A könyvkiadáshoz bátorság is kell!
Interjú - Óvári Luca
„Egy elsőkönyves szerző briliáns bemutatkozása”. Ezzel a címmel íródott nemrégiben értékelés Óvári Luca első könyvéről. Aki nem olvasta, feltétlenül pótolja, közvetlenül az után, hogy ennek az interjúnak a végére ért. Előbb ismerjétek meg egy kicsit közelebbről az írónőt.
Első könyved a 95. Ünnepi Könyvhétre érkezett, vagyis elmondhatjuk, hogy az utóbbi három hónapodat már hivatalosan is szerzőként élted át. Elsőkönyves szerzőként, hogy pontosak legyünk, ami egy nagyon speciális állapot. Mesélj nekünk egy kicsit erről! Milyen élmények értek az elmúlt negyedévben, mióta a könyved megérkezett?
Kezdetben nagyon szokatlan érzés volt, de azóta egyre inkább felemelő annak a gondolata, hogy az írásom bizony kibújt a fiók mélyéről, és többé már nem csak a hozzám legközelebb álló barátok szórakoztatását szolgálja, hanem kilépett a nagyvilágba, hogy meghódítsa az olvasóközönségét. Bízom abban, hogy a történetem minél több olyan olvasás kedvelőhöz eljut, akinek ilyen módon ismeretlenül is tudok adni valamit. Időnként már kapok közvetlenül is visszajelzéseket a regény legelső olvasótáborától, és ezek az üzenetek mindig nagyon felvillanyoznak. Hisz mind voltunk már olyan élethelyzetben, vagy jártunk a saját belső önismereti utazásunknak egy olyan pontján, amikor különösen mélyen megérintettek bizonyos gondolatok – és ha az én könyvem lehet az, ami ilyen gondolatokat közvetít másoknak, az nagy boldogsággal tölt el.
Írók szokták mondani, hogy sokkal több idő telik el addig, amíg az ember meghozza a végső döntést a könyvkiadási szándékról, mint amennyi a tényleges szöveggondozási munkálatok és megjelenés között eltelik. Nálad ez hogy volt? Mennyi ideig tartott, amíg eldöntötted, hogy a kiadás útjára lépsz?
Bizony ez számomra is egy hosszú folyamat volt – olyannyira, hogy egyszerűbb megoldásnak tűnt tovább szőni a történetet, és a soron következő majdani kötetek nyers kéziratán dolgozni, mint meghozni a végleges döntést arról, hogy „kilépek a fényre”. Ráadásul mielőtt kapcsolatba léptem a kiadóval, újra és újra átnéztem és ízekre szedtem az anyagot, mert folyton azt éreztem, hogy még nincs készen, még nem tökéletes. Végül rájöttem, hogy a magam részéről talán soha nem is fogok elégedetten hátra dőlni, így a halogatás helyett ideje megmérettetnem magamat, és a szakértők, valamint az olvasók megítélésére bíznom a regényt. Ehhez rengeteg bátorság kellett, hisz a saját gondolati világomat megnyitni mások felé meglehetősen intim mozzanat, de minden egyes nap örömmel tölt el, hogy ráléptem erre az útra.
Szintén íróktól hallottam, hogy ha visszamehetnének az időben, akkor másként fognának bele a kiadókeresésbe és az első könyv megjelentetésébe, mert bizony akkoriban az izgalom, meg az írói ambíciók elhomályosították az ítélőképességüket, és álmokat kergettek a kiadással kapcsolatban. Te mit gondolsz erről? Így visszatekintve jól vágtál bele a kiadásba? Jól mérted fel a hazai könyvpiacot és a lehetőségeidet?
Igyekeztem a lehetőségeimhez mérten minél inkább felmérni a könyvpiaci körülményeket, de kívülállóként nagyon nehéz bepillantást nyerni a kulisszák mögé és reális képet alkotni a lehetőségekről, valamint az íróvá válás folyamatáról – mert bizony ez korántsem olyan egyszerű és magától értetődő, mint a filmekben. Potenciális első kötetes szerzőként kiadót keresni sajnos meglehetősen kiszolgáltatott szituáció, és biztos vagyok benne, hogy sokakat érnek csalódások ebben a szakaszban. Nekem nagy szerencsém volt, hogy ennyire hamar rábukkantam a Mogul kiadóra, akik folyamatos támogatásukról biztosítottak ebben a szenzitív periódusban.
Ha már szóba került a Mogul Kiadó: róluk egyre szélesebb körben ismert, hogy nem tartoznak a „legegyszerűbb” kiadók közé. Ami ebben az esetben annyit jelent, hogy megvannak a maguk szigorú szabályai és kiválasztási folyamatai, ragaszkodnak a minőségi szöveggondozáshoz, a szoros szerzői közreműködéshez, és nem hoznak ki futószalagon könyveket. Ez így leírva egyértelműnek és jogosnak tűnik, ugyanakkor nem minden szerző tud beleilleszkedni ebbe a rendszerbe. Leginkább azok, akik villámgyors kiadásra vágynak, vagy elutasítják a történet szerkesztését. Te hogy viszonyultál ezekhez a dolgokhoz akkor, amikor csatlakoztál hozzájuk, és hogy viszonyulsz most, hogy ennek az együttműködésnek az eredményeként az első könyvet már kiadtátok közösen?
Érdekes, rám éppenséggel megnyugtatóan hatott az, hogy jól átlátható, előre lefektetett szabályok mentén zajlott a munka. Mindig tudtam, hogy a folyamatnak épp mely szakaszában járunk, mire kell számítanom, mi az elvárás felém, és cserébe én mit várhatok el. A kiválasztás során kifejezetten szimpatikus volt az előszűrés az eszköze, mert azt sugallta, hogy itt valóban kíváncsiak a jelöltekre és kézirat részletek ide-oda küldözgetése helyett ténylegesen meg akarják ismerni és érteni a majdani író mögötti rejlő embert. Ez az érzésem később, a szöveggondozás és a szerkesztői együttműködés során is megmaradt. Valójában sokkal aggasztóbbnak találtam volna azt, ha a kiadóm villámgyorsan piacra dobja az írásomat ahelyett, hogy szakértői visszajelzést ad és támogatást nyújt – ahogy az történt is.
Beszéltünk a könyvkiadásról és a kiadókról, most térjünk át egy olyan dologra, ami szintén az író léthez tartozik: a nyilvánosság. Ezt ugye az írók nem tudják elkerülni, van, aki lubickol a szerepben, az olvasókkal való találkozásban, míg más nyíltan felvállalja, hogy ez nem az ő terepe és testhezállóbb számára csak írni. Te is túl vagy már az első dedikálásokon, olvasói találkozókon, kerekasztal beszélgetéseken, így időszerű feltenni a kérdést: hogy érzed magad, amikor nyilvánosan íróként szerepelsz?
A válasz könnyű: nagyszerűen! Ahogy az interjú elején említettem, kellett némi idő ahhoz, hogy megbarátkozzak ezzel az új helyzettel, de elég hamar rájöttem, hogy nagyon szeretem ezt csinálni. Legfőképp azért, mert mindig is élveztem a pezsgő, izgalmas beszélgetéseket, és az elmúlt hetek tapasztalatai megmutatták, hogy a regényről való beszélgetés legtöbbször igencsak érdekes témák felé tereli az olvasókat és az érdeklődőket. És hát mi lehetne annál felvillanyozóbb, mint egy izgalmas eszmecsere a hétköznapok egyformaságában. Ami pedig a legnagyobb felfedezésem, hogy valójában ahány olvasó, annyi történet maga ez az egyetlen regény is, hisz mindenki valami más aspektust fedez fel benne, más szűrőn keresztül értelmezi – ami számomra is nagyon elgondolkodtató. Egyszóval szeretek az olvasóimmal kapcsolódni, és bízom benne, hogy a jövőben még több lehetőségem adódik majd erre.
Jöjjön akkor a lényeg, amire biztosan mindenki vár, és beszéljünk a könyvről! Az EGO, ami túlélt engem. Ezt a címet viseli a mű, amivel a sci-fi zsáner kedvelőit céloztad meg. Rengeteg dolgot belesűrítettél a történetbe, amiben őszintén szólva én erős kettősséget érzek. Mert az egyik oldalon ott sorakozik minden, ami sci-fi: világégés után felépült jövőbeni társadalmi rend, virtuális valóságtól függővé tett népesség és futurisztikus orvostechnikai megoldások. Míg a másik oldalon ott vannak olyan dolgok, amik a misztikum és az ezotéria határait súrolják: lélekvándorlás, összekapcsolódó lelkek, előző életekre való emlékezés. Hogyan alakult ki ez a kettősség?
Azt hiszem, a személyiségemből és az egyéni érdeklődési körömből fakad mindez, hisz a civil állásomban informatikai területen tevékenykedem, és a munkám részét képezik a legújabb technológiai trendek, eszközök. Mindemellett sosem voltam az az ember, aki pusztán a fizikai síkra összpontosít, ehelyett mindig is komolyan foglalkoztatott a megfoghatatlan, a „misztikum”, a lelki sík rejtett mélységei. A legfontosabb pedig, hogy szerintem ez a két nézőpont nem kell, hogy egymásnak ellent mondjon, sőt. Innen jött a könyv alaptörténetének az ötlete is. Vagyis játszunk el a gondolattal: mi lenne, ha egy ponton maguk a rendkívül magas szinten fejlett tudományos eszközök bizonyíthatnának spirituális feltételezéseket?
A könyvben olvashatók olyan orvosi megoldások, amelyek keverik a pszichológiát a technológiával. Konkrétan az emlékek kinyeréséről, külső megjelenítéséről, módosításáról és visszatöltéséről írsz. Mindezt úgy, hogy egyszerre hihetetlenül tudományosak a leírásaid, ugyanakkor mégis közérthetőek. Mennyi munka van abban, hogy ezt így meg tudtad fogalmazni? Végeztél esetleg tanulmányokat a témában?
Ilyen irányultságú képzettségem nincs ugyan, de mindig is érdekelt az elme működése és az emberi psziché, hiszen ennek kutatása gyakorlatilag tényleg a tudomány határvonalát súrolja, mely határvonalon túl az imént említett misztikum ködje vár. Sok érdekességet olvastam a témában, ami a segítségemre volt bizonyos szóhasználat megismerésében. Ugyanakkor maga a könyvben ismertetett emlékkutatási módszer a saját képzeletem játéka, amiben az a legizgalmasabb, hogy egy nap talán még igaz is lehetne…
A könyv két karaktere között olyan kötelék van, amely életeken átívelő romantika lehetőségét veti fel az olvasóban. Azt mondják, legyen szó könyvekről vagy filmekről, egy kis romantika mindig hozzátesz a történethez. Ezzel mennyire értesz egyet? Ez a gondolat motivált, amikor ezt a nem mindennapi érzelmi szálat papírra vetetted?
A gyengédség, a kapcsolódás, az összetartozás iránti vágy bizony az élet szerves része, sőt, gyakran az egyik legfontosabb mozgatórugója. Épp ezért fontosnak találtam, hogy a főszereplőkön keresztül is megmutassam az erre való szüntelen törekvést, hiszen részben ettől lesz szerintem egy karakter igazán emberi, és olyan, akivel egy kicsit mind szeretnénk és tudunk is azonosulni. És visszakapcsolódva a korábbi gondolatokra, kevés dolog olyan kettős, mint az érzelmek, amik az egyik oldalon kémiai reakciókkal jól leírható folyamatok, a másik oldalon viszont mindig is lesz egy megfejhetetlen lelki mélységük. Ebbe az ismeretlen mélységbe való belemerülésre invitál ez a történet.
Az írók sokszor mondják azt, hogy arról írnak, ami a leginkább vonzza őket. Ezt figyelembevéve elmondhatjuk, hogy téged mindig is foglalkoztatott az előző életek gondolata? Ezért választottad pont ezt az első könyved (könyveid) témájául?
Igen, azt hiszem kijelenthetem, hogy mindig nagyon foglalkoztatott ennek az elméleti eshetősége, és talán sokunk nevében mondhatom, hogy időnként igenis érik az embert semmivel sem magyarázható tapasztalások, „deja vu” élmények. Ezek legtöbbje persze tudományosan körülírható, de mindig ott lesz egy morzsányi, apró misztikum, ami ajtót tárhat bármilyen eshetőségre. És hát nincs is annál izgalmasabb, mint eljátszani annak a gondolatával, hogy a világunk talán még több, nagyobb és összetettebb, mint amilyennek eddig hittük…
A könyv vége egyértelművé teszi, hogy érkezik a folytatás. A kérdés csak az, hogy mikorra várható a megjelenés? Hol tartanak a munkálatok?
A munkálatok már nagyban zajlanak, a nyers kézirat már el is készült, és hamarosan kezdetét veheti a szerkesztési folyamat is. Annyit tehát mondhatok, hogy reményeink szerint mielőbb kézbe foghatják az olvasók a folyatást!
Alig várom, hogy olvashassam! Köszönöm szépen a válaszokat, és további sok sikert kívánok! Aki pedig az interjú alapján kedvet kapott ahhoz, hogy belépjen az EGO világába, az ne habozzon megrendelni a könyvet a shop.konyvmogul.hu webáruházból!