Mind jól tudjuk, hogy ma már nem divat az olvasás, legalábbis a tinédzserek körében. A legjobb példa erre az, hogy az iskolában én vagyok az egyetlen, aki a könyvtárat nem a számítógépek és a csönd miatt használja, hanem, hogy könyveket kölcsönözzek és azután el is olvassam őket.

A legtöbben szinte menekülnek magától az olvasástól, mintha az valami fertőző kór lenne, amit, ha egyszer elkapsz, akkor sosem tudsz belőle kigyógyulni. Bár ez valamilyen szinten igaz. Ha mégis marad olyan tizenéves, aki egy könyvhöz mer nyúlni, netalán el is olvassa, az is leginkább a mai ifjúsági regények mellé teszi le a voksát, amik, személyes véleményem szerint, átláthatóak, egyszerűek és sokszor bugyuták. Persze nem mindegyik, de sajnos a többségük cselekményét két mondatban össze lehetne foglalni.

Ha a komolyabb, szépirodalmi könyvek kerülnek szóba, akkor az első dolog, ami minden tininek az eszébe jut, azok a kötelező olvasmányok, amikről pedig mindenkinek az iskola ugrik be. Ez az a pont, ahol a legtöbb gyerek azt mondja „nem akarok olvasni, mert az olyan, mint a suli, unalmas”. Viszont úgy gondolom nem csak a „szörnyen nehéz, teljesen felesleges” iskola az egyetlen ok, ami demotiválja a mai fiatalokat.

Az internet világa ma már szerteágazó, felmérhetetlen, valamint nagyon hasznos, hisz másodpercek alatt megtalálhatunk rajta mindent, bárhol és bármikor. Mivel mindenki számára elérhető és olcsón használható, folyamatosan, megállás nélkül pörög. Hisz bárhol, bármikor megoszthat az ember bármit, és a többiek pedig nyilván nem akarnak lemaradni semmi újról, ami felkerül a netre, mert az „ciki”, ha nem tudjuk épp melyik celeb, melyik gálán, milyen rúzst viselt. A könyvek pedig jóval lassabbak, a régebbiek sokszor nem is mai témákat boncolgatnak, valamint a fejlődő és gyorsuló mindennapok eseményeivel az elmélkedő, gondolkodó történetek szinte összeegyezhetetlenek a legtöbbek számára. De akkor mégis, hogyan lehetne megszerettetni az olvasást, a könyveket a tizenévesekkel? Kell egy áttörés, egy olyan könyv, illetve történet, ami után a fiatalok függővé válnak. Olvasás-függővé.

Már egészen kicsi korom óta szeretek olvasni. Először természetesen a gyerekkönyvek varázsoltak el, majd olyan 10-12 éves koromra rákattantam a már említett egyszerű, ifjúsági regényekre. Az ilyen és az ezekhez hasonló könyvekből megszámlálhatatlan mennyiséget hipergyorsasággal olvastam ki, majd végül a kezembe került egy olyan történet, amely teljesen más volt, mint amiket, addig olvastam. Ez volt számomra a katartikus pillanat, amióta csak olyan könyveket szeretek olvasni, amiknek mélyebb mondanivalójuk van. A kedvenc könyvem, ami egy egyfajta áttörést okozott nálam, az Gayle Forman-től a Ha maradnék. Ez a regény megváltoztatta az ízlésemet és a világnézetemet minden téren.

Röviden a történetről: Mia Hall egy 17 éves amerikai lány, akit hatalmas tehetséggel áldottak meg az égiek, kiválóan és elkötelezetten csellózik. Hiába fekete bárány a családjában, mégis szeretik és támogatják őt, nemcsak a szülei, de a barátai és természetesen egy fiú, Adam, is. Az érettségi közeledtével Miának választania kell a szerelem és a jövője közül, ám egy váratlan baleset miatt egy ezeknél sokkal komolyabb dologról kell döntenie. Marad, még ha mindent el is veszített, vagy elmegy. Mia kómába kerül és a lelke követi az eseményeket, illetve emlékszik vissza rájuk, míg a teste mozdulatlanul fekszik egy kórházi ágyon. Így omlik össze az addigi élete. De talán kezdhet egy újat, ha marad. Már ha egyáltalán úgy dönt, hogy marad.

Ez a könyv megtanított arra, hogy mindent értékelni kell ebben a világban, emlékeket kell szereznünk és ki kell használnunk a lehetőségeinket, mert csak egy életünk van, ami akár egy perc alatt összeomolhat.

Az egyik kedvenc német költőnőmnek is van egy erről a témáról szóló verse, melynek címe Eines Tages baby, werden wir alt sein:

„Eines Tages, baby, werden wir alt sein. Oh Baby werden wir alt sein und wir denken an all die Geschichten, die wir hätten erzählen können.” - Julia Engelmann

(Egy napon, bébi, mind megöregszünk majd. Oh Bébi, mind megöregszünk majd és akkor azokra a történetekre fogunk gondolni, amiket elmesélhettünk volna.)

Nagyon szeretem ebben a könyvben azt, ahogyan a főszereplő elköteleződik a zenéhez és a csellóhoz. Én is játszom hangszeren, bár nem készülök zenésznek, mint Mia, mégis szorgalmasan gyakorlok napról napra, hétről hétre.

Összességében úgy gondolom, hogy a fiataloknak egy bizonyos könyv kell ahhoz, hogy elkezdjenek olvasni önmaguktól, és ha csak egy kis időre is, de elfelejtsék a mobiltelefonjukat, az internetet, a Facebook-ot, az Instagram-ot és az egyéb oldalakat, amiket gyakran és előszeretettel látogatnak. Ez nehéz, de nem egy lehetetlen küldetés.

A cikk szerzője: Kapitány Csenge