekervényeimet. És még egy pont, ami végképp magával ragadott:

„Betűkből alkotott szürreális káosz, ami egy különc zseni fejébe enged bepillantást.”

Ezek a figyelemfelkeltő mondatok a borítón kaptak helyet, és a fülszöveggel – és az elmaradhatatlan beleolvasással együtt – elvezettek oda, hogy megfogalmazódott bennem: Legyen! Lássuk, mit takar a Hangzavar, 700 oldalon, egy elsőkönyves szerzőtől.

Így kezdődött, és ennek köszönhetően hirdettem ki magamban, hogy ez az év az elsőkönyves kiválóságok éve, mert Óvári Luca után újabb elsőkönyves előtt hajtottam fejet. Josh Neare könyvét ugyanis egy igazi elvont művész szelleme hatja át.

Sokat gondolkodtam magán a sztorin, és arra jutottam, hogy van az a történet, ami annyira különös, és megfoghatatlan, hogy ha valaki megkérne rá, meséld el, miről szól, akkor csak állnál ott széttárt karokkal, annak ellenére, hogy az első betűtől az utolsóig elolvastad. És tudjátok mit? Ez nem rossz dolog! Abban a formában semmiképp, ahogy a Hangzavar tálalja ezt az élményt.

Annyira egyedi az egész az elejétől a végéig, olyan hihetetlen különcséggel lett megkreálva, hogy az egész egy óriási véglet két pontján helyezkedik el, egyszerre keltve azt a hatást, hogy őrült volt, aki írta, és azt, hogy géniusz. És minden értelmet nyer, ami a borítóra lett írva.

Most jött el az a pont, amikor visszatérek ahhoz a bizonyos Dalí hasonlatig. Ha nincs előttetek az a bizonyos kép a szétfolyó órával, akkor javaslom keressetek rá, és mindjárt érteni fogjátok, miről beszélek. Az a kép is olyan, hogy ha közelről nézzük, apránként, csak egy-egy részletre (ez esetben fejezetre) fókuszálva, még azt is hihetjük, hogy értjük, hogy tudjuk, miről szól. Aztán eltávolodunk, a kerek egészet nézzük, mire már egy óriási kavalkádot látunk, és úgy érezzük, az egész egy nagy kutyulmány. Pedig nem az! A maga őrült módján úgy tökéletes, ahogy van.

A történet legnagyobb hangulatkeltő eszköze az az elképesztő bonyolultság és fejetlenség, amit az olvasása okoz. Egy fejezet könnyebben érthető, az olvasó kicsit fellélegzik, a következőnél viszont a fejét vakarja, hogy mi az ördög ez és hogy kapcsolódik a teljes egészhez? Úgy is mondhatnám, hogy a könyv hangulatkeltő eleme a káosz. Az összezavarás. Ami baromi idegesítő és frusztráló, viszont mindezt zseniálisan csinálja!

A cselekményre ugyanaz érvényes, mint a hangulatkeltésre. Ide-oda ugrálós káosz. Erre épített az író, és ezt is ugyanolyan őrült-zseni módon tette, ahogy minden egyebet is. Adott fejezeteknél azt se lehet eldönteni, eszik-e vagy isszák, az olvasó feszültsége nő. Még azt is el tudom képzelni, hogy sokak olvasás közben azon kezdenek gondolkodni, velük van-e baj, miért nem értik, miről van szó, hol vesztették el a fonalat? Pedig semmi egyéb nem történik, csak annyi, hogy belecsöppennek az író gondolatvilágába, ami ebben az esetben olyan szürreális, mint amilyennel Aliz a nyúl üregében találkozott.

Talán ez a legnagyobb felismerés, amit a történet adhat. És amint ez a felismerés lecsap az olvasóra, át tud lépni a megszokott olvasásnak azon az igényén, hogy értse, mit olvas. Ha ezt el tudja engedni, ha megérti, hogy ez a könyv maga a betűkből alkotott szürreális káosz, meg tudja látni a mögötte rejlő zsenialitást és elkezdi élvezni, hogy ennek a zsenialitásnak a részese lehet. 

Rengeteg karakter van felvonultatva a történetben, rengeteg helyszínen, rengeteg furcsa, el nem magyarázott szituációban. Ez zavaró, hiszen ahhoz van hozzászokva az olvasó, hogy egy történetnek valaki (vagy valakik) a középpontjában állnak, az ő szemükön keresztül látja az eseményeket, vezetik a vonalat a történet elejétől a végéig. Ez itt hiányzik. A szereplők is a káoszból születnek, viszont csak addig, amíg az olvasó rá nem jön, hogy a főszereplő ő maga. Annyiszor változnak a dolgok, hogy az olvasó egy idő után úgy érzi, ő az egyedüli állandó szereplő a történetben. Ő, ahogy kívülről figyeli az eseményeket. A könyv ezen a téren is újdonságot hoz.

Mondhatnánk tehát, hogy ezzel a könyvvel Josh Neare olyan védjegyet tett le, amire felkapja a fejét az olvasóközönség. Csakhogy van itt valami más is a sok pozitívumon kívül. Méghozzá az, hogy nem olvastam még olyan kéziratot, amiről azt gondoltam, hogy az erőssége egyben a legnagyobb gyengesége is. Mert annyira egyedi, annyira összetett, ami önmagában előrevetíti, hogy ez a történet nem fog óriási olvasóközönséget maga köré toborozni. A legszűkebb rétegolvasmány lesz, mégpedig azért, mert rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, ami ebben megakadályozza: ennek a könyvnek az olvasásához intelligencia kell.

Senki ne értsen félre! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az olvasók buták, és azért nem fogják végigolvasni, mert nem értik, hanem azt, hogy a legtöbben azért vesznek könyvet a kezükbe, mert ki akarnak kapcsolni. Egy könnyed, egyestés olvasmányra vágynak. Olyan történetre, amiben csak enni kell a sorokat, anélkül, hogy gondolkodni kellene. Aztán gyorsan túljutnak a történeten, majd másnapra elfelejtik. Ez a könyv viszont azoknak szól, akik gondolkodni akarnak, kihívást keresnek, akik azt akarják, hogy a sztori kifacsarja az agyukat. És ők – szerintem – nagyon kevesen vannak. Bár őszintén remélem, hogy tévedek, mert a Hangzavar nagyon is megérdemelné, hogy sokan ismerjék, de ha a könyvkiadás üzleti oldalát nézzük (márpedig a kiadók és a szerző számára is ez üzlet), akkor elmondhatjuk, hogy ez a könyv minden valószínűség szerint nem fog eladási sikerszámokat döntögetni. Inkább tudom kultkönyvnek elképzelni, amit épp ezért ismernek majd meg az ínyenc olvasók, ők lesznek azok, akik egymás között órákig el tudnak róla beszélgetni és legendaként emlegetik.

Végső következtetésként azt mondom, hogy a Hangzavar számomra az ellentétek könyve. Hihetetlenül fárasztó olvasni, én a magam részéről nem is emlékszem rá, hogy valaha olvastam-e bármit, amit akár fejezetenként támadt kedvem letenni. Kiszívja az ember agyát, miközben mégis ott motoszkál benne a gondolat, hogy folytatni kellene, mert egyébként valami olyan zseniális dolgot tart a kezében, amit vétek lenne letenni holmi olyan bagatell dolog miatt, mint a fáradtság. Az író elképesztő összetett intellektusa süt a sorokból, ami igazi ritkasággá teszi az egészet. Én személy szerint olvasás közben a csodájára jártam, vajon mi lakozhat a szerző fejében.

Az olvasás végeztével viszont azon gondolkodtam: akarom-e tudni?

Azt hiszem, inkább nem. Kezelje csak ő a saját gondolatait. Az viszont biztos, hogy ha bármi máson is feltűnik Josh Neare neve, nekem az egyet fog jelenteni azzal, hogy ismét egy különc zseni fejébe nyerhetek bepillantást.

Szeretnétek részesülni a Hangzavar-féle élményben? Keressétek a könyvet a shop.konyvmogul.hu webáruházban!

Írta: Nyíri Abigél