Egy nő közölünk

Brooke - A testem a börtönöm

 

brooke4.png

Lassan és nagyon furcsán indult a barátságom ezzel a hallgatag, ámde mégis szószátyár nőszeméllyel. Nagyon sokáig bizalmatlan voltam vele, talán épp a csendessége miatt. Már több, mint egy éve figyelem, de eddig nem merészkedtem hozzá közelebb.

Pár hete viszont Brooke egy társasjátékozás +1 fője lett. Szegény nőt olyan sokszor emlegettük a barátaimmal, miközben súlyos pénzeket fizettünk egymásnak Monopoly figuráinkat tologatva, hogy a csuklás téríthette magához a kómából. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Már az első oldalakon arcul csapott annak a felismerése, hogy tévesen ítéltem meg a történet főszereplőjét. Én balga azt hittem, hogy az állapota miatt depressziós, és kissé pesszimista hangulata lesz hősnőnknek, ehelyett egy jó humorú, igazi harcos személyiséggel találkozhattam. Ahogy egyre inkább megismertem, úgy szerettem volna egyre jobban azt, hogy Brooke valóságos személy legyen. Jó lett volna egy kávé mellett kifaggatni arról, hogy tartott-e a bonyodalmaktól, amelyeket a kegyetlenül őszintén az olvasók elé tárt élete okozhat. Mit is mondhatnék? Egyszerűen képtelenség elhinni a gondolatairól, az érzéseiről és az emlékeiről, hogy pusztán az írói zsenialitás szüleményei.

L.J. Wesley egy olyan nőt teremtett, aki bármelyikünk szomszédja, munkatársa, vagy barátnője lehetne. Igen, persze, a múltja miatt valószínűleg páran jó messziről elkerülték volna, hiszen nem élt makulátlan, mintapolgár életet, de hát Istenem, valakinek, ilyennek is kell lenni.

A saját és mások hibáiból tanulhatunk. Szerencsére a tévedéseit Brooke is felismerte, és igyekezett helyrehozni azokat. A sorscsapások nem törték meg, a tanulságok levonása után erősen, és kitartóan menetelt a céljai felé.

Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy igazán izgalmas ember életébe bepillantást nyerni, egy rendhagyó regényen keresztül, mely elrugaszkodik a kliséktől és kerüli a sablonokat.

KEDVENC IDÉZETEK:

"Ha szeretném, akkor együtt lennénk. Akkor nem mások ágyában ébrednék, hanem mellette."

"(…) innen üzenem a tudatalattimnak, hogy majd én tudom, hogy mi a jó nekem, ne akarja helyettem eldönteni."

"Majd, ha legközelebb valami idegen jön be, akkor bemutatkozok neki: Helló, a nevem Brooke Parker, és kómában vagyok."

"(…) csak rajtunk múlik, hogy felismerjük-e a hibáinkat, hogy aztán azon dolgozzunk, hogy jobb emberré váljunk."

"Hidd el, ha hétfőtől kivágott felsőben és szoknyában jössz be dolgozni, legkésőbb pénteken a bokádon fog lógni a bugyid, miközben Huston nevét sikítozod."

"Ha az ember terhes, akkor senki nem ellenőrzi, hogy milyen körülmények közé szül, de ha örökbe fogadni akar, vagy mint esetemben, visszakapni, akkor azonnal olyan követelményrendszert állítanak fel, aminek egy átlag család biztos, hogy nem felel meg."