Azt kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam. Az elején arra számítottam, hogy hasonló lesz, mint az első rész, emiatt nem igazán vágytam arra, hogy tovább boncolgassuk Anna életét. Viszont már az első oldalon meglepett és magával ragadott, aztán pedig egyre többször értek váratlan dolgok, amik nagyon tetszettek.

A könyv az előző részben már megismert Maximról és egy régi gyerekkori barátjáról, Nastyáról szól. Felváltva olvashatjuk mindkét szereplő nehézségeit, küzdelmeit, az egymásra találás történéseit. Megismerhetjük a nőcsábász Maxim valódi énjét és az erősnek mutatkozó, de közben rettegő Nastya életét is. A szálak addig tekerednek, míg végül elszakadnak egymástól, és egyedül kell megküzdeniük a problémákkal. Mindössze a szerelmük az, ami reményt ad nekik, ahhoz, hogy kitartsanak, akármilyen távol is vannak egymástól.

Végre ki volt fejtve a legtöbb cselekmények (bár maradtak számomra néhol hiányosságok, de erről később lesz szó), amire én a legjobban vágytam. Nemcsak egy-egy mondatot, esetleg egy oldalt kaptak a fontosabb cselekmények, hanem többször is legalább egy fejezeten át voltak a bonyodalmak részletezve, és ennek nagyon örültem, mert az első könyvben ez nekem nagyon hiányzott.

A párbeszédek is hosszabbak lettek, az elvétett szavakat, most hosszú mondatok váltották fel, emiatt sokkal könnyebben tudtam követni a történetet, mert nem kellett mindenhol végig gondolnom, hogy ezt most hogyan érthette a beszélő.

Aminek pedig kifejezetten örültem, hogy végre átérezhettem és könnyebben elképzelhettem a karakterek belső világát, kommunikációs stílusát, valamint a jellemüket. A párbeszédekben már tudtam milyen stílusban, hangnemben szólalhatnának meg a szereplők és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az írónő a viselkedésükre. Ezáltal nem éreztem magam elhidegültnek a szereplőktől, valamint bele tudtam helyezni a szituációkat a való életbe, mert így, hogy érzelemteljesek voltak, igazinak hatottak számomra.

Remek ötletnek tartottam, hogy a történéseket két szemszögből is megfigyelhettük, így sok kérdésre, amik az egyik szereplőben megfogalmazódtak, a másik választ adott. Láthattunk egy férfi és egy női oldalt. Hasonló személyiséggel és múlttal rendelkeztek, de azért különböztek, ez így van rendjén. Ezeket az eltéréseket nagyon jól lehetett érezni, amiatt mert nemcsak egy „szemmel” láttunk.

Maga a sztori az elején kicsit kesze-kúsza volt, de hamar összeállt a kép, és a könyv a feléig abszolút magába szippantott. Tele volt fordulatokkal, újabbnál újabb öletekkel, és élveztem, ahogyan ugráltunk az időben. Valamint el tudtam magamat képzelni a szereplők mellett, hála a korábban említett „újításoknak”. A gyermekkori emlékek sem voltak zavarosak, érthetetlenek, pont annyit tudtam meg belőlük, amennyi szükséges volt. De, amikor kiderül egy Nastya és Anna közötti beszélgetésből, hogy Maxim „meghalt”, ott egy picit alább hagyott a lelkesedésem. Reméltem, hogy ebben a könyvben nem lesz szó egy közeli barát, rokon elvesztéséről, mert hiába az élet velejárója a halál. Az első részben épp elég szerepet kapott. Itt jön képbe ennek a szörnyűségnek az oka, ami szerintem nagyobb hangsúlyt érdemelt volna. A bosszú.

Maxim azért maradt Moszkvában, hogy megbosszulja meggyilkolt szüleit, ám ennek a felelőtlen dolognak a súlyából nem nagyon jött le semmi, mert azonkívül, hogy megkapta a megfelelő kiképzést, és azt a hajtogatta, hogy ő végezni fog a szülei gyilkosával, nem igazán volt átérezhető ez a nagy „bosszú”. Főleg, mert számomra nem derült ki, hogy egyáltalán sikerült-e (gondolom igen, mert Maxim aztán már nem foglalkozott ezzel többet). Az amerikai élet pedig egy kissé szürreálisnak hatott, mert hiába volt nagy menő a kis Foxi-Maxi, azért tartott attól, hogy az orosz maffia végez vele, emiatt ezt a feltűnősködést, a zenekart, az új életstílusát nem igazán tudtam volna elképzelni a való világban. Akik valami elől menekülnek, azok inkább meghúzzák magukat és csöndben maradnak, nem akarnak a rivaldafénybe kerülni.

A folyamatos vágyakozása Nastya után érhető volt, de nem tudom, hogy ez a kapcsolat meddig működhetett volna kettejük között. Mert Maxim nekem olyannak tűnt, aki sosem volt képes hosszútávon kitartani egy nő mellett. Talán ez a szerelem erősebb volt és kitartott volna a végzetekig, de én valahogy mégsem feltételezem, hogy így lenne. Ráadásul a kapcsolatot nem igazán találtam túl bensőségesnek, vártam volna egy komoly, elmélyült beszélgetést kettejük között, bár lehet, hogy maguk a karakterek nem voltak ilyen típusúak. A srác személyisége a könyv végére ellenszenvessé vált, pedig az előző részben tényleg kedveltem, de ez az új amerikai énje nem igazán az én stílusom, mert elvesztette azt a bájos személyiségét, amit Anna mellett mutatott meg.

Nastyát, bármilyen furán is hangzik, nem sikerült teljesen megismernem (pedig a történet nagy része róla szólt), számomra végig titokzatos maradt. Nem kedveltem meg, de antipatikus sem volt. A borzalmas dolgok, amik történtek vele, nagyon tanulságosak voltak, és csodálom a kitartását, illetve bátorságát. Anyaként, a kezdeti nehézségek ellenére, majdnem tökéletesen megfelelt, talán egy picivel több fegyelmezés járt volna Dimának tőle, mert néha úgy tűnt, hogy a kisfiú odaadó tiszteletét nem mindig kapta meg. De mindenképpen tiszteletre méltók voltak a tettei, a legtöbb döntése és ő maga.

Végezetül szerintem ez a könyv sokkal jobb volt, mint az előző, még ha voltak is benne olyan dolgok, amiket hiányoltam, vagy nem tetszettek. Azoknak ajánlom, akik nem ijednek meg komolyabb témák és valós problémák olvasásától.

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2017

Megvásárolható: a KönyvMogul webáruházban, valamint a Libri, Bookline, Líra üzletekben.

 A cikk szerzője: Kapitány Csenge