A kreativitás mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tör utat magának, és követeli, hogy elfoglalja tisztes helyét a nagyvilágban. Talán ezért van tömésig tele a fiókom szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépem sem szégyenkezhet, ő is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeimet. És hát ezek jók. Annak kell lenniük, hiszen az anyukám azt mondta. Valamiért mégsem sikerül felkeltenem a szunnyadó írói identitásomat, és bár a kreativitásom papírt ér, folyton beleüti a kislábujját a siker kapujának küszöbébe. A majdnem-kész-kéziratom cím nélkül marad, az Instagram fiókom biojában pedig nem árulom el, hogy author vagyok.
Mi magyarok nem a szerénységünkről vagyunk ismertek. Legfőbb életcélunkká vált, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjunk magunk után. Egy kis darabkát a tökéletesen megéltnek hitt életünkből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítettek minket a nehéz napokon. A népünkre jellemző keserűség mocsara minden második embert lehúz az íróasztal székre, és arra ösztönzi, hogy ossza meg tragikus történetét, vagy éppen az általa idealizált, de be nem teljesült jövőjét. Ennek meg is lett az eredménye: a tízmillió író országa lettünk. Úsznunk kellene a magyar kortárs írók könyveiben, mégis leragadtunk Márainál és Petőfinél. Pedig jött utánpótlás, nem is akármilyen. Hol vagytok, írók? Ne bujkáljatok előlünk!
Címkézd fel magad!
Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. A tollforgatók mind más állomásokon címkézik fel magukat (és társaikat), éppen ezért mindig is meddő vitát fog szülni a kérdés. Azt azért beláthatjuk, hogy egy könyv nem feltétlen teszi íróvá az írót, és kevesebb sem vagy azért, mert még egyik írásodnak sem tudtál „gerincet venni”. Ebből kifolyólag máshogy közelíteném meg a témát: Ki határozza meg, hogy ki az író?
Alapvetően van egy tág réteg, aki szerint az író az, aki ír, függetlenül attól, hogy jól, vagy sem. Talán ez az, amiért annyi önjelölt tollforgató sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Ugyanis, egy történet akkor válik igazivá, ha közönség elé kerül. Az olvasóközönség a könyvipar legmeghatározóbb szegmense, ők a rendszer mozgatórugói, azok, akik védőfalat képezve visszapattintják a kortárs irodalmat megcsúfító alkotásokat. De kikről is van szó?
„Könyvimádók”
A nem túl fantáziadús név azon egyénekre utal, akik szeretnek olvasni és nem tudnak egy könyvesbolt előtt úgy elmenni, hogy ne hagyná el a „Csak benézek!” mondat a szájukat. (Na persze...) Minden olvasónak megvan az általa preferált zsánere(i), így otthonosan mozog az egyes műfajokat képviselő külföldi-, illetve hazai írók körében.
Az általános iskola csendes könyvmolyai, a munkájukat gyűlölő pályakezdők, a hebrencs álmodozók, vagy éppen a gyesen lévő édesanyák azok, akik növelni fogják a szerzői oldalad kedvelőinek számát, és akik a csoportod aktív tartalomgyártói lesznek.
Könyves bloggerek
Általában 16-22 év közötti „könyvimádó” tinédzserek, fiatal felnőttek (persze akad kivétel), akik saját blogot indítottak, melyen publikálják a könyvértékeléseiket. Hűséges katonaként a hazai kortárs irodalom népszerűsítését szolgálják.
És miért fontosak ők?
Ha végigpörgeted az online sajtó kult rovatait, pár másodperc alatt konstatálhatod, hogy jóformán alig található könyvértékelés (külföldi bestsellerről, vagy állami finanszírozású, „polgárpukkasztó” művekről még csak-csak, de hazai elsőkönyves szerzőtől, no way). Nyilván nem várható el, hogy a Netflix sorozatkínálatáról szóló cikkeket sutba vágják, és odaállítsanak egy középkorú újságíró férfit, hogy olvassa el, majd írjon recenziót a legújabb young adult regényről, amelyben egy újabb tini küzd a halállal. Mégis, nem csak mint könyvkiadónál dolgozó személy, hanem mint egyszerű földi halandó, vágyom egy-egy könnyed könyvértékelésre a reggeli kávém mellé. Ezzel nem csak az olvasás népszerűsítését lehetne szolgálni, hanem egyben remek eszköz arra, hogy kiemeljük az irodalom sokszínűségét.
Tehát, mivel az emberben dúl a túlélési ösztön, a kiadók beintve a kétségbeesésnek, bűbájos mosollyal felkeresik a hazai könyves bloggereket, hogy cukorkával kínálják őket. Nem számít, ha csak öten olvassák a blogot, a lényeg, hogy épkézláb recenziók szülessenek. A nagyobb kiadók általában felajánlanak egy dedikált példányt, (plusz traccspartit a szerzővel - amennyiben hazai íróról van szó), a kisebb kiadók csak „reci példánnyal” - kölcsön könyvvel - tudnak szolgálni. A blogger örül, mert még megjelenés előtt ingyen elolvashatja a könyvet, közben pedig baromi fontosnak érezheti magát. Cserében annyit kérnek tőle, hogy írjon értékelést. Korrektül hangzik, és majdnem az is lenne, de: „ajánlott” jó értékelést írni. Azt hiszem, nem kell tovább ragoznom a miérteket, viszont azt fontosnak vélem kiemelni, hogy ezzel hatalmas nyomás alá helyezik a hazai könyves bloggereket. Rendkívüli tehetségüket kihasználva arra kényszerítik őket, hogy vásárlásra ösztönözzék a „Könyvimádó” csoportot, és valós véleményüket elfojtva behódoljanak a könyveladás rendszerének.
Visszatérve a „Ki határozza meg, hogy ki az író?” kérdésre!
Te határozod meg, hogy író vagy-e, vagy sem, attól függetlenül, hogy hány publikált könyvet tudhatsz a hátad mögött, és, hogy az olvasóközönség miként tekint rád. Ragaszd fel azt a matricát a homlokodra, mert bár író írja a könyvet, de rajtad múlik, hogy ki vagy az utószó végeztével. A könyvimádók, bloggerek kellő tiszteletet tanúsítva „íróként” fognak reflektálni rád a publikált recenziójukban. Viszont, a te feladatod elérni azt, hogy a könyvértékelésből kilépve is íróként tekintsenek rád.
Gondold végig, hogy mit képviselsz!
Nem, nem a kiadókereséssel kezdődik az írói pályafutásod. Szerzőként elsődleges feladatod, hogy meghatározd, mely szegmensét képviseled a hazai kortárs irodalomnak. Bár gyakori a különböző zsánerek ötvözése, mégis fontos a stabil műfaj- és korosztály megjelölés. Tudd megfogalmazni, hogy mit képviselsz! Ahogy az olvasóközönség is elköteleződött egy-egy, akár több zsáner mellett, úgy neked is feladatod, hogy kiválaszd azt az írói köntöst, amit hosszútávon viselnél.
Egy kiadó sem fog a szárnyai alá venni egy olyan írópalántát, aki még nem találta meg a hangját. Így is nehéz megnyerni egy kiadót. A mezőny hatalmas, a költségvetés pedig véges. Rengeteg e-mailed fog válasz nélkül maradni, vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. (Persze nem a pénznyelő „kinyomókra” - kiadó+nyomda, ahol nem a minőség, hanem a zsebed mélysége számít, - gondolok.) Ez nem a te tehetségedet kérdőjelezi meg, a kitartásodat viszont próbára teszi.
Szeresd a közösségi médiát!
Megszületett a könyv, és igen, kézzelfoghatóvá vált. Egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy ki fizette a szerkesztőt, a korrektort, a grafikust, a satöbbit. Ott van, a tied. Egy probléma van csupán: bármennyire is a gyermekünknek tekintjük, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Értsd ez alatt: nem fogja eladni magát. Itt köszön vissza a „Mi teszi íróvá az írót?” kérdés. Bele tudsz-e állni a tollforgató szerepébe, és kész vagy ennek megfelelően önmenedzselni magad? Ez pedig egy újabb kérdést szül: Milyen eszköz áll a szerző rendelkezésére az önmenedzseléshez?
Jó pár éve rendelkezünk internettel, sokszor mégsem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is takar az online világ. Internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, ezek mind megreformálták a könyvkiadást.
A közösségi média számos lehetőséget nyújt: irodalmi közösségek (Imádom a könyveket, Imádok olvasni), bloggerek (Anarchia könyvblog, Édeskiskönyvkritikák, Niitaabell világa), bétázó csoportok (Világ BÉTÁI egyesüljetek!) várják, hogy csatlakozz hozzájuk. Számos kiadó független webshop (shop.konyvmogul.hu, olvasnimeno.hu) van, ahol (jutalék ellenében) értékesíteni tudod a könyvedet. A te feladatod, hogy olyan kapcsolatokat építs ki és ápolj, amelyek segítik a karriered fejlődését. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjenek téged és a munkásságodat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál. Egyet viszont jól jegyezz meg: ha értéket akarsz teremteni, azt nem adhatod ingyen. Csábíts, hogy kíváncsiak legyenek rád!
Légy tökös!
A technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezünkbe, mégis úgy ódzkodunk tőlük, mintha fekete mágiával kellene dolgoznunk. Jó néhány szerző nem szeretne a közösségi média szerves részévé válni, mégis előszeretettel osztják meg a motivációs posztokat és a kutyás videókat.
„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mail címemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”
És még folytathatnám azon mondatok sorát, ami mentén a hazai szerzők egy része egyengeti írói karrierét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. Ezekhez pedig elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás. Légy tökös és merülj el az online platformok világában. Utálod? Hát az senkit nem érdekel, hidd el, más sincs oda érte. Jelenleg a közösségi média az egyetlen olyan ingyenesen is használható felület, ahol minimális erőfeszítéssel ezrekhez el tudsz jutni. Az emberek megszerették a kommunikációt, még ha az az online térben is zajlik.
Mérd fel a hazai viszonyokat!
Természetesen mindennek ára van, kár lenne tagadni. Meg lehet venni a sikerlistát, be lehet kerülni a kirakatba, pénzért. És valóban, hátszél nélkül piszok nehéz. Mégis, hogy várhatjuk el, hogy valaki pénzt invesztáljon belénk, a munkánkba, ha a kezdő lépéseket sem tesszük meg? Futni szeretnénk, amikor még fel sem álltunk. A szerzői oldalak fenntartása, a közösségi média felületeken történő kommunikáció mind ingyenes, ezek remek lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, illetve egy tartós olvasói tábor kialakításához. A probléma ott kezdődik, amikor nem a pénz, hanem az elszántság hiányzik.
Alapvetően kétféle szerző létezik: az, aki komolyan gondolja írói létezését, és időt, energiát nem sajnálva, mindent megtesz azért, hogy megismerjék a nevét. És ott a másik tábor, aki „csak úgy” írt egy könyvet, nem fektet bele semmit az írói karrierében, de azért „tök jó lenne”, ha mindenki megvenné a könyvét, és kiadók ezrei kopogtatnának az ajtaján. Ez utóbbi a hazai viszonyok felmérésének a hiányából fakad: azt hiszik, hogy a könyv majd eladja magát, csakúgy, mint a filmekben és a fantáziájukban.
Könyv vs. író
Nézzünk meg egy szituációt! Fizetés másnapján az első utad a könyvesboltba vezet. Kivételesen lista nélkül mész, mondván, hogy #YOLO van, és majd az ösztöneidre támaszkodsz. Néhány perc után fel is figyelsz jó pár gyönyörű borítóba csomagolt könyvre, de a szerzője ismeretlen számodra. Nincs fent molyon, vagy ha fent is van, 0 értékeléssel rendelkezik a könyve. Facebook szerzői oldala ugyan van, de 26 kedveléssel nem sok bizalmat szavazol neki. A fülszöveg nem túl közlékeny, te pedig tanácstalanul állsz a könyvesbolt közepén, mert hát nem szívesen pazarolnád el azt a három-négyezer forintot, amit a függőséged kielégítésének szántál. Így hát tovább keresel, és végül egy olyan szerző könyve mellett teszed le a voksod, akiről már hallottál, vagy esetleg olvastál tőle korábban. A bloggerek értékelése is egész jó, így lelkesen a kasszához rohansz.
Mi ebből a tanulság? Előbb magadat kell felépítened, mert a könyv nem fogja eladni magát, - legyen bármilyen jó a történet, - de a borítón szereplő név már annál inkább.
Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. Tehát, mielőtt írásra adnád a fejed, egyetlen kérdést tegyél fel magadnak: Író vagyok?
