5 dolog, amit nem tudtam volna meg, ha nem olvasom az Ötven árnyalat-trilógiát

A közelmúlt egyik legmegosztóbb regénytrilógiája

A szürke ötven árnyalata és folytatásai egy pillanat alatt nők millióinak kedvencévé váltak, a történet még Hollywoodot is megihlette, hiszen nem szűkölködött erotikus jelenetekben, és egy olyan alaptörténetet vázolt fel, ami akár érdekes is lehetett volna.

Rám hárult a feladat, hogy összegyűjtsem, mennyivel lenne kevesebb az irodalom, ha E.L. James sosem fogalmazza meg Anastasia és Christian történetét.

  1. A FANFICTON NEM CSAK A TINÉDZSEREK JÁTSZÓTERE

Köztudott, hogy A szürke ötven árnyalata Stephanie Meyer Alkonyat című művének „vámpírmentesített”, tizennyolc éven felülieknek szánt, továbbgondolt verziója. Mondhatnánk úgy is, hogy A szürke ötven árnyalata megfosztotta az eredeti történetet a természetfeletti misztériumától, és egy közönségesebb, ám ugyanúgy csillogó világba helyezte át. A blogregénynek indult történet több alapvető karaktervonást megtartott, kezdve a szereplők kinézetétől a férfi főhős vívódásain át egészen a női szerepek megfogalmazásáig, ami egy szempillantás alatt nagy sikert aratott leginkább a harmincas, negyvenes nők körében. E.L. James pedig nem csinált mást, csak fogta a Twilightot és megfosztotta a köteteken át tartó szexuális feszültségtől, olyannyira, hogy egy bizonyos pont után átbillent a céltalan szexualitás puritán világába. (Persze luxuskörnyezetben.) Noha a fanfiction műfaját leginkább a 12-16 éves korosztály sajátítja ki magának, E. L. James példája tökéletesen igazolja, hogy ezeket a történeteket idősebben is sikeresen meg lehet fogalmazni.

  1. MINDEN A CSELEKMÉNYVEZETÉSEN MÚLIK

Őszintén szólva, nagy rajongója voltam az első kötetnek, mert a szemet szúró mondatszerkesztési hibák ellenére is volt valami a történetben, ami feszültséget keltett, ami miatt tovább akartam olvasni. E.L. James ekkor még próbálkozott azzal, hogy pszichológiai szintre emelje a cselekményt, át lehetett érezni Ana vívódásait, noha a problémája eléggé idegen és kidolgozatlan volt. Ez a történet akár jó is lehetett volna, hiszen szólhatott volna a nővé válás lelki nehézségeiről éppúgy, mint egy olyan kapcsolatról, ahol az egyik fél komoly pszichés problémáit próbálja feloldani azáltal, hogy megpróbál kibontakozni egy stabil párkapcsolatban. Ezt az elvárást hamar elengedtem, hiszen elméletileg mégis a BDSM a történet mozgatórugója, amiben szintén sok izgalom és fantázia lehetett volna. Izgalom volt is, bár az agy egészen más részére hatott, amivel önmagában nincs is gond, azonban a harmadik kötetre annyira feltornyosulnak a kidolgozatlan cselekményszálak, hogy az egész történet hiteltelenné válik. E. L. James ennek ellenére fent tudja tartani az olvasók figyelmét, mert jó ütemben váltogatja a „vívódásokat” az ösztönökre ható szexualitással, azonban mind tudjuk, hogy ez egy igazán jó történethez nem mindig elégséges.

  1. KÖZELEBB KERÜLTEM A BELSŐ ISTENNŐMHÖZ

Furcsa belegondolni ebbe a lényegtelennek tűnő, lányos apróságba, de tény, hogy Ana annyit beszélget belső istennőjével, hogy úgy gondoltam, én magam is megkeresem a közös hangnemet vele. A történet talán egyetlen erénye, hogy Ana szemszögéből megpróbál egy releváns képet festeni a saját szexualitását nem ismerő, későn érő, elhanyagolt (?) nők rögös útjáról, amelynek végén megtalálják a saját vágyaikat, igényeiket. Ana helyzete nem volt könnyű, hiszen egy olyan kapcsolatba vágott bele, amiben a másik fél egyértelműen dominálni akart, mellőzve minden romantikus érzelmet. Ana egy darabig próbál ellenállni, azonban végül mégis belevág a kapcsolatba, aminek mind tudjuk, milyen végkifejlete lesz.

A regény olvasása remek önismereti gyakorlat, hiszen sok kérdést tehetünk fel magunkak. Mit is akarunk egy kapcsolatban? Mi a szerepünk? Mik a határaink? Ezeket a történet nyilván nem válaszolja meg, viszont ráébreszt arra, hogy többet kellene foglalkoznunk a saját belső hangunkkal, mert néha sok fájdalomtól és szenvedéstől képes lenne megóvni.

  1. RÁDÖBBENTEM, HOGY A FEMINIZMUS AZ IRODALOM EZEN SZEGMENSÉBEN (SEM) TÖRTÉNT MEG

Az a helyzet, hogy az irodalomnak nagyon nagy szüksége lenne erős, független női karakterekre. A szürke ötven árnyalatának illetve az ebből kifejlődött, mára már lecsengő irányzatnak az a legrosszabb üzenete, hogy a nőt egy tökéletesen üres, szubmisszív karakterként ábrázolják. Stephanie Meyer Bellája, illetve E.L. James Anája pontosan ennek az ürességnek a díszpéldányai. Ez az Ötven árnyalat-trilógia legnagyobb hibája, hiszen eltekinthetünk attól, hogy nem szépirodalmi magaslatokban, a hozzá illő nyelvezettel és igénnyel írták meg ezt a történetet, nem is azért készült, hogy ezeket az igényeket kiszolgálja.

Azonban a nőábrázolás éppen két nő tollából nem éppen azt a képet festi le, amit a feminista aktivisták szívesen látnának, ezt a több bojkottkísérlet is igazolja. A trilógia büszkén hirdeti, hogy a nő fényűzéssel megvásárolható, hogy a birtokba vett áru használatának gyakorlatilag csak a fizikai korlátok szabnak határt, miközben a nő elégedett, és kész bármit megtenni a férfiért. Ennek ellenére mégis igényeltük a folytatást, ittuk a sorokat, mintha ez természetes volna, és éppen ezért válik károssá.

  1. A KÖNYV JOBB A FILMNÉL

Ez persze sok esetben igaz. Én szkeptikusan fogadtam a filmadaptáció hírét, hiszen akkor már túlvoltam mind a három köteten. Volt ugyan arra remény, hogy viszonylag élvezhető filmet alkossanak a könyvből, azonban az idill hamar füstbe ment, amikor egy alapvetően 18+-os történtet korhatárát 16+-ra csökkentették. Ez alapjaiban korlátozta le az erotikus jelenetek vásznon való megjelenítését, ráadásul az sem segített a helyzeten, hogy Jamie Dornan és Dakota Johnson között sem volt meg a megfelelő kémia. Éppen ezért az egyébként önmagát olvastató, viszonylag részletes leírások, valamint a lélektani ábrázolások sem tudtak megfelelően kibontakozni. Maradtak tehát a két aktust összekötő harmatgyenge dialógusok, illetve a fényűző környezet, ami egyáltalán nem adja át a történet magvát.

Le kellene vonni a konklúziót.

Az a helyzet, hogy E.L. James trilógiája mindvégig ambivalens érzéseket váltott ki belőlem, és a nyilvánvaló hibái mellett nehéz kiemelni az erényeit. Hogy miért? Talán azért, mert nem lehet előítéletek nélkül beszélni róla. Hiszen aki még nem olvasta, kategorikusan a pornó műfajába sorolja, azon könyvek közé, amiket csak az unatkozó, kielégítetlen háziasszonyok olvasnak unalmas estéiken. A szürke ötven árnyalata sikere azonban vitathatatlan Hiszen hivatkozási alappá vált, megalapozott (népszerűvé tett) egy ágat a szórakoztató irodalmon belül. Gondoljunkcsak bele! Hol lenne ma Lakatos Levente, ha E.L. James nem írja meg Anastasia és Christian történetét? A sikere minden bizonnyal mérsékeltebb lett volna.

Számomra A szürke ötven árnyalata egy kíváncsi kaland volt, hiszen amikor olvastam, a regény kézről-kézre járt a kollégiumban. És ha ekkora réteget olvasásra tud bírni, akkor nem vitathatjuk az erejét. Mert ennek a könyvnek hatalma van, talán nagyobb is, mint gondolnánk. Hiszen a világa magába szippantotta az embert, és rávette, hogy több mint ezer oldalt elolvasson a lehető legrövidebb időn belül. És erre ma kevés könyv képes ilyen széles rétegben.

A cikket írta: Judy Tóth

dfsffd.jpg