Amikor egy könyvajánló írása úgy kezdődik, hogy mereven bámulom a szövegszerkesztő fehér lapját, ujjaim pedig tétován lebegnek a billentyűzet fölött, az – nálam legalábbis – mindig annak a jele, hogy valami igazán jót olvastam.

Az egyszerűről, a megszokottról könnyű írni.

Na de mi történik akkor, ha valami olyat olvastál, hogy még napok múltán is csak vakarod a fejed, majd újra meg újra előveszed a könyvet, és adott dolgokat újra olvasva erősíted meg magad: Igen, jól emlékszel. Ez tényleg ennyire más, mint amit megszoktál.

Amikor a kezedbe veszel egy könyvet, nézed, ismerkedsz a borítóval, forgatod, elolvasod a fülszöveget és kialakul benned egy vélemény, ami segít eldönteni, kell-e neked az a könyv vagy sem. Az én kezemben sok könyv megfordult már, de a Női (h)arcok néhány másodperc alatt megfogott, és még a fülszövegig sem jutottam el, máris elgondolkodtatott. Első látásra egyszerűnek látszó, minimalista, decens nőies logó, mely tökéletes harmóniában áll a címmel. Aztán jön a fordítás, szemügyre vesszük a hátoldalt, és beüt a zavar. Ez most komoly? Hogy a fenébe jön ide egy halom számítógépes kód meg egy androidnak látszó valami?

Ami eddig egyértelműnek tűnt, ettől kezdve már érthetetlen, hiszen a könyv elő és hátlapja között akkora ellentét van, ami már önmagában számos kérdést vet fel. A kérdések mellett pedig az is egyértelművé válik, hogy a borító nézegetésétől nem fogunk megvilágosodni. El kell olvasni a könyvet, mert ennyi kérdőjel egyszerűen nem maradhat megválaszolatlan. Tudnunk KELL, mi lapul a rafinált külső mögött.

Nos, én már tudom.

Egy még rafináltabb belső!

De olyan, hogy azt kell mondjam, az írónő eddigi olvasói pályafutásom legmélyebb ütését közvetítette felém. Sőt, ha jobban meggondolom, nem is egyet, hiszen a bizonytalanságot, melyet a borítóba ágyazott kettősséggel ültetett el bennem, szépen fokozatosan tovább táplálta, és adott helyeken olyan csavarokkal ütött rajta még egyet, hogy csak pislogtam.

Kezdetben úgy tűnt, ez a történet egy kecses formába öntött regény egy nőről, aki egy közülünk. Bármelyikünk lehetne, hiszen annyi mindent ír le az írónő, amire az ember lánya olvasás közben csak bólogat: „Igen, ezt ismerem. Igen, ez velem is megtörtént.” A szimpátia pillanatok alatt kialakul az asszony felé, aki, miközben legjobb tudása szerint próbál egy személyben szerető anya, támogató feleség, türelmes meny és szorgalmas munkatárs lenni, mélyen belül, a sok szerep között úgy érzi, elveszett. Jellemének rétegei, és a mögötte húzódó miértek lapról lapra tárulnak elénk, éppen úgy, ahogy a többi szereplőnél, legyenek azok jók, vagy rosszak. Az emberi lét legmélyén járunk, a személyiségjegyek rengetegében, és nem utolsó sorban saját lelkünk bugyraiban.

Maga a történet valóban hétköznapi, hiszen nap, mint nap ez történik, és talán épp ez az a pont, ahol a legnagyobb találatot tudja bevinni az olvasónál. Mert annyira MI vagyunk. Korai házasság, érzelemmentes kapcsolat, monotonitás, családon belüli függés, anyaszerepbe történő befásulás, szexuális frusztráció, szétszakadok érzés, kimondatlan problémák, egészségtelen szülő-gyerek viszony, pszichés manipuláció, ki nem adott stressz. Annyi dolog van, amit a könyv elénk tár, hogy napestig sorolhatnám.

Joggal merülhet fel a kérdés, miben más ez a történet? Hiszen millió egy hasonló született már ebben a témában.

Amiben a Női (h)arcok többet ad, az egyrészt a mögöttes gondolatok, melyek segítenek megérteni a miérteket. Mit-miért tesz az ember, mit-hol ront el, ki- mit- miért cselekszik úgy, ahogy. Ezzel a mély információval pedig a megértésen kívül egyszersmind esélyt is ad a kezünkbe. Esélyt hogy a helyzeteket megértve tegyünk ellene, változtassunk rajta. Ha most vagyunk hasonló szituációban, akkor most, ha pedig túl vagyunk rajta, akkor egy következő kapcsolatban résen legyünk, és ne kövessük el ugyanazokat a hibákat.

A történet azonban nem csupán ennyi. Nem egy egyszerű vonalvezetésű, eleje- vége sztori, ahol a rossz passzban megismert hősnő a könyv végére egy rózsaszínű cukorívet leírva szupernővé válik, és minden gondját megoldja. Bevallom, azt hittem ez lesz. A sok harc, szenvedés és felismerés után kapok egy óriási happy end-et, én pedig szipoghatok, hogy igen, megcsinálta!

Hát nem! Ekkorát még életemben nem tévedtem!

A könyv közepén a cselekmény szála egy szempillantás alatt megszakad, és olyan váltás következik, amiből napokig nem tértem magamhoz. Először azt hittem –  és most nyugodtan nevessen ki mindenki –, hogy itt bizony valami zűr történt a nyomdában, és a könyv második felét összecserélték egy másik történettel. Jó pár oldalba belekerült, mire rájöttem, nem erről van szó. Ez nem nyomdahiba, hanem egy akkora csavar, amibe beleremeg az ember agya.

Szükség is van némi időre, míg hozzászokik az új közeghez, de még mindig nincs vége a meglepetéseknek. A továbbiakban csak kapkodtam a fejem, és az ámulat kitartott egészen a könyv végéig.

Ilyet egyszerűen még nem pipáltam! A kezdetben „egyszerű” történet a viszonylag mikrokörnyezetben – vagyis családon belül – felvezetett problémákat egy időbeli ugrással globális szintre emelte, és az írónő megmutatta mi vár ránk, ha nem vigyázunk.

Az eddigi gondolkodni valóhoz hozzá is csapott még néhányat, tökéletesen elérve azt, hogy a történet végére ne csak saját magunkért, esetleg gyermekünkért aggódjunk, hanem az eljövendő sok-sok nemzedékért is.

A könyv végeztével jöttem rá, milyen nagy szükségem volt már erre a történetre. „Könnyűnek” éppen nem lehet nevezni, épp ellenkezőleg. Összetettsége komoly odafigyelést igényel, ugyanakkor távol áll a döcögős jelzőtől is, hiszen a cselekményszálak és karakterek mesteri részletességgel vannak kidolgozva és végig vezetve a történeten. Végig izguljuk a könyvet, együtt érezve, együtt sírva a főszereplőkkel, miközben a felismerések észrevétlenül vernek tanyát bennünk.

Ajánlóm végén két dolgot jegyeznék még meg.

Először azt, hogy én minden nőnek szívből ajánlom ezt a könyvet tinédzsertől egészen dédnagymamakorig. Olvassák el! Maguk is meg fognak lepődni, mennyi mindenben ismernek magukra.

Írásomat a második megjegyzéssel zárom, amely így hangzik: Jegyezzük meg nagyon Tanley Milet nevét, és árgus szemmel lessük további munkásságát! Mert, ha az írónő továbbra is ilyen történetekkel rukkol elő, nem csak az olvasóknak, de a társadalomnak is oda kell figyelnie a könyveire!

A Női (h)arcokat megtaláljátok a KönyvMogul.hu webáruházban.

Írta: Nyíri Abigél