10 millió eladott példány világszerte- hirdeti a borító. Ezek kezdetben számomra csak szavak voltak, egy megfoghatatlan szám, egy jól hangzó elismerés. Aztán kezembe vettem a könyvet...

 A 10 millió jelentése értelmet nyert, hiszen látni kezdtem magam előtt a padlóra boruló embereket, akik többre vágynak, akik boldogtalanok, akik keresik, de nem lelik önmagukat, aztán kapnak valamit e könyv sorai által, ami megváltoztatja az életüket, utat nyit önmaguk felé.

Engedtem a kíváncsiságomnak és a sok pozitív vélemény csábításának. Amikor elolvastam, rájöttem, hogy az Ízek, imák, szerelmek fantasztikus!

2016-ban egy régi álmom vált valóra azzal, hogy elutazhattam Rómába. A város szerintem igazán különleges, még mindig érződik rajta az ókori hangulat. Nem csúfítja el egyetlen ronda felhőkarcoló, vagy modern irodaépület sem. Így az ízek részt azonnal megszerettem. Újra Róma utcáin sétáltam, szinte éreztem a pizza illatát és a bor aromás ízét. Igen! Róma pont olyan csodálatos, ahogy Liz mutatja meg nekünk a könyvben.

Az imák rész még fantasztikusabb volt, hiszen belecsöppenhettünk egy számunkra nem túl ismert vallásba, egy új kultúrába, és a béke utáni vágy befészkelte magát a lelkünkbe. Olvasás közben azt éreztem, hogy én is ott akarok lenni. El akarom érni a békét, meg akarom találni önmagam, meditálni akarok. 

"A nyugalom centruma pedig nem más, mint a szíved."   

A szerelmek rész is egy új helyre repít el minket, egy olyan világba, ahová bármikor szívesen elutaznék. Indonézia az út utolsó állomása, azon belül is Bali, ahol az írónő már korábban is járt. Felkészületlenül érkezett a reptérre, mégis belevágott a kalandba, és megtalálta azt, amiért Indonéziába érkezett, sőt többet is, hiszen ott talált rá a szerelem. Sikerült meglelnie a füvesembert, aki korábban megjósolta, hogy elveszti minden vagyonát, és visszatér még Balira. Úgy gondolom, hogy Ketut egy kulcsfigura az egész történetben, és nagyon élveztem a hozzá kapcsolódó jeleneteket. Számos bölcsesség hangzik el a szájából, és itt megemlíthetjük Richardot is, akinek szintén számos mondata mozgatta meg a gondolataimat.

„Négy lábbal a földön, a fej egy lombkorona, a szívvel szemlélni a világot…” 

Liz könyvét az is különlegessé teszi, hogy nem csak az érzéseiről ír, nem csak általánosságokról, hanem tényleg megismerhetjük egy kicsit Olaszországot, Indiát és Indonéziát. Olvashatunk a kultúráról, szokásokról, vallásról és arról is, hogy minden városnak van egy szava, ami rá jellemző. Liz is keresi azt a szót, ami önmagát jellemzi, és én is megtaláltam a szót, ami szerintem ezt a regényt jellemzi. Ez pedig az erő.

Minden változáshoz, minden döntéshez erő kell. Liznek is, hogy kibírja a megpróbáltatásokat, és nekivágjon a kalandnak. Erő kellett ahhoz, hogy szembenézzen önmagával, és ahhoz is, hogy kitartson. Talán sokaknak a legnehezebb feladat az, hogy elcsendesedjenek, és a szívük, lelkük mélyére nézzenek. Egyedül lenni rémisztő lehet, hisz olyankor a gondolatok nyomasztóak, és szinte ordítanak a fejünkben.

Örülök, hogy megtapasztalhattam ezt a csodát, és megérthettem, miért is szeretik annyian a világon ezt a regényt. Számos önfejlesztő könyv van a piacon, és néhány igen hatásos, de ennyire kézzel fogható csak nagyon ritkán íródik.

„Szerinte az emberek abban a hitben élnek, hogy a boldogság csupán valami szerencsés véletlen következménye, mint amikor kellemes időjárásban részesülünk. De a boldogság nem így működik - hanem személyes erőfeszítés eredménye. Az ember harcol és küzd érte, kitart mellette, és néha az egész világot átutazza, csak hogy megtalálja. Fáradhatatlanul részt kell vennünk a saját áldásaink létrehozásában. És ha végre elértük a boldogság állapotát, akkor sem lazíthatunk: folyamatosan, hatalmas erőfeszítéssel a felszínen kell tartanunk magunkat.”

A cikket írta: Ludányi Bettina

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.