A könyv olvasása alatt különféle érzelmek kavalkádja tombolt bennem. Az elején az izgatottság és a lelkesedés hajtott, minél többet akartam megtudni a karakterekről, illetve a történetről, de aztán unalom költözött a lelkembe és végül csak egy nagy csalódással tudtam letenni a könyvet.

A történet röviden egy Max nevű emberről szól, aki egy űrállomáson dolgozik takarítóként, mindennapjai pedig nem túl érdekesek. Minden vágya az, hogy beutazza a galaxist, letelepedjen egy bolygón, majd békében és boldogan éljen, amíg meg nem hal. Az élete gyökeresen megváltozik, miután egy rákent gyilkosság után, tagja lesz egy ellenállásnak, amely a Xendon bolygót szeretné felszabadítani. Így Max hamar egy háború közepén találja magát, amely kitartást és áldozatokat követel. Hirtelen fontos lesz a személye, új barátokat szerez és veszélyes kalandokon, küldetéseken vesz részt. Ám az élet nem ilyen egyszerű, és Max is mindössze csak egy ember. Vajon képes lesz megbirkózni a rá váró nehézségekkel?

Nagy rajongója vagyok a Csillagok háborújának, így nem csoda, hogy rögvest magába szippantott ez a történet is, ami ugye szintén a galaxisban játszódott és nemcsak emberek szerepeltek benne, hanem mindenféle más lények is. Tetszett, hogy a főszereplő alapvetően nem volt „hős”. Nem volt szuperereje, nem tett előtte semmit a világért, mindössze egy átlagos karakter volt, egy ember, akit lenéztek. Olvasva a gondolatait, a naplóját megdöbbenve figyeltem fel rá, hogy az író milyen „jövőt” jósol az embereknek, amin érdemes elgondolkodnunk. Bár ezzel kapcsolatban jó pár kérdés megválaszolatlan maradt bennem, de erre még a későbbiekben visszatérek. A többi karakterrel is meg voltam elégedve, különböztek egymástól, mindenkinek meg volt a maga szerepe, bár néha nem pontosan tudtam őket magam elé képzelni, és sajnos csak a könyv végén fedeztem fel, hogy található ott egy „élőlény-mutató”. Ha ezt hamarabb tudom, akkor talán könnyebben ment volna a megjelenítésük.

Max csatlakozása az ellenállókhoz egy ugyan kiszámítható lépés volt, de maga a felkészülés fantasztikusan volt megírva. Miért? Mert a legtöbb filmben, könyvben a karaktereknek mindig minden olyan gyorsan és könnyen megy. Itt Maxnak rengeteget kellett gyakorolnia, és az első éles bevetésen sem sikerültek prímán a dolgok, de ettől volt valóságos. Sokszor komolyabban is megsérült, szinte mindig az életét kockáztatta. Valamint sok idő kellett ahhoz, hogy megtervezzék a következő lépésüket. Ez nekem nagyon tetszett, mert így olyan érzésem volt, mintha én is a részese lennék az eseményeknek. Az elején azt gondoltam, hogy Lydia és Max valahogyan mégis rátalálnak egymásra, de nagyon örülök, hogy végül nem így történt. Túlságosan kikövetkeztethető lépés lett volna a szerelmük, valamint szerintem a barátságuk is így sokkal szebb és mélyebb volt. A kemény csaj szerepe nekem néhol elég viccesre sikeredett, mert az én képzeletemben valahogy mindig is egy udvarhölgy stílusát és megjelenését képviselte Lydia, aki legyezők helyett fegyvereket tartott a kezében.

Viszont sajnos nekem a könyv nagy része, mint már írtam, nem volt igazán izgalmas. Főleg azért, mert az egészet egy naplón keresztül olvashattam, tehát egy szemszögből. Sokkal közelebb tudtam a főszereplőhöz, a napló írójához, kerülni, mert a belső világába, gondolataiba is betekintést nyertem. Ekkor jön a „DE”. Ebben a könyvben rengetegszer küzdöttek, harcoltak, különféle izgalmas bevetéseken vettek részt, amik nem kis veszéllyel jártak. Én, mint olvasó, együtt izgultam volna a karakterekkel, főleg a főhőssel, de nem igazán tudtam. Mivel a napló írójának élményeit olvashattam, értelemszerűen neki kellett azokat elmesélnie, ebből adódóan ő túlélte, megúszta a bonyodalmakat (például, ha foglyul is esett, sikerült kijutni), így nem izgultam érte, mert tudtam semmi vagy alig történt vele valami.

Ami viszont kissé elszomorított, az az volt, hogy a főszereplő nagyon megváltozott a történet alakulása közben, mégpedig negatív irányba. Az elején úgy gondoltam Max egy amolyan „megfigyelő” típus, aki szereti csöndben, távolról szemlélni a dolgokat és inkább elkerüli a konfliktusokat, mintsem beleáll, de úgy tűnik rosszul hittem. A könyv végére számomra Max durvává és erőszakossá vált, aki néha indokolatlanul kapta fel a vizet.

Összességében, bár kissé csalódottan tettem le a könyvet, mégis azt kell mondjam tetszett, mert humoros, részletes és hiába játszódott távol a Földünktől, olyan bolygókon, illetve űrállomásokon, amik nem biztos, hogy léteznek, mégis maradt benne valami valóságos, élethű. Tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek, valamint az örök Sci-Fi és akció rajongóknak ez egy remek olvasmány lehet.

Kiadó: Mogul Kiadó

Kiadás éve: 2017

Megvásárolható: a KönyvMogul webáruházban.

A cikk szerzője: Kapitány Csenge