Bűnös nép, bűnbak uralkodók

Drámát ritkán olvas az ember. Mivel alapvetően színpadra irt alkotások, ezért ritkán jut eszünkbe könyvként olvasni őket. Vannak persze örök klasszikusok, amiket időről időre előveszünk, a Hamlet vagy a Rómeó és Júlia például minden nagyobb könyvespolc alapeleme, mégsem jut eszünkbe recenziót írni Shakespeare valamely művéből, hiszen az a színikritikusok dolga. Emiatt átlagemberként csak keveset találkozunk kortárs magyar drámákkal. Noha a színházak kínálatában számos kiváló kortárs darab is helyet kap, ezekből alig néhány jut el a könyvesboltokig. Éppen ezért különleges alkotás Diana Soto Az ártatlan bűnös című drámája.

Diana Soto Spanyolországban él és alkot. A drámaírás mellett novella- és versírással is foglalkozik, amelyeket a Törpekirály és a Nézz fel a Holdra című kötetekben is megtalálhatunk. Drámája, Az ártatlan bűnös a DrámaTéka Drámaműhely pályázatán elnyerte a legjobb történelmi ihletésű dráma címet.

Az ártatlan bűnös Marie Antoinette élete utolsó napjait mutatja be nekünk. A témaválasztás nem új, a „nagyzolásáért” meglakoló királyné történetének már számos adaptációja létezik, Diana Soto azonban a történelmi események majdnem pontos ábrázolása mellett képes elrugaszkodni egy olyan érzelmi és szellemi síkra, ahol nem csak a halálára váró királyné szenvedései jelennek meg, hanem a népben jelenlévő ellentmondás a forradalmárok és a királypártiak között, illetve a forradalom eszméi és célja is megkérdőjeleződnek.

A mű igazi tragédiája nem a királyné halála, hanem az, hogy még a legelhivatottabban harcoló forradalmár is kiábrándul az eszméből, hiszen az erőfeszítéseik és eredményeik nem oldják meg a problémákat, hiszen a nyomor nem szűnik meg.

Marie Antoinette karaktere összetett, ábrázolása különösen aprólékos. Nem csak a börtön béli szenvedéseket láthatjuk, Vienna segítségével megismerhetjük a kislány Mária Antónia magányát és kötelességeit, és a már királynévá cseperedett Marie Antoinette fényűző, léha életmódját is.

A freudi analitikus pszichológia eszközeit felhasználva kapunk magyarázatot a királyné „bűnére”: minden tettre magyarázatot ad az elvett gyermekkor, és a szeretethiány, ugyanis sem az anyjától, sem a férjétől nem kapta meg a kellő szeretetet. Az ábrázolásmódnak köszönhetően Marie Antoinette bűnei a neveltetés következményévé válnak, személye pedig a kor körülményei miatt eleve bukásra van ítélve. A király és a királyné nem több egyszerű bűnbaknál, a nép haragja, frusztrációja a halálukban teljesedik ki. De mint ahogy az a műben pontosan kirajzolódik, a nép maga sem volt biztos abban, hogy a halálukra tényleg szükség van-e.

Az ártatlan bűnös tehát képes újraértelmezni és megkérdőjelezni a forradalom eszméit. A klasszikus dráma nyelvezetével, különleges líraisággal emelkedik az eszme és a szenvedések fölé, feloldozva ezzel Marie Antoinette-et a földi lét nyomorúságos kínjai alól, és egyfajta esztétizáló képet adva a francia forradalom kegyetlenségeinek. A királyné, a bűnös, az anya, az özvegy, és a nő egy személyben mégis ártatlan marad, hiszen ő magát soha nem érezte bűnösnek. És, mivel a lelke tiszta marad a bűnöktől, halálában egy haldokló eszme öltött testet, de így a nép válik az igazi bűnössé.

A cikket írta: Egy elképzelt könyv blog, Judy Tóth

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.