Műelemzés? Mire gondolt az író? Vajon miért azt a szót használta? Mit akar hangsúlyozni egyes szavak többszöri ismétlésével? – Jaj, ne már!!!

Kisiskolásként is gyűlöltem irodalomórán, ha verseket, regényeket kellett elemezni. Sokkal szívesebben beszéltem volna arról, milyen érzéseket váltott ki belőlem az elolvasott mű, mit kaptam a történettől, és mit tanultam a szereplők tetteiből. Sajnos, a tanmenet miatt az ilyen és ehhez hasonló dolgok megbeszélésére nem maradt időnk.

Szerencsére a gimnáziumban az egyik tanárnő indított egy irodalom szakkört, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Többek között neki köszönhetően lettem én is bátrabb a saját alkotásaim terén. A kötetlen beszélgetéseink során ébredtem rá arra, hogy az írásban semmi sem kötelező, nem kell szorosan követni a szabályokat. A görcsösség csak eltompítja a saját hangunkat.

John Steinbeck: Édentől keletre című regénye szintén a szakkör miatt jutott el hozzám. Ez volt az első könyv, amit ki sem lehetett szakítani a kezemből. Egy ültő helyemben olvastam el mind a 830 oldalt. Teljesen magába szippantott. Először éreztem azt, hogy együtt lélegzem a szereplőkkel, és az ő valóságuk az én valóságom is. Az utolsó oldal elolvasása után pedig felsóhajtva csak annyit mondtam: „Igen, így ír egy igazi író!”

Ekkor még fel sem merült bennem, hogy egyszer lesz egy olyan online közösség, ahol az olvasók egymásnak ajánlhatnak könyveket, és leírhatják a véleményüket az egyes történetekről. Elég későn jutott el hozzám a moly.hu, 2014-ben kezdtem el olvasgatni, és 2015-ben regisztráltam. Tetszett, hogy nem a tankönyvek által megfogalmazott irányvonalat követve értékelik a felhasználók a műveket, hanem a saját gondolataikat írják le. Ebből kifolyólag nagyon vegyes meglátásokat olvashattam egyes regényekről. Eleinte ráncoltam a homlokomat, ha egy-egy kedvencemet „lehúzta” valaki, de idővel rájöttem, hogy ez így van rendjén. Nem szimpatizálhat mindenki ugyanazokkal a szereplőkkel, és nem azonosulhat mindenki ugyanazzal a történettel. Mindenkit más dolgok szólítanak meg. Azok a jó regények, amelyek érzelmeket váltanak ki az olvasókból, hiszen én is azokat kedvencelem, amelyek megnevetettnek, megsiratnak, feldühítenek. Kellenek azok a történetek, amelyek kibillentenek a hétköznapok fásultságából.

Rengeteg száraz anyagot olvasok a munkám miatt, állásfoglalásokat szabályzatok követnek, határozatokat pedig jogszabályok. Ezek is a maguk különc módján művek, hiszen ok-okozattal, szankciókkal, esettanulmányokkal minden szépen le van bennük vezetve, és igen, némelyiknek történeti íve is van. Viszont a munkámon kívül már nem érem be jól megfogalmazott, nyelvtanilag helyes mondatokkal, én érzéseket akarok. Érezni, hogy ver a szívem! Épp emiatt a rovatomban a könyves érzékelések mellett csak elvétve találkozhattok majd a szó szoros értelmében vett könyvkritikákkal.

Megértéseteket köszönöm!

A kockázatokról és mellékhatásokról tájékoztatást az Imádom a könyveket csapatától kérjetek!

Írta: Belényesi Tünde