ÍrtaAz egyetem első éveiben faltam a fantasy könyveket, de ahogy egyre többet kellett magolnom, úgy szorították ki a napjaimból a tankönyvek a szórakoztató irodalmat. Csak most érzem igazán, hogy mennyit veszítettem emiatt.

Évekkel ezelőtt ébredtem rá arra, hogy nem is élek, vagyis biorobotként üzemelek: alszom, eszem, dolgozom, de semmi több. Abbyhez hasonlóan én sem ismertem fel, hogy baj van, csak tétlenül néztem, ahogy elúsznak a dolgok mellettem. Szerencsére hozzám is betoppant egy ezermester, aki helyrebillentette az agyam fogaskerekeit.

Mondhatnám azt, hogy ha előbb a kezembe kerül ez a könyv, akkor korábban lépek, és nem hagyom, hogy újra és újra átgázoljanak rajtam, de nem teszem. Hiszek abban, hogy azok a dolgok, amelyekre szükségünk van, a legjobbkor jutnak el hozzánk. Az élet akkor dob meg minket a legfontosabb leckékkel, amikor azokra készen állunk. D is kivárta a legjobb pillanatot Abby esetében. Korábban valószínűleg, hiába mutatta volna meg a nőnek egy kristálygömb segítségével, milyen alávaló szemétláda a férfi, akit imád; hiszen az együtt töltött évek során a Jeremy által gondosan Abby szeme elé rögzített rózsaszín szemüveg, nem engedte volna át a valóság apró fénynyalábait. Az időzítésének köszönhetően a csípős beszólásoknak, a nyers stílusnak, a földbe döngölő oktató videóknak meg lett az eredménye. Abbyhez hasonlóan nekem is be kellett járnom a magam rögös, girbe-gurba útját, mire megismertem Leda D’Rasit, és általa eljuthattam D-hez terápiára. Köszönöm neki, hogy megírta Abby történetét!

Leda D’Rasi könyvében megismerhetjük minden fiatal nő férfi ideálját, Jeremyt, aki okos, sportos, jól szituált, és van egzisztenciája. Viszont a történet előrehaladtával elénk tárul az igazi gerinctelen énje, akiből legalább olyan nehéz emberi érzéseket előcsalogatni, mint „egy vak nyulat színelméletre tanítani”. Azt hiszi magáról, hogy attól férfi, hogy van farka, és azt gondolkodás nélkül használja.

Ennek a történetnek nem az az egyedüli fontos tanulsága, hogy „A szerelem nem jelent egyet a teljes alávetettséggel”, hanem az is, hogy magunkra találjunk, megerősödjünk és kiálljunk önmagunkért az egész világ előtt. Ehhez nagyon sok bátorság kell, hiszen a környezetünk a legapróbb változásokra is reagál, és ha hirtelenjében félénk nyuszikákból „tökös” amazonok leszünk, akkor még több támadás célpontjává válunk. Már óvodásként megtanultuk, hogy ahol több ember van összezárva huzamosabb ideig, ott népszerűségi falkasorrend alakul ki, és mi pont ezt támadjuk az önkéntes száműzetésünkből való előmerészkedésükkel.

Nem szabad megijednünk a többiek válaszcsapásaitól! Meg kell próbálnunk megtenni mindent az álmainkért! Ha az egyik vagy a másik nem válik valóra, akkor sem történik semmi baj, csak álljunk meg egy percre, fújjuk ki a levegőt, és gondoljunk D Abbyhez intézett szavaira:

„(…) elmondhatod, hogy bátor voltál, merész, és bárki bármit mondott, nem ültél a seggeden a csodára várva, hanem belevágtál! És ha engem kérdezel, ez már önmagában több, mint amit sok ember felmutathat.”

Kedves Olvasó, akinek hozzám hasonlóan az első „babuskámnál”, „gyönyörűmnél” olyan érzésed van, mintha az iskolapadban ülnél, és valaki krétát csikorgatna a táblán, nyugodj meg! Ne csukd be a könyvet, és tedd a polcra, mert képtelen vagy ezeket a szavakat még egyszer elolvasni! Oka van ugyanis ezeknek a szavaknak, a 9. Dög-parancsolatban meg is találod a választ erre.

Végül pedig vissza szeretnék térni a bejegyzésem elején említett fantasy regényekhez. Tízen éve olvastam utoljára ebben a műfajban könyvet, eddig különösebben nem éreztem késztetést arra, hogy visszatérjek hozzá. A Dög elolvasása után viszont alig várom, hogy behatóbban megismerkedjek Leda D’Rasi boszorkányos stílusával, és az általa kitalát világgal. Tartsatok velem, és vágjunk bele a Boszorkány-dinasztiába!

KEDVENC IDÉZETEK:

 „(…) az ész szív nélkül a világon semmit sem ér.”

„Az embereknek eszükbe sem jut, hogy saját lelkük legsötétebb bugyra feneketlen sír. Hideg, kietlen, magányos hely, ahol szép lassan az enyészeté lesznek, majd feloldódnak a nagy semmiben.”

„Annyit értem a segítséggel, mint celofánból eszkábált kotonnal egy kóbor numeránál!”

„Jeremy nagy bölcsességében egyetlen dologra nem jött rá: a büdös életben nem talál olyan nőt, aki ne akarna beszélni.”

„Tudta mit akar, nem félt megadni az árát, ráadásul a kezdeti bizonytalanságot is elfújta a szél, és minden sejtjében azt érezte: sikerülni fog!”

Írta: Belényesi Tünde