Nekünk, a könyvek szerelmeseinek, mindig van okunk az olvasásra. Ha úgy tetszik, akkor mindig találunk egyet!

Én például azért, mert menekülni akarok. Meló vagy egy vita után, takarítás vagy éppen az alvás helyett és persze sorolhatnám még nagyon-nagyon sokáig. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna ilyen példát mondani.

Amikor igazán szerencsésnek mondhatom magam, olyankor sikerül olyan könyvet találnom, amit aztán örökké imádni fogok. Azok az igazi gyomorremegést kiváltó könyvek, amiktől vibrálni kezd az a pici részem, ami a mellkasom legközepén, közvetlenül a szívem alatt van. "A" kedvencek. Hmm...

Ezek azok a gyönyörűségek, amik a kitüntetett helyeken osztoznak a polcomon és soron kívül kapnak apró mosolyokat. Ha elmegyek mellettük, mellékesen portörlésnek álcázva időnként megsimogatom őket, amikor nem figyel senki... Ők azok, akik kiérdemlik, hogy újra és újra elolvassam őket.

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, amikor új olvasnivalót keresve, váratlanul eljön valahonnan mélyről egy érzés, hogy "jé, itt az egyik kedvencem, megint el kéne olvasni...". Sokféle reakció létezik egy ilyen újraolvasási ingerre. Nálam előfordult már, hogy rögtön engedtem a csábításnak, de volt, amikor hónapokig, jelen esetben egy évig is vártam, mire megadtam magam. A mostani kiválasztott már sokadjára tér vissza, talán ezért is a hosszú ellenállás. De a végén persze mindig megadom magam! Most is győzött a régi szerelem.

Az is előfordult már velem – igaz mindössze kétszer –, hogy amint a könyv végére értem, rögtön újra kellett kezdenem. Igen, tudom. Néha olyan vagyok, mint egy fanatikus. De, ahogy mondani szokták köreinkben, én ebben a betegségben nem szenvedek!

Na, de térjünk is vissza a jelenlegi kiszemeltemhez. Már egy éve mondogatom Függőtársamnak, hogy újra el kellene olvasni. Annyira hiányoznak a fiúk!

A mostani lejtő, amin már nem tudtam megállni, akkor kezdődött, amikor a Könyvmolyképző Kiadó egész hónapos kihívást hirdetett az Instagramon. A lényeg, hogy napi szinten kellett különböző kritériumok alapján a kiadó könyveit lefotózni. Ez a sorozat persze többször is a kezem ügyébe került. Aztán kaptam még egy jelet! Az említett kiadónak van egy nyilvános Facebook csoportja, ahol minden héten más könyvvel foglalkoznak. Természetesen az éppen aktuális „tükörhét” főszereplője ez a sorozat lett. És csak jöttek és jöttek szembe a különböző idézetek, képek, montázsok, ismerős értékelések, ezek után már nem volt menekvés! Ahogy végeztem az előző könyvemmel, eldöntött tény lett, melyik legyen a következő.

Az újratalálkozás öröme, a régi szerelem csodája, az ismerős hang, ismerős arc, ismerős érzések...

Bármilyen hihetetlen, újra ugyanúgy izgultam, aggódtam és szurkoltam nekik. És ekkor még csak a könyvem negyedénél tartottam! Nem is apróztam el, egy egész sorozatba vágtam bele!

Stage Dive rajongók biztosan megértenek!

Kylie Scott: Lick - Taktus. David pillanatok alatt elrabolta a szívem (újra) és a harmadik RePeTának köszönhetően azt is tudtam, hogy ez ennél csak még jobb lesz! Aztán persze jött Malcolm a Play – Futam-ban és forgószélként söpört végig rajtam és az érzéseimen… most pedig itt ülök, kezemben a Lead – Szóló és nem akarom Jimmyt elengedni soha többé! Pedig kénytelen leszek, ha Bent is szeretném még újra magamhoz ölelni a Deep – Tónus-ban.

Imádom. Akarom. Megint és mindig!

Az újraolvasás szépségét csak az érti, aki maga is érzi és mindig hódol a vágynak, hogy a kedvenceket ismét a kezébe véve megint a már ismerős arcokkal találja magát szembe. Ugye, te is érzed? Ugye, te is akarod?

Naná, hogy akarod!

Vendégszerző: Endi_Allthatiam Blog