Erotika, izgalom, lelki tartalom. Ez jellemzi történeteit, mely kombináció sokak kedvencévé tette, eddig megjelent írásaival együtt. Ő Renáta W. Müller, akit könyvekről, írói karrierről, tervekről faggattunk. Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút.

IK: Hallani arról mendemondát, hogy írói munkásságodat egy álomnak köszönheted. Ez igaz? Mert ha igen, akkor elmondhatjuk, hogy ilyen kezdettel nem sokan büszkélkedhetnek.

R.W.M.: A mendemonda igaz. Lehet, kissé melodramatikusan hangzik, de valóban egy konkrét álom volt, aminek a hatására elkezdtem írni a legelső könyvemet, a 7 év után-t. Egyébként is nagyon intenzív álmodó vagyok, van, hogy azt kívánom, legalább éjszaka képes lennék kicsit „lazítani”. Egy férfiról és egy nőről álmodtam, egy szerelmespárról, akik 7 év távollét után véletlenül ismét találkoznak. A dolog annyira nem hagyott nyugodni, hogy egy idő után végre rászántam magam, és felépítettem egy egész regényt erre az alapszituációra. 

IK: Az álmot megelőzően egyáltalán nem foglalkoztál az írás gondolatával? Vagy azért ott motoszkált benned, és az álom tulajdonképpen csak a végső lökést jelentette ebbe az irányba?

R.W.M.: Ha jól belegondolok, előtte valóban nem merült fel bennem a gondolat, hogy írhatnék. Olvasni mindig imádtam, de átállni a másik oldalra, saját könyvet írni, szerintem azért elég nagy ugrás. Nekem időre volt szükségem, hogy eljussak odáig, míg már annyira kikívánkozik belőlem a sztori, hogy képtelen vagyok tovább magamban tartani. Későn érő típus vagyok. Nálam minden, amin az ismerőseim már rég túl vannak, 7-8 éves csúszással történik meg. Lehet, így volt ez az írással is.

IK: Azóta már jó néhány könyv viseli a nevedet. Van esetleg köztük olyan, amelyiknek a születéséhez hasonlóan különleges történet kapcsolódik, mint amivel az első könyv büszkélkedhet?

R.W.M.: Ezt nem mondhatnám. Inkább úgy történt, hogy az első könyvem írása közben jöttem rá, hogy ez az egész nekem mekkora örömet okoz. Találtam valamit, amiben - talán - jobb vagyok, mint az átlag, és ha az ember ilyesmire lel, azzal szívesen tölt időt. Az első könyv befejezése után belebotlottam valamibe, ami megihletett egy sport románc megírására. Ezután olvastam egy autobiográfiát, ami felkeltette az érdeklődésemet az Asperger-szindróma iránt. Így született meg a TestVÉR című sorozat. Rengeteg új ötletem van, nehéz is őket kordában tartani. Most is két könyvön dolgozom egyszerre.

IK: Hogy egy Moly értékelésből idézzek, a te könyveid „erotikus regények mondanivalóval”. Azt tudjuk, hogy ma az erotikus műfaj egyre kedveltebb, könnyed, szórakoztató volta miatt sokak kedvence. Te viszont lelki mélységgel kombinálod. Az erotikán kívül ott az ember, a szív, a lélek, traumák, konfliktusok. Miért érzed úgy, hogy a kettő megfér egymás mellett és a mélyebb tartalom nem riasztja el azokat, akik gondtalan szórakozást várnak egy történettől?

R.W.M.: Az „erotikus regény mondanivalóval” leginkább a TestVÉR című sorozatomra igaz. Azt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nem kórleírás, hanem szórakoztató irodalom, mégis komoly témákat érint. Olyanokat, mint az Asperger-szindróma, vagy éppen az, amikor bizonyos betegségeket nem diagnosztizálnak gyerekeknél, hanem egyszerűen rájuk sütik a „rossz gyerek” bélyeget az iskolában, ami aztán később is meghatározza az életútjukat. Az élet is napi szinten van tele drámával, az izgalmasan megírt erotikát pedig a legtöbbünk szívesen olvassa. Szerintem tökéletesen kiegészíti egymást a kettő. 

IK: Öt könyv kész, hamarosan érkezik a hatodik, és a „recept” ugyanaz. Ennyi könyv után sok író elkezd picit másfelé kacsintgatni. Te tervezel esetleg valamikor stílusváltást?

R.W.M.: A könyveim olyan módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy az egyik sztoriban megjelenő mellékszerelő lép a következő könyvben a főszerepbe. Így, bár a regények probléma nélkül olvashatók külön-külön is, az olvasó, aki például ismeri a TestVÉR-t és annak a szereplőit, tudni fogja mihez kötni a most megjelenő, A Védelmező-t. Ezért aztán egyelőre - a következő két regényt tekintve legalábbis - nem tervezek stílusváltást. Azt is megtanultam viszont, hogy az ember soha ne mondja, hogy soha. 

IK: Az köztudott rólad, hogy Svájcban élsz. Ott éltél akkor is, amikor írni kezdtél. Mennyire volt nehéz külföldről koordinálni az itthoni kiadás munkálatait, kiadót keresni, és figyelni az értékesítést?

R.W.M.: Igen, már akkor is itt éltem, amikor az első regényem megjelent magánkiadásban. Manapság már alig van olyasmi, amit ne lehetne az interneten keresztül megoldani, beleértve a könyvkiadást is. Az eladások, értékesítések, elszámolások követése mind online működő dolog. A kiadó partnereimmel is e-mailen, Skype-on tarjuk a kapcsolatot, és a kéziraton való munka nem igényel személyes jelenlétet. Ezt nem csinálnám másképpen akkor sem, ha Magyarországon laknék. Azt persze nem állítom, hogy nem lenne jó, néha spontán összefutni egy kávéra azokkal, akikkel együtt dolgozom a könyvem megjelentetésén, de erről a kiváltságról sajnos egyelőre le kell mondanom. 

IK: Az előző kérdéshez kapcsolódik még az is, hogy miként tudtad elkezdeni felépíteni írói énedet, ha közben a potenciális olvasóközönségedtől országhatárok választanak el?

R.W.M.: Eddig ezt is az internet segítségével sikerült megoldani. Online reklámokkal manapság már el lehet érni a célközönség legnagyobb részét. Szerencsére már nem csak a huszonévesek használják az internetet. Van egy szuperül működő, remek tagokkal rendelkező szerzői csoportom a Facebookon, aminek a taglétszáma - nagy örömömre-, napról-napra nő. Az a zseniális dolog a könyvekben, az olvasásban, hogy nincs feltétlenül szükség személyes találkozásra ahhoz, hogy együtt gondolkodjunk. Akárhány kilométer választ is el bennünket -írót, olvasót - egymástól, ha fellapozzuk a könyvnek egy bizonyos oldalát, ugyanazt látjuk, és a szerzői csoportomban azonnal kicserélhetjük a gondolatainkat az adott szituációról. Annál jobban értékeljük aztán, az alkalmankénti író-olvasó találkozókat, könyvfesztiválokat, ahol végre lehetőség adódik a személyes találkozásra is.

IK: Az eddigi tapasztalatok alapján hogy érzed? Az itthon élő- alkotó szerzőkkel szemben származott/származik-e hátrányod amiatt, hogy távol vagy, és mondjuk kevesebb lehetőséged van személyesen találkozni az olvasóiddal?

R.W.M.: A távollét hátrányait sajnos mostanában kezdem érezni igazán. Valóban úgy van, hogy az olvasókkal való személyes kapcsolattartás nehezebb, ha az ember külföldön él. A spontaneitás az én esetemben ki van zárva. Nyilván sokkal több szervezést igényel, ha egyes könyves programokon részt szeretnék venni, és szívem szerint sokkal több ilyenen vennék részt. Azt szeretném, ha a közeljövőben sokkal több időt tölthetnék Budapesten, és dolgozom azon, hogy ez meg is valósuljon. 

IK: Könyveid angolul is megjelentek, a külföldi könyvszeretők az Amazonon elérhetik el. Ez a fajta megjelenési, terjesztési mód sok hazai író álmainak netovábbja. Elmondanád, te hogyan léptél erre az útra? Mennyivel nehezebb angolul, ráadásul ilyen formában megjelentetni egy könyvet, mint „szimplán” magyarul, nyomtatásban, könyvesboltokba szánva?

R.W.M.: Igen, összes eddig megjelent könyvem megvásárolható angol nyelven is. E-könyvként kaphatóak az összes nemzetközi online könyvesboltban, mint az iBooks, Google Play, Amazon, stb. Igazából nincs ebben semmi ördöngösség. Kell hozzá egy két-anyanyelvű fordító és minimum egy (ideális esetben kettő) angol anyanyelvű lektor, sok idő, türelem, na meg pénz. Viszont a fordításokkal óvatosságra intenék mindenkit. Nagyon válogassa meg, kivel dolgozik együtt, aki arra adja a fejét, hogy lefordíttatja a könyvét. Annak, hogy valaki ’jól beszél angolul’ esetleg nyelvvizsgája van, még semmi köze az irodalom idegen nyelvre való fordításához. Anyanyelvi lektor nélkül, meg bele sem érdemes kezdeni, mert az ember csak lejáratja a nevét külföldön. Anyanyelvi olvasók számára tökéletesen élvezhető fordítást készíteni hatalmas kihívás.

IK: Az, hogy elindultál az angol nyelvű történetek és a külföldi értékesítés felé, számomra azt mutatja, hogy nem csak itthon szeretnél íróként érvényesülni. Mivel jó ideje külföldön élsz, így bőven lehet már rálátásod az ottani viszonyokra. Mennyiben másabbak az olvasási, könyvvásárlási szokások Svájcban, mint itthon? És mennyiben másabb ott íróként létezni, könyvet kiadni? 

R.W.M.: Nem titok, hogy szeretnék a könyveimmel pénzt is keresni, azt pedig tudjuk, hogy az angol nyelvű piac százszorosa a magyarnak. A potenciális olvasók száma pedig az ezerszerese a magyar nyelven olvasóknak. Ez a szempont vezetett, amikor elkezdtem angolra fordíttatni a könyveimet. A dolog hátulütője viszont, hogy a nemzetközi konkurencia is az ezerszerese a magyarénak. Amíg itthon napi 2-3 db-os online könyv eladással felugrasz az eladási listák élére, addig ugyanennyi eladott példánnyal például az USA-ban vagy Angliában még a top 200-ba sem kerül fel a könyved. Én sem igazán tudom, mi kell a nemzetközi sikerhez, de úgy gondolom, rengeteg reklám, a megfelelő bloggerek, akik írnak a könyvről, marketing, még több reklám és jó nagy adag szerencse keveréke. 
Nem ismerem a könyvkiadási szokásokat Svájcban, a regényeim nem is jelentek meg német nyelven. Pont az angol nyelvű piac nagysága miatt választottam azt, hogy ebbe a nyelvbe fektetem a pénzt és az energiát, és nem a németbe. Pedig meglehet, hogy lenne értelme, de ez olyan hatalmas projekt, amire jelenleg nincs kapacitásom. Persze ha jelentkezne egy kiadó és átvállalná a fordítás procedúráját, akkor nem mondanék nemet.

IK: Munkásságodon végigtekintve azt látjuk, hogy a könyveidet nem ugyanaz a kiadó jegyzi, amiből adja magát a következtetés, miszerint nem félsz felállni egy helyről, ha úgy érzed, ott már nem megfelelőek számodra a körülmények, és pontosan tudod, mit vársz egy kiadótól. Mik azok az értékek, amit keresel egy kiadóban, ami fontos számodra, hogy az együttműködés mellett dönts? 

R.W.M.: Kezdő, no-name íróként az ember még hálás minden lehetőségért, és aláír bármit, csak adják ki a könyvét. Én is így kezdtem, de idővel kinőttem bizonyos együttműködésekből. A szerző az évek múltával beletanul dolgokba, és rájön, hogy van, amit maga is tökéletesen el tud végezni (pláne e-könyves vonalon) anélkül, hogy a könyve kiadási jogait évekre kiadná a kezéből. Olyan kiadót kerestem, aki lát annyi fantáziát bennem és a regényeimben, hogy anyagilag is áldoz az ügyért, és nem minden költség engem terhel. Úgy érzem, az utóbbi években sikerült bizonyítanom. Az olvasók szeretik a történeteimet, és ennek a visszaigazolását látom abban, hogy A Védelmező című regényem után már több kiadó is érdeklődött. Ez hatalmas elismerés. A marketingben, reklámok terén várnám el a legtöbb segítséget a kiadótól.

IK: Legújabb könyved, A Védelmező, a Mogul kiadó égisze alatt látta meg a napvilágot. Hogyan találtál rájuk és miért pont rájuk bíztad soron következő könyvedet?

R.W.M.: Már egy ideje követtem az Imádom a Könyveket oldalt, és ezen keresztül figyeltem fel a Mogul Kiadóra. Annie-val, a kiadó vezetőjével beszélgettünk egy jót, és az volt az érzésem, hogy ennek a fiatalos, lelkes csapatnak az elképzelése nagyban hasonlít az enyémhez, és érdemes adnunk egymásnak egy esélyt. Egy szerzőnek soha nem könnyű kiadni a kezéből a kéziratát, és rábízni egy kiadóra, pláne, ha az a kiváltság éri, hogy több kiadó is érdeklődik a műve iránt. Rengeteg szempont van, amit figyelembe kell venni egy könyv megjelentetése előtt, és ez sokszor nagyon nehéz döntés. Nekem is az volt, de szívből remélem, hogy jól döntöttem.

Az interjút Andrási Adél készítette az IK égisze alatt.

Az írónőről még többet megtudhattok közösségi oldalán:

https://www.facebook.com/renatawmuller/

Legújabb könyvét megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban:

https://shop.konyvmogul.hu/renata-w-muller-a-vedelmezo?keyword=ren%C3%A1ta%20w