(Szerkesztői előszó: Az alábbi interjú hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de az interjút változtatás nélkül közöljük. Legfrissebb információink szerint az interjúban szereplő könyv, a "Bűbáj - Boszorkánydinasztia színező" változatlan időpontban - 2020.04.23.- megjelenik. A megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

Leda D'Rasi nevét legtöbben a boszorkányos történetekkel kapcsolják össze. Nem véletlenül, hiszen az írónő a Boszorkánydinasztia sorozattal alapozta meg írói munkásságát, és azóta is sorra hozza az újdonságokat. Jelenleg is egy újdonságra készül, amelyet a nagyközönség a két nap múlva kezdődő Könyvfesztiválon csodálhat meg először.

Közeledik a Könyvfesztivál, tőled pedig megszokhattuk, hogy a nagy könyves rendezvényekre hozol valami újdonságot. Nemrég le is rántottad a leplet legújabb szerzeményedről, ami ezúttal egy, a Boszorkánydinasztia sorozathoz kapcsolódó felnőtt színező lesz. Mesélj erről!

Olyan ötlet volt ez, amit már régóta dédelgetek. Szeretek túlnyúlni a könyveken, szeretek komplexen gondolkodni az egyes történetek kapcsán. Ezért született meg egy egész Dög család a könyvvel, határidőnaplóval, naplóval (és ki tudja, talán még jön majd más is…), és ezért éreztem úgy, hogy a Dinasztiának tökéletes kiegészítője lehet egy színező, ahol a szereplők, események, helyszínek, ikonikus tárgyak elevenednek meg.

Külföldi példákat már láttunk erre vonatkozóan (Harry Potter, Star Wars, Trónok harca), de itthon, hazai szerző fantasy sorozatából még nem született ilyen. Ezért igazi különlegesség a Bűbáj, amire a boszorkányok rajongói felkapják a fejüket, és új módon csatlakozhatnak a történetekhez.

A felnőtt színezők nagy népszerűségnek örvendenek, sokan szeretik a kikapcsolódásnak ezt az egyszerű, de nagyon kreatív formáját. A kifestők népszerűsége indított el az úton, hogy ilyet készíts? Egyszerűen csak meg akartad „lovagolni” a trendet, vagy más okod is volt rá?

Ez az ötlet nem arról szólt, hogy bármit is meg akarnék lovagolni. Magam is nagy rajongója vagyok a felnőtt színezőknek, tele a lakás színes ceruzákkal, filcekkel. Kicsit olyan ez, mint az olvasás. Az ember órákra bele tud merülni, észre sem veszi az idő múlását, egyszerűen csak azt érzi, hogy kikapcsolódott, pihent, elvonult a világtól. Az, hogy saját kifestő készüljön, elég régen felmerült már bennem. Több szempontból is vonzónak találtam az ötletet. Saját kifestő szeretetemen túl azért, mert a Dinasztia annyira látványos, a szereplők annyira jellegzetesek, hogy a sorozat ordított egy ilyen típusú kiegészítőért. És persze az sem volt utolsó szempont, hogy a hazai fantasy vonulaton első akartam lenni ebből a szempontból. Először akartam a magaménak tudni egy ilyen egyedi dolgot.

Az ötlet tehát adta magát, de egyéb teendők miatt jó hosszú időre parkolópályára állítottam a projektet. Aztán a tavalyi három könyvmegjelenés után éreztem, hogy az írást mellett jól esne egy másfajta toll – vagy inkább ceruza – forgatás. Akkor vettem elő újra a terveket és döntöttem el, hogy eljött az idő, 2020-ban napvilágot lát a Bűbáj névre keresztelt felnőtt színező.

Írás és rajz egyesül tehát az új kiadványban. Jobb érzés volt a kettő kombinációján dolgozni, mint mondjuk csak rajzolni, vagy csak írni?

Mondjuk úgy, hogy gyönyörködtető változatosság volt az eddig megszokott „csak” írós munkákhoz képest, de ez nem azt jelenti, hogy az ilyen típusú kiadványok felváltják a könyveimet. Egyáltalán nem! Az írás az életem, ezt mindig mondom. Ugyanakkor azt kevesen tudják, hogy az írás előtt a rajz volt a nagy szenvedély. Igaz, azt kizárólag a magam kedvére műveltem, szórakoztató hobbi volt, esetleg mások számára készítettem így ajándékot. Aztán képbe került az írás, a „nagy Ő”. Minden időt, energiát ebbe fektettem, így az elmúlt években a rajzra egyáltalán nem jutott időm, de sokszor eszembe jutott, időnként éreztem a hiányát. Ezért is volt jó, most újra ceruzát forgatni. Kiélhettem magam ebben is, ugyanakkor végig megmaradtam a könyvek között, hiszen az elkészült rajzok mind a Dinasztiáról szólnak.  Szerettem ezt a sajátos ötvözetet, és ha újra eszembe jut hasonló, biztosan belevágok, nem fogom eltolni magamtól a lehetőséget.

Azt tudjuk, hogy a könyveket nagyon sokan szeretik. De vajon a könyvekhez kapcsolódó egyéb kiegészítőket is? A hozzád érkezett visszajelzések alapján te mit gondolsz?

Én úgy gondolom, hogy erre a kérdésre egyértelmű igen a válasz. Az olvasók vágynak a jó könyvekre. Igényes kikapcsolódást keresnek, bármit jelentsen is ez a számukra: a világtól való elvonulást, békét vagy épp izgalmat, kreativitást, humort, szépséget.

A Dinasztiát azért szeretik, mert gondtalan órákat kapnak a történetektől. Kellő mennyiségű akciót, misztikumot, humort, romantikát, különleges karaktereket. A színezőben ugyanezt találják majd meg, csak más módon. Megelevenednek előttük a karakterek, és azáltal, hogy saját kezűleg színezik ki a képeket, ők maguk is a történet részévé válnak. Ők keltik életre a karaktereket, még közelebb kerülnek az adott szereplőhöz. A szeretett karaktereket szeretettel fogják színezni, a gyűlölteket haraggal, de egy biztos. Kreatív, hasznos időtöltést kapnak, stresszlevezetést, kellemes órákat, amire a mai világban mindenkinek nagy szüksége van. Remélem, hogy legalább úgy fogják szeretni a színezőt, ahogy a sorozatot.

Az eddig is kiderült, hogy szeretsz túl nyúlni a könyveken. A Dög című könyvedhez készült két kiegészítő kiadványról már volt szó, most pedig itt a Boszorkánydinasztiához a színező. Várható még tőled hasonló formabontó ötlet?

Akad néhány, de semmit nem siettetek. Hiszem, hogy mindennek eljön az ideje, és a dolgok majd mutatják, mikor kívánnak megszületni. Hiszen a Dinasztia színező is évek óta képben volt már, mégis csak pár hónapja éreztem úgy, hogy igen, most már ezzel is tudok, és akarok is foglalkozni. Én így működöm. Sorban jönnek az ötletek -időnként túl sok is -, de minden szépen fel is van jegyezve, semmi nem vész el. Csak egy időre megpihen, és várja a sorát, amikor majd ő következik a megvalósításban. Így lesz ez azokkal az ötletekkel kapcsolatban is, amik egy- egy már meglévő, vagy jövőbeli könyvhöz kapcsolódnak majd.

Azért mondd, hogy az új ötletek mellett az írást sem hanyagolod el!

Azt aztán biztosan nem! Nem is tudnám, hiszen olyan szinten lételemem, mint a levegő. Említettem az előbb, hogy sorban állnak az ötletek, nincs ez másként a történetekkel sem. Jelenleg gőzerővel dolgozunk a Dinasztia negyedik részének a második kötetén, ami az Ünnepi Könyvhétre érkezik majd. Közben azért már egy új könyvön is dolgozom. Erről egyelőre nem szeretnék konkrétumot elárulni, csak annyit, hogy új vizekre evezek a történettel, és kipróbálom magam picit keményebb vonalon. Legközelebb egy misztikus thrillert olvashatnak majd tőlem a könyvek szerelmesei.

Köszönjük az interjút, izgatottan várjuk, hogy megcsodálhassuk a Bűbájt!

Leda D'Rasi könyveit, köztük a Bűbájjal, megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban.

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

Új kiadó, új könyv, új tervek, megújult energiák. Gregus Gábort, az Elmezavar trilógia szerzőjét bombáztuk hol átlagos, hol különösebb kérdésekkel.

Kezdjük egy különös kérdéssel. A weboldalad bemutatkozójában azt írod „elsősorban azért írok, hogy örömet szerezzek”. Akkor mi most megkérdezzük: Másodsorban miért írsz?

Mert írni jó! Legalábbis nekem nagyon jó. Az önkifejezés egyik legkomplexebb formájának tartom. Kevés dologgal lehet ilyen mélységekbe bocsátkozni, és ennyire részletesen megosztani másokkal, mi van a fejünkben. Persze a fejünkben olyan is lehet, ami meghökkentő másoknak, és ekkor jön a „nem gondoltam volna, hogy ilyesmiken jár az eszed” reakció. Ezt fel kell vállalni, emellett pedig tudatosítani, hogy azért kitalált történeteink nem (csak) mi vagyunk.

Fő vonalad a fantasy, bevallottan ihletet merítesz a misztikus sci-fi, horror történetekből. Ugyanakkor az Elmezavar trilógiád főhőse egy „átlagos férfi”, te pedig – szintén az előbb említett bemutatkozóban – úgy nyilatkoztál, hogy „szeretném minél inkább kiragadni az olvasót a szürke hétköznapokból”. Ez érdekes kettősségnek tűnik. Egy fantasy író, aki lehetetlen helyszínekre és eseményekbe sodorja a szereplőjét, mégis gyakran gondol a hétköznapokra, és egy átlagos embert állít egy nem átlagos történet középpontjába. Hogy is van ez?

Igen, tehát pontosan azt teszem az olvasóval, ami a történetben megesik hétköznapi emberkénkkel. Ennél a trilógiánál cél volt, hogy egy olyan illető kalandjait kövessük, akinek könnyedén bújhatunk a bőrébe. Domán nem hős, nem vágyik nagy tettekre, sőt, legtöbbször kifejezetten irtózik az egész őrülettől, ami körülötte kavarog. Lássuk be, sokunk így állna egy ilyen dologhoz, de ő néha még az átlagnál is kiábrándítóbb. Sok mindentől fél, nem akar nagy kérdésekben dönteni, nem vállalja a felelősséget. Régi életére gondol vissza ábrándozva, miközben szörnyekkel küzd meg. De azért van fejlődés. Hosszú útja során egyre magabiztosabb, egyre felszabadultabb lesz. Hasonló megpróbáltatásokon átesve – ha túléljük – mi is szépen megváltoznánk.

A trilógiád molyos adatlapjait böngészve kiderül, hogy az olvasók szerint nem vagy a könnyed, egyszerű befejezések híve, és szemrebbenés nélkül vonsz ki a forgalomból akár pozitív szereplőket is. Ez azt jelenti, hogy nem hiszel a „happy end”-ben? És a kérdést itt most egyaránt értendő a könyvekre és a való életre is.

Az Elmezavar trilógia valóban nem túl szívdobogtató, bár talán inkább csak az első kötet végződik reményvesztetten. Ez mondjuk vicces dolog, mert amikor megírtam, még nem volt tervben a folytatás, és valóban egy sötét befejezést akartam. A többi vége azért reménykeltőbb, bár szándékosan nem egyértelműek. A szereplők kiiktatása viszont teljesen jogos, nem titkolt élvezettel tudom leléptetni a korábban részletesen bemutatott, sokat szerepelt, kedvelhető figurákat. Ez sem érvényes azonban általánosságban rám, abszolút történetfüggő. Egy felhőtlenebb hangvételű könyvben nem biztos, hogy bárki elhalálozik, márpedig olyan is van a talonban.

A való életben? Ott természetesen hiszek a happy end-ben. Kifejezetten pozitív világképem van, nem szeretek búslakodni, nincs is hajlamom rá.

Első két könyved gyors egymásutánban jelent meg, 2013-ban. A következő könyv három évvel később érkezett, a negyedik pedig idén várható. Vallod, hogy a jó munkához idő kell? Ezért a nagy időbeli különbségek? Esetleg más oka volt a több éves kihagyásnak?

Ez egy jó kérdés, de alapvetően egész gyorsan írok, ha egyszer belelendülök. A gond a belelendüléssel van, és azzal, hogy mikor „lendüljek”. Az ötletek adottak, sokfélét tervezek, kérdés, hogy mennyi ideje van az embernek leülni nyugodt körülmények között a billentyűzet elé. A másik jelenség, hogy rettentő könnyű kiszakadni a világból, amit megalkottunk, és ha sok idő telik el, akkor rettentő nehéz újra visszatalálni. Ha nem történne eltávolodás, akkor valószínűleg fél éven belül megírnék egy öt-hatszáz oldalas szösszenetet. De ezek a sok éves szünetek azért másról is szóltak. Magánéleti és munkahelyi változásokról, vagy arról, hogy elgondolkoztam, akarok-e még egyáltalán ezzel foglalkozni. Ez jelenleg szerencsére nem kérdés. Álmom netovábbja lenne bizonyos időközönként semmi mással nem foglalkozni, csak az írással egy kis zugban, ahol senki sem zavar, de ezt egyelőre nem tehetem meg.

Volt szerencsénk látni az új könyved borítóját. Összehasonlítva az első hárommal óriási változás látható. Sokkal letisztultabb, mind forma, mind színvilágában. Egyszerűbb, ugyanakkor egyszerűségében is figyelemfelkeltő, elegáns, rejtélyes. A külső tehát észrevehetően sokat változott az évek során. Hogy érzed? A belső, az írói stílus is változáson esett keresztül?

Mivel az új regény teljesen más hangvételű lett, ezért ehhez más jellegű külső is dukál. Vizuális típusként erre elég érzékeny vagyok, szeretek magam is a látvánnyal bíbelődni, többféle variációt kiagyalni, képben gondolkodni, továbbá a történeteimet is mind elképzelem filmjelenetként. A stílus szintén más persze, ez egy cseppnyivel földhözragadtabb sztori lett, mint a korábbi mesés trilógia. Tudatosan törekedtem rá, hogy az elbeszélés szerkezete, a leírások is más formában legyenek, így szerintem, ha valaki elolvassa az új könyvet, majd utána a régieket, és nem tudja az író nevét, akkor nem feltétlenül mondaná meg, hogy ugyanaz alkotta.

Az első három könyv ugyanannál a kiadónál jelent meg, most azonban új kiadó színeit öltötted magadra, és csatlakoztál a Mogul csapatához. Az olvasók bízhatnak abban, hogy ezentúl újult erővel építed írói karriered, és a következő könyvre nem kell négy évet várni?

Ez az egyik legnagyobb célom per pillanat. Ha energiáim engedik, akkor mindenképp szeretném kiadni magamból azt a nem kevés őrületet, ami a kobakomban leledzik, és a kedves, gyanútlan, ártatlan olvasókra önteni. Ideális lenne, ha évente új könyvvel jelentkezhetnék. Nem akarok persze felelőtlen ígérgetésbe bocsátkozni, de a terv mindenképp ez.  És úgy tűnik, ebben remek társra leltem a Mogul Kiadóban, ami közvetlen hangvételével, hatékony módszereivel frissítőleg hatott rám, és máris érzem, hogy érdemes még nagyobb erőbedobással dolgozni.

Köszönjük az interjút, sok kiváló könyvet kívánunk neked!

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

Szerzői előszó: Ma már tudjuk, hogy ez az év nem olyan, mint a többi. Nagyon sok szempontból nem az. Amikor egy hónappal ezelőtt ez a cikk született, még nem tudtam, hogy ez a pici, szemmel nem látható lény, a vírus, milyen módon fog mindent felborítani. Országot, világot. Az egész megszokott életünket. Ahogy minden más rendezvény, úgy a Könyvfesztivál is megkapta az "Elhalasztva" cimkét. Fájdalmas volt hallani, elfogadni viszont egyszerűbb, mert tudtuk, mindannyiunk érdekében született meg a döntés. Még nem lehet tudni, mikor kerülhet megrendezésre, de mi nem adjuk fel, itt vagyunk, bizakodunk, várunk. Két dolog azonban biztos. Amit a cikkben írtam, a kialakult helyzet miatt még inkább megállja a helyét. És ha eljön az idő, még hálásabb leszek azoknak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé teszik, hogy újra ott legyek, ott legyünk.

Jöjjön tehát most az eredeti cikk, változtatás nélkül, ahogy egy hónapja éreztem, gondoltam:    

- Harmadik alkalommal leszek ott szerzőként a Könyvfesztiválon…

Kimondani is gyönyörűség, hát még átélni!

Emlékszem az időre, amikor olvasóként jöttem-mentem a nyüzsgő forgatagban. Ámultam az emberek sokaságán, belevesztem a végtelen könyvfelhozatalba. A könyveket rejtő táskák egyre gyűltek a kezemben, pedig jól tudtam, mekkora buli lesz ezt mind végig cipelni a városon, míg eljutok a haza induló vonatig.  Én mégis imádtam az érzést, és – akkor még – nem tudtam elképzelni, hogy létezik bármi, amivel felül lehet múlni a frissen begyűjtött könyvek nyújtotta endorfinlöketet. A könyvek szeretete már abban az időben is lényem egy jelentős részét elfoglalta.

Aztán jött az írás, jöttek a saját könyvek, és ez a szeretet egészen új szintre emelkedett, új vágyakkal, álmokkal, nézőponttal. Szerzőként akartam ott lenni a Könyvfesztiválon!  Teljesen más időszámítás ez egy író életében. Látni a saját könyvedet/könyveidet a kínálatban. Elcsípni a pillanatot, amikor egy olvasó a kezébe veszi, forgatja, belelapoz, majd megszületik a döntés. Csillogó szemmel nyújtja az eladó felé, egyértelműen a tudomására hozva; tetszik neki, már viszi is! Magadat látod benne, néhány évvel korábbról, és miközben átveszi új szerzeményét, gondolatban azt kívánod, hogy szeresse nagyon a könyvedet!

De a Könyvfesztivál nem csak ezzel az élménnyel ajándékoz meg. Az olvasók szeretete itt ölt fizikai formát, hiszen személyesen kereshetnek, és keresnek is! Ismerik a történeteket, lelkesen kérdeznek kedvenc karakterükről, a könyvek születéséről, kulisszatitkokról. Hozzák a régebbi, vagy épp frissen vásárolt példányukat, dedikálást kérnek, és nem felejtik el finoman megcsipkedni az írót, hogy már nagyon várják a következő könyvét.

Nem túlzás azt állítani, hogy az ember lánya – jelen esetben én – a hasonló élményektől, a negyedik nap végére szinte eufórikus állapotba kerül.   

Csodás dolog ez, de ahogy az már lenni szokott, az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A Könyvfesztivál a kultúra, az irodalom ünnepe, amely az olvasók számára korlátlanul és ingyenesen látogatható. Azonban a kiállítóknak ez egyben üzlet is, a jelenlétet pedig jelentős anyagi ráfordítás és szervezés előzi meg. Nem meglepő tehát, hogy egy író egyedül csak ritkán visz saját standot.

Akkor, hogy tud mégis ott lenni, és miként részesülhet az élményből?

Egyszerű. Egy közösség részeként.

Az nem volt titok, mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor írói álmokat kezdtem dédelgetni. Ugyanakkor tudtam, mit akarok elérni, tudtam, merre tartok. Kerestem a lehetőségeket, és kerestem a csapatot, akivel közös az utunk, mert hamar rájöttem, ha egyedül kopogtatok, sok olyan ajtó marad előttem zárva, ami simán kinyílik, ha egy csapat egyesített erejével tenyerelünk rá a csengőre.

„Egységben az erő!” – tartja a mondás, amely ebben az esetben is bizonyítja igazát. A mondás azonban egy dolgot talán leegyszerűsít. Az egységben az erő ugyanis csak úgy működik, ha az egységnek van elindítója is. Van, akinek a fejében nem csak az ötletcsíra indul útnak, de ott van benne a kezdeményezőkészség is, a szervezőtehetség, és nem utolsó sorban az akarat, hogy vezesse a csapatot, és elől járva kitapossa számukra az ösvényt, amin az utána haladók már könnyedén lépkedhetnek. Hiszen csak tartani kell a sort és követni a nyomot.

Sokunk számára ennek az egységnek az elindítója az Imádom a könyveket csapata. Hozzátok szólok most!

Sok hozzám hasonló szerzőnek nyújtjátok a lehetőséget, hogy ott legyenek a legnagyobb könyves rendezvényeken, átéljék a csodát és olyan élményeket gyűjtsenek be, amelyeket keblükre ölelve dédelgethetnek további pályájuk során.

Ti vagytok azok, akik nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a hazai szerzők segítését, támogatását!

Azt, hogy mennyi munka áll a szervezés mögött, mi csak megtippelni tudjuk abból, ahogy instruáltok minket. Mit- hogyan csináljunk, hogyan kommunikáljunk az olvasóinkkal, hogyan tudassuk velünk, hogy igen, ott leszünk, keressenek minket, mert megtalálnak. Abból, ahogy ti is ránk irányítjátok a figyelmet saját platformjaitokon, interjúk készítésével, bemutatkozók gyártásával. Aztán időt, energiát nem kímélve ott vagytok négy napon át, vigyázva könyveinkre, minket képviselve, szeretettel fogadva minden érdeklődőt.

Mi vagyunk nektek az elsők, számtalanszor bizonyítottátok már az újabbnál újabb ötletekkel, kezdeményezésekkel. Nekünk egyszerű a dolgunk. Csak csatlakoznunk kell, közreműködnünk, és máris olyan lehetőségekben vehetünk részt, amire egyedül esélyünk sem lenne.

Köszönöm! Köszönjük!

Elég lehet-e ez a szó, hogy kifejezzem, mennyire vagyok hálás mindazért, amit az elmúlt években tettetek értem?

Nem tudom. De biztosra akarok menni, ezért még nagyon, nagyon sokszor el fogom mondani nektek… miközben haladok veletek az úton, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy aktív tagja legyek az Imádom a könyveket csapatának! 

Kövessétek az Imádom a könyveket oldalát a facebookon és csatlakozzatok a csoportjukhoz.

Vendégszerző: Leda D'Rasi írónő

Amikor a világ beszorul az otthonába, akkor mindenki új helyzettel néz szembe, így a könyves szakma is. Tudjátok (vagy most megtudjátok), hogy két igazán nagy könyves rendezvény van minden évben, a Könyvfesztivál a Millenárison, és az Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren (kivéve tavaly, amikor a Duna korzón volt), amik bizony a rendkívüli helyzet miatt elmaradnak, elhalasztódnak. Jelenleg teljesen bizonytalan, hogy valahogy személyesen pótolhatók, látogathatók lesznek-e. Idén minden az újratervezésről szól, a másképp működésről.

És itt jövünk mi a képbe. Ha már mindenki otthon van, a szerzők, kiadóvezetők és kiadói munkatársak, és az oly szeretett olvasóink is, akkor legalább az online térben biztosítsunk lehetőséget a "találkozásra".

Így jött létre a #maradjotthon Könyvfesztivál, amihez egy facebook eseményt társítottunk, és bárki csatlakozhat, segíthet a hírfal tartalom bővítésében.

Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznátok a kezdeményezésünkhöz, és az esemény hírfalán érdekes és színes irodalmi tartalommal gazdagítanánk a karantén (kijárási korlátozás) időszakát. Tisztában vagyunk azzal, hogy az online felületek használata sokaknak "testidegen", azonban a jelen helyzetben tényleg elképesztően hasznos eszközzé formálható.

Azok, akik eddig "kirakatéletet" éltek, most előnyben lehetnek. Azok, akik eddig is kiaknázták a közösségi média nyújtotta lehetőségeket, segítsenek azoknak, akik most ismerkednek a különböző felületekkel, és kezdenek neki (bátortalanul) tartalmakat készíteni, majd megosztani. Sosem késő. Könnyen és gyorsan tanulható.

Mi elsősorban irodalmi tartalmak megosztását várjuk, azaz írói és költői bemutatkozásokat, könyveik bemutatását, interjúkat szerzőkkel, élővideós bejelentkezéseket, könyves bloggerek könyvajánlóit, -értékeléseit, valamint kiadói történeteket, könyvbeharangozókat és a könyves szakma bemutatását. Persze a könyves webáruházak "jelenlétére" is számítunk. Ismerjük meg hazánk irodalmárait, irodalmát, aktualitásait, és egyúttal elevenítsük fel mindazon könyves élményeinket, amik eddigi életünk során meghatározóak voltak számunkra. 

Kortárs szerzőink jobbnál-jobb könyvekkel készültek az olvasóknak a két fenn említett könyves eseményre, amit remélhetően egytől-egyig bemutatnak majd az eseményünket követők számára. Csatlakozzatok hozzánk és hívjátok fel kezdeményezésünkre Ti is a figyelmet, kiemelten írók-költők / kiadók / könyves bloggerek / könyves webáruházak munkatársai irányába.

Együtt színessé varázsolhatjuk az előttünk álló bizonytalan ideig fennálló időszakot.

Legyetek láthatóak az eseményünk hírfalán és jussatok el minél több emberhez. #maradjotthon #olvassotthon 

Kérdésed van? Írj az info@imadomakonyveket.hu e-mail címre.

Őszinte csalódottsággal fejeztem be ezt a könyvet, amit egyébként pár óra alatt ki is olvastam. Kicsit reméltem, hogy valami Jane Austen regényhez hasonlíthatom, de egyáltalán nem így történt.

A fiatal Gwendolynt 12, kolostorban töltött év után édesanyja hazarendeli, anyagi gondok miatt. A lány hazatérve nemcsak a megüresedett házat találja, hanem az ezernyi titkot rejtő múltat is. Ahogyan telnek a napok, úgy fedezi fel a rég rejtegetett dolgokat és úgy döbben rá, mennyire keveset is tud az általa elképzelt világról. Naplóját követve tudjuk meg mi is Gwendolynnel együtt a Manor House titkait.

Az első gondolatom az volt, miután letettem a könyvet, hogy túl rövid volt. Emiatt kicsit összecsapottnak éreztem az egészet. A lánnyal jóformán semmi nem történt, vagy ha mégis, azt nem írja le a naplójába. Több szálat is elkezd az írónő, de végül egyiket sem fejezi be. Ilyen például a testvér, Camelia, története. Nem feltétlen az ő sorsára voltam kíváncsi, hanem hogy hogyan alakul kettejük kapcsolata, miután egymásra találtak. Viszont mindössze néhány levélváltásról és titkos találkozásról esik szó szűkszavúan. Véleményem szerint ezt jobban ki lehetett volna fejteni.

Mr. Hartley és Gwendolyn kapcsolata is egészen különös volt. Én nem éreztem, hogy a lány annyira oda lenne ezért a férfiért, mert igazán nem is beszélgettek, néhányszor találkoztak, aztán ennyi. Ha Gwendolyn menthetetlenül szerelmes lett volna belé, sokkal hitelesebb lett volna ezzel együtt a fájdalma is. Így csak egy felületes viszonyt mutatott be a könyv.

Úgy gondolom, hogy ez a jelen és a múlt között való ugrálás nem igazán jött át ebben a történetben. Inkább csak még érthetetlenebb volt, mert nem tudtam, miért is olvassa vissza az évekkel ezelőtt írt naplóját, másrészt már előre lelőtt rengeteg dolgot. Például Tomot, akivel a kapcsolata még gyorsabban lezajlott, mint Mr. Hartley-val. Innen is hiányzott az a menthetetlen szerelem és szenvedés, hogy valószínűleg sosem lehetnek együtt. Egyszerűen túl könnyen ment minden.

Végül pedig a „nagy titok”, amit egyébként nem értettem miért nem lehetett elmondani, illetve miért tett tönkre egy egész családot, de a lényeg az, hogy ez is gyorsan le lett zavarva. Nem voltak nagy drámák, inkább már csak beletörődések. Emiatt pedig az egész könyv unalmas volt. A „fordulat” szintén nem lett kidolgozva, csak mellékesen említi meg az írónő.

Összeségében, nem igazán nyerte el a tetszésemet ez a könyv. Maga a kor, amiben játszódott volt egyedül a kedvencem. Viszont ajánlom azoknak, akik szeretik a Jane Austen féle történeteket, mégis azokat hosszúnak találják és drámainak, mert ez egy rövidebb változatot kínál.

Kiadás éve: 2018

Kiadó: Szolker Bt

Megvásárolható: A KönyvMogul webáruházban

A cikk szerzője: Kapitány Csenge

(Szerkesztői előszó: Az alábbi interjú hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de az interjút változtatás nélkül közöljük. Legfrissebb információink szerint az interjúban szereplő könyv, a Chagall ügy új megjelenési időpontja: 2020.04.18. A könyv a megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

A szerzői neved mellett nem lehet szó nélkül elmenni, annyira különleges. Mesélj, hogyan lettél Marysol K’Owes?

Hú. Emlékszem a napra, vagyis inkább az estére. A krimi gondolata sokkal előbb jelentkezett, mint a név. Mivel a krimik olvasmányosak, izgalmasak, én is ilyen nevet szerettem volna. Ami sejteti, hogy itt bizony valami történni fog. Egy sima Smith vagy Judy hangzása nekem túl egyszerűnek hatott – persze a jó értelemben–,  de nem igazán izgalmas történéseket sugall a számomra. Aztán egy este ültem a fürdőkádban – egyébként ott szoktak a legjobb ötleteim támadni –, és belém hasított pár lehetőség. Azon nyomban ki is ugrottam a vízből, és jegyzetelni kezdtem. Olyan nevet kerestem, ami passzol hozzám. Jött is a sugallat. Marysol K’Owes a magyar nevem anagrammája. Az első másodperctől tudtam vele azonosulni, hiszen ez is én vagyok. Mrysol az izgalmas, krimiíró énem.

Manapság nagy feszültség érezhető a „magyar szerző magyar névvel írjon”, és a „magyar szerző külföldi álnévvel” táborok között. Te ezzel a névvel mondhatni állást foglaltál. Mi a véleményed erről a vitáról?

Jaj, én szívesen kimaradok ezekből az szájkaratés kinyilatkozásokból. Persze olvasni mindenféle álláspontot a neten, az „én csak külfölditől olvasok”- tól a „magyar az igazi magyar névvel”-ig. Nem is folynék nagyon vitába ezzel. Szerintem legyünk inkább megengedők mint szabályhozók a magyar irodalomban. Egyszerűen mindenki olvasson olyan szerzőtől, olyan névvel, olyan nyelven amilyenen épp akar, ami szórakoztatja. Csak olvasson, és érezze jól magát, ez a lényeg.

Úgy tudjuk, téged már nagyon korán foglalkoztatott a tollforgatás, de egy kellemetlen iskolai élmény jó időre elriasztott az írástól. Mit gondolsz, mennyire lett volna másabb az írói pályád, ha az akkor nem történik meg?

Igen, viszonylag korán, általános iskolában elkezdtem írni. Azután egy tanár nyilvánosan megvádolt, hogy anyám írja helyettem a leckéket, hiszen egy ilyen kiskorú gyerek nem írhat ennyire jól. Azután anyám bement az iskolába tisztázni, valóban én forgatom a tollat, de addigra a bizalmam odalett. Írtam én utána is, de a lelkesedés gyermekkori lelkemben köddé vált. Sajnos sokáig nem másztam ki ebből a keserű érzésből. Hogy mi lett volna, ha ez nem így történik - mint a mesében -, az csak egy párhuzamos dimenzióban derülne ki. Mindenképp szólok, ha átesnék egy féreglyukon és meglátnám mi lett volna belőlem.

A jelenben inkább a tapasztalat az, amit igenis magammal viszek, és most is, mind a mai napig próbálom kamatoztatni, hogy mindenkinek meg lehet a véleménye, de az ne befolyásolja az én valóságomat. Ezért a tanulságért hálás vagyok ennek a történésnek. Azt hiszem ez így érthető, ugye?

Női szerző, és szövevényes krimi. Erre a kettősre az embernek ösztönösen Agatha Christie jut az eszébe. Volt-e valamilyen hatással rád az ő életútja, az ő történetei?

Teljesen rátapintottál. Imádom Agatha Christie-t. Kiskoromban legjobb barátnőmtől kaptam meg az egyik novelláskötetét, nagy kincs volt ez akkoriban. Rongyosra olvastam, imádtam a fordulatokat, a személyeket, a leírásokat. Ez az, amit imádok a krimiben. Gondolkodtat, izgalmas anélkül, hogy rettegned kellene tőle. Tornásztasd meg az agytekervényeid, olvasd végig, tippelj, hogy áll össze a teljes történet. Ez az, amit tanultam Agatha Christie-től, és amit szeretnék én is odaajándékozni az olvasóknak. Az igazi gondolkodtató izgalmat.

Első könyved ebben a zsánerben „A Chagall ügy” címet viseli. Ha a borítót megnézzük, látunk rajta egy árulkodó mondatot: „Shirley Mysteries”. Jól tippelünk, amikor azt gondoljuk, ez azt jelenti, hogy sorozat van születőben?

Igen. Talán nem árulok el túl sokat, hogy a második része is úton van, ahol még több izgalom és nyomozás vár a főhősünkre és az olvasókra is. Szövevények, hullák és rejtélyek tömegét zúdítom majd a Shirley Mysteries második részében is az olvasókra.

A könyvvel a Könyvfesztiválon találkozhatnak először az olvasók. Sok kiadvány érkezését szokták a szerzők, kiadók a legnagyobb könyves eseményekre időzíteni. Szerinted mi ennek az oka? Az olvasóközönség ilyenkor esetleg még jobban ki van éhezve az újdonságokra, vagy egyszerűen csak jó ómen ilyen jelentős rendezvényhez kötni a megjelenést?

Ez egy különleges alkalom. A könyvek ünnepe. Mindenképpen jó alkalom arra, hogy az olvasnivaló találkozzon az olvasójával. Itt annyira jó a pezsgés, élvezet minden pillanata szerintem az íróknak és a kilátogató olvasóknak is. És igen, itt aztán mindenkinek kapóra jön az újdonság!  Én is itt szoktam egy jó adaggal beszerezni könyveket, még ajándékokat is.
Amikor először vettem részt a könyvfeszten, nagyon meglepődtem, hiszen mindenhonnan azt hallhatjuk, hogy nagyon nehéz a nyomtatott sajtó és a nyomtatott irodalom helyzete, mert egyre inkább kilöki az elektronikus világ. Ám amikor először kint voltam, íróként azt láttam, hogy ebből szerencsére nem minden igaz. Itt tényleg minden korosztály képviselteti magát és látni, hogy az emberek éheznek az újdonságokra.

A könyv tehát néhány héten belül fizikai formát ölt. Hogyan érzed magad most? Dolgozik már benned a megjelenés előtt izgalom?

Kimondhatatlanul izgulok. Egy könyv megjelenése mindig rejt magában meglepetéseket azok számára, akik foglalkoznak vele. Itt is volt meglepetés bőven, de ez talán még fokozza azt az izgalmat és lelkesedést, amit majd az a pillanat fog okozni, amikor először beleszagolhatok a lapok közé. A frissen nyomtatott könyved illatánál már csak egy inspirálóbb van, az olvasók mosolya.

Nagyon szépen köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a Shirley Mysteries sorozathoz!

A Chagall ügy előrendelhető a KönyvMogul webáruházban.

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

(Szerkesztői előszó: Az alábbi interjú hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de az interjút változtatás nélkül közöljük. Legfrissebb információink szerint az interjúban szereplő könyv, a "Hetedhét birodalom" új megjelenési időpontja: 2020.06.04. A könyv a megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

Boldogan éltek, amíg meg nem haltak...Így szerepel a mesék végén, ugye? Nos, nem mindenki gondolja így! Akadnak olyanok is, akik a saját szájízük szerint folytatják a történetet. Még akkor is, ha Hófehérkéről van szó. Így volt ezzel L.J. Wesley is, aki Hetedhét birodalmon át vezeti a hercegnő útjait.

Épp a Könyvfesztiválra érkezik legújabb könyved, a „Hetedhét birodalom”, ami egy közismert mese, a Hófehérke történetét regéli tovább. Vagyis azt, hogyan él Hófehérke a herceggel, miután kimondták a boldogító igent. Szerinted miért van az, hogy senki nem gondol arra, mi történik az „itt a vége, fuss el véle” után?

A legtöbbek fejében Hófehérke, és a többi, egyszerű mese. Éppen ezért elvárt, hogy boldog befejezése legyen, hisz’ nem akarják, hogy a gyerekek problémákról és nehézségekről halljanak, miután a fő konfliktus megoldódott. Éppen ezért inkább nem gondolnak bele, hogy pl. Hófehérke éppen csak felébredt, és már férjhez is ment, vagy mondjuk, hogy Piroskának nem kellene-e egy pszichológus segítsége, miután élve felfalták. Egyébként, foglalkoztak már mások is a mesehősök utóéletével, két novellás kötet is megjelent ebben a témában, de én úgy éreztem, hogy nem igazán azt a részt fogták meg benne, amitől tényleg érdekes lesz a téma.

A következő kérdésért bocsánatot kérünk, de ezt a kis csipkelődést talán elnézed nekünk. Tehát, férfiként mesehősökhöz „nyúltál”. Egyáltalán honnan jött az ötlet? Szoktál meséket nézni, és úgy gondoltad, ez így neked túl sablonos? 

Persze, hogy szoktam meséket nézni, én speciel nagyon szeretem a meséket. Az ötlet viszont nem így jött. Nagyjából másfél, két éve beszélgettem M. G. Brownnal, egy cikk kapcsán, amiben azt mutatták, hogy milyenek lennének a régi mesehősök, ha ma élnének. Ekkor említettem meg neki, hogy Hófehérke sztorijában azért van bőven kiaknázatlan potenciál, és gyorsan össze is tettem egy nagyjából oldalnyi szöveget, ami ma már a Hetedhét Birodalom prológusának az alapját adja.

Hófehérke történetének a gyökere a Grimm testvérek mesegyűjteményéből ered. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a ma ismert mese kellemes bája, megjósolható boldog befejezése köszönőviszonyban sincs az eredeti történettel, amiben nem mindenki kedves, és nem is biztos a happy end. Írás közben eszedbe jutott, hogy az általad képviselt irány a Grimm fivérek féle verziót eleveníti meg?

Sokkal közelebb áll az én verzióm az eredeti verzióhoz, mint ahhoz, amit a legtöbben manapság ismernek. Ez teljesen tudatos volt, nem egy habos-babos, romantikus történetet akartam megírni. A szerkesztőmmel igyekeztünk minden esetleges Disney hatást kiirtani a könyvből, mert ez most véletlenül sem egy tündérmese.

Az előbbi kérdésből az olvasók már leszűrhették, hogy te bizony nem könnyű utat adsz Hófehérkének. A története lehet, hogy meseszerűen kezdődik, de hogy a te fejedben nem mesésen folytatódik, az is biztos. Ez azt jelenti, hogy te így képzeled a való világot? Nincs helye benne a mesének? A mesehősöknek is a kemény valóság jár?

Ahogy Rocky Balboa is mondta, az élet nem csak napfény és szivárvány. Mindenkinek meg kell küzdenie a mindennapokkal, azután is, hogy elérte a céljait. A mesékben, miután megoldódott a konfliktus, jött a házasság, és onnantól boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Az élet viszont nem így működik, a mesehősöknek sem.

Mit gondolsz, az olvasóközönség, hogy fogja fogadni, hogy így kicsavarod az egyik legkedveltebb hercegnő életútját? Nem félsz tőle, hogy sajátos látásmódoddal fellázítod magad ellen a meserajongókat?

Nem tartok tőle. Manapság elég sok retelling regény jelenik meg, bár Hófehérkéről még pont nem találtam. Az esetek nagy részében viszont ezek űberromantikus történetek, amik úgyis boldogan végződnek, ráadásul a legtöbb esetben csak egy nagyon alapot kapnak a meséből. Szerintem üdítően fog hatni, hogy a változatosság kedvéért más irányt vesz a történet.

Eddig megjelent köteteid átlagosan 180-220 oldal körül jártak. Elmondhatjuk tehát, hogy viszonylag rövid történeteket szoktál írni. A Hetedhét birodalom azonban ebből a szempontból is más lett. Mennyire volt nehéz kilépni a rövid történetek nyújtotta komfortzónából?

Nagyon nehéz. A Hetedhét birodalom egy fantasy történet lett, tehát alapvetően igényli, hogy mélyebben belemenjek dolgokba, hisz’ itt szükséges, hogy az ember oda tudja képzelni magát a helyszínre. Ráadásul, kutatómunkát is többet kellett végeznem. A legtöbb történet olyan összecsapásokat mutat a harcmezőn, aminek a valósághoz semmi köze, én viszont igyekeztem úgy megírni, hogy bár izgalmas, mégis a lehetőségekhez képest valósághű legyen. Remélhetőleg sikerült.

Egy mesét tehát átalakítottál a saját ízlésed szerint. Várható esetleg, hogy a többi mesebeli hercegnő is megkapja a magáét tőled?

Ha a szerkesztőmön múlik, akkor igen, ugyanis már kijelentette, hogy addig fog piszkálni, amíg meg nem írom a spin-off sztorikat, amikről beszéltem vele. Vannak ötleteim rá, hogy miként keseríthetném meg a többi hercegnő életét is, ha az embereknek tetszik a Hetedhét Birodalom, akkor szinte biztos, hogy érkezni fog más történet is ebből a világból.

Köszönjük szépen az interjút, mi már nagyon várjuk a könyvet!

A Hetedhét birodalom előrendelhető a KönyvMogul webáruházban! Megjelenés: 2020.06.04.

Az interjút készítette: az Imádom a könyveket

Egy könyv születése nem mindig móka és kacagás. Van, hogy fájdalmas érzések húzódnak meg a sorok között. Ezekről az érzésekről kérdeztük Czikora Ildikót, aki hamarosan a kezében tarthatja első könyvét.

Ha majd nem leszek… a címe a kötetednek, amelyben a létező legfájdalmasabb érzést dolgozod fel. A gyászt. A témával annak ellenére nagyon kevés könyv foglalkozik, hogy a gyász érzésével előbb- utóbb minden ember találkozik az élete során, és meg is szenvedi azt. Mit gondolsz? Azért születik ilyen kevés könyv a témában, mert tabunak számít a gyászról, és a hozzá kapcsolódó hosszú feldolgozási folyamatról beszélni?

Igen. A fogyasztói társadalom egy olyan eszményképet közvetít az emberek felé, hogy mindenki szép és fiatal lehet, és maradhat. Sőt, azt is, hogy minden gyorsan és könnyen elérhető és túlélhető. Sokféle iparág nyújt szolgáltatásokat is ezzel kapcsolatosan, azt sugallva, hogy az emberek minél tovább és minél jobb minőségben tudnak élni. Ez részben igaz is, de nem felejthető el az a tény, hogy egyszer mindannyian meghalunk. Ki előbb, ki pedig később. A halállal kapcsolatban pedig félelem él az emberekben. S amitől félnek, azt próbálják elkerülni, odázni, megelőzni. A szembenézéssel a félelmekkel való lelki munka történne meg. Természetesen ez nagyon nehéz, és fájdalmas, de szerintem szükségszerű folyamat életünk során.

Édesanyám elvesztését követően - akihez elmondhatatlanul és leírhatatlanul közel álltam - eddig nem ismert lelki fájdalmat éltem át. Ezzel párhuzamosan indult el az a szembenézés a halállal és az elvesztés fájdalmával kapcsolatban, mely egyfajta tabuledöntést is jelentett számomra magánemberként és klinikai szakpszichológusként egyaránt.

A köteted verseket és rövid prózai leírásokat tartalmaz, képekkel illusztrálva. A tartalom ennél személyesebb aligha lehetne, szó szerint az emlékeidet, szeretteidet, édesanyád hiányától fájdalmasan dobogó szívedet helyezted a lapokra. A könyv azért jelenik meg, hogy ezzel fejezd ki legmélyebb tiszteletedet, vagy azért, hogy másoknak is megmutasd, nincsenek egyedül az érzéseikkel?

Mindkét okból. Elsődleges célom az volt, hogy emléket állítsak egy oly nagyon szeretett Asszonynak, az Édesanyámnak. Egyszerűen csak úgy elkezdtem írni… Az életéről, s az én gyászmunkámról. Majd menet közben tudatosodott az az érzés, hogy a versek és a prózai részek által mások veszteség megdolgozását, gyászmunkáját is segíthetem a magam fájdalmának kiírása és megélése mellett. Mivel gyakorló klinikus vagyok, így azzal mindig is tisztában vagyok/voltam, hogy semmilyen életnehézségben nem vagyunk egyedül abban, hogy életünk során sajnos mindannyiunkat érnek veszteségek /pl.: párkapcsolati szakítás, válás, betegségek, halál stb./. A belső munka az, amit viszont csak mi egyedül vihetünk végig. Mind mások, mind én magam. Segítség lehet azonban ez a kötet is a veszteségek kezelésében. Pszichológiai munkám során a készülő könyvemből tudatos módon használtam a versek némelyikét. Attól függően, hogy a hozzám érkezőknek mely életterületeiken voltak elakadásaik. Így empirikus úton „tesztelhettem” azt is, hogy e mű által hatékony és mély lelki munka indult el bennük. Mindezen belső lelki munka következménye az lett, hogy nagyon várják az elkészült kötet megjelenését, jelentve esetleg azt, hogy veszteségeikkel való szembenézésre még mélyebben képesekké válhatnak. A versek, a prózai részek és a képek hármas egysége, a tartalom személyessége mellett arra törekedtem és vállalkoztam, hogy a pszichológiai tevékenység szakmaisága, valamint a szakpszichológusi és magánemberként képviselt hitelesség finom egyensúlyának megtartása megvalósuljon.

Amikor az író először tartja kezében a nyomdából frissen megérkezett könyvet, az mindig olyan, mint egy újjászületés. Végtelenül örömteli, megható, felszabadító. A művek születését sokszor kísérik hullámvölgyek, de nem sok könyv mondhatja el magáról, hogy olyan körülmények között született, mint a „Ha majd nem leszek…” Szerinted te mit fogsz érezni, ha meglátod a kötetet? Fog fájdalom vegyülni az örömbe?

Még nem jelent meg a könyv, így csak arról tudok nyilatkozni, hogy valószínűleg mit fogok érezni, amikor kezembe veszem azt a művet, mely Édesanyám életéről, s az én gyászmunkámról szól, a borítón az Ő szépséges lánykori fotójával… A fájdalom azáltal van bennem, hogy Őt már nem láthatom. Úgy gondolom és érzem, hogy inkább az az öröm jár majd át, hogy emléket állíthattam Neki. Ugyanis betegsége egy pontján számomra az volt a fontos, hogy Ő ne szenvedjen tovább. S mivel ezáltal elfogadtam az elvesztése okát, így a gyász azon része maradt rám, ami az önmagunk sajnálását jelenti. Ezt az érzést viszont függetleníteni tudom a könyv megjelenésétől.

A bemutatkozódban ezt írtad: „Az írás megmentett.” Szakmád szerint klinikai szakpszichológus vagy. Az írást tehát szakemberként is olyan hatékony terápiának tartod, amelyet másoknak is bátran ajánlanál a feldolgozás elősegítésére? A pszichológia tudománya egyáltalán gondol-e terápiaként az írásra?

Igen. Az írás segíthet, de csak azoknak, akik kedvet és affinitást éreznek hozzá. Akár a versek, akár a prózai szövegek, esetleg a naplóírás - melyet gyakran használunk pszichoterápiában - a tudattalan és tudatos érzések megjelenítése által gyógyító módon hatnak. A versekben szimbolikus módon megjelenhetnek olyan katartikus érzések, melyek pl. egy gyász esetében a továbblépést segítik előmozdítani. A valós élethelyzetek kiírása pedig a tények papírra vetése és írásban történő újragondolása és újraismétlése által egyfajta újra átdolgozást tesznek lehetővé. Ez pedig könnyíti a pszichológiai átkeretezést, az elbúcsúzást és a lassú és fájdalmas elengedés folyamatát.

A veszteség feldolgozása indított el az úton, műveddel Édesanyádnak állítasz csodás, feledhetetlen emléket. Azon gondolkodtam, ez azt jelenti-e, hogy a könyv egyszeri mű? Vagy folytatod az írást, mint terápiát?

Az írást azóta is folytatom. Rengeteg ötlet van a fejemben, melyet örömteli hozadéknak tartok Édesanyám elvesztése óta. A gyászfeldolgozással kapcsolatban is további újító gondolat, érzés foglalkoztat próza formájában, valamint gyermekversek írására, s egy regény elkezdésére is vállalkoztam. A lelkemben legelső helyen azonban most ez a gyászmegjelenítő emlékkötet áll. Az írás számomra egyfajta kegyelmi állapot. S hálás vagyok azért, hogy ezt az eszköztárat használni tudom majd a jövőben is saját magam és remélhetőleg mások számára is… terápiaként.

Kívánjuk, hogy a kötet sokaknak segítsen! Köszönjük az interjút!

Ildikó könyvét a KönyvMogul webáruházban találják meg a érdeklődők.

Az interjút készítette: az Imádom a könyveket csapata

Felülmúlta az elképzeléseimet ez a könyv, elnyerte a tetszésemet, viszont mégsem érintett meg annyira, hogy napok múlva is a történet körül forogjanak a gondolataim. Mindenesetre egyszer elolvasni abszolút megérte.

Az egyszerű favágó Fabyen börtönbe kerül miután a faluja porig égett. Úgy érzi nincs semmi esély a kijutásra, amikor találkozik a különös és mágikus erővel bíró Shinával és szinte azonnal beleszeret. A lány képességeinek köszönhetően hamar kiszabadulnak a rácsok mögül, Fabyent viszont nem hagyja nyugodni kíváncsisága, így Shina heves ellenkezése ellenére is vele tart. Megismerkedik Corinnával és Flannával, a lány testvéreivel, valamint a mogorva Gerrel, aki nem nézi jó szemmel a férfi csatlakozását. Fabyen hamar rádöbben, hogy ahhoz, hogy meg tudja fejteni az igazságot, sok próbatételt és küzdelmet kell kiállnia. De őt ez cseppet sem rettenti meg.

A történet már az elejétől kezdve magával ragadott és lebilincselt. Az események pörögtek, de közben követhetőek maradtak, majdnem minden felmerülő kérdés meg lett válaszolva a könyv végére. A kitalált világ, amiben a cselekmény játszódott nem volt túlságosan elvont, nem ment át nagyon fantasy-be, hanem egy utópisztikus, kissé történelmi, korábbi környezetet tudtam elképzelni. Bár nem sokat tudtam meg erről a világról, de nem is baj. Valahogy engem nem foglalkoztattak a részletei, sokkal inkább olyan dolgok érdekeltek, amik viszont sajnos nem derültek ki. Például az egész varázslás és mágia eredete kicsit kesze-kusza volt. Kíváncsi lettem volna rá, vajon a királynő, hogyan szerezte az erejét. A vége felé ugyan tett az írónő említést erről, viszont pont akkor, amikor minden más mellett ez a dolog eltörpült. Bár lehet ezt direkt szerette volna így a szerző.

Nagyon tetszett, hogy több szemszögből is követhettük a történéseket, mert így mindegyik eseményre, szereplőre elég idő jutott és egyik sem lett túl ragozva. Viszont a karakterek a kb. 400 oldal alatt elég erőteljesen megváltoztak, kivéve Fabyent, aki már a legelején egy új életet kezdett el és a végén is azt folytatta. Főleg a lányokon éreztem ezt és egyedül Flannáról tudom azt mondani, hogy pozitívan. Ő volt a kedvencem és vele tudtam a legtöbb mindenben egyetérteni is. Corinna és Shina ugyan érthető okokból lettek valaki mássá, nekem mégis kevésbé voltak szerethetők a könyv végére. Az utolsó oldalakat olvasva kissé úgy éreztem, mintha nem is ugyanaz a történet lenne, mint amit elkezdtem.

Fabyenre visszatérve, kiválónak tartottam azt, hogy nem vesztette el emberi mivoltát a történések alatt. Nem lett különleges, vagy mágikus hatalommal rendelkező (illetve igen, de az nem befolyásolta őt magát), hanem egyszerű maradt és jelentéktelennek tűnő tetteket vitt véghez. Azok a jelentéktelen tettek viszont igenis sokat számítottak, nélküle az egész szereplő gárda semmire sem ment volna. Véleményem szerint pont így vált hőssé. Ez kifejezetten elvarázsolt a könyvben.

Az egyetlen problémám az volt, hogy az egész elég kiszámítható volt. Természetesen mivel tele volt fordulatokkal, nem tudtam mindegyiket előre megmondani, de több nagyobb csavarra is rájöttem viszonylag az elején. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy néhol sablonosan volt felvezetve egy-két történés és nem ért meglepetés ott, ahol kellett volna.

Összeségében mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet, ha valaki valami könnyedebb és lendületes olvasmányra vágyik. A mágiát, a varázsvilág és fantasy kedvelőknek különösen élvezetes lehet. Úgy tudom folytatása is van a történetnek, amit mindenképpen el szeretnék olvasni.

Kiadó: Mogul Kiadó

Kiadás éve: 2019

Megvásárolható: A KönyvMogul webáruházban

A cikket írta: Kapitány Csenge

Már most elmondhatom, hogy ebben az évben több, számomra elsőkönyves íróval is sikerült gazdagítani a repertoárom. Az eddigi legnagyobb magyar meglepetés egyértelműen L. J. Wesley: Brooke c. könyve volt.

A történet nemcsak rendhagyó, de nagyon szórakoztató és egyedi is, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy tulajdonképpen egy tragikus baleset következményeit mutatja be.

Ahogy azt az értékelésemben is írtam, „egy tragédia árnyékába húzott fel szivárványt”. A sztorinak emiatt alapvetően két oldala lett. Az egyik a baleset miatti bezártság, ami a kómából, a lassú gyógyulásból és a kitartó küzdésből fakad. A másik pedig maga Brooke világa, ami a lány gondolkodásával, viselkedésével és az egész hangulatával egy végtelenül szórakoztató és vicces tereppé változtatja a könyvet. Egyáltalán nem olyan volt, mint amit az ember - vagy legalábbis én – egy ilyen szituációtól várt volna. Váratlan volt, színes és vicces.

Jó ideje már, hogy szemezek az író műveivel és bevallom, nem is ez, hanem a 12 első randi volt a legelső könyv, amit megvettem tőle. A minap azonban váratlanul szembejött velem az egyik közösségi oldalon egy kihívás, amit maga L. J. hirdetett meg. A lényege az volt, hogy az eBook formában kiadott Brooke-ot egy hétig kettőszáz forintért árulja, mert valaki teljes meggyőződéssel állította neki, hogy az olcsóbb eKönyvek több vásárlót vonzanának. Azóta el is telt ez a hét, és nagyon kíváncsi vagyok a kísérlet eredményére. Annyi biztos, rajtam nem múlt a dolog, mert rögtön kaptam az alkalmon, megvettem, és mint látjátok, el is olvastam a történetet. Valamit csak sikerült elérni a hirtelen akció ötletével, mert most mindenképpen meg akarom venni a nyomtatott könyvet is a gyűjteményembe. :)

Nagyon élveztem az olvasást. Annyi meglepetés ért közben, hogy a számolást is feladtam egy idő után. Én tényleg nem erre számítottam. Sokszor hangosan felnevettem, vagy esetenként el is felejtettem, hogy én most éppen az életemért harcolnék, vagy mi a szösz.

Teljesen felpörögtem ettől a pozitív meglepetéstől. Biztos vagyok benne, hogy a másik polcon lévő könyv is rövidesen sorra kerül. Arról nem beszélve, hogy áprilisra érkezik az író legújabb története is, „ami nem a szende kislányoknak íródott”. Naaagyon kíváncsi vagyok. Félek, ez a Könyvfesztivál (is) gallyra vágja a kasszát…

Ha kíváncsi vagy, mit gondoltam a „börtönbe zárt” Brooke-ról még, akkor itt megtalálod az értékelésemet.

A cikk szerzője: Endi_allthatiam_blog