Kétségtelenül ez a rész volt a sorozat legérzelmesebb és legdrámaibb része.

Egy nagyon jól kitalált történet tökéletesre formált karakterekkel. Mégis sikerült ketté szakítania.

Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy jön majd össze ez a két teljesen ellentétes személyiség.

Sky, maga volt a megtestesült valóság. Angus volt az érzelem, a félelem, a vágy, a magatehetetlen düh. 

Míg Summers a színpadon Sky-ként és a függöny mögött Francis-ként is mindent megélt, amit a sors elé vetett, addig Caldwell egy hazug világban próbált boldogulni. Eszébe sem jutott menekülni, amíg Sky meg nem mutatta neki, hogy érdemes. Miután szabadon engedte lelke eltemetett részét, már nem volt visszaút...

Magával ragadott a történet. Érzelmes volt, lélekig hatoló, szinte velük együtt vágytam a megkönnyebbülést. 

Hét nappal azután, hogy becsuktam a könyvet sem tudok másképp gondolni rá. Az a világ, amit Becca megálmodott, hihetetlenül sokszínű. Élettel teli, valós, néha kemény, néha érzelmes, néha pedig fájdalmas. 

Most sem tudom megmagyarázni azonban azt a filmszakadást, ami a könyv vége felé utolért. Nem értem. Hirtelen jött a semmiből, arcul csapott, a képembe tolta magát, majd ugyanolyan hirtelen távozott. De megrengette az én csodás, két kézzel vadul őrzött világomat. Talán sosem fogom megérteni, hogy miért kellett ennek megtörténnie. Így inkább maradok az én tökéletes Sky Summers-em mellett, és vigyázunk együtt a lassan kinyíló Angus-ra. Mert úgy hiszem, hogy ez az új férfi, aki velünk jön tovább, tartogat még kellemes meglepetéseket... :) 

Egy hét elteltével is csak azt tudom mondani, amit a könyv olvasása után írtam le a saját naplómba...