Üdvözöllek!

A nevem Tia.

Én volnék a csapat lelkes amatőre, aki a start vonalról kezdte a „játékot”.

Mióta az eszemet tudom, folyamatosan filmek peregnek a fejemben.

Emlékszem, először féltem bárkinek is elmesélni, mert sokszor igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Később már nem éreztem, hogy meghallgatásra találnának. Végül egyszerűen csak úgy gondoltam, nem lenne benne társam senki.

Most mégis úgy vélem, hogy sikerült olyan emberekre találnom, akik érzik a rezgéseimet. Szívesen „nézik” velem a filmjeimet és engem is boldoggá tesz, ha megoszthatom őket velük.

Nagyon sok mozi forog odabent, ami csak arra vár, hogy papírra vessem és isten az atyám, meg is teszem, amint lehetőségem lesz rá.

Nagyon sok tanulni valóm van még. Számomra ez egy kaland. Néha izgalmas, néha ijesztő. Nem gondolom, hogy világokat fogok megváltani, vagy tömegeket megmozgatni, de most jól esik, hogy van, akinek tetszik, amit csinálok.

Ha túl titokzatosnak gondolsz, az nem véletlen.  Még magam sem tudom egészen, hogy ki vagyok. De a film forog, a tetőpont pedig mindig a finálé előtt van!! ;)

A bemutatkozásom is kissé rendhagyóra sikerült, de a történetem csak most kezdődik. Eljön majd az idő, amikor úgy kezdhetem ezt a monológot, hogy „életem egyik fordulópontja egy lelkes kis csapat tagjaként kezdődött valamikor réges-régen…”

Így indult el Tia azon az úton, amire sokáig nem mert rálépni. Egyszer csak. Így működik ez. Ha szeretnél valamit, akkor vagy álmodozol róla, vagy elkezded csinálni. Ennyire egyszerű.

Aztán persze rájössz, hogy annyira nem is az!

Kb. egy éve elkezdtem leírni azokat a történeteteket, amik idebent vannak. Bent a fejemben. Nagyon sok van belőlük. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy mindegyiket elkezdem, de nem folytatom őket. Mert most kell egy újabb, kell egy másik, most novella pályázatra akarok írni, most meg eszembe jutott valami más.

Éppen nincs romantikus hangulatom, írjunk inkább fantasyt! Elkészült húsz oldal. Egy héttel később már másik világban ébredtem, papírra vetettem hát azt is. Kikívánkozott. Tizenkét A4es oldal, és még egyszer annyi, amire már nem jutott időm… aztán vissza a romantikához, hetven oldal és folytatni kellene. De mikor? És melyiket?

Elkészítettem a nyilvános profilomat. Erősen dobogó szívvel nyomtam a véglegesítésre. Igen, ez tényleg Tia Mahallt facebook profilja. Létezem! Kimondhatatlan érzés. Aztán, amikor ez elmúlik, jön az üresség. Mert az oldalon nincs semmi. Valamit csak ki kéne tenni. De hova? Hogyan? Készítsünk egy blogot! Ott minden elfér, itt meg majd szólunk a világnak, hogy új bejegyzés született, tessék jönni, megnézni! Igen, ez jól hangzik.

Oké, de mégis melyik rövidke történetből kerekítsünk egy novellára valót? És kéne valaki, aki segít. Hmm…

Elővettem egy-két szuperjó barátot.

• Hé, légyszi olvasd el! Nekem már kifolyik a szemem. Ha a képembe dobsz egy helyesírási hibát, akkor sem fogom észrevenni.

Várok.

Még mindig várok. Jön a visszajelzés, banális elírások, persze verem a fejem a falba. Jókat röhögök magamon. És mérhetetlenül hálás vagyok a segítségért. Megy a kérdés:

• Szerinted milyen? Kitehetem a blogra? El fogják olvasni?
• Szerintem baromi izgi, de nem tenném ki, inkább folytasd és írd meg a teljes sztorit!
• Oké, de én ki akartam tenni. Valamit. Hogy olvashassák az emberek.
• Jó, írj egy másikat, ezt inkább fejezd be!

Király. Akkor írok egy ötödiket is. Aztán egy hatodikat. Kiderül, mindegyiket lehetne folytatni, de hát ennek az a lényege, nem? Hogy legyen benne lehetőség. Legyen benne jövő, izgalom. Minden megválaszolt kérdésre jusson egy megválaszolatlan. Hogy akard. Hogy kelljen. Amúgy is, azt mondta, tetszik neki. Kuncogok magamban, leszűrtem a lényeget: tetszik!

Elindultam az úton. Leírtam egy történetet! Igaz, most nem tudom befejezni (időhiány), most nem tudom szakemberre bízni (anyagi problémák), most nem tudom kiadatni (ahhoz még nem elég), de elkezdtem.

De én még mindig úgy érzem, hogy ki akarok robbanni a nagyvilágba. Szeretnék írni rövid, hosszú, izgalmas, néha kedves, néha meg nem kedves történeteket. Egyszerre szeretném letenni az olvasó elé mihamarabb az írásaimat és dolgozni rajtuk minél többet, hogy tökéletesítsem, kiegészítsem, megírjam, kidolgozzuk, átdolgozzuk, és hibátlanul, egészben kerüljön az asztalára. De ezt a kettőt egyszerre nem lehet.

Látom, megint elragadott a lelkesedés. Én már kész könyvet akarok a kezedbe adni, pedig még azt sem tudom, akarnád-e. Itt állok, hónapok hosszú munkája elején, semmit nem tudva arról, hogy jó-e, amit csinálok, és már a végén akarok lenni. Ez nem így működik. Lassan. Lépésenként.

Igen, tudom, de mégis elbizonytalanít az ismeretlen. Téged is el szokott?

Szomjazom a visszajelzéseiteket. Tudni akarom, kellek-e? Akar-e valaki Tia Mahallt történetet olvasni?

Bárhogyan is lesz, ennek egy módja van. Megkérdezem. Megmutatom. Azután pedig majd kiderül.

De melyiket mutassam meg…? Fantasy, vagy romantikus? Gonosz, vagy kedves? Mennyi nehéz döntés! Az ember bármikor is lépjen egy addig járatlan útra, azzal számolnia kell, hogy fontos, ámde nem könnyű kérdésekre kell majd választ adnia. Sokszor segítség nélkül, néha pedig addig nem is remélt segítséggel.

Íme, egy rövid bevezető egy olyan világba, ahol bármi lehetséges…

Tia Mahallt: A jövendölés I. rész

Vendégszerző a blogon: Tia Mahallt

(Szerkesztői előszó: Az alábbi cikk hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de úgy döntöttünk, az írást változtatás nélkül közöljük, hiszen ez egy író gondolatait közvetíti az eseményről, amely bár a megszokott időben nem kerül megrendezésre, de - reményeink szerint - mihamarabb új időpontban várja majd a könyvek szerelmeseit.)

Szomorú esemény okán ismerkedtem meg a könyvírással. Elveszítettem az édesanyámat. A gyász, a mérhetetlen fájdalom pedig írásra késztetett. Papírra vetettem az összes kimondatlan érzésemet, szomorúságomat. A hiányérzetet és az űrt, amit ma is érzek, s amit mindörökké érezni fogok. Az írás azonban megmentett. Lehetőséget teremtett nekem arra, hogy elszakadjak kissé a jelen fájdalmas valóságától, s a múltba való visszatekintés által édesanyám életének állítottam emléket. Emlékezem most is. Minden pillanatban emlékezem rá. Kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Szeretetével, gondoskodásával, törődésével. Lényével, mely elvarázsolt engem, s még oly sokakat.

Mikor végeztem az írással, akkor tudatosult bennem, hogy ez a kötet minden gyászban lévő ember számára segítség lehet. Vigaszt nyújthat, elgondolkodásra késztethet, az emlékezés örömét és szomorúságát adva. Könyvem taníthat is: életszeretetet, élmények megélését, melyeket minden olvasó megtapasztalhat a mindennapokban.  

Életem első könyvét írtam meg. Közel egy évig dolgoztam rajta, s úgy viszonyulok hozzá/bánok vele, ahogyan édesanyám bánt velem. Szeretettel, gondoskodással.

S most itt állok! Várom első kötetem megjelenését, az első könyvfesztivál élményét.    

Tegnap még otthon alkottam a verseket, a prózát, szerkesztettem a képeket. Ma pedig kiadót találtam, szerzői oldalam van, mindennapi szóhasználatom része lett a szerkesztő, a tördelő, a kézirat kifejezések. Profi kiadói csapattal ismerkedtem meg a munka során. Képeket szkennelek, szinopszist küldök, s interjúkérdésekre válaszolok. Hihetetlen… Ez velem történik?

Életem első könyvfesztiváljára készülök, ezzel az oly szeretett és dédelgetett kötettel, mely különleges helyet foglal el a szívemben. Ahogyan édesanyám is. Eltávozott ugyan a földről, de úgy érzem fentről segített és ma is segít nekem az írásban. Én ezt ünneplem a könyvfesztiválon. Az én drága ÉDESANYÁMAT!

Vendégszerző a blogon: Czikora Ildikó

A szerző könyvét keressétek a KönyvMogul webáruházban.

Ez a könyv, ugyanúgy, mint az Utolsó kívánság teljesen elvarázsolta már az első perctől fogva. Remek kiegészítése volt, de közben ugyanúgy lebilincselt és szórakoztatott is.

A történet Una és Luna sorsát követi végig, ahogyan egymásra találnak, ahogyan maga a Dinasztia létrejön. Közben megismerhetjük azt a sok kalandot, élményt és szörnyűséget, amikkel az évek során szembe találkoznak. Betekintést nyerünk a boszorkányok mindennapjaiba és úgy érezzük, mintha mi is közéjük tartoznánk. Ebben a könyvben minden titokra fény derül…

Az elején egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy talán ez a kötet mégsem lesz olyan jó, mint az előző, de szerencsére nem így lett. Az első részek vagyis a Kezdetek nekem kicsit unalmasak voltak, viszont nem lett túl húzva, a könyv nagy része inkább a Sorsdöntő éveket taglalta. Mindenesetre igazán tetszett, hogy végre más boszorkány életét is megfigyelhettem kicsit közelebbről, mert az Utolsó kívánságban csak felületesen kapok képet a többiekről.

Véleményem szerint minden téma, ami érdekelt, érintve és megmagyarázva lett. Értem itt azt, hogyan mentik meg őket, mi történik azokkal, akik rossz útra térnek és természetesen maguk a főboszorkák, akik az egész Dinasztia létrehozói.

Ugyanúgy humorosak maradtak a karakterek és izgalmas, pörgők az események. Az külön tetszett, hogy mindenféle korban helyezte el az írónő a történéseket, egy kicsit másszemszögből lehetett megfigyelni a dolgokat.

Annyi kivetnivalóm volt, hogy még mindig nem kaptam túlságosan részletes betekintést egy boszorkányos kiképzésbe és a különféle képességek is jobban érdekelnének. Mármint egy kis magyarázatot szeretnék arról, mitől függ az erejük, ki mire képes, illetve miért és a főbb szereplőknek pedig valamifajta elemzését. Lehet ez csak nekem keltette fel az érdeklődésemet, viszont ezekkel már teljesen boszorkányosnak érezném a történetet.

Végezetül úgy gondolom érdemes elolvasni ezt a könyvet minden Dinasztia rajongónak, illetve aki még nem olvasta volna az Utolsó kívánságot, előbb érdemes lenne azzal kezdenie, mert sok szál nem lenne érthető ebben a történetben. Ezt is ugyanúgy, mint az előzőt csak ajánlani tudom.

Kiadás éve: 2019

Kiadó: Mogul Kiadó

Megvásárolható: A KönyvMogul webáruházban

A cikket írta: Kapitány Csenge

(Szerkesztői előszó: Az alábbi cikk hetekkel ezelőtt, egy olyan időszakban készült, amikor még nem tudtuk, mi jön. Azóta sajnos kiderült, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra került, de úgy döntöttünk, az írást változtatás nélkül közöljük, hiszen ez egy író gondolatait közvetíti az eseményről, amely bár a megszokott időben nem kerül megrendezésre, de - reményeink szerint - mihamarabb új időpontban várja majd a könyvek szerelmeseit. Legfrissebb információink szerint a cikkben szereplő könyv, a "Képzelet nyolc bugyra" hamarosan megjelenik. A könyv a megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

Nem mondhatom, hogy ő és én találkoztunk már. Hogy részt vettem a rendezvényein, hogy általa találkoztam ezer meg ezer emberrel. Megpróbáltam elképzelni milyen is lehet, de őt nagynak láttam, magam pedig picikének. Hiszen neki múltja van, már a huszonhetedik. Ráadásul nemzetközi, ami elég erős felhozatalt sejtet.

És ő maga, minden jelző nélkül: A KÖNYVFESZTIVÁL! 

Hatalmas és színes, akár egy forgatag, pezsgő és eklektikus, akár egy karnevál. Standok, kiadók, írók, költők mindenütt. És persze könyvek.

Arcok, mosolyok, pillantások folynak össze egy masszává, hogy mindig előtűnjön egy újabb és újabb, megmutatva azt, ami az övé. Dedikálás, röppenek a nevek, siklik a toll a papíron. Mosoly az írótól, mosoly az olvasótól.  Nemcsak a stílusok, az egyéniségek keverednek, hangok olvadnak össze, tekintetek fonódnak egybe. Néha egy irigységre hajazó pillantás bontakozik, de a következő pillanatban elsöpri a mámor, hiszen valaki pont rám, az én könyvemre kíváncsi.

Igen, ez az érzés, ami olyan lehet, mint a gyerekek szeretetet sugárzó pillantása. Megdobban a szívem, elhomályosodik a világ. Butuskán mosolyogok, keresem a megfelelő szavakat, talán először csak makogok, megbotlik a nyelvem, és sután vigyorgok. De aztán nagy lélegzetvétellel összeszedem magam, és egyre könnyebben társalogok az én "gyerekemről". Hiszen az enyém, én írtam, neveltem, formáltam olyanná, amilyenné szerettem volna és amilyet most az Olvasó a kezében tart.

Lehet, hogy ömlenek a szavak, lehet, hogy csak a kérdésekre válaszolok. De mérhetetlenül büszke vagyok. Magamra és a könyvemre. Magamban hálát rebegek a sorsnak, hogy itt lehetek. A Kiadónak, hogy mellette lehetek. A Szerkesztőmnek, hogy hónapokon keresztül fogta a kezem és vezetett az úton. Mert mindezt átélni, olyan, mint egy álom. Ha nem is lehetek jelen fizikaivalómban, de a könyvem ott van és vele én is. Mert mi ketten vagyunk egy.

Én, mint író és A képzelet nyolc bugyra, a kötet, ami szintén én vagyok.

27. Nemzetközi Könyvfesztivál, én ilyennek látlak.

Vendégszerző a blogon: Katie Drift

Kemény témák, súlyos események. Ezek jellemzik Katie Drift írásait, köztük a legújabbat, amely a Könyvfesztiválra érkezik. Írói munkásságáról faggattuk a szerzőt.

Külföldön élsz, szép nagy család, három gyerek mellett írsz. Mit gondolsz, mennyivel másabb neked külföldről könyvet kiadni itthon, mintha személyesen is jelen lennél?

Magában a kiadásban az a tény, hogy külföldön élünk nem okozott, okoz gondot vagy problémát. Szerencsére az internet világában (már ha van) ez gyorsan és folyamatosan működik, hála a Mogul Kiadó munkatársainak. A nehézséget a találkozásokon, dedikálásokon, rendezvényeken való részvétel jelenti, hiszen fél, egy óra alatt nem tudok ott lenni a helyszínen, és valljuk be az utazás nem olcsó dolog, illetve ez nekem nem csupán pár órás „kaland”, hanem akár egy hétbe is átcsúszhat, ami a család miatt elgondolkodtató.

Első könyved 2018-ban jelent meg, „A Kínzó -Egy gyilkosságsorozat története” címmel. Idén pedig jön „A képzelet nyolc bugyra”, amely egy novelláskötet. Eddig megjelent írásaidban nem éppen könnyed témákat dolgozol fel, sőt! Gyilkosság, emberi gonoszság, lelket sanyargató események. Miért vonzanak téged annyira ezek a témák?

Ezt így kijelenteni, hogy vonzzanak, nem merem. Mindenki vágyik könnyed laza, témákra, romantikára, szerelemre. Én is, de ezt megélni szeretem. Viszont ott a másik oldal, aminek a keserűsége vagy a fájdalma ugyanúgy közöttünk, velünk él, mint az első. Nem szabad és nem is kell becsuknunk a szemünket, ha valami rosszat látunk vagy élünk át, hiszen ez is az élet része. Egy gyilkosság  vagy magának a halálnak a megírása nem könnyű dolog, ahogy a lélek gyötrelme sem. A Kínzó esetében átéltem minden fájdalmat, veszteséget, kínt, amin a szereplőim átmentek. Kerestem az okokat, hogy miért is tenne valaki olyat, mi viheti egyáltalán rá egy olyan cselekedetre,  ami miatt kioltja egy másik ember  életét. Számomra ezért különleges ez a könyv. Nem csak egy kemény sztori a naturális leírásával és plasztikus ábrázolásával, hanem az olvasó belelát a gyilkos fejében, szembesül a gondolataival, átéli az érzéseit. „A képzelet nyolc bugyra” is bejárja a lélek útvesztőit. Nem csak cukor és tejszínhab az élet, vannak nagyon sötét és visszataszító részei is. Mint az emberi gonoszság, vagy irigység, ami kapcsolatokat tesz tönkre. A gyarlóság és a hazugság, ami nemhogy nem könnyíti meg az ember létét, de még sokszor képes olyan szituációban kergetni, amit később – jó esetben – megbánunk vagy esetleg ahonnan már nincs visszaút. De mindig hagyok nyitva egy kiskaput, amin, ha küzdelmek árán is, de át lehet menni és lehet megváltoztatni, jobbá tenni a dolgokat.

Beszéljünk most A Képzelet nyolc bugyráról. Benne nyolc novella, tele mindennel, ami nem egy, de legalább 4-5 zsánerre jellemző. Félelem, érzelmek, misztikum, sci-fi, krimi. Hogy jött ez az egyveleg?

A novellák témáit szinte minden esetben a nagybetűs élet sodorta elém. Gondolok itt angol esszéből kikerekedett történetre, saját tapasztalatokra, átélt eseményekre, vicces szituációkra, amelyek megragadtak bennem annyira, hogy lapra kívánkoztak. Már csak egy sztorit kellett köre kanyarítani vagy csak leírni, úgy ahogy volt. Oké, a sci-fi ez alól kivétel, de bevallom, szívesen részt vennék egy felderítő küldetésben, ha nem is ilyen kalandokkal.

A könyv több különleges jellemzővel rendelkezik. Ezek közül az egyik, hogy saját grafikáiddal illusztráltad. Mesélj róla, hogyan jött az ötlet?

Már kislánykorom óta szeretek rajzolni... Igen, de nem. A külföldre költözésünk után voltak napok, hetek, amikor a srácok már suliban voltak, hogy úgy éreztem, megőrülök. Az írás nem ment, de van ceruza és lettek rajzok. Aztán jött az ötlet, ha már novellás, mi lenne, ha csavarnánk rajta egyet és lenne valami illusztráció, ami lezárja a történeteket. Így kialakultak a képecskék, aztán jöttek a hozzájuk kapcsolódó kreatívok is. A rajzolás egyébként megnyugtat és kikapcsol, nagyon szeretek rajzolni. Sőt, van egy természetesen könyvvel kapcsolatos vágyam is a rajzolással összekötve, amit szeretnék megvalósítani, de még nem szeretném lelőni a poént...

A könyv nem úgy épül fel, ahogy egy átlagos kötet. Hat kisebb novella egymás után jön sorban, míg a két legnagyobb, a könyvet megfordítva kapott helyet. Mondhatni két könyv az egyben. Ezek szerint szereted az egyedi megoldásokat?

Nem kis dilemma volt ebbe belevágni és köszönet érte Jánosi Reninek, a szerkesztőmmek, hogy felvetette ezt az ötletet is. Egyébként szeretem az egyedi ötleteket, eltérni a sablontól, valami mást adni, mint a megszokott. Ezt próbálom a történetekben is átadni és most ezzel a ritka könyvformátummal is.

A kettő az egyben könyvhöz dupla borító dukál, ami újabb speciális megoldás, az általában megszokott borítókhoz képest. Szerinted, hogy fogják az olvasók fogadni ezt az újdonságot?

Nagyon remélem és bízom benne, hogy érdeklődéssel és izgalommal fogják fogadni, hiszen valami újat tartanak a kezükben. Az első pillanatban talán el is gondolkodnak, hogy „oké, novellás, de akkor is mi a különleges benne”, "miért is kell megfordítani". De amikor belelapoznak, rájönnek, hogy miért: legyen kettő, de mégis egy. Ráadásul így választhat is az olvasó: vajon melyikkel is kezdjem?! Mit ad az egyik és mit a másik? Ezt még jobban erősíti a duplaborító, hiszen egy azon képet használtunk fel, csak más formában. A fordított újság már egy elterjedt forma a világban, egy könyv is lehet az.

Az első és a második köteted között két év telt el. Hogyan lesz a továbbiakban? A fejedben van már a következő könyv?

Igen. Sőt. Egy már papíron várja a befejezését, a másikból is jó néhány oldal készen van már. És megannyi ötlet szánkázik még a fejemben, amit szeretnék megírni. Azt elárulom, hogy nem a könnyed műfaj részesei ők sem...

Köszönjük az interjút, sok sikert kívánunk a kötethez!

Katie Drift könyve hamarosan megjelenik! A megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a KönyvMogul webáruházban!

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

(Szerkesztői előszó: Az alábbi cikk hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de úgy döntöttünk, az írást változtatás nélkül közöljük, hiszen ez egy író gondolatait közvetíti az eseményről, amely bár a megszokott időben nem kerül megrendezésre, de - reményeink szerint - mihamarabb új időpontban várja majd a könyvek szerelmeseit. Legfrissebb információink szerint a cikkben szereplő könyv, a "Lázadó 1." hamarosan megjelenik. A könyv a megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

Van valami varázslatos abban, amikor hónapok – esetenként évek – monitorra való meredése és billentyűnyomogatás után egyszer csak meglátod a készterméket, A SAJÁT KÖNYVEDET a könyvesbolt polcáról visszakacsintani.

Az írás egyfajta szenvedélybetegség a jobbik fajtából. Egyszer engedsz a késztetésnek, veszel egy mély levegőt, nekikezdesz a történetnek, és nem ereszt többé. Velem legalábbis ez történt. Az olvasás szintén függőséget okoz, de sokkal kevésbé ártalmas az egészségre, mint más szenvedélybetegségek. Én mind a két passziónak hódolok, és az utóbbi időben szinte kizárólag remek, inspiráló vagy éppen tökéletesen szórakoztató olvasmányok kerültek a kezembe.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál pedig az írók és az olvasók közös karneválja, ahol együtt hódolnak a könyvimádatuknak. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy idén már harmadik alkalommal vehetek részt a Fesztiválon, legújabb könyvemmel, A LÁZADÓ-val, mely erre az alkalomra frissen és ropogósan érkezik a nyomdából. Ez a mostani kissé merész, az eddigiekhez képest formabontó történet, így izgalommal várom, miként reagálnak rá az emberek. Képzelhetitek, mennyire várom a Könyvfesztivált, ahol az olvasók mellett, sok szerzőtársammal is hosszú idő után alkalmam lesz újra találkozni.

Ráadásul a saját, frissen megjelenő regényemet is a Millenáris B pavilonjában fogom először a kezembe fogni, ami csak fokozza az izgalmat.

Vendégszerző: Renáta W. Müller

Az írónő könyveit keressétek a KönyvMogul webáruházban.

(Szerkesztői előszó: Az alábbi interjú hetekkel ezelőtt készült. Azóta sajnos biztossá vált, hogy a Könyvfesztivál bizonytalan időre elhalasztásra kerül, de az interjút változtatás nélkül közöljük. Legfrissebb információink szerint az interjúban szereplő könyv, a "Bűbáj - Boszorkánydinasztia színező" változatlan időpontban - 2020.04.23.- megjelenik. A megjelenésig kedvezményesen előrendelhető a Könyvmogul.hu webáruházban.)

Leda D'Rasi nevét legtöbben a boszorkányos történetekkel kapcsolják össze. Nem véletlenül, hiszen az írónő a Boszorkánydinasztia sorozattal alapozta meg írói munkásságát, és azóta is sorra hozza az újdonságokat. Jelenleg is egy újdonságra készül, amelyet a nagyközönség a két nap múlva kezdődő Könyvfesztiválon csodálhat meg először.

Közeledik a Könyvfesztivál, tőled pedig megszokhattuk, hogy a nagy könyves rendezvényekre hozol valami újdonságot. Nemrég le is rántottad a leplet legújabb szerzeményedről, ami ezúttal egy, a Boszorkánydinasztia sorozathoz kapcsolódó felnőtt színező lesz. Mesélj erről!

Olyan ötlet volt ez, amit már régóta dédelgetek. Szeretek túlnyúlni a könyveken, szeretek komplexen gondolkodni az egyes történetek kapcsán. Ezért született meg egy egész Dög család a könyvvel, határidőnaplóval, naplóval (és ki tudja, talán még jön majd más is…), és ezért éreztem úgy, hogy a Dinasztiának tökéletes kiegészítője lehet egy színező, ahol a szereplők, események, helyszínek, ikonikus tárgyak elevenednek meg.

Külföldi példákat már láttunk erre vonatkozóan (Harry Potter, Star Wars, Trónok harca), de itthon, hazai szerző fantasy sorozatából még nem született ilyen. Ezért igazi különlegesség a Bűbáj, amire a boszorkányok rajongói felkapják a fejüket, és új módon csatlakozhatnak a történetekhez.

A felnőtt színezők nagy népszerűségnek örvendenek, sokan szeretik a kikapcsolódásnak ezt az egyszerű, de nagyon kreatív formáját. A kifestők népszerűsége indított el az úton, hogy ilyet készíts? Egyszerűen csak meg akartad „lovagolni” a trendet, vagy más okod is volt rá?

Ez az ötlet nem arról szólt, hogy bármit is meg akarnék lovagolni. Magam is nagy rajongója vagyok a felnőtt színezőknek, tele a lakás színes ceruzákkal, filcekkel. Kicsit olyan ez, mint az olvasás. Az ember órákra bele tud merülni, észre sem veszi az idő múlását, egyszerűen csak azt érzi, hogy kikapcsolódott, pihent, elvonult a világtól. Az, hogy saját kifestő készüljön, elég régen felmerült már bennem. Több szempontból is vonzónak találtam az ötletet. Saját kifestő szeretetemen túl azért, mert a Dinasztia annyira látványos, a szereplők annyira jellegzetesek, hogy a sorozat ordított egy ilyen típusú kiegészítőért. És persze az sem volt utolsó szempont, hogy a hazai fantasy vonulaton első akartam lenni ebből a szempontból. Először akartam a magaménak tudni egy ilyen egyedi dolgot.

Az ötlet tehát adta magát, de egyéb teendők miatt jó hosszú időre parkolópályára állítottam a projektet. Aztán a tavalyi három könyvmegjelenés után éreztem, hogy az írást mellett jól esne egy másfajta toll – vagy inkább ceruza – forgatás. Akkor vettem elő újra a terveket és döntöttem el, hogy eljött az idő, 2020-ban napvilágot lát a Bűbáj névre keresztelt felnőtt színező.

Írás és rajz egyesül tehát az új kiadványban. Jobb érzés volt a kettő kombinációján dolgozni, mint mondjuk csak rajzolni, vagy csak írni?

Mondjuk úgy, hogy gyönyörködtető változatosság volt az eddig megszokott „csak” írós munkákhoz képest, de ez nem azt jelenti, hogy az ilyen típusú kiadványok felváltják a könyveimet. Egyáltalán nem! Az írás az életem, ezt mindig mondom. Ugyanakkor azt kevesen tudják, hogy az írás előtt a rajz volt a nagy szenvedély. Igaz, azt kizárólag a magam kedvére műveltem, szórakoztató hobbi volt, esetleg mások számára készítettem így ajándékot. Aztán képbe került az írás, a „nagy Ő”. Minden időt, energiát ebbe fektettem, így az elmúlt években a rajzra egyáltalán nem jutott időm, de sokszor eszembe jutott, időnként éreztem a hiányát. Ezért is volt jó, most újra ceruzát forgatni. Kiélhettem magam ebben is, ugyanakkor végig megmaradtam a könyvek között, hiszen az elkészült rajzok mind a Dinasztiáról szólnak.  Szerettem ezt a sajátos ötvözetet, és ha újra eszembe jut hasonló, biztosan belevágok, nem fogom eltolni magamtól a lehetőséget.

Azt tudjuk, hogy a könyveket nagyon sokan szeretik. De vajon a könyvekhez kapcsolódó egyéb kiegészítőket is? A hozzád érkezett visszajelzések alapján te mit gondolsz?

Én úgy gondolom, hogy erre a kérdésre egyértelmű igen a válasz. Az olvasók vágynak a jó könyvekre. Igényes kikapcsolódást keresnek, bármit jelentsen is ez a számukra: a világtól való elvonulást, békét vagy épp izgalmat, kreativitást, humort, szépséget.

A Dinasztiát azért szeretik, mert gondtalan órákat kapnak a történetektől. Kellő mennyiségű akciót, misztikumot, humort, romantikát, különleges karaktereket. A színezőben ugyanezt találják majd meg, csak más módon. Megelevenednek előttük a karakterek, és azáltal, hogy saját kezűleg színezik ki a képeket, ők maguk is a történet részévé válnak. Ők keltik életre a karaktereket, még közelebb kerülnek az adott szereplőhöz. A szeretett karaktereket szeretettel fogják színezni, a gyűlölteket haraggal, de egy biztos. Kreatív, hasznos időtöltést kapnak, stresszlevezetést, kellemes órákat, amire a mai világban mindenkinek nagy szüksége van. Remélem, hogy legalább úgy fogják szeretni a színezőt, ahogy a sorozatot.

Az eddig is kiderült, hogy szeretsz túl nyúlni a könyveken. A Dög című könyvedhez készült két kiegészítő kiadványról már volt szó, most pedig itt a Boszorkánydinasztiához a színező. Várható még tőled hasonló formabontó ötlet?

Akad néhány, de semmit nem siettetek. Hiszem, hogy mindennek eljön az ideje, és a dolgok majd mutatják, mikor kívánnak megszületni. Hiszen a Dinasztia színező is évek óta képben volt már, mégis csak pár hónapja éreztem úgy, hogy igen, most már ezzel is tudok, és akarok is foglalkozni. Én így működöm. Sorban jönnek az ötletek -időnként túl sok is -, de minden szépen fel is van jegyezve, semmi nem vész el. Csak egy időre megpihen, és várja a sorát, amikor majd ő következik a megvalósításban. Így lesz ez azokkal az ötletekkel kapcsolatban is, amik egy- egy már meglévő, vagy jövőbeli könyvhöz kapcsolódnak majd.

Azért mondd, hogy az új ötletek mellett az írást sem hanyagolod el!

Azt aztán biztosan nem! Nem is tudnám, hiszen olyan szinten lételemem, mint a levegő. Említettem az előbb, hogy sorban állnak az ötletek, nincs ez másként a történetekkel sem. Jelenleg gőzerővel dolgozunk a Dinasztia negyedik részének a második kötetén, ami az Ünnepi Könyvhétre érkezik majd. Közben azért már egy új könyvön is dolgozom. Erről egyelőre nem szeretnék konkrétumot elárulni, csak annyit, hogy új vizekre evezek a történettel, és kipróbálom magam picit keményebb vonalon. Legközelebb egy misztikus thrillert olvashatnak majd tőlem a könyvek szerelmesei.

Köszönjük az interjút, izgatottan várjuk, hogy megcsodálhassuk a Bűbájt!

Leda D'Rasi könyveit, köztük a Bűbájjal, megtaláljátok a KönyvMogul webáruházban.

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

Új kiadó, új könyv, új tervek, megújult energiák. Gregus Gábort, az Elmezavar trilógia szerzőjét bombáztuk hol átlagos, hol különösebb kérdésekkel.

Kezdjük egy különös kérdéssel. A weboldalad bemutatkozójában azt írod „elsősorban azért írok, hogy örömet szerezzek”. Akkor mi most megkérdezzük: Másodsorban miért írsz?

Mert írni jó! Legalábbis nekem nagyon jó. Az önkifejezés egyik legkomplexebb formájának tartom. Kevés dologgal lehet ilyen mélységekbe bocsátkozni, és ennyire részletesen megosztani másokkal, mi van a fejünkben. Persze a fejünkben olyan is lehet, ami meghökkentő másoknak, és ekkor jön a „nem gondoltam volna, hogy ilyesmiken jár az eszed” reakció. Ezt fel kell vállalni, emellett pedig tudatosítani, hogy azért kitalált történeteink nem (csak) mi vagyunk.

Fő vonalad a fantasy, bevallottan ihletet merítesz a misztikus sci-fi, horror történetekből. Ugyanakkor az Elmezavar trilógiád főhőse egy „átlagos férfi”, te pedig – szintén az előbb említett bemutatkozóban – úgy nyilatkoztál, hogy „szeretném minél inkább kiragadni az olvasót a szürke hétköznapokból”. Ez érdekes kettősségnek tűnik. Egy fantasy író, aki lehetetlen helyszínekre és eseményekbe sodorja a szereplőjét, mégis gyakran gondol a hétköznapokra, és egy átlagos embert állít egy nem átlagos történet középpontjába. Hogy is van ez?

Igen, tehát pontosan azt teszem az olvasóval, ami a történetben megesik hétköznapi emberkénkkel. Ennél a trilógiánál cél volt, hogy egy olyan illető kalandjait kövessük, akinek könnyedén bújhatunk a bőrébe. Domán nem hős, nem vágyik nagy tettekre, sőt, legtöbbször kifejezetten irtózik az egész őrülettől, ami körülötte kavarog. Lássuk be, sokunk így állna egy ilyen dologhoz, de ő néha még az átlagnál is kiábrándítóbb. Sok mindentől fél, nem akar nagy kérdésekben dönteni, nem vállalja a felelősséget. Régi életére gondol vissza ábrándozva, miközben szörnyekkel küzd meg. De azért van fejlődés. Hosszú útja során egyre magabiztosabb, egyre felszabadultabb lesz. Hasonló megpróbáltatásokon átesve – ha túléljük – mi is szépen megváltoznánk.

A trilógiád molyos adatlapjait böngészve kiderül, hogy az olvasók szerint nem vagy a könnyed, egyszerű befejezések híve, és szemrebbenés nélkül vonsz ki a forgalomból akár pozitív szereplőket is. Ez azt jelenti, hogy nem hiszel a „happy end”-ben? És a kérdést itt most egyaránt értendő a könyvekre és a való életre is.

Az Elmezavar trilógia valóban nem túl szívdobogtató, bár talán inkább csak az első kötet végződik reményvesztetten. Ez mondjuk vicces dolog, mert amikor megírtam, még nem volt tervben a folytatás, és valóban egy sötét befejezést akartam. A többi vége azért reménykeltőbb, bár szándékosan nem egyértelműek. A szereplők kiiktatása viszont teljesen jogos, nem titkolt élvezettel tudom leléptetni a korábban részletesen bemutatott, sokat szerepelt, kedvelhető figurákat. Ez sem érvényes azonban általánosságban rám, abszolút történetfüggő. Egy felhőtlenebb hangvételű könyvben nem biztos, hogy bárki elhalálozik, márpedig olyan is van a talonban.

A való életben? Ott természetesen hiszek a happy end-ben. Kifejezetten pozitív világképem van, nem szeretek búslakodni, nincs is hajlamom rá.

Első két könyved gyors egymásutánban jelent meg, 2013-ban. A következő könyv három évvel később érkezett, a negyedik pedig idén várható. Vallod, hogy a jó munkához idő kell? Ezért a nagy időbeli különbségek? Esetleg más oka volt a több éves kihagyásnak?

Ez egy jó kérdés, de alapvetően egész gyorsan írok, ha egyszer belelendülök. A gond a belelendüléssel van, és azzal, hogy mikor „lendüljek”. Az ötletek adottak, sokfélét tervezek, kérdés, hogy mennyi ideje van az embernek leülni nyugodt körülmények között a billentyűzet elé. A másik jelenség, hogy rettentő könnyű kiszakadni a világból, amit megalkottunk, és ha sok idő telik el, akkor rettentő nehéz újra visszatalálni. Ha nem történne eltávolodás, akkor valószínűleg fél éven belül megírnék egy öt-hatszáz oldalas szösszenetet. De ezek a sok éves szünetek azért másról is szóltak. Magánéleti és munkahelyi változásokról, vagy arról, hogy elgondolkoztam, akarok-e még egyáltalán ezzel foglalkozni. Ez jelenleg szerencsére nem kérdés. Álmom netovábbja lenne bizonyos időközönként semmi mással nem foglalkozni, csak az írással egy kis zugban, ahol senki sem zavar, de ezt egyelőre nem tehetem meg.

Volt szerencsénk látni az új könyved borítóját. Összehasonlítva az első hárommal óriási változás látható. Sokkal letisztultabb, mind forma, mind színvilágában. Egyszerűbb, ugyanakkor egyszerűségében is figyelemfelkeltő, elegáns, rejtélyes. A külső tehát észrevehetően sokat változott az évek során. Hogy érzed? A belső, az írói stílus is változáson esett keresztül?

Mivel az új regény teljesen más hangvételű lett, ezért ehhez más jellegű külső is dukál. Vizuális típusként erre elég érzékeny vagyok, szeretek magam is a látvánnyal bíbelődni, többféle variációt kiagyalni, képben gondolkodni, továbbá a történeteimet is mind elképzelem filmjelenetként. A stílus szintén más persze, ez egy cseppnyivel földhözragadtabb sztori lett, mint a korábbi mesés trilógia. Tudatosan törekedtem rá, hogy az elbeszélés szerkezete, a leírások is más formában legyenek, így szerintem, ha valaki elolvassa az új könyvet, majd utána a régieket, és nem tudja az író nevét, akkor nem feltétlenül mondaná meg, hogy ugyanaz alkotta.

Az első három könyv ugyanannál a kiadónál jelent meg, most azonban új kiadó színeit öltötted magadra, és csatlakoztál a Mogul csapatához. Az olvasók bízhatnak abban, hogy ezentúl újult erővel építed írói karriered, és a következő könyvre nem kell négy évet várni?

Ez az egyik legnagyobb célom per pillanat. Ha energiáim engedik, akkor mindenképp szeretném kiadni magamból azt a nem kevés őrületet, ami a kobakomban leledzik, és a kedves, gyanútlan, ártatlan olvasókra önteni. Ideális lenne, ha évente új könyvvel jelentkezhetnék. Nem akarok persze felelőtlen ígérgetésbe bocsátkozni, de a terv mindenképp ez.  És úgy tűnik, ebben remek társra leltem a Mogul Kiadóban, ami közvetlen hangvételével, hatékony módszereivel frissítőleg hatott rám, és máris érzem, hogy érdemes még nagyobb erőbedobással dolgozni.

Köszönjük az interjút, sok kiváló könyvet kívánunk neked!

Az interjút készítette: Imádom a könyveket

Szerzői előszó: Ma már tudjuk, hogy ez az év nem olyan, mint a többi. Nagyon sok szempontból nem az. Amikor egy hónappal ezelőtt ez a cikk született, még nem tudtam, hogy ez a pici, szemmel nem látható lény, a vírus, milyen módon fog mindent felborítani. Országot, világot. Az egész megszokott életünket. Ahogy minden más rendezvény, úgy a Könyvfesztivál is megkapta az "Elhalasztva" cimkét. Fájdalmas volt hallani, elfogadni viszont egyszerűbb, mert tudtuk, mindannyiunk érdekében született meg a döntés. Még nem lehet tudni, mikor kerülhet megrendezésre, de mi nem adjuk fel, itt vagyunk, bizakodunk, várunk. Két dolog azonban biztos. Amit a cikkben írtam, a kialakult helyzet miatt még inkább megállja a helyét. És ha eljön az idő, még hálásabb leszek azoknak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé teszik, hogy újra ott legyek, ott legyünk.

Jöjjön tehát most az eredeti cikk, változtatás nélkül, ahogy egy hónapja éreztem, gondoltam:    

- Harmadik alkalommal leszek ott szerzőként a Könyvfesztiválon…

Kimondani is gyönyörűség, hát még átélni!

Emlékszem az időre, amikor olvasóként jöttem-mentem a nyüzsgő forgatagban. Ámultam az emberek sokaságán, belevesztem a végtelen könyvfelhozatalba. A könyveket rejtő táskák egyre gyűltek a kezemben, pedig jól tudtam, mekkora buli lesz ezt mind végig cipelni a városon, míg eljutok a haza induló vonatig.  Én mégis imádtam az érzést, és – akkor még – nem tudtam elképzelni, hogy létezik bármi, amivel felül lehet múlni a frissen begyűjtött könyvek nyújtotta endorfinlöketet. A könyvek szeretete már abban az időben is lényem egy jelentős részét elfoglalta.

Aztán jött az írás, jöttek a saját könyvek, és ez a szeretet egészen új szintre emelkedett, új vágyakkal, álmokkal, nézőponttal. Szerzőként akartam ott lenni a Könyvfesztiválon!  Teljesen más időszámítás ez egy író életében. Látni a saját könyvedet/könyveidet a kínálatban. Elcsípni a pillanatot, amikor egy olvasó a kezébe veszi, forgatja, belelapoz, majd megszületik a döntés. Csillogó szemmel nyújtja az eladó felé, egyértelműen a tudomására hozva; tetszik neki, már viszi is! Magadat látod benne, néhány évvel korábbról, és miközben átveszi új szerzeményét, gondolatban azt kívánod, hogy szeresse nagyon a könyvedet!

De a Könyvfesztivál nem csak ezzel az élménnyel ajándékoz meg. Az olvasók szeretete itt ölt fizikai formát, hiszen személyesen kereshetnek, és keresnek is! Ismerik a történeteket, lelkesen kérdeznek kedvenc karakterükről, a könyvek születéséről, kulisszatitkokról. Hozzák a régebbi, vagy épp frissen vásárolt példányukat, dedikálást kérnek, és nem felejtik el finoman megcsipkedni az írót, hogy már nagyon várják a következő könyvét.

Nem túlzás azt állítani, hogy az ember lánya – jelen esetben én – a hasonló élményektől, a negyedik nap végére szinte eufórikus állapotba kerül.   

Csodás dolog ez, de ahogy az már lenni szokott, az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A Könyvfesztivál a kultúra, az irodalom ünnepe, amely az olvasók számára korlátlanul és ingyenesen látogatható. Azonban a kiállítóknak ez egyben üzlet is, a jelenlétet pedig jelentős anyagi ráfordítás és szervezés előzi meg. Nem meglepő tehát, hogy egy író egyedül csak ritkán visz saját standot.

Akkor, hogy tud mégis ott lenni, és miként részesülhet az élményből?

Egyszerű. Egy közösség részeként.

Az nem volt titok, mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor írói álmokat kezdtem dédelgetni. Ugyanakkor tudtam, mit akarok elérni, tudtam, merre tartok. Kerestem a lehetőségeket, és kerestem a csapatot, akivel közös az utunk, mert hamar rájöttem, ha egyedül kopogtatok, sok olyan ajtó marad előttem zárva, ami simán kinyílik, ha egy csapat egyesített erejével tenyerelünk rá a csengőre.

„Egységben az erő!” – tartja a mondás, amely ebben az esetben is bizonyítja igazát. A mondás azonban egy dolgot talán leegyszerűsít. Az egységben az erő ugyanis csak úgy működik, ha az egységnek van elindítója is. Van, akinek a fejében nem csak az ötletcsíra indul útnak, de ott van benne a kezdeményezőkészség is, a szervezőtehetség, és nem utolsó sorban az akarat, hogy vezesse a csapatot, és elől járva kitapossa számukra az ösvényt, amin az utána haladók már könnyedén lépkedhetnek. Hiszen csak tartani kell a sort és követni a nyomot.

Sokunk számára ennek az egységnek az elindítója az Imádom a könyveket csapata. Hozzátok szólok most!

Sok hozzám hasonló szerzőnek nyújtjátok a lehetőséget, hogy ott legyenek a legnagyobb könyves rendezvényeken, átéljék a csodát és olyan élményeket gyűjtsenek be, amelyeket keblükre ölelve dédelgethetnek további pályájuk során.

Ti vagytok azok, akik nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a hazai szerzők segítését, támogatását!

Azt, hogy mennyi munka áll a szervezés mögött, mi csak megtippelni tudjuk abból, ahogy instruáltok minket. Mit- hogyan csináljunk, hogyan kommunikáljunk az olvasóinkkal, hogyan tudassuk velünk, hogy igen, ott leszünk, keressenek minket, mert megtalálnak. Abból, ahogy ti is ránk irányítjátok a figyelmet saját platformjaitokon, interjúk készítésével, bemutatkozók gyártásával. Aztán időt, energiát nem kímélve ott vagytok négy napon át, vigyázva könyveinkre, minket képviselve, szeretettel fogadva minden érdeklődőt.

Mi vagyunk nektek az elsők, számtalanszor bizonyítottátok már az újabbnál újabb ötletekkel, kezdeményezésekkel. Nekünk egyszerű a dolgunk. Csak csatlakoznunk kell, közreműködnünk, és máris olyan lehetőségekben vehetünk részt, amire egyedül esélyünk sem lenne.

Köszönöm! Köszönjük!

Elég lehet-e ez a szó, hogy kifejezzem, mennyire vagyok hálás mindazért, amit az elmúlt években tettetek értem?

Nem tudom. De biztosra akarok menni, ezért még nagyon, nagyon sokszor el fogom mondani nektek… miközben haladok veletek az úton, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy aktív tagja legyek az Imádom a könyveket csapatának! 

Kövessétek az Imádom a könyveket oldalát a facebookon és csatlakozzatok a csoportjukhoz.

Vendégszerző: Leda D'Rasi írónő

Amikor a világ beszorul az otthonába, akkor mindenki új helyzettel néz szembe, így a könyves szakma is. Tudjátok (vagy most megtudjátok), hogy két igazán nagy könyves rendezvény van minden évben, a Könyvfesztivál a Millenárison, és az Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren (kivéve tavaly, amikor a Duna korzón volt), amik bizony a rendkívüli helyzet miatt elmaradnak, elhalasztódnak. Jelenleg teljesen bizonytalan, hogy valahogy személyesen pótolhatók, látogathatók lesznek-e. Idén minden az újratervezésről szól, a másképp működésről.

És itt jövünk mi a képbe. Ha már mindenki otthon van, a szerzők, kiadóvezetők és kiadói munkatársak, és az oly szeretett olvasóink is, akkor legalább az online térben biztosítsunk lehetőséget a "találkozásra".

Így jött létre a #maradjotthon Könyvfesztivál, amihez egy facebook eseményt társítottunk, és bárki csatlakozhat, segíthet a hírfal tartalom bővítésében.

Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznátok a kezdeményezésünkhöz, és az esemény hírfalán érdekes és színes irodalmi tartalommal gazdagítanánk a karantén (kijárási korlátozás) időszakát. Tisztában vagyunk azzal, hogy az online felületek használata sokaknak "testidegen", azonban a jelen helyzetben tényleg elképesztően hasznos eszközzé formálható.

Azok, akik eddig "kirakatéletet" éltek, most előnyben lehetnek. Azok, akik eddig is kiaknázták a közösségi média nyújtotta lehetőségeket, segítsenek azoknak, akik most ismerkednek a különböző felületekkel, és kezdenek neki (bátortalanul) tartalmakat készíteni, majd megosztani. Sosem késő. Könnyen és gyorsan tanulható.

Mi elsősorban irodalmi tartalmak megosztását várjuk, azaz írói és költői bemutatkozásokat, könyveik bemutatását, interjúkat szerzőkkel, élővideós bejelentkezéseket, könyves bloggerek könyvajánlóit, -értékeléseit, valamint kiadói történeteket, könyvbeharangozókat és a könyves szakma bemutatását. Persze a könyves webáruházak "jelenlétére" is számítunk. Ismerjük meg hazánk irodalmárait, irodalmát, aktualitásait, és egyúttal elevenítsük fel mindazon könyves élményeinket, amik eddigi életünk során meghatározóak voltak számunkra. 

Kortárs szerzőink jobbnál-jobb könyvekkel készültek az olvasóknak a két fenn említett könyves eseményre, amit remélhetően egytől-egyig bemutatnak majd az eseményünket követők számára. Csatlakozzatok hozzánk és hívjátok fel kezdeményezésünkre Ti is a figyelmet, kiemelten írók-költők / kiadók / könyves bloggerek / könyves webáruházak munkatársai irányába.

Együtt színessé varázsolhatjuk az előttünk álló bizonytalan ideig fennálló időszakot.

Legyetek láthatóak az eseményünk hírfalán és jussatok el minél több emberhez. #maradjotthon #olvassotthon 

Kérdésed van? Írj az info@imadomakonyveket.hu e-mail címre.