Fura dolog egy könyvsorozatot épp az utolsó résszel kezdeni, de ha az ember kezében egy dedikált példány van, ráadásul olyan türelmetlen, mint én, akkor nem törődik olyan apróságokkal, mint a „de ez nem is az első rész”.

Igen, türelmetlen voltam, és még valami más. Kíváncsi. Nagyon. Az elmúlt pár hónapban, a frissen kiadót váltott írónőről elég sokat tudtam meg, ráadásul vagyok olyan szerencsés, hogy személyesen is megismerhettem, így talán megbocsátható nekem mind a türelmetlenség, mint a kíváncsiság. Ezért, a sorrendre fittyet hányva vetettem rá magam legújabb könyvére, a Többek közöttre.

Egy nap alatt kivégeztem.

Kezdjük ott, hogy nálam már a borítóért piros pont jár. Az utóbbi időben egyre többször zúgolódom, mert azt vettem észre, hogy egyik könyv jön a másik után, és első ránézésre, mintha egymás klónjai lennének. Betévedek egy könyvesboltba, és az egymás mellé állított könyvek egy könyvnek tűnnek, az azonos sablonra, azonos színvilággal, azonos betűvel készült borítóikkal. Persze tisztelet a kivételnek, de szerintem a leírást olvasva, a hozzám hasonló egyediség pártiak most bőszen bólogatnak, mert értik, mire gondolok.

Ebben a klón-háborúban a Többek között borítója – ahogy a trilógia első két része is – úgy tűnik ki, mint búzatáblából a pipacs. Végre egy új fuvallat, új szín, új stílus. Az egyedisége az, ami elsőre megfogja az embert, még azelőtt, hogy beleolvasna. Persze aztán bele is olvas, és innentől kezdve a borító olvasó-megfogó hatását felváltja a történet, és vele együtt az írói stílus hatalma.

Mert az is működik, már a legelejétől. Aki sokat olvas, az előbb- utóbb szert tesz arra a fajta „szaktudásra”, amellyel az első néhány oldalból le tudja szűrni a továbbiakat. Vagyis azt, hogy le fogja-e őt kötni a könyv teljes hosszában, vagy sem. Nem véletlenül olvasnak bele annyian a boltokban a kiszemelt könyvbe. Ez egyfajta próba. Én is így működöm, így kíváncsian vártam, mit tapasztalok az írónőtől.

Mosolyogtam. Már a legelején tudtam, hogy ez bizony jó lesz. Azt nem tudom megmondani, pontosan mit vártam, vártam-e egyáltalán valamit, hiszen próbálok minden könyvet elvárásoktól mentesen a kezembe venni, ami nem mindig egyszerű, ugyanakkor szükségszerű. Ahogy az is, hogy mindent félre téve teljesen objektív módon írjam le a könyvvel kapcsolatos meglátásaimat.

Julia Lewis Thomson legújabb könyvéről rengeteg dolgot tudok mondani, de kezdjük egyetlen szóval: tiszta. Olyan szinten van rendben, ahogy minden könyvnek kellene, elejétől a végéig.

Minden oldal, minden mondat a helyén van. Nincs egyetlen töltelékfejezet sem, nincsenek fölösleges szócséplések, unalmassá váló leírások. Mindenből annyit kapunk, amennyit kell: leírásból, párbeszédből, múltból, jelenből, és mindezt a megfelelő időben, így egyik oldal suhan a másik után, és mire észbe kapunk, nyakig benne vagyunk a történetben.

A karakterek – legyenek azok fő vagy mellékszereplők - jól megválogatottak, feltűnésük aránya a lehető legkiegyensúlyozottabb.

A Fecó- Clau páros gyorsan a szívemhez nőtt, együtt és külön-külön is. Ez a fajta csipkelődés, odamondás, amit egymással műveltek, mindig is nagy kedvencem volt. Magam is szívesen művelem, így nem csoda, ha a könyvek lapjain megismert szereplőket rögtön ismerősként köszöntöm, amint nem tesznek lakatot a szájukra. Nálam ez a fajta szópárbaj abszolút nyerő, mondhatni hazai pálya, ahol egy-egy jó beszólásnál jó ízűen fel tudok röhögni. Itt is volt rá nem egy alkalom.

A könyv alapvetően szórakoztató, de nem egyszerűen csak az. Nem is tudom, hová sorolhatnám be, mert óriási bűnnek érezném „sima” romantikus regénynek titulálni. Fecó lelki bugyraiban megmártózva olyan dolgokat találunk, melyek egyáltalán nem csak a könyvek lapjain léteznek. Az írónő által rá szabott múlt híven mutatja, mi minden rejtőzhet egy család életében, a külvilágtól rejtve, titokban, ahogy azt is elénk vetíti, hogy legyen bár egy férfi fizikailag nagy és erős, attól még a lelkében hordozhat sebeket, melyek alapjaiban határozzák meg az egész életét.

Komoly dolgok ezek, és ha más ír hasonlót, talán olyan módon teszi, ami elnehezíti a történetet, és megöli a vele járó szórakozást, Julia azonban még a felkavaró múltat is úgy tudta tálalni, hogy az szépen belesimuljon a történetvezetésbe, ne emelkedjen ki onnan, és főleg ne képezzen akadályt.

Mindezek mellett kapunk persze romantikát, de akciót is, a befejezés pedig a létező legemberibb. Nem az a maximális happy end, ahol azzal a boldog tudattal mondunk búcsút az utolsó oldalnak, hogy tudjuk, a szereplőkkel már soha az életben nem lehet semmi probléma. Itt nem erről van szó, nem ezt akarja velünk elhitetni az írónő, és ez számomra így tökéletes. Mert bár alapvetően pozitív lezárást kapunk, mégis akadnak olyan oldalszálak, amelyek véres sebként maradnak nyitva, talán azért, hogy emlékeztessenek: van, amit nem lehet helyrehozni, van, ami nem fordul jóra, de attól az élet még lehet szép, nekünk pedig nincs más dolgunk, csak meglátni, mi az, amit el kell engedni, és mi az, amihez két kézzel kell ragaszkodni. Jelen esetben Fecónak Clauhoz és fordítva, és ha ez megtörténik, jöjjön bármi, meg fogják oldani.

Ennél többre nekem nem is volt szükségem. Nem vártam harangok zúgását, boldogító igent, családi házat, összeborulást a soha nem szerető szülővel. Ez utóbbi talán olyan húzás is lett volna, amit, ha megpróbál lenyomni a torkomon, homlokráncolással fogadtam volna az írónőtől. Így viszont olyan lezárást adott, ami még élőbbé tette a szereplőket.

Azt is pozitívumként értékelem, hogy bár ezt a könyvet megelőzi két másik, mégis, teljesen jól működik önállóan is. Persze elkerülhetetlen volt, hogy visszautalásokkal találkozzam az előző kötetekre vonatkozóan, de a szerző ezt is zseniálisan meg tudta oldani, mert – talán pont a hozzám hasonló olvasókra gondolva, akik ezzel a könyvvel kezdik a sorozat megismerését – épp annyi magyarázatot tett bele a régi szereplők, események felelevenítésére, ami még nem veszi el a helyet az aktuális történettől, ugyanakkor válaszokat ad, sőt, fel is kelti a figyelmet, hogy az előző könyveket is el akarjam olvasni. Nehéz meghúzni ezt a fajta határt egy sorozatnál, mit és mennyit tegyen be a régiekből az újba, de az írónőnek ez tökéletesen sikerült.

Ezek alapján tehát vár rám még két történet, mert egy könyv elég volt, hogy tudni akarjam, mi történt eddig a Defektesek háza táján Többek által, és a Többek szerint.

A könyv elérhető a KonyvMogul.hu webáruházban, valamint a Libri üzletekben és a Bookline webshopban.

Készítette: Nyíri Abigél