Egy igazi újdonság akadt a kezem közé, hiszen a szóban forgó könyv alig néhány hete, a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából látta meg a napvilágot. Elmondhatom tehát, hogy az elsők között olvastam a 12 első randit, és talán az elsők között vetem papírra azt is, mit gondolok róla az utolsó mondat végeztével.

Azt kell mondjam, L.J. Wesley ezzel a könyvvel nem árul zsákbamacskát. A bohókás borító, a cím, na meg a fülszöveg tökéletesen felvázolja, mire számíthatunk: egy jópofa történetre, amely nem azért született, hogy megváltsa a világot, ellenben amire hivatott, azt tökéletesen teljesíti. Kis időre kikapcsol, megmosolyogtat.

Én a magam részéről egy hőségriadó kellős közepén, limonádéval felszerelkezve olvastam el, de ha nem így teszek, simán el tudtam volna képzelni egy rakás egyéb felhasználási helyszínt is, ahol a könyv jól funkcionálna: árnyékban üldögélve egy kávézó teraszán, strandon fekve a medence partján, vagy épp buszon vagy vonaton ücsörögve a nyaralás kezdetén. Mert ez a könyv olyan helyeken lehet tökéletes társ, ahol semmi komolyra nem vágyunk, csak szabad időre, pihenésre, és egy kis kötetlen kikapcsolódásra.

A történet maga viszonylag egyszerű, hiszen a „belebetegedtem a szerelmi bánatba és a legjobb barátnőm akar kirángatni belőle” felállást láttuk már, ahogy a „majd én szerzek neked pasit” ötlet sem számít újdonságnak, de mégis működik, hála az író humorának, és a szereplőknek, akiket megmozgatott vele.

A főszereplő, Sam néhány oldal után olyan lesz, mint a lány a szomszédból. Fiatal, cserfes, nagyszájú, aki élete egyik mélypontját éli, de sebaj, mert ami neki totális depresszió, az olvasó számára garantált szórakozás. A könyv központi vonalát Sam havonta beiktatott „kötelező” randija adja, amit legjobb barátnője, Pam szervez neki kérlelhetetlen szigorral. A férfiak jönnek és mennek – főleg rövid úton mennek -, az olvasó kacarászik, de megbújik ott más is. Sam elégedetlenkedése, na meg a randik okozta komikus helyzetek sora között azért akad némi meglepetés faktor is, amikor egy bizonyos ponton új szál indul útjára. Sam ezzel a fajta útkereséssel még inkább ráerősít a „bármelyikünk lehetne ez a csaj” vonalra, és még szimpatikusabbá válik, számomra főleg azáltal, hogy kiderül, ez az egész sztori nem csak a randikról és a pasikról szól.  

Összefoglalva elmondhatom, hogy a történet - rövidsége ellenére - szép ívet jár be, és semmi olyat nem akar belénk erőltetni, ami komolytalan komolyságnak hatna. A szereplők száma is épp megfelelő, ami fontos, ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen volumenű történetbe nem lehet akárhány karaktert bezsúfolni. Nincs benne semmi olyan, ami nem oda való.

Én azt hiszem L. J. ezt a könyvet olyan hangulatban hozta össze, amilyennek maga a történet is hat. Könnyed, humoros, vidám, gondtalan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy az író bizony becsempészte magát is a könyvbe. Óriási poén, olyan magas labda, amit kár lett volna kihagyni, és ő – nagyon helyesen - nem is tette.

Egy dologgal azonban mégsem vagyok elégedett. L.J. az eddig megjelent könyveivel egyértelműen meghatározta azt a vonalat, amit képvisel, így véleményem szerint tőle nem kell 4-500 oldalas könyvekre számítanunk a jövőben sem. Nincs is ezzel semmi baj, az ő specialitását azok a történetek adják, amelyek 170-220 oldalban is tökéletesen kivitelezhetőek. Ez nem is olyan egyszerű, mert rövid teret ad a történet kibontakozására és végigvezetésére, L.J. azonban remekül megtalálta a helyét ebben, így mindig olyan könyvet ad ki a keze közül, amely tökéletesen mobilis, ez pedig aztán az olyan fanatikus olvasók kedvencévé teszi, akik még a buszmegállóban eltöltött öt percet is olvasással kívánják tölteni, majd a könyvet a táskájukba csúsztatva folytatják a napot.

Az eddig tőle olvasott könyveknél – Egy űrállomás-takarító naplója, Brooke – is ez volt a recept, és mindkettőnél működött is, a 12 első randinál azonban bennem hiányérzetet hagyott. De nem azért, mert valami tényleg hiányzott, mert minden a helyén volt, elejétől a végéig. Én inkább azzal voltam elégedetlen, hogy adott dolgok, randik, jelenetek, személyek leírása a minimumra szorítkozott, pedig a helyzetkomikumok, párbeszédek kicsit bővebb kifejtésével tovább lehetett volna fokozni, és elnyújtani az olvasási élményt. Egy kis bővítéssel még mindig nem jártunk volna annak a kritikus 4-500 oldalnak a közelében sem, de mégis többet kaptunk volna abból, amit olvasni jó.

Ez minden, amit felrovok az írónak. Remélem, nem veszi tőlem zokon, de ha mégis, hát legyen ő az első, aki követ vet rám, mert kimondom: a randik nyújtotta szórakozásból olvastam volna még. 

Aki épp strandra, vagy nyaralni készül, és kedvet kapott a könnyed 12 első randihoz, az a KönyvMogul.hu webáruházban tudja beszerezni.

Írta: Nyíri Abigél