Leda D'Rasi #ElvarázsolódásraFelkészülni
Egy Dög, aki Végzetesen jó Boszorkányokat adott a világnak
Könnyű volt felfigyelni rá. Apró porszemeket szórt szét, amerre járt. Különleges, kicsinynek tűnő részleteket, amelyek mássá tették. Úgy tűnt ki a tömegből, hogy mégis egy volt vele. Már akkor, amikor még nem is akart.
Valamiért ismerős volt a helyzet. Úgy éreztem, apró sorsközösségen osztozom vele. Másképp látom a dolgokat, mint az emberek többsége. Másképp reagálok, más jut eszembe, és biztos, hogy teljesen más a válaszom egy-egy kérdésre. Sokszor kaptam már meg ezeket a "vádakat." Ma már tudom, hogy ez tesz azzá, aki vagyok. Ettől válok ki a szürkeségből és ezt büszkén vállalom.
Az első pillanatban sugározta az egyediségét. Éreztem, hogy különleges, ő mégis úgy viselkedett, mintha nem így lenne.
Először az egyik Könyvfesztiválon találkoztam vele. Hehe... Az volt aztán a találkozás, alig mertem ránézni! Hiszen ő volt maga Leda D'Rasi. Az írónő! Persze tudtam, hogy ő is hús vér ember, mint én - ma már nem vagyok benne biztos XD -, mégis irtó nagy megtiszteltetés volt megismerni! Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy már több írása megjelent, mi is éppen Függőtársam könyvét dedikáltattuk.
Így ismertem meg őt.
Később figyeltem fel az apróságokra. Például az egyedi pecsétjére. Basszus, mikor megláttam az első lapon az odanyomott mintát, rögtön tudtam, hogy nekem is kell!
Hát így kezdődött...
Egy év múlva már a saját Végzetem vitt oda hozzá. Egyrészt, meg kellett vennem azt a könyvet, másrészt volt nálam egy Dög, amit most már én is szerettem volna dedikáltatni. :)
Sose felejtem el, amikor mindennel felvértezve odalibbentünk hozzá egy aláírásért és ő nem adott pecsétet. Ránéztem, nagy levegőt vettem - egy életem, egy halálom - és megkérdeztem, hogy hova lett a bélyegző. Mert én bizony azért jöttem. Nos, volt bélyegző, csak a táskájában maradt. Pavilon mögé be, mindenen átmászás, kutatás, keresés... Ééés siker! Meglett a kis tékozló, én pedig megkaptam a hőn áhított billogot! Egy hétre odafagyott a hülye vigyor az arcomra. És akkor még nem is tudtam, hogy ő egy végtelenül kedves, segítőkész ember, aki nem mellesleg rohadt jó történeteket ír!
Furcsa, de nem azt a könyvét olvastam el először, amit elsőként vettem meg. Mi több, az a darab még mindig várja a sorát a polcomon.
Annyira beleszerelmesedtem a Végzet borítójába, hogy nem menekülhettem. Azzal kellett kezdenem.
Leda nagyon jól olvasható stílusban ír. Könnyen siklottam végig a sorokon, miközben nevettem, izgultam, drukkoltam, néha féltem, mégis magához láncoltak a betűk. Olyan volt, mintha a szomszéd lánnyal csevegnék. Egy olyan szomszéddal, akinek a szókincse egyedi és választékos. Az első mondat után éreztem, hogy nem a levegőbe beszél. Úgy gurultak le a mondatok az ajkáról, mintha oda születtek volna. Ilyen érzés volt őt olvasni.
Ennek ellenére hónapoknak kellett eltelnie, hogy belevágjak a Boszorkánydinasztiába. De nincsenek véletlenek, a legjobbkor döntöttem mellette. Teljesen vakon vágtam bele a nagy kalandba és elárulom, háló nélkül még egyszer sem élveztem ennyire a zuhanást. Tökéletesen eltalálta a lelkem legközepét. Banya-lázat kaptam!
A boszik varázsvilága pont az a hely, ahol bármikor szívesen elvesznék! Imádom a Boszorkányokat, az alakváltó Lykae-kat, a Lidérceket, a Démonokat, és mindent, ami velük együtt jár! Az Utolsó kívánság után egy percig sem volt kérdés, hogy folytassam-e a Lidércfénnyel, majd a Talán tündérmesével. Egy napja végeztem a harmadik résszel és azóta sem tudom letörölni az idétlen vigyort az arcomról. Hihetetlen élmény volt! Még közel sem olvastam el minden könyvét az írónőnek, de azt garantálom, hogy ezen változtatni fogok.
Beleszerettem. Elvarázsolódtam. Nem menekülhetek, és nem is akarok.
Ha kíváncsi vagy, hogy eddig milyen élményekkel lettem gazdagabb, akkor itt megtalálod az eddig általam olvasott könyveihez az értékeléseimet:
