Könyvet mindenkinek - Nekem, Neked és neki is

2019\06\28

Olvastam, elmondom!

Górcső alatt egy igazi újdonság: Julia Lewis Thomson - Többek között

tobbek_kozott_reci.jpg

Fura dolog egy könyvsorozatot épp az utolsó résszel kezdeni, de ha az ember kezében egy dedikált példány van, ráadásul olyan türelmetlen, mint én, akkor nem törődik olyan apróságokkal, mint a „de ez nem is az első rész”.

Igen, türelmetlen voltam, és még valami más. Kíváncsi. Nagyon. Az elmúlt pár hónapban, a frissen kiadót váltott írónőről elég sokat tudtam meg, ráadásul vagyok olyan szerencsés, hogy személyesen is megismerhettem, így talán megbocsátható nekem mind a türelmetlenség, mint a kíváncsiság. Ezért, a sorrendre fittyet hányva vetettem rá magam legújabb könyvére, a Többek közöttre.

Egy nap alatt kivégeztem.

Kezdjük ott, hogy nálam már a borítóért piros pont jár. Az utóbbi időben egyre többször zúgolódom, mert azt vettem észre, hogy egyik könyv jön a másik után, és első ránézésre, mintha egymás klónjai lennének. Betévedek egy könyvesboltba, és az egymás mellé állított könyvek egy könyvnek tűnnek, az azonos sablonra, azonos színvilággal, azonos betűvel készült borítóikkal. Persze tisztelet a kivételnek, de szerintem a leírást olvasva, a hozzám hasonló egyediség pártiak most bőszen bólogatnak, mert értik, mire gondolok.

Ebben a klón-háborúban a Többek között borítója – ahogy a trilógia első két része is – úgy tűnik ki, mint búzatáblából a pipacs. Végre egy új fuvallat, új szín, új stílus. Az egyedisége az, ami elsőre megfogja az embert, még azelőtt, hogy beleolvasna. Persze aztán bele is olvas, és innentől kezdve a borító olvasó-megfogó hatását felváltja a történet, és vele együtt az írói stílus hatalma.

Mert az is működik, már a legelejétől. Aki sokat olvas, az előbb- utóbb szert tesz arra a fajta „szaktudásra”, amellyel az első néhány oldalból le tudja szűrni a továbbiakat. Vagyis azt, hogy le fogja-e őt kötni a könyv teljes hosszában, vagy sem. Nem véletlenül olvasnak bele annyian a boltokban a kiszemelt könyvbe. Ez egyfajta próba. Én is így működöm, így kíváncsian vártam, mit tapasztalok az írónőtől.

Mosolyogtam. Már a legelején tudtam, hogy ez bizony jó lesz. Azt nem tudom megmondani, pontosan mit vártam, vártam-e egyáltalán valamit, hiszen próbálok minden könyvet elvárásoktól mentesen a kezembe venni, ami nem mindig egyszerű, ugyanakkor szükségszerű. Ahogy az is, hogy mindent félre téve teljesen objektív módon írjam le a könyvvel kapcsolatos meglátásaimat.

Julia Lewis Thomson legújabb könyvéről rengeteg dolgot tudok mondani, de kezdjük egyetlen szóval: tiszta. Olyan szinten van rendben, ahogy minden könyvnek kellene, elejétől a végéig.

Minden oldal, minden mondat a helyén van. Nincs egyetlen töltelékfejezet sem, nincsenek fölösleges szócséplések, unalmassá váló leírások. Mindenből annyit kapunk, amennyit kell: leírásból, párbeszédből, múltból, jelenből, és mindezt a megfelelő időben, így egyik oldal suhan a másik után, és mire észbe kapunk, nyakig benne vagyunk a történetben.

A karakterek – legyenek azok fő vagy mellékszereplők - jól megválogatottak, feltűnésük aránya a lehető legkiegyensúlyozottabb.

A Fecó- Clau páros gyorsan a szívemhez nőtt, együtt és külön-külön is. Ez a fajta csipkelődés, odamondás, amit egymással műveltek, mindig is nagy kedvencem volt. Magam is szívesen művelem, így nem csoda, ha a könyvek lapjain megismert szereplőket rögtön ismerősként köszöntöm, amint nem tesznek lakatot a szájukra. Nálam ez a fajta szópárbaj abszolút nyerő, mondhatni hazai pálya, ahol egy-egy jó beszólásnál jó ízűen fel tudok röhögni. Itt is volt rá nem egy alkalom.

A könyv alapvetően szórakoztató, de nem egyszerűen csak az. Nem is tudom, hová sorolhatnám be, mert óriási bűnnek érezném „sima” romantikus regénynek titulálni. Fecó lelki bugyraiban megmártózva olyan dolgokat találunk, melyek egyáltalán nem csak a könyvek lapjain léteznek. Az írónő által rá szabott múlt híven mutatja, mi minden rejtőzhet egy család életében, a külvilágtól rejtve, titokban, ahogy azt is elénk vetíti, hogy legyen bár egy férfi fizikailag nagy és erős, attól még a lelkében hordozhat sebeket, melyek alapjaiban határozzák meg az egész életét.

Komoly dolgok ezek, és ha más ír hasonlót, talán olyan módon teszi, ami elnehezíti a történetet, és megöli a vele járó szórakozást, Julia azonban még a felkavaró múltat is úgy tudta tálalni, hogy az szépen belesimuljon a történetvezetésbe, ne emelkedjen ki onnan, és főleg ne képezzen akadályt.

Mindezek mellett kapunk persze romantikát, de akciót is, a befejezés pedig a létező legemberibb. Nem az a maximális happy end, ahol azzal a boldog tudattal mondunk búcsút az utolsó oldalnak, hogy tudjuk, a szereplőkkel már soha az életben nem lehet semmi probléma. Itt nem erről van szó, nem ezt akarja velünk elhitetni az írónő, és ez számomra így tökéletes. Mert bár alapvetően pozitív lezárást kapunk, mégis akadnak olyan oldalszálak, amelyek véres sebként maradnak nyitva, talán azért, hogy emlékeztessenek: van, amit nem lehet helyrehozni, van, ami nem fordul jóra, de attól az élet még lehet szép, nekünk pedig nincs más dolgunk, csak meglátni, mi az, amit el kell engedni, és mi az, amihez két kézzel kell ragaszkodni. Jelen esetben Fecónak Clauhoz és fordítva, és ha ez megtörténik, jöjjön bármi, meg fogják oldani.

Ennél többre nekem nem is volt szükségem. Nem vártam harangok zúgását, boldogító igent, családi házat, összeborulást a soha nem szerető szülővel. Ez utóbbi talán olyan húzás is lett volna, amit, ha megpróbál lenyomni a torkomon, homlokráncolással fogadtam volna az írónőtől. Így viszont olyan lezárást adott, ami még élőbbé tette a szereplőket.

Azt is pozitívumként értékelem, hogy bár ezt a könyvet megelőzi két másik, mégis, teljesen jól működik önállóan is. Persze elkerülhetetlen volt, hogy visszautalásokkal találkozzam az előző kötetekre vonatkozóan, de a szerző ezt is zseniálisan meg tudta oldani, mert – talán pont a hozzám hasonló olvasókra gondolva, akik ezzel a könyvvel kezdik a sorozat megismerését – épp annyi magyarázatot tett bele a régi szereplők, események felelevenítésére, ami még nem veszi el a helyet az aktuális történettől, ugyanakkor válaszokat ad, sőt, fel is kelti a figyelmet, hogy az előző könyveket is el akarjam olvasni. Nehéz meghúzni ezt a fajta határt egy sorozatnál, mit és mennyit tegyen be a régiekből az újba, de az írónőnek ez tökéletesen sikerült.

Ezek alapján tehát vár rám még két történet, mert egy könyv elég volt, hogy tudni akarjam, mi történt eddig a Defektesek háza táján Többek által, és a Többek szerint.

jlt392.jpg

A könyv elérhető a KonyvMogul.hu webáruházban, valamint a Libri üzletekben és a Bookline webshopban.

könyv kortárs könyvajánló író magyar irodalom könyvértékelés Julia Lewis Thomson könyvmogul konyvmogul.hu Többek között olvastam elmondom

2019\06\12

Interjú Renáta W. Müller írónővel

Erotika, izgalom, lelki tartalom. Ez jellemzi történeteit, mely kombináció sokak kedvencévé tette, eddig megjelent írásaival együtt. Ő Renáta W. Müller, akit könyvekről, írói karrierről, tervekről faggattunk. Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút.

renata_w_muller.jpg

IK: Hallani arról mendemondát, hogy írói munkásságodat egy álomnak köszönheted. Ez igaz? Mert ha igen, akkor elmondhatjuk, hogy ilyen kezdettel nem sokan büszkélkedhetnek.

R.W.M.: A mendemonda igaz. Lehet, kissé melodramatikusan hangzik, de valóban egy konkrét álom volt, aminek a hatására elkezdtem írni a legelső könyvemet, a 7 év után-t. Egyébként is nagyon intenzív álmodó vagyok, van, hogy azt kívánom, legalább éjszaka képes lennék kicsit „lazítani”. Egy férfiról és egy nőről álmodtam, egy szerelmespárról, akik 7 év távollét után véletlenül ismét találkoznak. A dolog annyira nem hagyott nyugodni, hogy egy idő után végre rászántam magam, és felépítettem egy egész regényt erre az alapszituációra. 

IK: Az álmot megelőzően egyáltalán nem foglalkoztál az írás gondolatával? Vagy azért ott motoszkált benned, és az álom tulajdonképpen csak a végső lökést jelentette ebbe az irányba?

R.W.M.: Ha jól belegondolok, előtte valóban nem merült fel bennem a gondolat, hogy írhatnék. Olvasni mindig imádtam, de átállni a másik oldalra, saját könyvet írni, szerintem azért elég nagy ugrás. Nekem időre volt szükségem, hogy eljussak odáig, míg már annyira kikívánkozik belőlem a sztori, hogy képtelen vagyok tovább magamban tartani. Későn érő típus vagyok. Nálam minden, amin az ismerőseim már rég túl vannak, 7-8 éves csúszással történik meg. Lehet, így volt ez az írással is.

IK: Azóta már jó néhány könyv viseli a nevedet. Van esetleg köztük olyan, amelyiknek a születéséhez hasonlóan különleges történet kapcsolódik, mint amivel az első könyv büszkélkedhet?

R.W.M.: Ezt nem mondhatnám. Inkább úgy történt, hogy az első könyvem írása közben jöttem rá, hogy ez az egész nekem mekkora örömet okoz. Találtam valamit, amiben - talán - jobb vagyok, mint az átlag, és ha az ember ilyesmire lel, azzal szívesen tölt időt. Az első könyv befejezése után belebotlottam valamibe, ami megihletett egy sport románc megírására. Ezután olvastam egy autobiográfiát, ami felkeltette az érdeklődésemet az Asperger-szindróma iránt. Így született meg a TestVÉR című sorozat. Rengeteg új ötletem van, nehéz is őket kordában tartani. Most is két könyvön dolgozom egyszerre.

IK: Hogy egy Moly értékelésből idézzek, a te könyveid „erotikus regények mondanivalóval”. Azt tudjuk, hogy ma az erotikus műfaj egyre kedveltebb, könnyed, szórakoztató volta miatt sokak kedvence. Te viszont lelki mélységgel kombinálod. Az erotikán kívül ott az ember, a szív, a lélek, traumák, konfliktusok. Miért érzed úgy, hogy a kettő megfér egymás mellett és a mélyebb tartalom nem riasztja el azokat, akik gondtalan szórakozást várnak egy történettől?

R.W.M.: Az „erotikus regény mondanivalóval” leginkább a TestVÉR című sorozatomra igaz. Azt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nem kórleírás, hanem szórakoztató irodalom, mégis komoly témákat érint. Olyanokat, mint az Asperger-szindróma, vagy éppen az, amikor bizonyos betegségeket nem diagnosztizálnak gyerekeknél, hanem egyszerűen rájuk sütik a „rossz gyerek” bélyeget az iskolában, ami aztán később is meghatározza az életútjukat. Az élet is napi szinten van tele drámával, az izgalmasan megírt erotikát pedig a legtöbbünk szívesen olvassa. Szerintem tökéletesen kiegészíti egymást a kettő. 

IK: Öt könyv kész, hamarosan érkezik a hatodik, és a „recept” ugyanaz. Ennyi könyv után sok író elkezd picit másfelé kacsintgatni. Te tervezel esetleg valamikor stílusváltást?

R.W.M.: A könyveim olyan módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy az egyik sztoriban megjelenő mellékszerelő lép a következő könyvben a főszerepbe. Így, bár a regények probléma nélkül olvashatók külön-külön is, az olvasó, aki például ismeri a TestVÉR-t és annak a szereplőit, tudni fogja mihez kötni a most megjelenő, A Védelmező-t. Ezért aztán egyelőre - a következő két regényt tekintve legalábbis - nem tervezek stílusváltást. Azt is megtanultam viszont, hogy az ember soha ne mondja, hogy soha. 

IK: Az köztudott rólad, hogy Svájcban élsz. Ott éltél akkor is, amikor írni kezdtél. Mennyire volt nehéz külföldről koordinálni az itthoni kiadás munkálatait, kiadót keresni, és figyelni az értékesítést?

R.W.M.: Igen, már akkor is itt éltem, amikor az első regényem megjelent magánkiadásban. Manapság már alig van olyasmi, amit ne lehetne az interneten keresztül megoldani, beleértve a könyvkiadást is. Az eladások, értékesítések, elszámolások követése mind online működő dolog. A kiadó partnereimmel is e-mailen, Skype-on tarjuk a kapcsolatot, és a kéziraton való munka nem igényel személyes jelenlétet. Ezt nem csinálnám másképpen akkor sem, ha Magyarországon laknék. Azt persze nem állítom, hogy nem lenne jó, néha spontán összefutni egy kávéra azokkal, akikkel együtt dolgozom a könyvem megjelentetésén, de erről a kiváltságról sajnos egyelőre le kell mondanom. 

IK: Az előző kérdéshez kapcsolódik még az is, hogy miként tudtad elkezdeni felépíteni írói énedet, ha közben a potenciális olvasóközönségedtől országhatárok választanak el?

R.W.M.: Eddig ezt is az internet segítségével sikerült megoldani. Online reklámokkal manapság már el lehet érni a célközönség legnagyobb részét. Szerencsére már nem csak a huszonévesek használják az internetet. Van egy szuperül működő, remek tagokkal rendelkező szerzői csoportom a Facebookon, aminek a taglétszáma - nagy örömömre-, napról-napra nő. Az a zseniális dolog a könyvekben, az olvasásban, hogy nincs feltétlenül szükség személyes találkozásra ahhoz, hogy együtt gondolkodjunk. Akárhány kilométer választ is el bennünket -írót, olvasót - egymástól, ha fellapozzuk a könyvnek egy bizonyos oldalát, ugyanazt látjuk, és a szerzői csoportomban azonnal kicserélhetjük a gondolatainkat az adott szituációról. Annál jobban értékeljük aztán, az alkalmankénti író-olvasó találkozókat, könyvfesztiválokat, ahol végre lehetőség adódik a személyes találkozásra is.

IK: Az eddigi tapasztalatok alapján hogy érzed? Az itthon élő- alkotó szerzőkkel szemben származott/származik-e hátrányod amiatt, hogy távol vagy, és mondjuk kevesebb lehetőséged van személyesen találkozni az olvasóiddal?

R.W.M.: A távollét hátrányait sajnos mostanában kezdem érezni igazán. Valóban úgy van, hogy az olvasókkal való személyes kapcsolattartás nehezebb, ha az ember külföldön él. A spontaneitás az én esetemben ki van zárva. Nyilván sokkal több szervezést igényel, ha egyes könyves programokon részt szeretnék venni, és szívem szerint sokkal több ilyenen vennék részt. Azt szeretném, ha a közeljövőben sokkal több időt tölthetnék Budapesten, és dolgozom azon, hogy ez meg is valósuljon. 

IK: Könyveid angolul is megjelentek, a külföldi könyvszeretők az Amazonon elérhetik el. Ez a fajta megjelenési, terjesztési mód sok hazai író álmainak netovábbja. Elmondanád, te hogyan léptél erre az útra? Mennyivel nehezebb angolul, ráadásul ilyen formában megjelentetni egy könyvet, mint „szimplán” magyarul, nyomtatásban, könyvesboltokba szánva?

R.W.M.: Igen, összes eddig megjelent könyvem megvásárolható angol nyelven is. E-könyvként kaphatóak az összes nemzetközi online könyvesboltban, mint az iBooks, Google Play, Amazon, stb. Igazából nincs ebben semmi ördöngösség. Kell hozzá egy két-anyanyelvű fordító és minimum egy (ideális esetben kettő) angol anyanyelvű lektor, sok idő, türelem, na meg pénz. Viszont a fordításokkal óvatosságra intenék mindenkit. Nagyon válogassa meg, kivel dolgozik együtt, aki arra adja a fejét, hogy lefordíttatja a könyvét. Annak, hogy valaki ’jól beszél angolul’ esetleg nyelvvizsgája van, még semmi köze az irodalom idegen nyelvre való fordításához. Anyanyelvi lektor nélkül, meg bele sem érdemes kezdeni, mert az ember csak lejáratja a nevét külföldön. Anyanyelvi olvasók számára tökéletesen élvezhető fordítást készíteni hatalmas kihívás.

IK: Az, hogy elindultál az angol nyelvű történetek és a külföldi értékesítés felé, számomra azt mutatja, hogy nem csak itthon szeretnél íróként érvényesülni. Mivel jó ideje külföldön élsz, így bőven lehet már rálátásod az ottani viszonyokra. Mennyiben másabbak az olvasási, könyvvásárlási szokások Svájcban, mint itthon? És mennyiben másabb ott íróként létezni, könyvet kiadni? 

R.W.M.: Nem titok, hogy szeretnék a könyveimmel pénzt is keresni, azt pedig tudjuk, hogy az angol nyelvű piac százszorosa a magyarnak. A potenciális olvasók száma pedig az ezerszerese a magyar nyelven olvasóknak. Ez a szempont vezetett, amikor elkezdtem angolra fordíttatni a könyveimet. A dolog hátulütője viszont, hogy a nemzetközi konkurencia is az ezerszerese a magyarénak. Amíg itthon napi 2-3 db-os online könyv eladással felugrasz az eladási listák élére, addig ugyanennyi eladott példánnyal például az USA-ban vagy Angliában még a top 200-ba sem kerül fel a könyved. Én sem igazán tudom, mi kell a nemzetközi sikerhez, de úgy gondolom, rengeteg reklám, a megfelelő bloggerek, akik írnak a könyvről, marketing, még több reklám és jó nagy adag szerencse keveréke. 
Nem ismerem a könyvkiadási szokásokat Svájcban, a regényeim nem is jelentek meg német nyelven. Pont az angol nyelvű piac nagysága miatt választottam azt, hogy ebbe a nyelvbe fektetem a pénzt és az energiát, és nem a németbe. Pedig meglehet, hogy lenne értelme, de ez olyan hatalmas projekt, amire jelenleg nincs kapacitásom. Persze ha jelentkezne egy kiadó és átvállalná a fordítás procedúráját, akkor nem mondanék nemet.

IK: Munkásságodon végigtekintve azt látjuk, hogy a könyveidet nem ugyanaz a kiadó jegyzi, amiből adja magát a következtetés, miszerint nem félsz felállni egy helyről, ha úgy érzed, ott már nem megfelelőek számodra a körülmények, és pontosan tudod, mit vársz egy kiadótól. Mik azok az értékek, amit keresel egy kiadóban, ami fontos számodra, hogy az együttműködés mellett dönts? 

R.W.M.: Kezdő, no-name íróként az ember még hálás minden lehetőségért, és aláír bármit, csak adják ki a könyvét. Én is így kezdtem, de idővel kinőttem bizonyos együttműködésekből. A szerző az évek múltával beletanul dolgokba, és rájön, hogy van, amit maga is tökéletesen el tud végezni (pláne e-könyves vonalon) anélkül, hogy a könyve kiadási jogait évekre kiadná a kezéből. Olyan kiadót kerestem, aki lát annyi fantáziát bennem és a regényeimben, hogy anyagilag is áldoz az ügyért, és nem minden költség engem terhel. Úgy érzem, az utóbbi években sikerült bizonyítanom. Az olvasók szeretik a történeteimet, és ennek a visszaigazolását látom abban, hogy A Védelmező című regényem után már több kiadó is érdeklődött. Ez hatalmas elismerés. A marketingben, reklámok terén várnám el a legtöbb segítséget a kiadótól.

IK: Legújabb könyved, A Védelmező, a Mogul kiadó égisze alatt látta meg a napvilágot. Hogyan találtál rájuk és miért pont rájuk bíztad soron következő könyvedet?

R.W.M.: Már egy ideje követtem az Imádom a Könyveket oldalt, és ezen keresztül figyeltem fel a Mogul Kiadóra. Annie-val, a kiadó vezetőjével beszélgettünk egy jót, és az volt az érzésem, hogy ennek a fiatalos, lelkes csapatnak az elképzelése nagyban hasonlít az enyémhez, és érdemes adnunk egymásnak egy esélyt. Egy szerzőnek soha nem könnyű kiadni a kezéből a kéziratát, és rábízni egy kiadóra, pláne, ha az a kiváltság éri, hogy több kiadó is érdeklődik a műve iránt. Rengeteg szempont van, amit figyelembe kell venni egy könyv megjelentetése előtt, és ez sokszor nagyon nehéz döntés. Nekem is az volt, de szívből remélem, hogy jól döntöttem.

Az interjút Andrási Adél készítette az IK égisze alatt.

Az írónőről még többet megtudhattok közösségi oldalán:

https://www.facebook.com/renatawmuller/

Legújabb könyvét megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban:

https://shop.konyvmogul.hu/renata-w-muller-a-vedelmezo?keyword=ren%C3%A1ta%20w

interjú könyv kortárs író magyar irodalom interjúk imádom a könyveket konyvmogul.hu irodalmi közösség

2019\06\11

Interjú Julia Lewis Thomson írónővel

Könyves múlt, jelen, jövő

Könyvei egyszerre hordozzák magukban a fájdalmat, és a lehetőséget egy boldogabb életre. Őszinte kombináció ez, és olyan történeteket alapja, melyeket sokan szeretnek a kezükbe venni a kikapcsolódás, vagy akár a tanúság kedvéért. Ő Julia Lewis Thomson, akit az idáig vezető útról kérdeztem.

 

Gimnáziumban már megcsillogtattál valamit abból, amit ma is látunk, hiszen az iskolai újságban és az iskola által kiadott antológiában is jelentek meg írásaid. Alig 18 évesen a Hetedhéthatár magazin publikálta a verseidet. Tulajdonképpen mióta írsz?

 

Mindig is szerettem a történeteket. Amikor még nem tudtam írni, akkor a babáimmal játszottam el azokat, és ha csak tehettem, akkor bevontam ebbe a játékba a barátaimat. Nagyon hamar rájöttem, hogy egy kitalált világban sokkal könnyebb létezni. Ott mindenki betartja az ígéretét, nem dobják el az emberek a gyereküket, mint a megunt, lyukas pöttyös labdájukat, ha új családot alapítanak. Ott nem hiábavaló várni a megmentőnket, a szőke herceget fehér lovon.

 

Az írás tehát korán az életed részévé vált, és – ellentétben sok fiatallal – nem is nyomtad el magadban. Mit kaptál az írás által ilyen fiatalon, amire akkor szükséged volt?

 

Nagyon sok mindent elnyomtam magamban. A mi családunkban minden probléma „katona dolog”, és még akkor is, ha elvesztünk egy számunkra fontos személyt, azt mondjuk a másiknak, hogy a „katonák nem sírnak”. A naplóimban leírhattam bármit, ott nem voltak címkék. Nem mondhatta senki, hogy egy gyereknek nem lehetnek ilyen vagy olyan gondjai, mert ő csak egy gyerek, akit még nem nyomaszthat semmi. Ennek ellenére szerettem volna, ha valaki megért. Idővel rájöttem, hogy a versekben – metaforák segítségével – bújtatva megjeleníthetem a gondolataimat. Bár a nyilvánosság elé nem volt bátorságom magamtól kiállni. Gimnáziumban szegődött mellém a szerencse az osztályfőnököm, és a tanáraim által. Ők terelgettek az iskolaújság felé is.

 

Jól érzem, hogy a kortársaidhoz képest komolyabb voltál, komolyabb dolgok foglalkoztattak?

 

Sajnos vagy szerencsére, jól látod. Nagyon korán fel kellett nőnöm. Amíg a kortársaim homokvárat építettek engem különböző orvosok vizsgálgattak, anyunak pedig kezelésről kezelésre kellett cipelnie. Sokáig nem értettem, és büntetésként fogtam fel, hogy születésemkor lebénult a bal oldalam. De most már egy életfeladatnak tartom, és igyekszem a lehető legteljesebb életet élni a remegő kezemmel, a rémesen ronda és lassú írásommal, és az egyéb nehézségeimmel.

 

interju_kep_1_j_l_t.jpg

 

A középiskola után jogi egyetemen folytattad a tanulmányaidat. Amikor gimnazistaként azt kerested, merre tovább, azért megfordult a fejedben, hogy az írással kapcsolatos szeretetedet kiteljesítsd? Vagy az írást mindig úgy képzelted el, hogy valamilyen más szakma mellett fogod művelni?

 

Az irodalomórák keserű tanulsága, hogy az írás nehéz kenyér. De a legtöbb írónak volt hite, és bízott abban, hogy egy mecénás felkarolja, és így nem az út poros homokjában korgó gyomorral, mezítelen lábbal éri majd a halál. Nekem sohasem volt elég hitem ehhez. És most is az egyik legnehezebb dolog számomra a hit.

Két megjelent könyv, több megjelent vers, és újságcikk után is ugyanolyan remegő gyomorral várom az olvasók visszajelzéseit, mint a legelső fogalmazásom beadása után a tanítónéni bírálatát. Talán épp ezért ragaszkodok görcsösen még mindig a szakmámhoz, és nem merem elengedni. A jog egy diplomával, érdemjegyek árán szerzett hivatás. Az egyetemen a tudásomat a tanáraim objektíven mérték, hiszen az évfolyamtársaimmal ugyanabból a tananyagból vizsgáztunk. De az általam írt könyvek megítélése szubjektív: nekem lehet, hogy nem tetszik egy történet, de neked lehet, hogy igen. Viszont nem gondolom, hogy ez alapján kijelenthetjük, hogy 3-as osztályzatot érdemel az az írás. Másrészt nem is szeretnék olyan könyvet írni, amit mindenki szeret, mert az már nem szívből jönne, pedig én ezt tartom a legfontosabbnak. Szerintem az írás lényege az, hogy arról írjunk, ami bennünk lakozik, és ne futószalagon gyártsuk a sablon sztorikat.

 

Civil foglalkozásodat tekintve jogász vagy. Ezt összehasonlítva az írással, ég és föld a különbség. Az egyik végtelenül racionális és tényeken alapuló, míg a másik kreativitással és fantáziával teli. Ez számomra azt mutatja, hogy igazi végletek lapulnak benned. Ez tényleg így van?

 

Teljesen így van. Az arany középút számomra ismeretlen. Általában, ha valami iránt nagyon fellelkesülök, akkor azt teljes gőzzel csinálom, ezután pedig csodálkozom, hogy a fáradságtól mozdulni sem bírok. Ugyanez igaz az írásra is: előfordul, hogy hónapokig a kéziratom felé sem nézek, de ha elkap a gépszíj, enni is elfelejtek.

 

Ha már a két végletnél tartunk, felmerül a kérdés: Mennyire nehéz kettéválasztani őket? Hiszen ha munkaidőben komoly jogi ügyeket viszel végig, ott fantáziának nincs helye. Ha pedig írsz, szabadon kell engedned a kreativitásod és a jog földhözragadtságától kell megszabadulnod. Ez számodra így megy? Ki-be kapcsolgatod magadban a kreativitást és a racionalitást, mikor épp mire van szükséged?

 

Nagyon nehéz átváltozni jogászból íróvá. Egy hosszú, szerződésekkel teli nap után nem is tudok leülni a gép elé, de ha le is ülök, akkor másnap írhatom át az egészet a „szögletes” mondatok miatt. Általában akkor tudok a legjobban írni, ha egy-két napra el tudok távolodni a jogi ügyektől. Ennek persze az a hátránya, hogy hetente az írásra alig egy napom marad, jó indulattal talán kettő.

 

Történt már olyan, hogy akkor kapcsolt be a fantáziád, amikor a józan eszedet kellett volna használni munka közben? Előfordult esetleg, hogy egy felbukkanó ötletet el kellett nyomnod, mert ott és akkor, nem jegyezhetted le a munkád miatt, emiatt pedig teljesen elvesztetted azt?

 

Számtalan ötletet hagynom kellett elúszni, mert nem voltam abban a helyzetben, hogy elővegyem a telefonom, és pár mondatos jegyzetet elmentsek benne. Szeretnék egyszer eljutni arra a szintre, hogy akkor írhassak, amikor jön az ihlet. Bár ebben az esetben sem biztos, hogy pont jókor jönne az isteni szikra, hiszen előfordult már olyan is, hogy épp moziban voltunk, amikor eszembe jutott valami.

 

Három könyv, melyek trilógiát alkotnak. Az első rész 2016-ban jelent meg, a második 2017-ben. Az olvasók ezt a sormintát látva nyilván úgy vélték, a harmadik részt 2018-ban a kezükbe foghatják. Az elmúlt év azonban könyvmegjelenés tekintetében számodra eseménytelenül telt és csak két évvel a második után jön a befejező rész. Így tervezted, vagy a sors szólt közbe?

 

Ez a könyv nagyon nehezen akart megszületni. Nagyon sok akadállyal, nehézséggel kellett megküzdenem hozzá. Ha kicsit is úgy alakultak a dolgaim, hogy lett volna időm írni, akkor mindig közbe szólt az élet. Például idén januárban, amikor már csak pár oldal hiányzott a végéből, lesérültem, és hetekig nem ülhettem gép elé. De legnagyobb problémát az jelentette, hogy ez a történet lelkileg nagyon megviselt, és többször pont emiatt nem mertem elővenni a kéziratot. Egyszerűen féltem szembe nézni dolgokkal.

 

Első két könyvedet az Álomgyár jegyzi, a harmadiknál viszont a váltás mellett döntöttél és a harmadik könyvre a Mogul kiadó logója kerül. Azt tudjuk, hogy egy írót a kiadójához teljes bizalom kell, hogy kösse, hiszen a könyveivel mintha a gyermekei gondozását bízná rá. Mit adott neked a Mogul, amivel kiérdemelte a bizalmadat?

 

Teljesen megváltozott az életem az elmúlt egy évben: új munkahelyem lett, férjhez mentem, valóra vált a nagy álmom, és cikkeim jelentek meg magazinokban. A változások generálták az újabbakat, így már nem is volt meglepő, hogy kiadót váltok. Jól látod, az írónak bíznia kell a kiadójában, de én ugyanígy működök munkavállalóként is. Nekem kell a tudat, hogy ugyanazért a célért dolgozunk nap mint nap csapatként. Épp emiatt nem lettem ügyvéd. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyek egy csapat tagja. A Mogul Kiadó vezetője, Baranyai Anikó pedig épp ezt adja meg az íróinak. Hiszen arra buzdítja őket, hogy közösen, egymást segítve dolgozzanak a sikerért.

 

Többek által, Többek szerint, Többek között… Három cím, amelyeknek a jelentését gyakorlatilag a fülszövegben, vagy az első oldalak valamelyikén elárulod, teret sem adva az olvasói találgatásnak. Azért tetted egyértelművé a címek mögöttes tartalmát, nehogy az olvasók valamilyen téves következtetésre jussanak?

 

Hosszú ideje foglalkoztatott az a kérdés, hogy többek által válunk-e azzá, akik jelenleg vagyunk. Szerettem volna megkeresni erre a választ az első könyvemben, ezért is lett ez a kérdés a könyv központi eleme. A címválasztás során pedig csak erre tudtam gondolni. A Többek szerint esetében pedig előbb volt meg a cím, és a fülszöveg, mint a kézirat. Maxim ugyanis már az első részben bemutatkozott, és még be sem fejeztem azt, amikor már elkezdett a fülemben duruzsolni mindenki kedvence.

A Többek között esetében pedig eltértem a megszokottól és nem írtam le sehol, miért épp ezt a címet adtam a könyvnek. Az olvasókra bízom annak eldöntését, hogyan ítélik meg a cím és a történet közötti összefüggést.

 

Nem lehet szó nélkül elmenni a borítóid mellett, annyira egyediek, szinte kitűnnek a többi könyv közül. Lehet tévedek, de feltűnt nekem egy sorminta. Az első könyv borítója piros, női arccal. A másodiké kék, férfi-női arckontúrral. És most itt a harmadik, zöld és egy férfit ábrázol. Van ennek a sormintának esetleg mögöttes jelentése?

 

Az első könyvem egy szemszögből íródott, mivel Anna élete annyira összetett, hogy nem fért meg mellette egy másik hang, így a borítóra is csak ő került rá. A Többek szerint esetében pedig Nastya nélkül nem lehetne érteni Maxim tetteit és ugyanígy fordítva, ők ketten alkotnak egy egészet. A trilógia záró kötete esetében pedig szintén egyetlen szereplőé lett a főszerep, ő pedig Fecó. Igaz, hogy mellette megjelenik Clau szemszöge is, de ez a könyv nem kifejezetten az ő szerelmük története, inkább Fecó küzdelméé.

 

Manapság egyre több szerző szólal fel az ellen, hogy a kiadóval kötött szerződése korlátozza, és nem tudja érvényesíteni saját elképzeléseit, például a borítóval kapcsolatban. A te esetedben a borítók teljes egészében a te kívánságaid alapján készültek? Amit a borítón látunk, az is 100%-ban te vagy?

 

Elsődlegesen azért is döntöttem a magánkiadás mellett, hogy a könyveim olyanok lehessenek, amilyeneknek én szeretném őket. Persze most már tudom, hogy ez egy utópisztikus álom. Gondolom, mindegyik pár így indul a szülővé válás történetének: ezernyi álommal a gyermekükről. Az évek múlásával pedig be kell látniuk, hogy számos olyan dolog hat a csemetéjükre, amire nincs befolyásuk. Hát, így volt ez a könyveim esetében is!

Azonban nagyon szeretem az egyedi dolgokat, így abban biztos voltam, hogy ebből az egyből nem engedek. Körömszakadtáig ragaszkodtam ehhez, ezért az első borító tervezése három hónapig, a második borítóé pedig még tovább tartott. Ehhez képest a harmadik már csak két hetet vett igénybe.

A következő regényem már nem a sorozat része, emiatt érdekes feladat lesz egy olyan borítót találni, ami teljesen más, mint a tőlem eddig megszokott borítók, és mégis egyedi és furcsa.

 

A Moly.hu-t mindenki ismeri, akinek a könyvek szerepet játszanak az életében. Az olvasók ott informálódnak és fejtik ki véleményüket, az írók pedig nem egyszer félve néznek rá saját könyvük csillagozási listájára. A te könyveidet megnézve viszont azt láthatjuk, nincs félnivalód. Az értékelésekben egy sem szerepel, amelyik ne pozitív lenne, és még első könyved is 90% körül teljesít. Mit szólsz ehhez az elsöprő pozitív arányhoz?

 

Hálás vagyok az olvasóimnak, hogy szeretik a könyveimet. Hatalmas köszönettel tartozok nekik a szeretetükért, és türelmükért.

 

Az általad papírra vetett történetek könnyednek tűnnek, de ez csak a látszat. Komoly mélységeket is megjáratsz a szereplőiddel, küzdelmeket állítasz eléjük, áldozatokat kell hozniuk, hogy elnyerjék a boldogságot. Mondhatjuk, hogy te akkor ebben hiszel? Kockázatot kell vállalni és meg kell szenvedni, hogy elérjük szívünk vágyát...akár íróként is?

 

Anyukám mindig azt mondja, hogy az életben semmi sincs ingyen, még a tiszta levegő sem. Mindannyian rengeteg életfeladattal születünk és azzal a céllal, hogy ezekből a lehető legtöbbet sikeresen teljesítsük. Nem hiszem, hogy csak a születés jogán bárki is egész életében boldog lehetne. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy tragédia a legváratlanabb pillanatban is bekövetkezhet. Mindenért meg kell küzdenünk. A legelső dolog, amit megtanultam, hogy a túlélésért harcolni kell.

 

Eddig mintha picit a színfalak mögött lettél volna, az utóbbi időben azonban egyre több lehetősége van az olvasóknak veled találkozni. Ott voltál néhány hete a Könyvfesztiválon, júniusban megtalálnak téged a 90. Ünnepi Könyvhéten az Imádom a Könyveket csapatához csatlakozva. Minek köszönhető ez az új lendület?

 

Főképp annak, hogy a csapat húz magával. Hihetetlen energiákat mozgat meg mindenki, és ez engem is cselekvésre késztett. Hajlamos vagyok begubózni a csigaházamba, de most esélyem sincs, és pont erre van szükségem. Engem ki kell lökni a biztonságos kuckómból.

 

Ha már lendület: Mi jön ezután?

 

Remélem jövő ilyenkor már a negyedik könyvem megjelenése után fogunk beszélgetni. Ebben a történetben átlagos, hétköznapi fiatalokról fogok írni, akik semmiben sem különbőznek tőlünk. Egyetemisták, szerelmesek, küzdenek az első munkahelyük megszerzéséért, majd történik valami… Vissza fogok térni a szereplőimmel együtt a Miskolci Egyetem falai közé, ismét végigjárom velük Miskolc utcáit, és meglátogatom a kedvenc kirándulóhelyeimet. De nem a saját diákéveimről fogok írni. Csak szeretném megmutatni másoknak is, hogy milyen csodálatos öt évben volt ott részem.

 

Köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok neked!

Az írónőről még többet megtudhattok közösségi oldalán:

https://www.facebook.com/julia.lewis.thomson/

jlt392.jpg

Legújabb könyvét megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban:

https://shop.konyvmogul.hu/julia-lewis-thomson-tobbek-kozott/

interjú könyv kortárs író magyar irodalom interjúk imádom a könyveket könyvmogul irodalmi közösség

2019\06\10

Bármikor mondhatsz nemet!

Szia! Örülök, hogy megismerhetlek, én leszek a szerkesztőd. Az elkövetkezendő pár hónapban az én e-mailjeimre fogsz kelni. Tudom, hogy tartasz tőlem (amiért külön köszönet a szakmát megalázó, hozzá nem értő „szerkesztőknek”, innen is üdvözletem), ezért úgy érzem, néhány dolgot tisztáznunk kell, mielőtt belekezdenénk a közös munkába. Először is, én szerkesztő vagyok. Tehát nem lektor, nem korrektor, nem tördelő, sem grafikus. Igen, mielőtt kérdeznéd, tanultam a szakmát, tehát tisztában vagyok a játékszabályokkal. Hogy mik azok? Kezdjük a Nr. 1. aranyszabállyal: NEM ÍROK ÁT KÉZIRATOT! Bocsi, az a te feladatod lesz. Amit én csinálok:

  • Először megismerkedek a teljes kézirattal.
  • Utána egy rövid vázlatban elküldöm neked az észrevételeimet. Előfordulhat, hogy a cselekménybe is bele kell nyúlni, ezt jobb az elején tisztázni, és közösen végiggondolni, hogy hol tegyük meg a kellő változtatásokat.
  • (Mielőtt továbbmennénk, térjünk vissza pár mondat erejéig az aranyszabályra. A szerzőnek és a szerkesztőnek közös a célja: valami újat vinni a piacra. Ehhez nélkülözhetetlen az író sajátos stílusa, amibe ha én beletapicskolnék, elveszne, és egy újabb tucatkönyvvel bővülne a magyar kortárs irodalom kínálata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem javítom ki az elírásokat és a mondatszerkesztési hibákat. Csak remélni tudom, hogy bízol bennem, de ha nincs meg köztünk a „szikra” és a bizalom, akkor itt köszönjünk el egymástól.)
  • Vissza a szerkesztéshez: mondatról mondatra végigrágom magam minden fejezeten, bekezdésen, szón, egészen a legutolsó írásjelig. Mint írtam, NEM írok át semmit, éppen ezért számíts arra, hogy a javított részek ezer színben fognak pompázni a megjegyzéseimtől. Legyen az logikai hiba, felületes karakter felépítés, szóismétlés, nehezen értelmezhető dialógus, leírás, satöbbi.
  • Miután végeztem egy etappal, visszaküldöm neked. (A dokumentum neve mindig az aznapi dátum.) Ezt te javítod, és így fogunk pingpongozni jó sokáig. A javított részeket mindig leellenőrzöm, és csak utána folytatjuk a következő résszel.
  • Ugye milyen egyszerű? De még nem végeztünk! Ez csak az első kör volt. Ha befejeztük, előröl kezdjük, annyiszor, amíg ki nem szűrünk minden hibát. Lehet elég lesz két kör, lehet csak a hatodik végén fogom azt mondani, hogy végeztünk.

veled.jpg

Nem érdekel, hogy mi történt. Engem az érdekel, hogy hogyan történt.

Ez a te történeted, a te fantáziád, amit megosztasz velünk. Ha te sorra a végzetükbe küldöd a karaktereidet, hát áldásom rá! (Viszont egyet jól jegyezz meg: nem fogom engedni, hogy hülyeséget csinálj!) Az, hogy a szereplőid milyen döntéseket hoznak meg, milyen utat szánsz nekik, pár mondatban leírható. A könyvnek a miértektől lesz vastag a gerince. Szeretném, ha értéket közvetítenél több száz oldalon keresztül. Akkor szép az irodalom, ha nem találunk rá szavakat.

Milyen érzelmek befolyásolták a karakterfejlődést, mi váltotta ki az adott döntéseiket? Mi alapján formálódott a cselekmény úgy, ahogy te azt megálmodtad? Mi szakította meg a történetet, mi ragadta ki az olvasót a flow-ból? Hogy került oda az a logikai hiba? Mi történt az időkezeléssel? Miért van lyuk a történetben? Baromi sok kérdésem lesz, és nem azért, mert szövegértési problémám lenne. Hidd el, kétszáztízszer olvastam már a kéziratodat, és valószínű még ennyiszer fogom. Én a történetért vagyok felelős, és azért, hogy kihozzam belőled a legjobbat. Igen, tudom, hogy nem leszek a szíved csücske, miközben épp minden második mondatot javítanod „kell”. Nem kell! Bármikor mondhatsz nemet, vagy vitatkozhatsz velem. Indokold meg, hogy miért ragaszkodsz a saját verziódhoz. Én engedek, de ha nem tudsz érvelni, szigorú leszek.

Úgy érzem, van még valami, amit tisztáznunk kell: nem érdekelnek a vesszők, a kötőjelek, és úgy amúgy a nyelvtan. Teszek rá, mert a szerkesztői pálya mellett köteleződtem el. Igaz, olvasásból élek, és a szerkesztés is igényel nyelvtani igényességet, pontosságot, így az én szemem is kiszúr ezt-azt, amit természetesen szó nélkül javítok, de az oroszlánrészét meghagynám a kollégának.

A cikkem elejét a Nr. 1. aranyszabállyal kezdtem, ami azt implikálhatta, hogy lesz több szabály is. Bocsi, de nincs. Persze belemehetnénk még részletesebben az irodalmi szerkesztés folyamataiba, de remélem, hogy a lényeget megértetted: nem ellened vagyok. Veled vagyok!

könyv miegymás szerkesztés könyvkiadás magyar irodalom kézirat imádom a könyveket Így készül a könyv irodalmi szerkesztés olvasószerkesztés #DDIY

2019\06\09

Andy Baron: Tudósítás az 552. Ünnepi Könyvhét előkészületeiről

Hamarosan startol (06. 13.) a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyerekkönyv Napok, amelyen természetesen idén is kint lesz az Imádom a könyveket irodalmi közösség, mint kiállító. Írhatnék hosszasan arról, hogy miért érdemes kilátogatni hozzánk, de szerintem Andy Baron (IK-hoz csatlakozott szerző) írása jobban átadja a mi kis irodalmi közösségünk bolondos hangulatát. Nevetésben gazdag olvasást kívánunk!

andy.jpg

Már-már száraz történelem, de visszatekintésnek kiváló: 2050-ben bolygónk csatlakozott Pángalaktika Köztársasághoz. Egyesek szerint a kapcsolódás mögött is a Macesz bolygó orrovita üzletemberei állnak, az összeesküvés elméletekben sok igazság és még több fantázia van. A fantázia az igazság habja, hadd fodrozódjon! Különben is hiába, hogy Kolombár elnök kerítést építtetett a Baktérítőre, a színes pángalaktikus kultúra bekebelezte a földit, és mi megadtuk magunkat. Cserébe nagy-nagy respektet kaptunk, hiszen kiderült, hogy egész Pángalaktikában rajonganak a nyomtatott könyvekért, akár papírra, műanyagra, vagy olombiai bálna hugyhólyagjából feszített hártyára van nyomva. Az iskolákban már a Tejút-rendszert is Gutenberg-galaxisként nevezik és ez nekünk, földlakóknak nagy öröm! Száztrilliárd kúszó-mászó, csíra formájú és humanoid van odáig bolygónk könyveiért.

Így hát, földi időszámítás szerint minden második héten Könyvhetet és minden hónapban Könyvfesztivált tarthatunk. Két héttel ezelőtt az 551. Ünnepi Könyvhét Lebegő Budapesten volt megtartva a Napkúttól a Felhőpontig tartó légsétányon. Egészen pontosan egymilliárd tizenegy látogatója volt, tizenegy fő egy eltéved orrrmányosfoci csapat tagjaiból állt, akik a földi labdajátékok történelméről olvashattak, de Apollianire Tizenegyezer vessző című kötetét még ennél is nagyobb érdeklődéssel tanulmányozták.

A soron következő 552. Könyvhét hagyományosan a Duna-korzón lesz a Belváros Űrkikötő és a Baranyai Anikó sétány közti öt kilométeres rövid szakaszon. Megrendezésénél figyelembe kellett venni a Dunában élő migránspolip közösség szokásait és minden pavilonhoz vízzel telt üvegalagutat kell telepíteni, hogy a számukra műanyagra nyomott nyálkaálló köteteket tapadókorongos karjaikkal ölelgethessék.

Az Imádom a könyveket társaság ez alkalommal csupán egy ezerméteres standon lesz jelen (egyes számú pavilon, csillagközi koordináták letölthetők), a kiadványaikat valahogyan ezen aprócska területen kell installálniuk. A Troll bolygó megahumánjai számára nyomtatott szekrényajtónyi képeskönyveket ez alkalommal ki sem tudják tenni, ezeket a nyíregyházi űrkikötő dimenziókapujánál lehet megtekinteni.

A nagy öregek, akiket a csatlakozás évében a Köpöly bolygó orvosai a 2019-es külalakjukba reinstalláltak, mind itt tesznek-vesznek a rakparton. (Főleg tesznek, mert ők venni nem nagyon szoktak, ha könyvre van szükségük, írnak maguknak egyet.)

Láthatjuk Anikót, aki ellenezte, hogy róla közterületet nevezzenek el, most légdeszkáján mégis itt siklik, arca előtt húsz SIM-kártyás mesterséges intelligencia lebeg és jegyzeteli a főnöknő percenkénti ezer utasítását.

Az írónők; Leda D’rasi, Renáta W. Müller, Krencz Nóra már túl vannak a háromszázon is, ami a könyveik számát illeti. Túl szépek ahhoz, hogy emberi tekintet hosszan időzzön rajtuk, ezért inkább csak a Palladium bolygó kérődző intelligens lakói legeltetik rajtuk a fejenként négy szemüket. Egy félvak patás csak két szemmel legeli az írónőket, de még ebbe is beleborzong. Egy borzániai borzcsalád is borzong, amikor Renáta hátraveti csillogó kacajjal telt sűrű haját, de hisz ki ne borzongana meg egy ilyen képzavartól! Leda csodálatos édesanyja egy hordozható atomsütőben mindenkinek pitét süt, mákosat és korellániai medvevackorosat, de ez titkos családi recept alapján készül, éppen úgy, ahogy Leda is, annak idején. Tökéletes lett.

A lányok a rakparti kíváncsiskodókkal tolmács implantjaik segítségével beszélgetnek, kivéve Jánosi Renit, aki a múlthéten megtanult háromszáz peremgalaktikai nyelvjárást, mert ezt kívánták az Imádom a könyveket érdekei. Kávét is főz és, ha egy író nem tud eljönni a Könyvhétre, dedikál is, százhatvan szerző aláírása van a jobb kezében. Épp egy massza formájú triplocidát próbál arról meggyőzni, hogy ne bekebelezéssel tegye magáévá a kipakolt könyveket.

Mason Murray a visszafiatalítási eljáráson ragaszkodott a billiárdgolyó image-hez és hajviseletét kopaszra állíttatta, ezért fején most játszi tükörképet vet a magasban elúszó Légbudapest. Ötszázadik Meghökkentő meséje egy késes idegenről szól, aki a Spinóza bolygón teljesít egyfajta pszichopata küldetést, és kése is van neki.

Itt látható Mike Menders, aki az Állatvédő Liga szodómia vádja alól tisztázta magát, mikor bebizonyította, hogy a Házinyuszi 88. című könyve csupán állati szimbólumot tartalmaz és szó sincs benne nyulakkal való fajtalankodásról. Marie M. Hancúrcica című könyve is az állatvédők kereszttüzébe került, de ez egy másik sztori. Mike új műve már a szexánsok bolygójának hatlábú, lábak között minimum három kéjszervvel rendelkező lakóinak szól. Ezek mind erotománok és Mike ínhüvelygyulladást fog kapni a sok dedikálástól, de mindenkit ki fog elégíteni.

Lupták Krisztina új mesekönyve a Levi és a galaktikus hugenották szigorúan tizennyolc év fölöttieknek szól. Nagyon szép, mozgó illusztrációk vannak a könyvben, gyorsan be kell csukni, hogy a hugenotta fénybékák ki ne ugráljanak belőle.

Robin O'Wrightly egy illusztrációt skiccel a Duna felett lebegő szaprodóbárkák szerelmes lakóiról Új könyvéhez az Erelem és erjedelemhez készül a rajz. Az erotomán migránsok már a csókolózás szakaszában megtermékenyülnek és még ezután mennek csak hálószobára, így őróluk jutalomjáték családregényt írni.

Andy Baron a Budapest 2038 észvesztő sikere óta csupán száz humoros és sci-fi művet írt. Éppen egy Hystorica bolygóról szalajtott delegációnak próbálja elmagyarázni, hogy a Kárhozottak városa nem történelemkönyv, csupán fikció. A pálcika formájú történészek egy szavát sem hiszik, de hát az ő világukban Leda D’rasi könyvei történelmi tankönyvek.

Estére a rakpart megtelik az éjszakai életmódot választó migráns fajokkal. Vannak itt a Kialvatlaníta bolygóról és a Bulimániáról szép számban. Ork biztonsági őrök vigyázzák a standokat. Talán elég lett volna Renáta W. Müller Védelmező című könyvét kitenni, hogy védelmezze a többi kötetet, de a szervezők biztosra szerettek volna menni. Kell a security, hogy az éjszakai lények el ne tulajdonítsák a könyveket. Főleg a lumineszkáló romantikus kötetek fénye csalogatja ezeket az éjjeli teremtményeket.

A szerzők sztázisálomra készülnek és ki-ki az alvógubójába igyekszik. Bár szépek és fiatalok, de szellemük száz év tudásától terhelt, így szórakozottan be-betérnek egymás gubóiba. Andy Baron már sok pángalaktikus gégepukkasztót megivott, ezért a hozzá betérő írónőket csak harsány verbalitásával veszélyezteti. Mason is véletlenül Andyhez mászik be, de e két hímnemű nem ossza a galaktika szerte divatos lingamtestvériség eszméjét, így csupán kopasz fejüket koccintják össze, majd leoltják a lámpást.

Bármely bolygóján is éltek ennek a habos Tejútnak, gyertek ki, tehát a 2070 júniusában tartandó Könyvhétre és csápoljátok, lapozzátok, szkenneljétek a könyveket, kedvetek, vérmérsékletetek és fantáziátok befogadóképessége szerint!

Köszönjük Andy!

könyv tudósítás miegymás ünnepi könyvhét webáruház magyar irodalom könyveladás író-olvasó találkozó imádom a könyveket könyvmogul irodalmi közösség

2019\05\27

#DDIY

Felfújt zsemlét dobtak elém, és én bizony éhes maradtam.

- Fogalmam sincs, hogy mit csinálok.
- Ne aggódj, más se tudja!”

Az edukáció hiánya, a túlzott lelkesedés és a türelmetlenség sokszor a meggondolatlan cselekedetek irányába sodorják nem csak a pályakezdő tollforgatókat, hanem akár a többkönyves szerzőket is. Sokan nincsenek tisztában a kiadókeresés menetével, szabályaival, nem beszélve a könyvkiadás lépéseiről és az alapvető fogalmakról. Serényen próbáljuk kitaposni az utunkat, de a fals információk folyamatosan zsákutcába vezetnek és elbátortalanítanak minket az írói pályától.

Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: Kinek a hibája ez? Az íróé? A kiadóké? Az interneté? Vagy az önjelölt „szuperhősöké”, akik elhitetik velünk, hogy a pozitív gondolkodás és az írói identitás majd eladják a könyvünket? Vakon kapaszkodunk olyan emberek szavaiba, akik beintettek a könyvkiadás jól működő rendszerének. „Szuperhősök”, kik nem tudjátok, hogy mit csináltok: ez a cikk nektek szól!

Költségoptimalizálás a könyv rovására

- „Minek szerkesztő? Nem fontos, elég, ha egy barátod véleményezi. Maximum lektoráltatod a munkatársaddal.”
- „Amúgy mit is csinál a szerkesztő?" 
- „Korrektor? Kérj meg egy ismerőst, aki ötös volt nyelvtanból, jó lesz az.”
- „Tördelő? Vannak ingyenesen letölthető programok, Te is meg tudod csinálni. Vagy engedd el, hiszen a Wordben bekapcsoltad a sorkizárás funkciót.”
- „Grafikus? Na, igen, az az egy fontos. Hiszen a borító adja el a könyvet.”

És még folytathatnám azon mondatok sorát, amellyel divat lett tömni a kezdő írópalánták, vagy a már publikált szerzők fejét, ilyen-olyan „workshopok” keretében. De egy percre álljunk meg, és adjuk meg a tiszteletet ezeknek a tanfolyamoknak: Miről is van itt szó?

Este lefekvés előtt még gyorsan végigpörgeted a Facebook főoldalad, hátha Tibi atya postolt egy újabb mémet, de legrosszabb esetben is rátalálsz a legédesebb cicás videóra. A mai nap azonban más. Az égiek jelet küldtek neked: egy Facebook hirdetést. „Könyvkiadás olcsón” - ígéri a reklám. Erre vártál, hiszen életed majdnem-kész-kézirata ott lapult már évek óta a fiókban, de pénz- és információhiányban nem tudtad, merre tedd az első lépést. Így hát nagy bátran megveszed a borsos árú jegyet, ahol reméled, megmondják majd a tutit, és még egy löket önbizalmat is kisorsolnak a tombolán. (Megjegyzés: a VIP jegyet vásárolod meg, mert akkor könyv formában is megkapod az ott elhangzott információkat.) Telnek a napok, te pedig egyre közelebb érzed magad az álmaidhoz. Végül kiszakadsz ezekből az ábrándokból, hisz indulni kell a workshopra.

Lemegy az első, második, harmadik előadás, és te baromi lelkes leszel. Igen, amint hazaérsz, befejezed a majdnem-kész-kéziratod! Bőségben fogsz gondolkodni, és ettől a naptól kezdve nem hagyod, hogy a negatív szellemek eltántorítsanak az álmaidtól! Regisztrálsz a moly.hu-ra és végre belebújsz az írói köntösbe. Azonban az ebédszünet után valami furcsa dolog történik, valami, amit csak a szemfülesek vennének észre: az önmenedzselésről beszél az előadó. Arról, hogy hogyan népszerűsítsem a könyvemet, hogyan adjam el magam. De mikor született meg a könyvem? Hogy találtam kiadót? Milyen konstrukciót választottam? És a szerzői jogok? Milyen munkafolyamatokon esett át a kéziratom?

Álljunk meg még egy pillanatra. Bevallom, nem vagyok most igazságos. Valóban szó esett pár szakemberről, pontosabban a korrektorról, a lektorról, illetve a grafikusról. Valahogy mégis úgy érzem, ez nem fedi le a teljes csapatot. Felfújt zsemlét dobtak elém, és én bizony éhes maradtam. 

Nem említették meg a szerkesztőt, de még csak a munkakörét sem tisztázták, pedig ő a könyvkiadás legelső lépcsőfoka. Nem említették meg, hogy a lektor nem egyenlő a munkatársaddal (már ha szakmai könyvön gondolkodsz), és arról sem esett szó, hogy milyen a jó tördelői munka. Ja, hogy kétszer kell egy kéziratot korrektúrázni? Hát, erről sem hallottam. És, hogy miért? Mert az plusz költséget jelent, és hát plusz költséggel nem tudod nullára kihozni a könyved a nyomdából. Elhallgatják az egyes munkafolyamatokat, amely a magyar kortárs irodalom rovására megy.

Ezreket biztattok arra, hogy olyan silány minőségű könyvet adjanak ki a kezükből, amelyet Ti adtatok az én kezembe. Összefolyt szöveg, rossz betűméret, szóismétlés. Pedig voltak, vannak szép pillanatai a hazai kortárs irodalomnak. Kérlek, ne feketítsétek be!

Gondoljuk végig. Egy olvasó (nem könyvkiadással foglalkozó személy), a kezébe veszi a könyved. Azt, amelyiken spóroltál. Nincs megszerkesztve ugyan, így előfordulhat, hogy az olvasó már a tizedik oldalon elveszti a fonalat, de nem baj, mert a vesszők jó helyen vannak kitéve és a borító is egész pofás lett. Bár a sorok összefolynak, de ez sem baj, majd felveszem az olvasó szemüvegemet. Egyszer olvasható regényt értékesítesz, aminek a folytatásáért már nem fognak fizetni. Megéri?

DIY - #DDIY: Don’t Do It Yourself! Do it with us!

blog.jpg

Alapvetően háromféleképpen adhatja ki egy szerző a kéziratát: kiadói, self-publishing (ezt hívják sokan tévesen magánkiadásnak, a „magam-adom-ki”, vagy szerzői kiadás helyett), és állami kiadás (például NKA támogatással). Hogy mi a különbség? Hát azt nem fogod megtudni, de ha jó voltál Activity-ben arra rájöhetsz, hogy ezek a workshopok a „magánkiadásra” épülnek. Tehát, minden költséget te állsz és az értékesítési folyamatok is a Te válladat nyomják, nem beszélve a szakemberek felkereséséről, önmenedzselésről és a satöbbiről. Ugyan járható út, és számos sikertörténetet is hallhatunk, mégis fontosnak vélem kiemelni, hogy komoly informálódást, kreativitást, anyagi hátteret és talpraesettséget igényel.

„Rengeteg könyv jelenik meg magánkiadásban, kiadói háttér nélkül. (...) A jó kiadói háttér nagyon sokat számít, hiszen egy első könyves író a legritkább esetben rendelkezik egy hozzáértő szerkesztő, korrektor, grafikus és tördelő elérhetőségével. Ezek az emberek sokkal jobbá tehetik a könyvet.” (Julia Lewis Thomson)

A #DDIY (Don’t Do It Yourself), Do it with us mozgalom lényege, hogy a hazai kiadók kiálljanak a könyvkiadás munkafolyamatai mellett. Értsd ez alatt: ne kerüljön forgalomba olyan könyv, amely nem esett át szerkesztő, korrektor, vagy akár tördelő kezén. A cél a magyar kortárs irodalom minőségének fenntartása, mi több, növelése. Továbbá, ez egy kiváló mozgalom a leendő és már publikált szerzők edukálására, hogy tisztában legyenek a szerzői jogokkal és a minőségi munka fogalmával. Ez persze kölcsönös bizalmat igényel, mind a kiadó, mind a szerző részéről.

Tehát a cél, hogy azok a kiadók, amelyek kiállnak ezen elv mellett, feltüntessék a # DDIY, Do it with us feliratot a logójuk mellett. Ne legyen mindegy, hogy kinél landol a kéziratod. Legyél igényes!

„Te könnyen beszélsz.”

Hadd legyek minden jó elrontója: nem egyszerű megnyerni egy kiadót. A mezőny hatalmas, a költségvetés pedig véges. Rengeteg e-mailed fog válasz nélkül maradni, vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. A közösségi média azonban számos lehetőséget nyújt: irodalmi közösségek, bloggerek, bétázó csoportok várják, hogy csatlakozz. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjenek Téged és a munkásságodat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál. Egyet viszont jól jegyezz meg: ha értéket akarsz teremteni, azt nem adhatod ingyen. Csábíts, hogy kíváncsiak legyenek rád!

- Srácok, innentől már nektek is menni fog. Léptem!”

Örül a magyar, hiszen a tízmillió író országa lettünk. Ez viszont azt is jelenti, hogy bármilyen jó író is vagy, kavicsként nem tudsz sziklákat mozgatni. Erre vannak a kiadók. Ők tudják, mit csinálnak. Aki figyel, az láthatja a közösségi médiában, hogy egy kiforrott marketingtervvel rendelkező kiadó mennyi új szerzőt kiemelhet az ismeretlenségből.” (Krencz Nóra)

És mit jelent ez?

Egyrészt szakembereket biztosít, akikkel együtt kipofozod a kéziratod és megtervezitek a könyv arculatát. Igen, a kiadó mögéd fog állni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ő fogja rád húzni az író szerepét. „A kiadónak a könyvet kell eladnia, az írónak meg saját magát. A kettő kiegészíti egymást. (...) Az írótól elvárható, hogy menedzselje magát, a kiadóktól viszont, hogy segítsen a könyv menedzselésében.” (L. J. Wesley)

Persze más a helyzet egy kezdő író esetében: Egy írónak, különösen a kezdőnek, szüksége van a segítségre. A legtöbben úgy indulnak el, hogy az égvilágon semmit nem tudnak erről az egészről. Csak betoppannak, hajtja őket a bizonyítási vágy, a lelkesedés, de közben fogalmuk sincs, merre és hogyan lenne érdemes haladniuk. Kell valaki, aki melléjük áll, megmutatja az első lépéseket, és elmagyarázza a tevékenységhez kapcsolódó leglényegesebb (marketing) szabályokat. Ezt is tanulni kell, akárcsak más szakmát. Ez egy véget nem érő ösvény. A későbbiekben persze a szerző feladata a munka oroszlánrésze, ami a marketinget illeti. A kiadás úgy lehet igazán eredményes, ha a kiadó és a szerző összedolgoznak egy közös cél érdekében - nyilatkozta Krencz Nóra író. Legyen az egy kisebb kiadó, vagy a nagyok egyike, a sikeres könyv csapatmunka eredménye, amiben az írónak kiemelkedő szerepe van. Igen, író, nem pedig egy személy, aki írt egy könyvet. 

„Szerintem ez a kulcs: a felismerhetőség. Valami olyan momentum, apróság, ami csakis az adott szerzőre jellemző. Elég, ha megmutatja a személyisége legpozitívabb oldalát. Ha ez áthatja a szavait, az emberekhez való hozzáállását, idővel elterjed, hogy érdemes rá figyelni. Itthon sokan ott vétik el, hogy elvárásokat támasztanak a vásárlóik felé. Nem szabad azonnali sikert várni, mert hatalmas lehet a csalódás.” (Krencz Nóra)

„Az írónak és a kiadónak is közös a célja: szeretnék minél több olvasóval megismertetni a közösen megjelentetett könyvet, és szeretnék minél több példányszámban eladni azt. Egymást segítve, csapatként kell együtt dolgozniuk a sikerért és nem egymástól különállóan, mert ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy ugyanabban a csónakban ülve ellentétes irányba fognak evezni.” (Julia Lewis Thomson)

Sokan azt hiszik, hogy a könyvkiadás egy pár lépcsős folyamat: megírod, beadod, eladod. Hiszen a sorozatokban, filmekben is ezt látjuk. Az igazság az, hogy bár egy ember felel a kéziratért, de egy egész csapat dolgozik azért, hogy a könyved tisztes helyt álljon a többi író könyve mellett. És Ti, „szuperhősök”, kérlek, tegyétek le a köpenyeteket.

#DDIY, Do it with us!

könyv miegymás szerkesztés grafikus könyvkiadás magyar irodalom kézirat tördelő önmenedzselés könyveladás irodalmi közösség Így készül a könyv irodalmi szerkesztés olvasószerkesztés #DDIY Do it with us

2019\05\24

Add el magad!

„Eszközből nincs hiány, csak nem mindegy, hogy mi a cél.”

Az édesanyám azt mondja, író vagyok. A párom is ezt mondja, és a barátaim is viccelődnek vele. A fiókjaim tömésig vannak szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépem sem szégyenkezhet, ő is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeimet. És hát ezek jók. Annak kell lenniük, hiszen az anyukám azt mondta. Meg a párom is. Valami mégis hiányzik.

Lássuk be, mi magyarok nem a szerénységünkről vagyunk ismertek. Legfőbb életcélunkká vált, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjunk magunk után. Egy kis darabkát a tökéletesen megéltnek hitt életünkből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítettek minket a nehéz napokon. Ennek meg is lett az eredménye: a tízmillió író országa lettünk. Úsznunk kellene a magyar kortárs írók könyveiben, mégis leragadtunk Márainál és Petőfinél. Pedig jött utánpótlás, nem is akármilyen. Hol vagytok, írók?

es_monda_az_iro_miutan_leuti_az_utolso_szot_a_macbook-jan_add_el_magad_de_mihamarabb.jpg

- Író vagy?

- Hát... izé, szóval írogatok, és hamarosan megjelenik az első könyvem. Bár még nincs sok olvasóm... Nem is tudom, szerintem még nem vagyok író.

Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. Mindenki más állomásokon címkézi fel magát vagy társait. Szerintem az az író, aki egyszerűen csak ír. (...) Más kérdés, hogy jó-e vagy sem, ezt az olvasóközönség dönti el - válaszolta Robin O’Wrightly írónő. Talán ez az, amiért annyi önjelölt tollforgató sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Az olvasóközönség a legmeghatározóbb szegmense a könyviparnak, ők a rendszer mozgatórugói. Egy történet akkor kel életre és válik igazivá, ha közönség elé kerül. (...) Ez egy kétoldalú dolog - nyilatkozta Renáta W. Müller.

És ilyenkor felmerül az emberben Leda D’Rasi kérdése: „Kevesebb-e ő azért, mert nem ismerik ezrek a nevét? Nem. Ha az irodalommal kel és fekszik, egy újabb rím az első gondolata, amikor felébred, és humoros skiccel szórakoztatja magát a buszon ülve, mindezek közben pedig elkötelezettebben műveli az irodalmat, mint az, aki sorban írja a történeteket, de csak azért, mert ez a szakmája és pénzkereseti forrása, akkor nem is kérdés, ki az író. Az, aki el nem tudja képzelni az életét írás nélkül és szíve a betűkért dobog.”

Mégis, van olyan hazai szerző, aki konkrétabb válasszal rendelkezik e kérdésről: A tehetség és a gyakorlás az, ami íróvá tesz valakit. (...) Egy könyv nem könyv - vélekedik erről Halász Emese. Az írónő szerint alapvető elvárás a nyelvtani tökéletesség, az írásra szánt idő, a különböző stílusokba való belekóstolás és egy fantasztikus ötlet.

Új név, új én

Nézz végig a könyvespolcodon, vagy egy könyvesbolt polcain! Hány magyar szerző könyve kap helyet? Nagyon kevés. Vagyis csak azt hiszed. Álarcban bár, de a hazai kortárs írók, költők alkotásai is egyre inkább fellelhetők. Az olvasók pedig értetlenkedve állnak e polcok előtt: Miért nem a saját nevén publikál? Hiszen írt egy könyvet!

Az írói álnév kérdése mindig is hatalmas vitát fog generálni bizonyos körökben. „Sokan vannak úgy vele, hogy az írói létüket valamilyen szinten el akarják határolni a mindennapi, civil életüktől. Egy álnév védelme alatt talán olyan dolgokat is ki merünk mondani, le merünk írni, amik miatt egyébként pirulnánk” - véli Renáta W. Müller. Egyrészt biztonságot nyújt a szerzőnek, lehetőséget, hogy olyan dolgokról írjon, amiért a közvetlen környezete esetleg megbélyegezné. Másrészt: ha egymás mellé tesznek két könyvet, egy magyart és egy külföldit ugyanabban a témában, hasonló stílusban írva, szinte biztos, hogy mindenki a külföldit fogja választani. Csakhogy így van ez külföldön is! Egy magyar név számukra kuriózum” - árnyalja a képet Halász Emese.

Kérlek, ne felejts el minket!

Megszületett a könyv, és igen, kézzelfoghatóvá vált. Egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy ki fizette a szerkesztőt, a korrektort, a grafikust, a satöbbit. Ott van, a tied. Egy probléma van csupán. Bármennyire is a gyermekünknek tekintjük, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Értsd ez alatt: nem fogja eladni magát. Itt köszön vissza a „Mi teszi íróvá az írót?” kérdés. Bele tudsz-e állni a tollforgató szerepébe, és kész vagy ennek megfelelően önmenedzselni magad? Ez pedig egy újabb kérdést szül: Milyen eszköz áll a szerző rendelkezésére az önmenedzseléshez?

Szerencsés és egyben szerencsétlen időszakban élünk. Az internet adta közlési szabadság és frekventáltság rengeteg lehetőséget ad a szerzők kezébe. (...) Bárki híres lehet valamennyire, főleg, ha rátalál a közönségére. (...) Folyamatosan jelen kell lenni az online világban azért, hogy ne felejtsenek el minket egy percre sem. (...) Ez állandó figyelmet, készültséget igényel - vélekedik erről Robin O’Wrightly.

Jó pár éve rendelkezünk internettel, sokszor mégsem vagyunk tisztában, hogy mit is takar az online világ. Internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, ezek mind megreformálták a könyvkiadást. „Már nem vagyunk feltétlenül rászorulva a nagy kiadók jóindulatára.” (Renáta W. Müller)

Hozzávalók

A technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezünkbe, mégis úgy ódzkodunk tőlük, mintha fekete mágiával kellene dolgoznunk. Jó néhány szerző azonban nem szeretne a közösségi média szerves részévé válni, mégis előszeretettel osztják meg a motivációs posztokat és a kutyás videókat.

„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mailcímemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”
És még folytathatnám azon mondatok sorát, ami mentén a hazai szerzők egy része egyengeti írói karrierét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. Ezekhez pedig elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás.

„Az írónak szüksége van saját magára. A személyére, arcára, teljes testi valójára. Ismerek olyan írót, aki úgy képzeli el saját érvényesülését, hogy soha semmit nem mutat meg magából. Az jól látszik, hogy elképzelése teljes kudarc, ő pedig ámulva nézi, más miért tud jobb eredményeket elérni, mint ő, holott mindent ugyanúgy csinál, egyetlen dolgot leszámítva. Egyikük megmutatja magát, míg a másik a szisztematikus rejtőzködést választotta.” (Leda D’Rasi)

A mocskos anyagiak

Természetesen mindennek ára van, kár lenne tagadni. Meg lehet venni a sikerlistát, be lehet kerülni a kirakatba, pénzért. És valóban, hátszél nélkül piszok nehéz. Mégis, hogy várhatjuk el, hogy valaki pénzt invesztáljon belénk, a munkánkba, ha a kezdő lépéseket sem tesszük meg? Futni szeretnénk, amikor még fel sem álltunk. A szerzői oldalak fenntartása, a közösségi média felületeken történő kommunikáció mind ingyenes, ezek remek lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, illetve egy tartós olvasói tábor kialakításához. A probléma ott kezdődik, amikor nem a pénz, hanem az elszántság hiányzik.

A kék és a piros sarok

„Két tábort lehet megkülönböztetni. Az egyik tábor, még ha civil foglalkozás mellett is, de komolyan gondolja írói létezését, jól méri fel, mire van szükség ahhoz, hogy a nevét megismerje az olvasóközönség, és aktívan tesz is azért, hogy írói munkássága látható legyen. A másik tábor vagy nem gondolja komolyan magát, mint író, és eleve nem is tervez semmit belefektetni neve megismertetésébe, vagy nem fordított időt arra, hogy megismerje a hazai viszonyokat, ezért gondolja úgy, hogy ha írt egy könyvet, onnantól kezdve minden megy magától. Tévedésben él, aztán, amikor látja elképzeléseit elhalványulni, egyszerűen feladja az egészet, és még azelőtt eltűnik a süllyesztőben, hogy ténylegesen megpróbált volna kiemelkedni a sok-sok író közül. Tény, hogy ma Magyarországon egy „átlag” író számára csak az önmenedzselés eszközei állnak rendelkezésre.” (Leda D’Rasi)

Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. „Eszközből nincs hiány, csak nem mindegy, hogy mi a cél.” (Halász Emese) Tehát, mielőtt írásra adnánk a fejünket, egyetlen kérdést tegyünk fel magunknak: Író vagyok?

könyv miegymás kortárs önmenedzselés könyveladás irodalmi közösség

2019\05\14

Keresem a ... című könyvet. Ugye neked megvan? Elküldöd nekem?

Hogy fizessek érte? Nem, nem akarok!

„– Hahó! Keresem Katie P.-től a „Kell nekem” sorozat részeit.
 – Szia! Nekem megvan az összes. Szuper könyvek!
 – Megkaphatom?
 – Persze. Adj egy e-mail címet és már küldöm is pdf-ben…”

Hogy mi?

keresem.jpg

Kapják fel a fejüket az írók, amikor egy „Könyvek megszámlálhatatlanul csak neked csak most, természetesen tök ingyen pdf-ben” elnevezésű csoportból – amely sajnálatos módon száz számra burjánzik az interneten - kiszivárog egy-egy hasonló üzenetváltás. 

Ha létezik valami, amire a hazai – és nem hazai – íróközösség egyöntetűen, gombnyomásra vérszemet kap, az a könyvek ellopásának, letöltésének, torrent oldalakra feltöltésének és e-mail-ben küldözgetésének kérdése, miközben ugyanez a téma az is, amivel kapcsolatban a könyvek két végén táborozó pólus – író és olvasó – szó szerint ölre képes menni.

Egy előző cikkünkben azt tártuk fel, milyen költségek állnak a könyvkiadás mögött, és határozzák meg a könyvek eladási árát. Most a könyves világ egy másik olyan kérdését feszegetjük, amely időnként előkerül, de igazából érdemben mégsem történik semmi az ügyben: könyvek ingyen letöltése vs. az írók ellehetetlenítése a kiesett bevétellel.

Körülbelül két éve annak, hogy ez a vita a szemünk előtt élesedett ki. Addig is megvolt persze, és időről-időre fellángolt, de két éve egy, a saját könyveinek letöltése ellen szót emelő írónő közösségi oldalakon történő „szétszedése” után az írók fellázadtak. Azt mondták, elég volt abból, hogy nem csak korlátlanul osztogatják – ingyen és illegálisan - elektronikusan a könyveiket, de még le is hordják őket, ha fel merik hívni a figyelmet arra, hogy ezzel őket gyakorlatilag meglopják.

Ez az a téma, ahol nincsenek határok, nincs finomkodás a nézetek kifejtésében, hiszen mindkét oldal a saját igazát védi. Védheti is, mert ha meghallgatjuk az indokaikat, abból kiderül, hogy van igazság az álláspontjukban.

Az, hogy az írók könyve jogvédett szellemi termék, nem vita tárgya. Akárhogyan kerül is ki a torrent oldalakra, vagy a pdf megosztó csoportokba, az is bűnt követ el, aki feltölti, és az is, aki letölti vagy adott esetben tovább küldi. Ez alól az sem kivétel, aki egy papír alapon megszerzett könyvet szkennel be és az sem, aki – legálisan – megvásárol egy e-book formájú könyvet, majd azt „dobja be a közösbe”. Egy dolgot kell csak megérteni, ami egy egyszerű hasonlattal szemléltethető. Ez a lopás semmiben nem különbözik attól, ha a kedves olvasó átmászik a szomszéd lakásba, onnan elemel a könyvespolcról egy könyvet, aztán hazaviszi, és azt gondolja, hogy az onnantól kezdve az övé. Ezzel azon kívül, hogy bűncselekményt valósít meg, megkárosítja az írót, a kiadót, és szépen lassan ellehetetleníti további létezésüket. Aztán pedig csodálkozik, hogy ez pont azoknak a szereplőknek nem tetszik, akik megdolgoztak azért a kéziratért, ami egyébként tetszik az olvasónak, sőt, szeretne még többet is olvasni belőle, csak épp ingyen.

Az utóbbi években feljegyzett „összecsapásokból” azért kiderült, milyen indokokat szoktak felhozni ezen csoportosulások tagjai, saját védelmük érdekében, és indokaikat figyelembe véve nagy általánosságban oda lyukadunk ki, amiről senki nem beszél szívesen: az anyagiakhoz.

Azt előző cikkeinkben már megírtuk, hogy ez bizony a kritikus pont, amely a könyvpiac szereplői közé azt a bizonyos éket veri. Az író bevétel nélkül nem tudja munkásságát tovább folytatni – hiszen élnie neki is kell valamiből – az olvasó azonban az ár miatt jobb esetben egyszerűen nem veszi meg azt a bizonyos könyvet, rosszabb esetben megszerzi illegális útvonalon.

Ezt így végiggondolva azért az látható, hogy ebben a játszmában az író mindenképpen veszít, az olvasó – ha nem gondol bele a károkozásba – akár még elégedett is lehet, igaz, elégedettsége nem tarthat örökké. Ha ugyanis ez a fajta illegális megoldás elég nagy teret nyer – és sajnos afelé halad –, akkor az olvasó egy idő után már nem kap új könyveket. Hazai írótól semmiképp. Egyszerűen azért, mert a sok ingyenes letöltés vagy bedönti a magyar szerzők által kiadott könyvek piacát, vagy az írók maguk döntenek úgy, hogy befejezik.

Borús kilátások, de ne higgyük azt, hogy ez a lehetőség csak valami végső, irodalmi-apokalipszisben fordulhat elő, valamikor a távoli jövőben és egy messzi-messzi galaxisban. Ha a megismert tendencia folytatódik, talán nincs is olyan messze az a bizonyos jövő.

Ideje tehát nemcsak elgondolkodni, de teljes szemléletet és nézőpontot is váltani. Mert meg tudjuk oldani.

Az Imádom a Könyveket közössége évek óta azon munkálkodik, hogy az irodalom szereplőit közös fedél alá hozza, így ha valaki, hát ők tudják, melyik tábor mit szeretne, ki-milyen sebeket gyűjtött be az idők során a könyvekkel kapcsolatban. Tapasztalatuk van elég, és talán ez volt az indok, amiért éppen ők találták meg a megoldást az áldatlan állapotokra. Mert még mindig van visszaút, gyógyír a sérelmekre, és olyan megoldás, amely mindkét tábor megelégedésére szolgálhat, köszönet érte a konyvmogul.hu csapatának is.

Ez pedig az 1000 könyv kezdeményezés, amellyel író és olvasó egyaránt elégedett lehet, amellyel a továbbiakban fel nem merülhet a „túl drága a könyv” indoka a nem vásárlás, vagy épp a letöltés mellett, és amellyel az író leteszi elköteleződésének zálogát az olvasói felé.

Csak együttműködés kell, kibúvók keresése nélkül. Erre szolgál az 1000 könyv kezdeményezés, amellyel mindkét fél megkaphatja, amit szeretne. Az ára pedig csupán közreműködés és saját igényeinek részbeni feladása. Az író óriási kedvezményt ad, cserébe „hírverést kér”. Az olvasó olyan árat kap, amely mellett a továbbiakban szóba sem kerülhet az ár eltántorító ereje, és csupán annyit kell tennie, hogy kicsit türelemmel vár és elősegíti a szerző nevének terjesztését.

Pofonegyszerű. Az a fajta megoldás, ami olyan egyszerű, hogy az ember azon gondolkodik, miért nem neki jutott eszébe ez a lehetőség és miért nem hamarabb? Bárhogy is, a lényeg, hogy most előttünk az esély. És, ha tényleg változni akarunk, ha tényleg változtatni akarunk, akkor írók és olvasók tömege fog össze az írás és olvasás szeretetéért, a közös jövőért, a magyar irodalom szolgálatában.

A végeredmény talán egy új jelszó lehet, amellyel nem csak hazánkban, de az egész világon példát mutathatunk.

Ne tölts le, ne küldd el! A hírt terjeszd, ne a linket! Hiszen jut "KÖNYV MINDENKINEK – Nekem, Neked, és Neki is...”

https://1000.konyvmogul.hu

 

könyv miegymás kortárs webáruház magyar irodalom kézirat könyveladás imádom a könyveket könyvmogul 1000 könyv irodalmi közösség

2019\05\14

Garantált könyveladás? Komolyan?

Nem létezik...

Sokan a megjelentetni kívánt kéziratuk kapcsán nekünk szegezik az alábbi kérdéseket:

  • A kiadó garantálja, hogy megvásároljak a kész művet?
  • Hány eladást tud garantálni a kiadó?

Sajnos nincs garancia arra, hogy bárki is fizetni fog a könyvért, verseskötetért… bármilyen kiadott műért, amit írtál. Ez alól talán a jogi és tankönyvek képeznek kivételt, bár ott sincs garancia. Azokkal viszont mi nem foglalkozunk.

Ha jól és jót írsz, akkor mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a könyv sikeres legyen. Azonban a kockázatvállalás a Szerzőt (Téged) és a Kiadót (minket) egyaránt érinti. Nálunk nincsenek hamis ígéretek. Azokat másoktól kapod. A csapatunk célul tűzte ki, hogy a magyar szerzők hazai és nemzetközi szinten is elismertek és sikeresek legyenek. Mert az olvasás minden olvasót gazdagabbá tesz.

garantalt_konyveladas_komolyan.jpg

Amit mi vállalunk:

  • maximális elköteleződés a kiadásra kerülő mű mellett.
  • szakmailag felkészült és hozzáértő csapat dolgozik Veled együtt a kézirat véglegesítésén.
  • minőségi, olvasóbarát kiadványt készítünk, mert ez nekünk legalább olyan fontos, mint Neked.
  • minden érdemi formában és platformon eljuttatjuk a művet a potenciális olvasókhoz.
  • szakmai támogatást nyújtunk az utolsó darab eladásáig.

A Te sikered a miénk is, és viszont.

Kérdésed van? Tedd fel itt a kiadónknak.

könyv garancia könyvkiadás könyveladás Így készül a könyv

2019\05\14

Így készül a könyv 2.

A tördelő szerepe és munkája

Azok körében, akik könyvkiadáson gondolkodnak, felmerülhet a kérdés, kire és mi mindenre lehet szükség, hogy a kéziratból egy minőségi, sokak által olvasott könyv készüljön el? Mi minden esetben, kipróbált, hozzáértő kollégákkal dolgozunk, hogy szerzőink is elégedettek legyenek. Előző bejegyzésünkben az irodalmi szerkesztő hozzáadott értékéről írtunk, most jöhet a tördelés.

Tördelőink közül felkértük Hantos Eszter Katalint, hogy foglalja össze, mi is a dolga a tördelőnek.

igy2.jpg

“A tördelő munkája

tördelésA tördelő akkor kapja kézhez az anyagot, mikor a szerkesztő már elkészült annak összeállításával (lásd: „A szerkesztői munka”). Átnézi, egyezteti a könyv tagolását, a formai követelményeket, kéréseket. A szerkesztővel vagy magával a szerzővel fixálja, mik az utóbbi elképzelései: ha ezek közül valamelyik nyomdai szempontból nem előnyös, vagy erősen ellenkezik a tördelés alapvető szabályaival, figyelmezteti a javaslatot tevő személyt, és más alternatívákat ajánl fel.

A tördelő dolga gondoskodni arról, hogy a könyv áttekinthető, kellemes, „olvasóbarát” legyen. Ennek érdekében az anyag stílusát és témáját figyelembe véve javaslatokat tesz a betűtípusra és –méretre, a színekre, árnyalatokra, különböző dizájnelemekre. A végső formát egy-egy mintaoldal bemutatásával véglegesíti a szerzővel és a szerkesztővel, majd elkezdi a teljes anyag tördelését. Feladata ügyelni arra is, hogy az esetleges illusztrációkat esztétikusan és megfelelő helyre helyezze el. Az áttekinthetőség érdekében fejléccel láthatja el az oldalakat, kialakíthatja a különféle szintű címekhez és alcímekhez tartozó kiemeléseket. Megszerkeszti a tartalomjegyzéket, összeállítja az impresszumot és persze egyéb oldalakat is, ha a szerző vagy a szerkesztő olyanokat is be kíván szúrni a könyvbe – például köszönetnyilvánítást, idézetet és bármit, ami számára, számukra fontos.

Végül az anyagot elküldi korrektúrára. A korrektor visszaküldi a javított anyagot, vagy digitális formátumban, például megjegyzésekkel ellátott pdf-ben, vagy a hagyományos, nyomtatott formában, korrektúrajelekkel ellátva. A tördelő kijavítja a hibákat, majd visszaküldi még egy kör korrektúrára. Amikor minden hiba kijavításra került, és minden illetékes szerint késznek tekinthető az anyag, mehet a nyomdába.

A könyv szívügy. Lényeges úgy kialakítani, hogy ha a szerző a kezébe veszi a frissen nyomtatott példányt, azt érezze, a könyv az övé, a szó nemes értelmében.

könyv tipográfia grafikus kézirat tördelő íráskurzus Így készül a könyv