Margaret Atwood disztópiája - véleményem szerint - az első igazán zseniálisan felépített elképzelt jövőt felvázoló történet. Ez nem egy tiniregény. A cselekménye nem arra koncentrál, hogy a főszereplő szerelembe essen, és - habár összeomlik a világ, de azért - minden happy. Ez bizony olyan hangulatot teremet, hogy elhiszed: simán valósággá válhat.

A regényből a MGM Stúdió gyártott adaptációt, amelynek épp a negyedik évadára várnak a rajongók. Három nap alatt eljutottam a második évad feléhez, amikor megfogalmazódott bennem, hogy írni akarok róla. Nem csak azért, amilyen hatással van rám, hanem a megjelenés előtt álló könyvem, a Szilánk miatt is éppen aktuális a téma.

A regény sokáig várakozott az olvasási listámon, de csak nemrég került sorra. Még mindenképpen azelőtt szerettem volna megismerni, hogy elkezdeném nézni a sorozatot, nehogy előre lelőjem magamnak a poénokat.

Hm, poén… Elárulom: egy sincs benne. Se a könyvben, sem az azt hűen követő sorozatban. Nyomasztó közegbe ránt, s könyörtelenül adja a tudtunkra, a valóságban nem is állunk annyira távol tőle. Talán valóban elég egy óvatlan pillanat, amikor a nő félrenéz, és már kattan is a bilincs a csuklóján. Az oly nehezen szerzett, s még mindig több sebből vérző egyenjogúságot egy szempillantás alatt eltörölhetik.

A cselekményt Fredé, a szolgálólány szemén keresztül követhetjük. Az ő belső monológján át ismerhetjük meg Gileádot, egy egészen fiatal államot, egy csoportosulást, melynek tagjai arra tették fel életüket, hogy megmentsék az emberiséget. Az ő szemszögükből valóban ezt is teszik. Már oly mértékű a terméketlenség, hogy gyakorlatilag alig maradt nő, aki képes kihordani egy egészséges, élő gyermeket. Összegyűjtik hát, és rabszolgasorba állítják őket, hogy az állam vezetőinek, a parancsnokoknak és meddő feleségeik számára utódot szüljenek. Mindössze ennyi a dolguk. Semmi más.

Nincs munkájuk, nincs saját tulajdonuk, nincs szavuk. Elszakították tőlük a gyermeküket, megölték a férjüket és más hozzátartozóikat. Megfosztották őket még a nevüktől is. Kínzással, terrorral kényszerítik mindannyiukat egy abszurd szerepbe. Minden eszközzel mossák az agyukat, a manipulációt magasfokon működtetik, hogy elhiggyék: ennyi a rendeltetésük, s feladatukat maga az Isten mérte rájuk. A hatalom fenntartja köztük a bizalmatlanságot, nem hagyja őket barátkozni, sőt egymás besúgóivá teszi a szolgálólányokat, hogy ne legyen lázadás. Ha valakit szabályszegésen kapnak, fájdalmasan megkeserüli. Nincs kegyelem, és csakis veszteségek árán van második esély. A szemük, az ujjaik, vagy a kezük nélkül még szülhetnek. Más nem is számít.

Az egész rendszer félelmen alapul, s a működtetői megszállottan hisznek benne, hogy helyesen cselekszenek.

Felmerül a kérdés: mi is erre tartunk?

Mit kéne tennünk, hogy ne legyenek a nők ennyire sebezhetők? Hogyan tudnánk megértetni a világgal, hogy nem csupán oldalbordák, két lábon járó anyaméhek vagyunk?

A termékenységünk csupán lehetőség. Eldönthetjük, élünk-e vele. Mert az rendben van, hogy genetikailag képesek vagyunk gyermekkel megajándékozni a Földet, de a túlnépesedés a bizonyíték arra, hogy korántsem mindenkinek kötelessége ezt megtenni.

Gyengébbnek tartott nemünk okán kiszolgáltatottabbak vagyunk. Könnyedén mozgathatják sorsunk fonalát a férfiak, akik erre a Biblia nyomán feljogosítva érzik magukat. Csakhogy Isten nem adott volna értelmet a nőnek, ha nem gyönyörködne benne is. Nem járhattak volna be sikeres és mély nyomot hagyó életutat királynők, doktornők, tanárnők, ügyvédnők, vagy akár színésznők, írónők… stb. A történelem során sokáig azt hitték, képességeink korlátozottabbak, s bőven elegendő azt a keveset a családi tűzhely mellett alkalmazni.

De vajon miért pont Pallasz Athéné a bölcsesség istennője a görög mitológiában? Akkor miért nem egy izmos és tekintélyt parancsoló férfialak? Miért egy „gyenge” nő?

Meglehet, azért, mert a nők intenzívebben megélik az érzelmeiket. Az igazi bölcsességhez pedig szívből jövő szenvedély is kell, nem csupán hideg fej, józan ész, és szabad gondolkodás.

Maga a film is rámutat, mennyire fontos és szerves része a világnak egy nő, a tehetsége és mindennemű képességei szempontjából. A dolog érdekessége, hogy mindezt épp az elvakult, felsőbbrendű oldalon teszi. Megismerjük ugyanis Fredé környezetében élő személyek, így a parancsnok feleségének, Serenának múltját is, a Gileád előtti időket, amikor szabadelvű írónőként próbálgatta a szárnyait. Később alaposan kivette a részét az államalapításból, a törvényhozásból, kitartó társa volt férjének a terv megvalósításában, mégis évekkel később ő is elveszíti szuverenitásának zömét, hiába van jobb és valamivel biztonságosabb helyzetben, mint a szolgálólányok.

Ő is csak nő. Ő is csak egy eleme a gyerekgyártó gépezetnek, amiben mindig mindennek a helyén kell lennie, hogy fenntartható legyen a rendszer abszurditása.

Ám egy jelentős esemény során, amikor külföldieket lát vendégül a közösségük, Serena mond üdvözlő beszédet a vacsorán. Már az első szavából kitűnik, mennyire karizmatikus, okos szónok. Azonnal magára vonja a figyelmet, és fenn is tartja. Egész lényét kegyetlen küldetésükbe vetett mély hit járja át, mégis bizonyítja, hogy ő igenis sokkal több szellemileg, mint egy csatasorba állított droid.

Élénken megmaradt az emlékezetemben a jelenet, amikor a vacsora után Fred Waterford parancsnok, azt mondja feleségének:

„Már el is felejtettem, mennyire csodálatos vagy!”

Társa intellektualitása felkorbácsolja benne a hosszú ideje nyugvó nemi vágyát, s a jelenet végül az ágyban ér véget.

Tanulságosnak találom ezt a mozzanatot. Számomra is vonzó, ha egy férfi tájékozott és jó társalgópartner. Fordítva miért ne lenne igaz? A kémiának nem csupán testileg kell működnie, de szellemileg is. A nő és a férfi együtt alkotnak egy nagy mechanizmust, egy nagy gépezetet. Ha az egyiktől elvesszük azt, ami önmagává teszi, a másikat is megfosztjuk attól, amit szeret, ami megmozdítja legbelül. A társas kapcsolatok szempontjából is fontos tehát megőriznünk az önálló gondolatokat, az ambíciókat, a célok elérésére való törekvést.

Sorsszerűnek találom, hogy éppen a Szilánk megjelenése előtt ismerkedtem meg ezzel az alkotással. A saját regényem nem disztópia. Nők életútját mutatja be három különböző történelmi korban. Csupán fikció, mégis érzékelteti, kellő bátorsággal mire lehetünk képesek. Nem szükségszerű benne ragadnunk egy számunkra méltatlan, kellemetlen, rossz szituációban, nehogy megbélyegezzenek, vagy, hogy valaki látszólag mellettünk legyen. Jogunk van megdolgozni a sikereinkért, megmutatni, kik vagyunk, mit képviselünk, és élvezni, amit mi magunk teremtünk meg.

A világ még mindig abban a tévképzetben toporog, hogy nekünk minden esetben kevesebbel kell beérnünk. Be kéne végre látnia az emberiségnek, hogy profitálhat és javára fordíthatja, ha engedi kibontakozni a nők elméjében rejlő lehetőségeket.

Kedveled a motiváló könyveket? A történelmi ihletésű vagy a mágikus hangulatú regényeket? A Szilánkban ezeket egyszerre megtalálod. 

20% kedvezménnyel előrendelhető a Líra, Libri, a Könyvmogul  és a Bookline webáruházaiból, a megjelenést követően azonnal dedikált példányok (még kedvezőbb áron) egy Google form segítségével.

Megjelenés: május 7.