Először is szeretnék gratulálni a Feltételes szerelemhez, amellyel csatlakoztál a romantikus-erotikus könyvet írók táborához. Ez volt az eredeti terv is? Úgy értem, amikor elhatároztad, hogy írsz egy könyvet, a Feltételes szerelem története volt az első, ami az eszedbe jutott vagy voltak más történetek is, amelyek versenyeztek az első könyv címért?

Amikor legelőször megfogalmazódott a fejemben, hogy megpróbálkozom a könyvírással nem volt kérdés, hogy milyen műfajban fogom papírra vetni történetemet. A Feltételes Szerelem volt az egyetlen történet, aminek rövid vázlata egy ideig csak a fejemben létezett. Nem kellett versenyeznie más törtétetekkel.

Magyar lány Firenzében. Miért pont Firenze? Van esetleg valami személyes kötődésed a városhoz?

Sajnos még nem jártam Firenzében. Különböző forrásokból szereztem be a szükséges információkat, de bakancslistám elején foglal helyet. Remélem nem sokáig kell várnom a „találkozásra”. Azt hiszem nem mondok vele újat, hogy Olaszország a világ egyik legromantikusabb országa és az olasz nyelvet sokan a szerelem nyelvének is hívják. Ha azt mondom, hogy olasz férfi, szerintem mindenkinek megjelenik egy latin szerető képe, kreol bőr, barna haj, barna szem. Mikor még csak gondolatban foglalkoztam a történetemmel, már akkor tudtam, hogy az egyik helyszín biztosan egy olasz város lesz. A magyar helyszín kiválasztása sem okozott különösebb problémát. Gyerekorom óta a Balanon imádók táborát erősítem. És miért pont Firenzére esett a választásom? Ennek nagyon egyszerű magyarázata van. Az egyik barátnőm volt olyan szerencsés, hogy néhány napot a városban tölthetett. Mikor haza tért, irigykedve hallgattam élménybeszámolóját, amit ezzel a mondattal kezdett, „Encike, Firenze gyönyörű. Meg volt minden, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükséges, gyönyörű környezet, finom ételek, jó borok és dögös pasik. Olyan érzésem volt végig, mintha a kakaóscsiga közepét kellene csak elfogyasztanom.”

Anett és Nicolas története az első könyvvel nem ér véget. Túljutottak néhány nehézségen, de a sztori folytatódik. Az első könyvben sem bántál velük kesztyűs kézzel, ezért joggal feltételezem, hogy vár még rájuk néhány rázós szituáció. Vagy tévednék?

- Egyáltalán nem tévedsz. Én az írás mellett, természetesen nagyon sokat olvasok is. És ha magamból indulok ki, akkor azt kell mondjam, szeretem, ha egy könyv izgalmas, pörgős, ha az első oldaltól magával ragad a történet, ha úgy falom a betűket, hogy közben megszűnik körülöttem a külvilág. Ha teljesen áttudom adni magam az olvasásnak, benne élek a történetben, izgulok, szurkolok a szereplőkért, vagy együtt sírok, nevetek velük. Hogy ilyen érzéseket tudjunk kiváltani az olvasóból, szükséges a rázós szituáció, bonyodalom, konfliktus, negatív és pozitív szereplők is. Azt hiszem annyit elárulhatok a második részről, hogy lesz miért izgulnia a kedves  olvasónak.

Mesélj egy kicsit magadról. Mondjuk fedd fel az olvasóknak, hogyan és miért határozza el egy egészségügyben dolgozó nő, hogy ő bizony író lesz? Évekig forgattad például a fejedben az ötletet, mielőtt a tettek mezejére léptél volna vagy azonnal elkezdtél dolgozni a könyvön? Milyen hosszú idő telt el, amíg az első gondolatból kézzelfogható könyv született?

Az élet tele van hullámvölgyekkel, így volt ez nálam is. Ilyenkor mindig a könyvekhez menekültem. Kezdetben minden evő voltam, de a nehezebb időszakban egyre inkább a boldog véget kínáló, romantikus történetekben találtam vigasztalást. Minél több ilyet olvastam, annál inkább azt éreztem, hogy talán én is megpróbálkozhatnék írni egy hasonló történetet. Csak úgy a magam szórakoztatására. A gondolatot egy idő után tettek követték és elkezdődött a sok éves anyaggyűjtés. Ha eszembe jutott valami, azonnal lejegyzettelmet. Megalkottam a szereplőket, kaptak nevet és karakteret. Ha egy jó szituáció felötlött bennem gyorsan monológokat párbeszédeket írtam hozzá. Előfordult, hogy hajnali egy óráig is írtam. Rengeteg anyag gyűlt össze. Talán soha nem lett volna a sok jegyzetből kézirat aztán könyv, ha nincs a pandémia. A korlátozásoknak miatt lett egy csomó szabadidőm és egyre jobban érett bennem a gondolat, hogy belevágok és megpróbálom megírni történetemet. Még ma is tisztán emlékszem arra a vasárnap délutánra, mikor ebéd után, kettesben kávéztam a párommal és beszélgettünk. Minden bevezetés nélkül egyszer csak felé fordulva mondtam neki. Figyelj úgy döntöttem, hogy megírom a történetemet. Ő elmosolyodott és csak annyit mondott, tedd azt, ha segítség kell, szólj. Gyakran szaván fogtam, ő pszichiátriai szakápoló, több mint húsz évet dolgozott, pszichológusokkal és pszichiáterekkel. Ugye nem titok, hogy női főszereplőm gyerekpszichológus, van jó néhány dühkitörése, és bizarr megnyilvánulása. Ilyenkor mindig megkérdeztem tőle, hogy szoktak-e így viselkedni, mivel fontos, hogy hiteles legyen, amit leírok. Ő azt mondta erre, hogy munkahelyen soha, de magánemberként sokkal cifrább megnyilvánulást is hallott már tőlük. Szóval a jegyzeteim és az ő segítségével, több éves gyűjtőmunka után leültem és nemegészen fél év alatt elkészültem első kéziratommal.

Jöjjön egy egyszerű kérdés, amire viszont biztos, hogy nem egyszerű a válasz: most, hogy az első könyv napvilágot látott, mit jelent neked az írás?

Munkámból kifolyólag gyakran találkozom tragédiákkal, nehéz emberisorsokkal, az írás segít ezeket a negatív élményeket feldolgozni. Kizökkent a hétköznapok monotóniájából, kikapcsol, feltölt, egyfajta stresszoldóként működik. Segítségével sikerül megélnem olyan dolgokat, ami hiányzott vagy hiányzik az életemből. Általa eljutok olyan helyekre, ahol még nem jártam és lehet nem is fogok. Olyan világot teremtek, ahol jól érzem magam. Felidéződig a múlt, kifejeződik a jelen és talán az álmoknak, álmodozásoknak is jut egy kis hely. Főhősnőm Nádasi Anett például több olyan dolgot megkapott tőlem, amire én is vágytam, vagy szeretem volna megkapni, megélni. Amikor ezeket a részeket, oldalakat írtam nem szégyellem bevallani könnyeztem, aztán elcsukló hangon olvastam vissza. Újra életem múltam egyes történéseit. Az írás számomra a kreatív önkifejezés, önmegvalósítás eszköze is.

Az első könyvvel a hátad mögött, mit látsz most a legnehezebbnek az írói munkában?

Én nem teljes állásban foglalkozom az írással, az egészségügyben dolgozom tizenkétórás munkarendben. Időnként nehéz összeegyeztetni az írást a magánélettel és a civilmunkámmal, de mindig számíthattam a családomra, páromra, akik nagyon sok terhet levetek a vállamról. Nem mögöttem állnak, hanem atombiztosan mellettem. Viszont, ami igencsak feladta a leckét az maga a könyvírás volt. Sohasem folytattam ilyen irányú tanulmányokat Halvány fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek neki. Diákként több fogalmazást, olvasónaplót és esszét is írtam, de a könyvírás azért valljuk be teljesen más kategória. Minden író azt szeretné, ha széles körben tetszést aratna a regénye és minél több olvasóhoz eljutna. Ehhez viszont azt kell, hogy jól meglegyen írva a történet. Ezt tartottam én is szem előtt, ezért újra adatgyűjtésbe kezdtem és rengeteget jegyzetelmet. Elolvastam mindent, ami a könyvírással kapcsolatos. Aztán amikor úgy éreztem, hogy felkészültem, belevágtam.

Íróként milyen jövőt vizionálsz magadnak, mondjuk 10 év múlva?

Szeretnék minél több könyvet írni, örömet szerezni vele sok-sok embernek. Folyamatosan jelen lenni a könyv világában. Író-olvasó találkozókra járni, ezáltal még több embert megismeri és persze magamat és regényeimet megismertetni velük. Szeretném, ha idővel megismernének az utcán. Nagyon boldoggá tenne, ha például egy kávézóban, vonaton, vagy bárhol, azt látnám, hogy valaki az én könyvemet olvassa. Szeretnék minél több véleményt kapni az olvasóimtól, mivel minden visszajelzésre szükségem van, legyen az akár pozitív vagy negatív. Vizionálok egy olyan telefonhívást, amiben arról tájékoztatnak, hogy szeretnék az egyik történetemet megfilmesíteni.

Sok szerző számára nyűg minden, az írói léthez és a kiadáshoz kapcsolódó munka. Ők legszívesebben csak az írással foglalkoznának. Te hogy érzel ezzel kapcsolatban? Szívesebben töltenéd az időt a történet szövésével vagy számodra nem jelent problémát folyamatosan jelen lenni a közösségi-média felületeken?

Rendkívül fontos a jó marketing nagyon meghatározó szerepe van, hiszen nélküle a mai világban nem lehet eladni semmit. Egy könyv sorsát legalább annyira meghatározza a reklám, mint a könyv minősége. Ezért utána néztem annak, hogy mások hogyan csinálják, tanácsot is kaptam szakértőktől. Amit már most megtanultam az az, hogy minél több platformon vagyok jelen, annál hamarabb bekerülök a köztudatba. Én személy szerint szívesebben foglalkoznék csak az írással, de ahogyan a mondás tartja, valamit valamiért. Több mint két éve indítottam el saját írói oldalamat, ahol már közvetlenül tudok kommunikálni az olvasóimmal és népszerűsíthetem regényemet. Igyekszem folyamatosan jelen lenni megosztásaimmal, ez heti egy-két bejegyzést jelent. Instagram és tiktok felületén is megtalálható vagyok. Itt általában kisvideóim jelenek meg, amit keresztlányom segítségével készítek. Én megtervezzem, ő elkészíti. Jóváhagyásra visszaküldi nekem emailben, aztán már dobja is fel az oldalakra.

Amennyire tudom, te már a kezdetektől nagyon tudatosan viszonyultál az írói léthez. Úgy hallottam például, hogy több kiadót is megkerestél a bemutatkozóddal és a válaszok alapján döntöttél, hogy kivel szeretnél együtt dolgozni. A keresés folyamata során mi volt számodra a legfontosabb kritérium? Mit kerestél a jövendőbeli kiadódban?

A könyvkiadás nem olyan egyszerű, mint az első hallásra tűnik, főleg egy első könyves írónál. Az én esetemben két fontos szempont volt, ami alapján kiadót kerestem, kezdő íróként szóba állnak-e velem és milyen műfajban íródott könyveket ad ki. Valahol azt olvastam, hogy a kiadók nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy imázsuk része legyen az új tehetségek felfedezése, támogatása. Sajnos én nem ezt tapasztaltam Hat kiadónak küldtem el a bemutatkozó e-mailemet a regényem rövid szinopszisával. Öt kiadótól olyan választ kaptam vissza, amiből azonnal leszűrtem, hogy nem vesznek komolyan. Nem ismerték a történetemet, terjedelmét nem beszéltünk meg semmit, kérdésimet sem tehetem fel nekik nem voltak rá kíváncsiak. Minden előzetes megbeszélés, egyeztetés nélkül közélték velem a könyvkiadás összegét. Egyáltalán nem foglalkoztak velem érdemben. Ez egy kicsit kedvemet szegte, de nem adtam fel, elküldtem a listámon szereplő következő kiadónak is bemutatkozó emailimet. Aztán szerencsére ők már teljesen más álláspontot képviseltek. Ugyanis a Mogul Kiadó vezetője elsőkörben bekért tőlem egybefüggő tizenöt oldalt. Én az esélytelenek nyugalmával elküldtem azt a részt, ahol a szerelmespárom először egymásra talál. Tetszett nekik. Innentől felgyorsultak az események. Rövid időn belül szerződés volt a kezemben és már a szerkesztőjükkel folytattam tárgyalásokat.

Beszéljünk egy kicsit az elsőkönyves szerzők mumusáról: a szerkesztésről. Nyilván még friss az emlék, ezért fel tudod eleveníteni, mit éreztél a folyamat közben. Meséld el a tapasztalataidat. Valóban olyan félelmetes, ahogy az az elsőkönyvesek fejében él?

Elkészült a kézirat, megvan a kiadó, szerződés a zsebben, akkor kezdődik egy több lépcsőből álló folyamat, aminek az első állomása a szerkesztés. Ez egy hosszú, izgalmas feladat a szerkesztőnek és az írónak is, főleg ha először dolgoznak együtt. Első kötetes író szárnypróbálgatásait, nagymértékben segítheti, ha egy tapasztalt szerkesztőt kap. Aki tudja, hogy nem akkor végez jó munkát, ha átíratja az egész története, hanem ha észreveszi a hibákat, javaslatot ad a korigálásra és együtt megoldják azt. Nekem szerencsém volt, nagyon jól tudtunk közösen dolgozni. Ide-oda röpködtek az emailek, több alkalommal telefonon is beszéltünk. Fejezettenként haladtunk. Amíg nem mondtuk ki mindketten, hogy oké nem léptünk tovább. Voltak részek, amit túl zsúfoltnak tartott, ott tömörítettünk, volt ahol bővítést kért. Előfordult egykis időrendi zavar, azt is helyre tettük, itt például esetenként fejezetek cseréltek helyet. Időnként becsúszott egy-egy baki, ami megakaszthatta volna az olvasót, de ő kiszúrta, én meg kijavítottam. Persze voltak dolgok, amihez ragaszkodtam, de ez sem okozott gondot. Rugalmasok voltunk mindketten. Egyáltalán nem nevezném félelmetesnek nagyon jó volt együtt dolgozni, élveztem minden percét.

Most, hogy te már debütáltál elsőkönyvesként, nyilván sokat megtudtál a könyvkiadásról, a könyvpiacról, a magyarországi írók helyzetéről. Az elmúlt időszak alapján milyen tanácsot adnál azoknak, akik most gondolkodnak rajta, hogy a fiókban rejlő kéziratukkal ki kellene lépni a könyvesboltok polcaira?

Aki mer, az nyer. Ha szabadidődet értelmes dologra fordítottad, amivel egyfajta értéket teremtettél, akkor tisztelt meg magad azzal, hogy nem állsz meg az úton. Légy bátor és fogj bele. Hosszú menetelés ez vitathatatlan és rengeteg akadállyal, buktatóval találhatod szemben magad mire kezedbe veheted „elsőszülöttedet”, de az az érzés elmondhatatlan. Ott van a könyvespolcodon egy könyv, amit te írtál, gondolj bele, hány embert ismersz, aki ezt elmondhatja magáról.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok neked!

Anett és Nicolas története tehát hamarosan folytatódik, én alig várom, hogy megtudjam, mit szán nekik az élet – meg persze az író – a továbbiakban. Aki a második rész megérkezéséig szívesen olvasná az első részt, az keresse a könyvet a könyvesboltokban.