JELSZÓ: OLVASS MAGYART!

Az írónő nem olyan régen szavaztatta meg az új borítóját a könyvnek, amelyen a Manor House és Gwendolyn látható. Van benne valami visszafogott romantika, miközben megoldandó titkokat ígér. Maga a regény tulajdonképpen egy napló, amit Gwendolyn, a napló írója olvas fel nekünk, miközben a jelenben kommentálja az eseményeket. A párbeszédek illenek a helyszínekhez, a 19. századi Angliához, kissé tömör hatásúak lehetnek, azonban ezzel is illeszkednek a regény formájához, mely csak a legfontosabb leírásokhoz ragaszkodik.

Velencei Rita mesterien kezd. Szinte látjuk magunk előtt a homokszínű vászonba kötött könyvet, amelynek olyan a tapintása, mint a ház mögötti régi padok.

Egy napló. Fodormenta illata van. A napló megelevenedik a sorok olvasása közben, s azonnal egy szörnyű múltra tesz utalást. Mi borzalmas történhetett ezzel a lánnyal? A történet 1870-ben veszi kezdetét, amikor Gwendolyn elhagyja a kolostor épületét és hazafelé veszi az irányt. Édesanyja nem bírta tovább fizetni a taníttatását, a cselédek felét is el kellett bocsátania, s most úgy őrködött a kúria felett, mintha bármelyik pillanatban keselyűk szállnák meg. Talán kellemesebb fogadtatásban is részesülhetett volna Gwendolyn, azonban megelégedetett a ténnyel, hogy itt nem voltak rácsok az ablakán. S mint egy jegyzet a napló bejegyzése alatt, eltérő betűkkel és mérettel, egy vallomás, miszerint a napló tulajdonosa ismét egy cellában van.

Gwendolyn társaságát az anyja, unokabátyja, Edward és egy szolgáló, Rosalyn teszi ki. A napjai említésre nem méltó események nélkül telnek, hol a háznál segít be, hol a parkban vagy a tengerparton csavarog. Augusztus 27- én egy újabb jegyzet olvasható a naplójában, mely szerint Gwendolyn elveszítette a szabadságát. Az olvasó most érti meg, hogy ezek a feljegyzések a múlt eseményeit hivatottak kommentálni.

Szeptember elsején Gwendolyn a tengerparton rajzolgatott a Rosalyntól kapott eszközeivel, amikor egy furcsa emberke bukkant fel, és Cameliának nevezte őt. Édesanyja különösnek tartotta az esetet, azonban Edward pillantása lappangó titkokra adott okot. Az eset a következő nap is megismétlődött, s a naplóban található újabb jegyzet igazolja az olvasó állítását, Gwendolyn valahol a jelenben bezárva van, kezében a naplójával, s újra olvassa a múlt eseményeit. Szeptember hatodikán Edward egy csokor virággal érkezik. Hosszasan beszél az édesanyjával, s a kiszűrődő hangokból a kúria pénzügyi problémáit lehet sejteni. Azonban Gwendolynt váratlan esemény éri: Edward megkéri a kezét! Az édesanyja hiába próbálja meggyőzni a lányát, ő nemet mond.

Talán ez volt az a fordulópont, ahol Gwendolyn élete visszafordíthatatlanul megváltozott. Ha igent mond, akkor megtalálhatta volna a boldogságot, békében élhetett volna. A lány szavaival élve: „Ha az a sok volna ne lett volna…”

Az újévben felpörögnek az események. Gwendolyn több rejtélyes nyomot talál Camelia létezéséről, mígnem rájön az igazságra. Azonban úgy tűnik, hogy az édesanyja nem akarja a lányát idegenek között tudni, mintha a kúriában kéne maradnia. Rosalyn igazat ad a gyanakvására, de ezzel nem ér el mást, csak felébreszti az egyre növekvő kíváncsiságát. Gwendolyn kiszökik, s végre megtörténik az úgy áhított találkozás. Eközben a jelenben is váratlan fejleményeknek vagyunk tanúi. Most már biztosak lehetünk benne, hogy Gwendolyn egy zárkában van, azonban nincs egyedül. Titkos leveleket kap, egy ígéretet a szabadulásra, s később nevet is társíthatunk a levél írójához.

A két szálon futó cselekmény fokozatosan bontakozik ki. Gwendolyn ismét elutasítja Edward ajánlatát, s hirtelen fellángolásában még szerelembe is esik egy fiatal nemes úrral, aki házassági szándékkal lép be hozzájuk, azonban üres kézzel távozik. Gwendolyn pedig újra börtönben érezi magát, a saját szobája börtönében. Persze nincs az a börtön, ahonnan ne vezetne út kifelé.

Gwendolyn körül lassan, de biztosan a feje tetejére áll az élete. Megérti anyja döntéseit, s mikor már látni véli a menekülés biztos útvonalát, bezárul előtte az ajtó. Gwendolyn gyilkossági kísérlet miatt börtönbe kerül. Ennél a pontnál találkoznak a cselekmény szálai, az olvasó pedig végigkísérheti a megoldást, és együtt szurkolhat Gwendolynnal, hogy végre valóra váljon az álma. Mert hiába bezártság, hiába rácsok, hiába magány, a szerelem a reménytelenségben is ránk talál.

A cikket írta: Diana Soto

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.