Az Ünnepi Könyvhetet azért (is) szeretem, mert sok kiadó és szerző időzíti erre a jeles könyves rendezvényre a friss megjelenéseket. Ez egyrészt egyfajta tisztelgés, amellyel a nagymúltú esemény előtt hajtanak fejet, másrészt nyilván a történethez az is hozzátartozik, hogy az ilyenkor megjelenő könyvek igazán nagy, újdonságokra éhes közönség előtt tudnak debütálni, ami nem elhanyagolható dolog. Ez nem újkeletű szokás, így nem volt benne semmi meglepő, hogy a Könyvhét idén is tobzódott az új megjelenésekben, amit persze imádott az olvasóközönség. Velem együtt.

Válogatni bőven volt miből, és ha már újdonság, akkor mi is lenne érdekesebb, mint egy olyan könyv, aminek a megjelenésével egyidőben új szerző is született? A szúrós szemű olvasó pedig (igen, magamról beszélek) rögtön arra gondol, hogy ide nekem! Lássuk, mit tud elsőre az az új író! És itt elevenedik meg az elsőkönyvesek rémálma: az első könyvértékelés. A mumus, ami most az én tollamból érkezik, méghozzá Óvári Luca könyvére, amely már a címében is érdekességet hordoz: Az EGO, ami túlélt engem.

A kötet zsáner tekintetében a science fiction szekciót erősíti, ami egyébként nem minősül az elsőszámú kedvencemnek, mi több, még a dobogón sem foglal helyet, de ez igazából nem számít, mert elolvasok én bármit, csak minőségi legyen. És Az EGO, ami túlélt engem – ezt már olvasás után, teljes őszinteséggel jelenthetem ki – minőségi a javából. Egy elsőkönyves szerző briliáns bemutatkozása.

Olvastam már elsőkönyves szerzőtől. Sokat, így van összehasonlítási alapom, ezért, amikor az EGO-t briliáns kezdésnek minősítem, azt nem azért mondom, hogy a szerző lelkét simogassam. Annak ugyanis nem vagyok híve. Viszont legyek bármilyen szigorú, kimondom, amit gondolok, és ha valami jó, azt elismerem. Óvári Luca írása pedig az. Állítom, hogy kitűnik az elsőkönyvesek közül. Mindjárt mondom is, hogy miért.

Amikor egy szerző eljut odáig, hogy az első könyve megjelenik, áll már mögötte némi írással töltött idő, viszont a legtöbb esetben még nem annyi, hogy már rátaláljon a saját hangjára, és magabiztosan használja azt sorról-sorra. Az első könyvnél (de akár a másodiknál és a harmadiknál is) a legtöbbször még keresik a hangjukat a szerzők, amit a hozzáértő szem észre is vesz. Ez egyébként nem von le a könyvek értékéből, egyszerűen csak arról van szó, hogy érezni lehet benne némi bizonytalanságot, hogy a szöveg nem egységes, hullámzó a minősége, gyengébben és erősebben megírt részek váltják egymást. Ami az EGO-ban leginkább feltűnt nekem az az, hogy a szöveg egységet alkot. Nem éreztem benne az elsőkönyvesek bizonytalanságát, a „hangkeresést”. Azt nem tudom, mennyi írás áll Óvári Luca mögött, de ha ez, amit az EGO-ban nyújt az olvasónak, az elsőkönyvesek bizonytalanságának minősül a részéről, akkor elképzelni se tudom hová tudja ezt emelni a következő könyvekkel. Élvezet olvasni, a szem csak úgy siklik a sorokon, olyan könnyedén visz magával.

Mondanék valamit a történetről is, de mivel nem szeretem a recenziókban a sztorit kifejteni, ezért megpróbálom néhány mondatban összefoglalni a lényeget, hogy aztán kibonthassam, milyen következtetést vontam még le az olvasás során.

2087-re az emberiség eljut oda, hogy emléklehívásokkal és módosított emlékek visszatöltésével segítse a különböző traumák és pszichés betegségek gyógyulását egy olyan zárt világban, amely a tönkretett bolygón bekövetkezett katasztrófa túlélői számára nyújt védelmet. A technika jóvoltából az elme legrejtettebb zugaiba is be lehet pillantani, és kiderül, hogy vannak emlékek, amelyek túlmutatnak az aktuális életen. Ennek következtében bőven van mit felfedezni. És van ki elől menekülni is.

Huh, nagyon igyekeztem, hogy ne mondjak el túl sokat, pedig nagyon-nagyon sokat tudnék mesélni, annyi minden van ebben a történetben, ami kellően csavaros. Annyira, hogy kell hozzá odafigyelés és logika, hogy az ember követni tudja, tehát az olyan olvasók számára készült, akik gondolkodni akarnak olvasás közben. Mivel a történet a nem túl távoli jövőben játszódik, ezért alap, a mai szemmel nézve futurisztikus társadalmi berendezkedés, és technikai vívmányok bemutatása. Ezekre feltétlenül szükség volt a könyvben, hogy az olvasó megértse a szereplők körülményeit. Ez más, hasonló kötetekben sokszor nagyon nyögvenyelős és száraz a sok technikai leírás közepette, Lucának azonban sikerült az egészet olyan könnyedén megoldani, hogy még azt is simán elfelejtettem, hogy valójában sci-fit olvasok. Talán ehhez annak is köze van, hogy jó az infók adagolása. A kötet első fele picivel egyszerűbb, mintha „bemelegítené” az olvasót, mielőtt a második félben elkezdenének zubogni az információk, amikből aztán kiderül, mennyi minden lapul a háttérben.

Az ilyen bonyolult történetnél nagy kockázata van annak, hogy az olvasó elvész az információk áradatában, elveszti a fonalat és megunja, hogy megpróbálja azt követni, itt azonban ez a veszély nem áll fenn. A szöveg gördülékeny, igényesen megfogalmazással, bő szókinccsel írva. A szerző nagyon jó érzékkel adja át a tudományos részeket is, teljesen közérthetően, mégis szakmailag. Szuper eleggyel oldotta meg az orvosi, pszichológiai, technológiai leírásokat, az pedig, hogy adott dolgokhoz a jelen korból való hasonlattal élt, a mai kor olvasói számára máris ismerőssé teszi a dolgokat, így ezek jó szemléltetőeszközök. Minden tökéletesen követhető, így villámgyorsan kapcsolódunk ahhoz a bizonyos jövőbeni helyszínhez és emberekhez.

Néhány szó az írásmódról. E/1-ben, jelenidőben íródott a történet, ami megintcsak nem az én személyes kedvencem – tudom, tudom, régimódi vagyok az E/3-as rajongásommal –, de még ha olvasóként nekem nem is ez a favorit, íráshoz értőként elismerem, hogy így nagyon nehéz írni. A szerzők gyakori hibája az ilyen típusú írásmódnál, hogy „elfelejtkeznek” magukról és úgy váltogatják az időrendeket, hogy észre sem veszik, ami nagy zavart szokott okozni, főleg, ha ezt olyan sűrűn teszik, hogy a könyv munkálatai során még a szerkesztő se tudja teljesen kigyomlálni ezt a hibát. Örömmel jelentem – és ezzel egyidőben fejet is hajtok a teljesítmény előtt – hogy Lucánál egyáltalán nincs ilyen probléma, szépen, következetesen tartja a jelenidőt és a személyt is.

És a sztori? Hát a sztori az bizony eredeti, kérem szépen! Gyönyörű elegye az elmeolvasásnak, a lélekvándorlásnak, a posztapokaliptikus túlélésnek, a nagykutyák hatalmi harcának. Mindezt roppant igényes tálalásban. Amit szeret az olvasó, jelen esetben én, és az utolsó sor elolvasása után azzal a határozott gondolattal zártam be a kötetet, hogy rendben, akkor várjuk a folytatást. Mert nem titok, hogy az EGO csak a kezdet. És micsoda kezdet! Nem győzöm hangsúlyozni: egy elsőkönyves briliáns bemutatkozója.

Ha a könyv felkeltette az érdeklődéseteket, akkor megtaláljátok a shop.konyvmogul.hu webáruházban, az írónőről pedig a közösségi oldalain tudtok meg többet.

Írta: Nyíri Abigél