JELSZÓ: OLVASS MAGYART!

A könyv borítója röviden összefoglalja a nem túl terjedelmes, de nem is vézna papírtestbe csomagolt történetet. Adott egy hölgy, aki rendszeresen ír, hol naplót, hol a társkereső oldalra, és nagyon szereti a kávét, s főleg a krémest.

Annamari egy átlagos lány. És az átlagos pozitívan értendő. Egy olyan nő, aki ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a világ nőinek biztosan több mint fele. Túl van egy tökéletesnek tűnő kapcsolaton, s egy szívet tépő szakításon azzal a bizonyos Tibivel, akiről rengetegszer fogunk hallani, de annál kevesebbszer látni.

Igen, Annamari pont olyan, mint te, vagy én. Azzal a különbséggel, hogy tonnányi krémes elfogyasztása után sem lett cukros. Van egy állása egy nyelviskolában, kedvelhető és emberi kollégái. Nem is olyan messze tőle ott a család, igazi falun élő vidám emberek, akiknek a magánélet nem tabu. Közülük is magasan kiemelkedik Terka néni. Tudod, az a rokonod, aki elhatározza, hogy segít megtalálni életed értelmét, legyen az egy hapsi, vagy egyéb személyes dolgok. Akinek mindenhez van egy megjegyzése, s bár ő teljesen jó szándékkal kíván tanácsot adni, arra nem gondol, hogy valójában senki sem kérte rá.

Az első fejezet legelején megtudjuk, hogy Annamari egy éve, két hónapja és tizenhét napja facér. Szerintem ez mindent megmagyaráz a közelgő Tibi-özönről. Terka néninek hála, Annamarink kénytelen elmenni egy kerámiatanfolyamra, miközben az őszi nyelvtanfolyamok is a nyakába zúdulnak. Munkaideje alatt órarendeket állít, a horoszkópját lesi és eszik. A szeptember gyorsan elszalad, s bár igazából nem történik semmi, mégis jól szórakozik az olvasó. Október ezzel ellentétben egy esküvővel nyit, ahol a vízbe pisiléstől kezdve, Batmanen át, a béna kifogásokig minden van. Miután több lehetőség is végifut az agyán, arra a kérdésre, hogy hol hagyta a barátját, csak ennyit felelt: “Izé… a dédnagymamája doktori disszertációján elcsúszott a kerti medencében, ezért fekvőgipszben kellett külföldi útra mennie.” Mindenki találja ki az eredeti kifogásokat.

Főszereplőnk normális életében mégis van valami meghökkentő. Annamari modell is egyben. Nem főállású répaevő, inkább amolyan hobby szépség. Az ügynökség hívja, ő pedig megy, s elpirulva nézi az óriásplakátról visszanéző önmagát.

Lassan haladunk tovább az életben. Megismerkedünk Anna munkatársaival, egy olasz macsóval, aki igencsak a sarkában jár, s néha még kedves bókokat is kap ismeretlen férfiaktól. Úgy tűnik, hogy a huszonnyolc éveseké a világ. Kivéve, ha osztálytalálkozóra hívják, s Terka néni is telefonál, vajon eljár-e még a kerámiaszakra.

Novemberben az a jó, hogy az ember bekuporodik a meleg lakásba és krémest készít. A hónap fénypontjaként sor kerül az osztálytalálkozóra. Miután Annamari csak ötször gondolt Tibire, kikosarazott egy lehetséges randi jelöltet és betolt három krémest. S miután a mindennapok szürke forgatagába visszatérünk, az olasz lovagunk, Luigi is majdnem kap egy esélyt.

A hónapok fejezetről fejezetre, lapról lapra telnek, Annamari keresi élete szerelmét, fotózásokra megy, együtt van a barátaival, sokat gondolkodik a Tibivel eltöltött életén és egyre több krémest eszik. Dolgozik, új emberekkel ismerkedik meg, s karácsonykor még a híres Tibink is felhívja, nem kis port kavarva Annamari érzelmi sivatagában.

Az ünnepekre a családjához utazik, ahol Terka néni, egy tökéletes parti gondolatával kergeti az őröletbe.

Annamari megismerkedik egy új baráti körrel, akik a modellkedés miatt vették magukhoz, de a férfiak körében a sütéstudománya és a süti ehetnéke is magasan a többiek fölé emeli.

Az új év új fordulatokat és új érzelmeket is tartalmaz. Nagyobb szerepet kap a modellkedés, s lassan, de biztosan Annamarira is rámosolyog a szerencse, vagy legalábbis a nagy Ő. Szép fokozatosan bontakozik ki kettőjük kapcsolata, lassan esnek szerelembe anélkül, hogy gyermekünk kezéből ki kéne kapni a könyvet esetleges tizennyolcas karikák miatt. Mint a valódi életben: végül minden jóra fordul. Megtanuljuk, hogy nem minden az, aminek látszik, s hogy néha a Terka néniknek tényleg igazuk lehet.

Igazi humorral fűszerezett romantikus történet, amelyben erőlködés nélkül haladunk lapról lapra. Szerethető karakterek, ismerős emberek birtokolják a lapokat, s lépésről lépésre adják elénk a reményt, hogy bizony a mi tündérmesénk is érhet így véget. Mert mindenkinek van egy Tibije, és mindenki lehet Annamari.

A cikket írta: Diana Soto

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

Naiv módon azt hisszük, hogy eleink fantáziáját nem mozgatta meg, hogy mi van a szoknya alatt, vagy mi bújik meg a gatya rejtekében. Hajlamosak vagyunk az erotikát a romlott 21. század gyermekének tekinteni, s úgy kezelni, mint egy újabb szöget a hajdan tiszta és romlatlan emberi erkölcs koporsójában.

 Az igazság az, hogy eleinket ugyanannyira foglalkoztatta a fizikai test gyönyöre, mint minket, 21. századi, „felvilágosult gondolkodású” embereket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az – ironikus módon – gyermekdalocskákként fennmaradt, erotikus töltetű történetek bujkáló „zöld ágakról”, „bennmaradó macskákról”, vagy éppen „elvesztett zsebkendőkről”.

Kalapemeléssel tartozunk eleinknek, akik a metafora nagymesterei voltak, és kifejezetten stílusosan csinálták. Végtére is, Mr. Grey-ről tizenöt év múlva senki sem fogja tudni, hogy kicsoda, de Jancsikáról, akit nem áldott meg a Jó Atya tekintélyes mérettel, még mindig tudni fogunk, éppen úgy, mint az apjukat kvázi megerőszakoló, buja lánykákról is. Igen, a bibliai Lót csemetéiről beszélek. Egyébként, olvasta már valaki a Bibliát, pusztán olvasásélményből? A könyv egy igazi mestermű. Önmaga felöleli az összes ismert regényműfajt, az erotikustól egészen a sci-fiig. Az egyházatyák egészen biztosan nem unatkoztak a niceai zsinaton.

Úgy tűnik, az erotika egyidős az emberiséggel. A különböző korokban hol burkoltabban, hol nyersebben, de megírták, megénekelték. Már a kőkori, gyapjas mamutok után rohangáló embereket is foglalkoztatta az erotika. A franciaországi, Chauvet-barlang falára pingált női nemi szerveket ábrázoló dekorációk bizonyítják a paleoerotika létezését.

Tovább haladva a képzeletbeli időszalagon, az ókori görögök és rómaiak többtagú orgiái elevenednek meg, még mindig képek és faragványok formájában, s ezen képekből azt is megtudjuk, hogy az ókoriak nem ódzkodtak sem a homoszexualitástól, sem az orális szextől. Indiában is megszületett Vátszjájana, indiai filozófus műve, a Kámaszútra, mely a „szerelem tudományát” igyekszik bemutatni. A közhiedelemmel ellentétben, a Kámaszútra sokkal inkább egyfajta iránymutatás, filozófiai mű, mint pornográf irodalom. A szexualitást egyáltalán nem tabuként kezelő indiai emberek szerelemfelfogásának a megnyilvánulása.

Az európai ember visszafogottabban kezelte az erotikát, ennek ellenére a képi ábrázolásokat pár évszázad alatt felváltották a dalformájú versek, melyeket olyan görög és római költők énekeltek meg, mint például Minnermous. Ezek a költők azt vallották, hogy a szerelem az egyedüli élvezet, amit az istenek a fáradtságos emberi sorsokban engedélyeznek. A keresztény vallás elterjedése bizonyosfajta egyenjogúsággal ajándékozta meg a nőket, akik a házasság szentségével egyenjogúvá váltak férjeikkel.

A nők új társadalmi helyzete hatással volt az irodalomra is, a lovagi költészet már-már egyenesen dicsőítette a nőket, a keresztes hadjáratok pedig elterjesztették a nőkultuszt, de az erotika, mint olyan, még mindig nagyon óvatosan, inkább csak sejtetve jelenik meg. A nő valamiféle emberfeletti, sőt, mármár angyali szintre emelődik, aki által minden szív nemesül.

A 17. század lazulóbb erkölcsöket mutatott, megjelentek az első nyomtatott novellák, melyek erotikus tartalommal bírtak, végül 1748-ban angol nyelven megszületett a Memoirs of a Woman of Pleasure című regény, mely érintette a tömegszex, a biszexualitás, a kukkolás és a mazochizmus témáját is. Ezekben az időkben az erotikus tartalmú művek csak a felsőbb osztálybeli úriemberek kezei között foroghattak. Ennek több oka is volt. Először is, a könyvek drágák voltak, egy egyszerű paraszt ember nem tudta volna megfizetni őket, nem mellesleg, az egyszerű parasztok nagy része csak alig-, vagy egyáltalán nem tudott olvasni. Arra pedig végképp nem volt lehetőségük, hogy szert tegyenek az értő olvasás képességére. Éppen ezért, az erotikus művek olvasói az arisztokrácia- vagy a tehetősebb polgárság férfi tagjai voltak. Nők kezébe ilyesféle művek nem kerülhettek. A női tisztaságot és erkölcsösséget hirdető, lovagkori eszmék még mindig érvényben voltak; a nő túlontúl ártatlan és nemes volt ahhoz, hogy a fizikai test gyönyöreiről olvasson.

Tovább haladva az időszalagon, a megjelenő műveket még az 1800-as években sem jellemezte szexuális kizárólagosság, így még a férfiakat sem nevezhetjük szigorú értelemben véve „erotika fogyasztónak”.

A francia forradalmárok például pornográf jellegű pamfletekkel gúnyolták ki az arisztokráciát, műveik sokkal inkább voltak politikai töltetűek, mint erotikusak. A szadizmus atyja, De Sade márki erkölcs nélküli világa is inkább filozofikus, mint erotikus.

A romantikusok már szabadabban álltak a témához, Victor Hugó, Borgia Lucréciáról írt drámája például már határozottan tartalmaz erotikát, csak úgy, mint Dumas színművei, és a 19. századi francia drámák, amikre határozottan jellemző a sikamlósság. Francia mintára Európa szerte terjedni kezdett az erotikus irodalom, melyben nagy jelentősége volt a fejlődő színházkultúrának. A színház magához vonzotta a drámaírókat, véres és buja jelenetek kerültek színpadra, a 19. század végére pedig egész Európában elterjedt az erotikus költészet.

A kitörő első-, majd második világháború végül kifordította a sarkaiból az addig ismert világot, és technikai fejlődést is eredményezett. Megjelentek a képek készítésére használható eszközök, ezzel együtt az erotikus fotók, majd a szex-, és pornófilmek is. Az irodalom és a filmművészet kölcsönösen hatott egymásra, egyre inkább megszaporodnak az erotikus művek, az 1970-es évekre pedig már nem csak az erotika, hanem a pornográfia is nagy népszerűségnek örvendett.

Az eszményi, erkölcsös nő képével a 21. századra sem sikerült teljesen leszámolni, az erotika világa még mindig inkább a férfiak birodalma, és még manapság sem illendő egy nőnek például pornófilmet néznie. Talán az olvasás jelent ez alól kivételt. A romantikus lányregények észrevétlenül íveltek át buja történetekbe, ugyanakkor „kőkemény” szex helyett inkább a nőiesebb, érzelmes vonalat képviselve…

A cikket írta: Barna Hajnalka

JELSZÓ: OLVASS MAGYART!

Az írónő nem olyan régen szavaztatta meg az új borítóját a könyvnek, amelyen a Manor House és Gwendolyn látható. Van benne valami visszafogott romantika, miközben megoldandó titkokat ígér. Maga a regény tulajdonképpen egy napló, amit Gwendolyn, a napló írója olvas fel nekünk, miközben a jelenben kommentálja az eseményeket. A párbeszédek illenek a helyszínekhez, a 19. századi Angliához, kissé tömör hatásúak lehetnek, azonban ezzel is illeszkednek a regény formájához, mely csak a legfontosabb leírásokhoz ragaszkodik.

Velencei Rita mesterien kezd. Szinte látjuk magunk előtt a homokszínű vászonba kötött könyvet, amelynek olyan a tapintása, mint a ház mögötti régi padok.

Egy napló. Fodormenta illata van. A napló megelevenedik a sorok olvasása közben, s azonnal egy szörnyű múltra tesz utalást. Mi borzalmas történhetett ezzel a lánnyal? A történet 1870-ben veszi kezdetét, amikor Gwendolyn elhagyja a kolostor épületét és hazafelé veszi az irányt. Édesanyja nem bírta tovább fizetni a taníttatását, a cselédek felét is el kellett bocsátania, s most úgy őrködött a kúria felett, mintha bármelyik pillanatban keselyűk szállnák meg. Talán kellemesebb fogadtatásban is részesülhetett volna Gwendolyn, azonban megelégedetett a ténnyel, hogy itt nem voltak rácsok az ablakán. S mint egy jegyzet a napló bejegyzése alatt, eltérő betűkkel és mérettel, egy vallomás, miszerint a napló tulajdonosa ismét egy cellában van.

Gwendolyn társaságát az anyja, unokabátyja, Edward és egy szolgáló, Rosalyn teszi ki. A napjai említésre nem méltó események nélkül telnek, hol a háznál segít be, hol a parkban vagy a tengerparton csavarog. Augusztus 27- én egy újabb jegyzet olvasható a naplójában, mely szerint Gwendolyn elveszítette a szabadságát. Az olvasó most érti meg, hogy ezek a feljegyzések a múlt eseményeit hivatottak kommentálni.

Szeptember elsején Gwendolyn a tengerparton rajzolgatott a Rosalyntól kapott eszközeivel, amikor egy furcsa emberke bukkant fel, és Cameliának nevezte őt. Édesanyja különösnek tartotta az esetet, azonban Edward pillantása lappangó titkokra adott okot. Az eset a következő nap is megismétlődött, s a naplóban található újabb jegyzet igazolja az olvasó állítását, Gwendolyn valahol a jelenben bezárva van, kezében a naplójával, s újra olvassa a múlt eseményeit. Szeptember hatodikán Edward egy csokor virággal érkezik. Hosszasan beszél az édesanyjával, s a kiszűrődő hangokból a kúria pénzügyi problémáit lehet sejteni. Azonban Gwendolynt váratlan esemény éri: Edward megkéri a kezét! Az édesanyja hiába próbálja meggyőzni a lányát, ő nemet mond.

Talán ez volt az a fordulópont, ahol Gwendolyn élete visszafordíthatatlanul megváltozott. Ha igent mond, akkor megtalálhatta volna a boldogságot, békében élhetett volna. A lány szavaival élve: „Ha az a sok volna ne lett volna…”

Az újévben felpörögnek az események. Gwendolyn több rejtélyes nyomot talál Camelia létezéséről, mígnem rájön az igazságra. Azonban úgy tűnik, hogy az édesanyja nem akarja a lányát idegenek között tudni, mintha a kúriában kéne maradnia. Rosalyn igazat ad a gyanakvására, de ezzel nem ér el mást, csak felébreszti az egyre növekvő kíváncsiságát. Gwendolyn kiszökik, s végre megtörténik az úgy áhított találkozás. Eközben a jelenben is váratlan fejleményeknek vagyunk tanúi. Most már biztosak lehetünk benne, hogy Gwendolyn egy zárkában van, azonban nincs egyedül. Titkos leveleket kap, egy ígéretet a szabadulásra, s később nevet is társíthatunk a levél írójához.

A két szálon futó cselekmény fokozatosan bontakozik ki. Gwendolyn ismét elutasítja Edward ajánlatát, s hirtelen fellángolásában még szerelembe is esik egy fiatal nemes úrral, aki házassági szándékkal lép be hozzájuk, azonban üres kézzel távozik. Gwendolyn pedig újra börtönben érezi magát, a saját szobája börtönében. Persze nincs az a börtön, ahonnan ne vezetne út kifelé.

Gwendolyn körül lassan, de biztosan a feje tetejére áll az élete. Megérti anyja döntéseit, s mikor már látni véli a menekülés biztos útvonalát, bezárul előtte az ajtó. Gwendolyn gyilkossági kísérlet miatt börtönbe kerül. Ennél a pontnál találkoznak a cselekmény szálai, az olvasó pedig végigkísérheti a megoldást, és együtt szurkolhat Gwendolynnal, hogy végre valóra váljon az álma. Mert hiába bezártság, hiába rácsok, hiába magány, a szerelem a reménytelenségben is ránk talál.

A cikket írta: Diana Soto

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

A könyveknek van egy bizonyos hangulatuk, amit minden könyvmoly szeret, gondolom te is. Jó érzés belelapozni a ropogós lapok közé, beszippantani az új szerzeményünk illatát, s megdobogtatja a szívet, amikor magunkkal visszük valahová a kedvencünket. Azonban az élet néha olyan kanyarokat rejt, amikre nem vagyunk felkészülve, s olykor olykor változtatnunk kell régi szokásainkon, tetszik, vagy nem tetszik.

Ilyen lehet a költözés. Emlékszem, amikor tíz darab dobozom volt az összes ruhám és használati cikkem számára, s mikor már amúgy is hely hiányában szenvedtem, jött a nagy kérdés. Hova teszem a könyveimet? Hova fér be az állatokról szóló ötkilós enciklopédiám? Kosztolányitól a verseket vagy inkább a novellákat vigyem magammal? Fekete Istvántól melyik művet válasszam? Csak álltam ott a szoba közepén, néztem a roskadozó polcomat és azt az egy darab banánosdobozt, amibe bele kéne varázsolnom valahogy az egész gyűjteményemet. Meg kell hagyni, hogy nem túl kellemes érzés. Akkor még nem ismertem az internet adta szabadság egyik legnagyszerűbb találmányát: az ekönyvet.

Először is szögezzük le, hogy az ekönyv az nem egy wordben írt dokumentum PDF változata. Az ekönyvet ePub-ként is nevezhetjük, s az benne az érdekes, hogy alkalmazkodik a telefonokhoz, a tabletünkhöz és a számítógépünkhöz. Tudjuk változtatni a betű méretét, a színét, be tudjuk állítani, hogy melyik irányba szeretnénk lapozni, és a könyvben megjelenő linkekhez is egykattintásos hozzáférésünk van. Az ekönyv (vagy ebook) egy olyan elektronikus dokumentum, amely egyszerű, mégis épp annyira élvezetes, mint egy papírkönyv.

Ráadásul rengeteg előnye is van.

Ha még nem költöztél, akkor most képzeld el, hogy magaddal kell vinned valahova a könyvespolcod tartalmát. Hány könyved van? 10? 100? Esetleg még nagyszüleid kedvenceit is őrzöd valahol? Nem mersz felmenni a padlásra, mert akár azonnal házi könyvtárat nyithatnál? Neked biztosan jól jönne egy e-könyvespolc, amit bármikor letölthetsz a saját felhődből, vagy megnyithatod a telefonodból.

Jó, tegyük fel, hogy te nem költözöl és nem is tervezel mostanában lakást váltani. Akkor a hosszú busz utak alatt, vagy miközben várakozol a metróra, esetleg egy unalmasabbra sikerült órán milyen jó lenne egy semmi helyet nem foglaló könyv. Nem kell nagyobb táskát magaddal vinned, nem kell vállfájdalmaktól szenvedned a nap végére. Emellett a polcodon sem fog porosodni, nem kell izgulnod esetleges helyhiány miatt.

Akkor is neked ajánlom az ekönyvet, ha napközben szereted a saját életedet élni, koptatni az egyetem padját, beadni a gyerekeket a bölcsibe, vezetni, főzni, dolgozni, s csak este marad időd egy kis kalandozáshoz a könyvek világában. Amellett, hogy nem növeli a villanyszámládat, még a békésen szunnyadó párodat sem fogja felébreszteni a mobilod vagy az ekönyvolvasód fénye. Sőt, még éjjeli mód is beállítható, így a szemedben sem tesz kárt.

Ha türelmetlen vagy, akkor is neked ajánlom. Egy ekönyvnek nincs se postaköltsége, s nem kell (jó esetben) három napot várnod a házhoz szállításra sem. Megvétel után máris letöltheted magadnak, s azonnal, igen, azonnal olvashatod. Csak internet kapcsolathoz van szükséged, de azt manapság már a gyorséttermekben is adnak.

S egy utolsó, de nem érdektelen pont: az ekönyv olcsó. Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy még sosem tettél vissza könyvet a polcra azért, mert túl soknak érezted az árát. Hát az ekönyv sosem fog annyiba kerülni, mint papír testvére, úgyhogy egy árán, akár három-négy darabot is beszerezhetsz műfajtól függetlenül. Ha ezek után is inkább papírkönyvet szeretnél, akkor most figyelj jól, mert el fogok árulni egy titkot.

Felkészültél?

Te is csinálhatsz ekönyvet, és te magad is forgalmazhatod, méghozzá teljesen ingyen!

(Megjegyzem, hogyha papírkönyvbe is tudsz ilyen opcióról, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, mert engem biztosan érdekel.) Úgyhogy amennyiben nem csak az olvasók táborát szélesíted, hanem lapul a fiókodban egy verseskötet, egy regény, egy album esetleg nagymamád receptjei, és meg szeretnéd őket osztani a világgal, akkor te szeretni fogod az ekönyvet. Csak egy számítógépre van hozzá szükséged, egy Wordre és internetre. A többi rajtad múlik.e

A cikket írta: Diana Soto

Mese a gyerekek szájíze szerint

Csak hogy meg legyen a sorminta, most egy sudár termetű példányt ragadtam meg. Igazán rövid címmel rendelkezik, be kell látni. jelenlegi áldozatom a Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszancstöpp és más furcsaságok, avagy rebimesék félősöknek és bátraknak. (Mondja ki valaki kérem egy szusszal, hátha nektek sikerül.)

Az íróval való találkozás:

Leginkább egy hasonlattal tudnám leírni. A tisztelt írónő olyan volt, mintha a mesék jóságos tündér keresztanyja libbent volna át fantázia birodalmából egy kedves anyuka képében, persze szárnyak nélkül. (Vagy csak én nem voltam elég szemfüles.) Amint megtudta, hogy szeretném rávezetni az unokahúgaimat az olvasás szépségeire, felcsillant a szeme, és csiribi-csiribá felírt az ajándékpéldányosok közé. Mondtam, hogy jóságos, nem?

A könyv bemutatása:

48 oldalnyi fantázia és kalandozás. Az igazi élvezethez nem feltétlenül kell gyereknek lennünk, elég ha visszaemlékszünk a pár évvel (vagy jó pár évvel) ezelőtti kicsi önmagunkra, és azzal az ártatlan szempárral rójuk a betű-szteppéjét a könyvnek. Van mindenféle móka és élethelyzet, ami egy apró embert foglalkoztathat. Hisz az alkotás is úgy született, hogy egy kreatív anyuka összegyűjtötte miről olvasna a pöttöm porontya. Milyen jól tette!

Vélemény:

Nos, nem igazán tartozom a célközönségbe, de azért én is megmosolyogtam néhány kreatúrát és gyermeki gondolatot. Az igazi pudingpróba az lesz, amikor a nővérem lányai megkapják karácsonyra és anyjuk kezébe nyomva nyaggatják, hogy olvassa el nekik. (Majd tájékoztatom a tisztelt közönséget karácsony után az ítélő bizottság döntéséről.)

Kiknek ajánlom:

Gyerekeknek, gyermek lelkűeknek, szülőknek, (szülő lelkűeknek.) De nem korlátoznék én senkit. Vegye-vigye-olvassa.

Kedvenc részlet:

,,A szárnyas boroszlánnak. Megnézheted magad is, ott van a régi plüssök dobozában. Csak a gumicukrot volt hajlandó megenni, és inkább azt egye, mint Mirit, Lizit vagy Zsirit, nem igaz?"

A cikket írta: Tollam nyomán a tinta blog, Hollótoll 

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

Valencia megyének több szépsége is magával ragad. Szeretem a Földközi-tengerbe lógatni a lábamat, végignézni, ahogy rózsaszín csíkot húz maga után a felfelé törekvő napkorong, szeretem hallgatni a hullámok kiáltását a borús napokon, s még az évenkénti négy esőnapot is szeretem.

Az emberek kedvesek, a kávét gyakran összekeverik az alkohollal, s a latin-amerikai nők úgy dobálják a 20 kilós narancsos dobozokat, mintha papírcetlikkel lennének megtöltve. Amikor sétálok az utcán, általában nem értek semmit, mivel a spanyolon kívül beszélnek oroszul, angolul, franciául, olaszul, románul, bolgárul, törökül, arabul és elszórva magyarul is.

Szeretek leülni egy kőpadra és nézni a rohanó forgatagot, ahogy délelőtt babakocsit tologatva sietnek az elintézni valók utcáján. Rengeteg babakocsi van. Minden sarkon egy síró hátizsáktól zeng a reggeli nyugalomban ébredező város, s délutánra a kiépített parkok is megtelnek élettel. Itt a gyerekeknek nem kell tanulniuk, sokkal fontosabbnak tartják, hogy egymás között játszanak, a kicsik a szülőkkel, a nagyobbak akár egyedül is. Igen, a spanyol egy gyermekszerető nemzet.

Állításomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több gyerekruha bolt van, mint férfi, s a könyvesboltok felét is a gyermekirodalom foglalja el. S micsoda könyveik vannak! Néha, amikor unalmamban besétálok egy szupermaketbe, s elkalandozok a könyveknek fenntartott osztályon, szeretek belelapozgatni a fiatal korosztálynak készült irományokba. Ott aztán lehet minden félét találni. Szeretem a színes, keményfedeles könyveket, amik Bálna Marciról, Medúza Petiről és egyéb érdekes tengeri állatokról szólnak.

Elsőre meghökkentem, hiszen nekem csak a tyúkudvar jutott, a tengert csak a dokumentumfilmekben láttam (kivéve a Spongyabobot, Kishableányt és a Flippert). Az itteni írók azonban előszeretettel nyúlnak a sós vízhez, ami érthető, tekintve, hogy itt van mellettünk. Az egy és három éves korosztályt megcélzó könyvek különösen a kedvenceim között vannak. Mondhatni, még én is elfogadnék belőlük jópárat. Egyes kiadók úgy próbálják felhívni a gyerkőcök figyelmét egy bizonyos sorozatra, hogy egy plüsst vagy bábot csomagolnak a keményfedeles könyv mellé.

Emellett érdekesnek tartom az úgynevezett 3D-s könyveket is, melyek néhány oldalból állnak, de igazán ötletesek. Minden lapozásra egy, a témába illő szereplő ugrik ki a papírról, s bár jól megráncigáltam őket, egész strapabírónak bizonyultak. Én szívesen odaadnám a gyerekemnek.

Több, mint négy éve koptatom a spanyol betont, úgyhogy a hazai viszonyokról nem tudok friss információkkal szolgálni, de én nem emlékszem, hogy túl sok matricás könyvem lett volna. Persze nekem is volt, de most csak egy jut eszembe, s oda is össze-vissza ragasztgathattam, amihez éppen kedvem szottyant. Itt egészen másképp van, három éves korig majdnem csak albumokat tud venni az ember, de azt bármilyen stílusban. Láttam egyet lányoknak, amiben egy színes oldalon kellett a helyére illeszteni a szöszi kislányt a cicájával, fiúknak pedig az autókat kellett sorba rakniuk. Emellett dzsungelekből és a tengerből is előszeretettel készítenek albumokat teljesen megfizethető áron. Több kisgyereket is kérdeztem, s imádják őket.

A boltok ezzel egyidőben elkezdték kiemelni a színezők fontosságát, melyet egyenesen terápiás célokra használnak.vItt problémát jelent a cukros üdítő és a rengeteg édesség, nem egy gyermek szenved figyelési zavarokban, összpontosításhiányban. Erre találták ki a Disney meséket megelevenítő színezőket, melyekbe belelapozva biztosan állítom, hogy még nekem is gondot jelentenének. A kivitelezésért azonban egy pirospont a spanyoloknak.

Azonban az olvasni tanuló és az olvasni vágyó közönséget sem kell félteni, nekik is bőven akad választék. Előszeretettel használnak egész oldalas, gyönyörűen kidolgozott grafikákat, mellettük nagybetűs szöveggel, ahol is színekkel és a betűméret megváltoztatásával tanítják a nehezebb szavakra a kis olvasót. Általában külön állítják be a lány és a fiú célközönséget, így születnek meg a táncos, csajos könyvek és a focis remekművek. Emellett minden új mesefilm könyv változata is megtalálható a polcokon, ezzel is buzdítva a gyerekeket az olvasásra. Nekem személyes kedvencem a Moby Dick fiataloknak szóló változata, de a Ben Húr is ott lapult mellette. Jó érzés látni, hogy nem ijednek meg a komolyabb irodalomtól sem.

Az olvasás azonban kihalóban van. Hiába a szebbnél szebb könyvek, a terápiás színezők, a szépirodalom remekművei, a modern társadalmunkban már nem jut idő az olvasásra. A televízióban megjelenő meséket 24 órában közvetítik, zöld fejű emberekkel s felismerhetetlen állatokkal. Én szerencsére a Grimm legszebb meséin nőttem fel, a nagy klasszikusokon, a Vukon és a Mézga Gézán. Ebből sajnos hiány van itt és Magyarországon is. Minél modernebb a társadalom, annyival inkább lebutítja a jövő nemzedékét. Ideje lenne feltenni a nagy kérdést: milyen ember fog válni ezekből a gyerekekből?

A cikket írta: Diana Soto 

Luis de Górgora y Argote - A leggyönyörűbb lány

Komor világunkban

a leggyönyörűbb lány

ma özvegy, s menyecske

a tegnap derekán.

Szemei követik őt,

és a háború az irány.

Hallgasd csak a szót meg,

hallgasd meg, anyám:

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Fiatal testemet

neki adtad, anyám.

Mily rövid élvezet,

és mily hosszú hiány.

Annak, ki ma megy el,

fogságára adtál,

viszi kulcsát, amely

nekem a szabadság.

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Sírásra fordult szemem

megváltoztatta a mát,

egykor édes pillantás

lett volna a munkám.

Nem is tudná jobban

lefoglalni magát,

mint háborúba csalni

a békém angyalát.

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Kérlek, ne állíts le,

és ne hibáztassál,

ne mondd, hogy egy többet

jelenthet másoknál.

Ha tényleg szeretsz engem,

akkor szavaddal ne bánts,

rosszabb lenne a csend,

s az eljövő halál.

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Mondd, ki az, ki ne sírna,

drága édesanyám,

még ha olyan is lenne

melle, mint az opál,

s ki ne emelne hangot,

ha látná e hervadást,

legzöldebb éveit,

mint tűnő ifjúság.

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Menjetek, éjjelek,

ahogy magukra hagyták

a szemek szememet,

s útját nem vigyázták.

Menjetek, éjjelek,

ne lássátok magányát.

Ne lássa senki, hogy

ágyam fele kihűlt már.

A tengerek partján,

hát most sírni hagyjál.

Luis de Góngora y Argote - La más bella niña

La más bella niña

De nuestro lugar,

Hoy viuda y sola

Y ayer por casar,

Viendo que sus ojos

A la guerra van,

A su madre dice,

Que escucha su mal:

Dejadme llorar

Orillas del mar.

Pues me disteis, madre,

En tan tierna edad

Tan corto el placer,

Tan largo el pesar,

Y me cautivasteis

De quien hoy se va

Y lleva las llaves

De mi libertad,

Dejadme llorar

Orillas del mar.

En llorar conviertan

Mis ojos, de hoy más,

El sabroso oficio

Del dulce mirar,

Pues que no se pueden

Mejor ocupar,

Yéndose a la guerra

Quien era mi paz,

Dejadme llorar

Orillas del mar.

No me pongáis freno

Ni queráis culpar,

Que lo uno es justo,

Lo otro por demás.

Si me queréis bien,

No me hagáis mal;

Harto peor fuera

Morir y callar,

Dejadme llorar

Orillas del mar.

Dulce madre mía,

¿Quién no llorará,

Aunque tenga el pecho

Como un pedernal,

Y no dará voces

Viendo marchitar

Los más verdes años

De mi mocedad?

Dejadme llorar

Orillas del mar.

Váyanse las noches,

Pues ido se han

Los ojos que hacían

Los míos velar;

Váyanse, y no vean

Tanta soledad,

Después que en mi lecho

Sobra la mitad.

Dejadme llorar

Orillas del mar.

Bűnös nép, bűnbak uralkodók

Drámát ritkán olvas az ember. Mivel alapvetően színpadra irt alkotások, ezért ritkán jut eszünkbe könyvként olvasni őket. Vannak persze örök klasszikusok, amiket időről időre előveszünk, a Hamlet vagy a Rómeó és Júlia például minden nagyobb könyvespolc alapeleme, mégsem jut eszünkbe recenziót írni Shakespeare valamely művéből, hiszen az a színikritikusok dolga. Emiatt átlagemberként csak keveset találkozunk kortárs magyar drámákkal. Noha a színházak kínálatában számos kiváló kortárs darab is helyet kap, ezekből alig néhány jut el a könyvesboltokig. Éppen ezért különleges alkotás Diana Soto Az ártatlan bűnös című drámája.

Diana Soto Spanyolországban él és alkot. A drámaírás mellett novella- és versírással is foglalkozik, amelyeket a Törpekirály és a Nézz fel a Holdra című kötetekben is megtalálhatunk. Drámája, Az ártatlan bűnös a DrámaTéka Drámaműhely pályázatán elnyerte a legjobb történelmi ihletésű dráma címet.

Az ártatlan bűnös Marie Antoinette élete utolsó napjait mutatja be nekünk. A témaválasztás nem új, a „nagyzolásáért” meglakoló királyné történetének már számos adaptációja létezik, Diana Soto azonban a történelmi események majdnem pontos ábrázolása mellett képes elrugaszkodni egy olyan érzelmi és szellemi síkra, ahol nem csak a halálára váró királyné szenvedései jelennek meg, hanem a népben jelenlévő ellentmondás a forradalmárok és a királypártiak között, illetve a forradalom eszméi és célja is megkérdőjeleződnek.

A mű igazi tragédiája nem a királyné halála, hanem az, hogy még a legelhivatottabban harcoló forradalmár is kiábrándul az eszméből, hiszen az erőfeszítéseik és eredményeik nem oldják meg a problémákat, hiszen a nyomor nem szűnik meg.

Marie Antoinette karaktere összetett, ábrázolása különösen aprólékos. Nem csak a börtön béli szenvedéseket láthatjuk, Vienna segítségével megismerhetjük a kislány Mária Antónia magányát és kötelességeit, és a már királynévá cseperedett Marie Antoinette fényűző, léha életmódját is.

A freudi analitikus pszichológia eszközeit felhasználva kapunk magyarázatot a királyné „bűnére”: minden tettre magyarázatot ad az elvett gyermekkor, és a szeretethiány, ugyanis sem az anyjától, sem a férjétől nem kapta meg a kellő szeretetet. Az ábrázolásmódnak köszönhetően Marie Antoinette bűnei a neveltetés következményévé válnak, személye pedig a kor körülményei miatt eleve bukásra van ítélve. A király és a királyné nem több egyszerű bűnbaknál, a nép haragja, frusztrációja a halálukban teljesedik ki. De mint ahogy az a műben pontosan kirajzolódik, a nép maga sem volt biztos abban, hogy a halálukra tényleg szükség van-e.

Az ártatlan bűnös tehát képes újraértelmezni és megkérdőjelezni a forradalom eszméit. A klasszikus dráma nyelvezetével, különleges líraisággal emelkedik az eszme és a szenvedések fölé, feloldozva ezzel Marie Antoinette-et a földi lét nyomorúságos kínjai alól, és egyfajta esztétizáló képet adva a francia forradalom kegyetlenségeinek. A királyné, a bűnös, az anya, az özvegy, és a nő egy személyben mégis ártatlan marad, hiszen ő magát soha nem érezte bűnösnek. És, mivel a lelke tiszta marad a bűnöktől, halálában egy haldokló eszme öltött testet, de így a nép válik az igazi bűnössé.

A cikket írta: Egy elképzelt könyv blog, Judy Tóth

Szeretnéd, hogy a Te könyvedről is írjunk? Nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen.

Egy Spanyolországban élő magyar írónő számol be életéről, munkásságáról, és az országaink közötti irodalmi különbségekről. Milyen Spanyolország irodalmi kultúrája? Milyen műveket olvasnak a legszívesebben? Hogyan érvényesülhet egy magyar írónő a hazájától távol? Diana Soto írónő izgalmas cikksorozatában erről mesél nekünk.

- - -

Amikor először sétáltam végig a szűk utakon, s először fintorogtam a bevásárlóközpontok roskadó halas pultjainál, akkor úgy éreztem, hogy az életem tényleg megváltozott. Lassan felfedeztem Valencia megye szépségeit, a ledőlt kőfalak mögött húzódó narancsligeteket, a kacskaringós, egyirányú utcákat, az egész nap zsongó kávézókat, a hullámzó tengert, s ezzel egy időben felfedeztem a hiányokat is.

Itt nincsen Túró Rudi, itt nem ismerik a nokedlit, itt nem lehet kapni mákot, és legnagyobb bánatomra, egy darab magyar nyelven íródott könyvet sem tudtam beszerezni ez alatt a négy, itt eltöltött év alatt. Pedig könyvesboltokat találtam. Igaz, nem túl nagyokat, se nem túl sokat, de még itt is lehet papír alapon olvasni. Mióta képes vagyok három szónál többet kipréselni magamból, gyakran kérdezősködöm a legfrissebb könyvekről, híres írókról, szeretett költőkről, s csupán a véletlen művének hittem, hogy bizony Valencia megyében az emberek nem olvasnak.

Természetesen találkoztam két olyan kivétellel, akik hozzám hasonlóan könyvmolynak számítanak, bár abból az egyik hölgy francia állampolgár, úgyhogy őt nem tudom beszámítani. Nem baj, még mindig marad egy ember. Emellett extrém beszélgetésekbe is belecsöppentem, ahol egy korosztályombelivel Shakespeare munkáiról igyekeztem diskurálni, azonban neki fogalma sem volt róla, hogy kiről beszélek. Azért ezt megkérdezte: az meg ki, valami orosz? Ezután finomabban bántam a könyv szóval, s nyitott szemmel lépkedtem, hátha találkozok valakivel, aki megüti a magyarok szintjét.

Emlékeimben még ma is élnek olyan képek, amikor felpattanok a buszra, felülök a metróra, napozok a Balatonon, és körülöttem legalább egy, ha nem kettő, bár rendszerint több ember igazi könyvet szorongat a kezében, és olvas. Megjegyzem, hogy itt is láttam könyvet néhány kézben, de vagy éppen visszatették a polcra, vagy becsomagolták, mint ajándékot.

Az iskolákban azonban más a helyzet. Szerencsére a fiatalokat itt is ellátják kötelezőkkel, az irodalom órákon ugyanis havonta egy könyvet tesznek a jövő generációi elé, akik legalább egy összesítést elolvasnak róluk. Volt szerencsém a kezem közé kaparintani néhányat ezekből a kötelezőkből, és mondhatom, teljesen ledöbbentem. Ha össze kéne hasonlítanom a magyar és spanyol kötelezőket, akkor a spanyol két könyvhosszal nyerne. Romantikus történetek, gyerekdetektívek, kalandregények, tinikrimik, s mindezt 100-120 oldalas kiadásokban. Talán én voltam az egyetlen, aki szájhúzással olvastam a Tartuffe-öt, vagy a spanyol olvasmányok tényleg jobban hangzanak? Ezek a kisfelnőttek abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy minden hónapban elolvashatnak egy hol izgalmas, hol rejtélyes, hol szerelmes irományt, mely a legmodernebb fordításban és az ő igényeiknek megfelelően készült. Azonban amennyivel izgalmasabbnak tűnnek az itteni kötelezők, annyival kevesebbet olvasnak a spanyol fiatalok.

A cikket írta: Diana Soto

Lope de Vega – A csontvázhoz

Fordította: Diana Soto

Ez a fej, mi egykor élő volt, neki

építették fel csontokból e várat,

mit hús és haj börtönébe zártak,

s kinek nézve maradtak szemei.

Száját növekvő rózsaszál fedi,

mely szemének ékes smaragdjában,

és a hideg csókokban elszárad.

Most színébe olvaszt minden emberit.

Az a kiszámítható harmónia,

mely minden valós lépésében rejlett,

lett a kezdetnek halvány mozdulata.

Szép halandó, üstököse a szélnek,

életednek hajdani magaslata.

Lám, mégis rajtad osztoznak a férgek.

Lope de Vega – Menni, maradni

Fordította: Diana Soto

Menni. Maradni. Úgy szakadni szét,

hogy idegen lélekkel indulva,

hallgatva az édes sziréni hangra,

mégis eggyé válni, mint fával a lét.

Kialszik a gyertya is, hiába ég.

Tornyot építeni puha homokra,

szárnyakat vesztve, egekből zuhanva,

de soha meg nem bánni a létezést.

Beszélni magányos némák között,

kölcsönkérni a hitre türelmet,

gyanút adni, s elvenni, mi igazság.

Ami múlandó, úgy hívni, hogy örök,

tüzet csiholni, mely mindent eléget.

Ez az, mit hiánynak nevez a világ.

Már elolvashattátok Tara Altebrando: A távozás című művéről a véleményemet, most pedig Lauren Oliver: Tünékeny lányok című elbeszélése került sorra.

A könyv fülszövege:

„Dara és Nick korábban elválaszthatatlanok voltak ‒ azelőtt, hogy Dara csókolózott Parkerrel, azelőtt, hogy Nicknek le kellett mondania a legjobb barátjáról, és a baleset előtt, ami összeroncsolta Dara gyönyörű arcát. Azóta a lánytestvérek, akik korábban olyan közel álltak egymáshoz, egyetlen szót sem váltanak. Nick egy pillanat alatt elvesztett mindent, és feltett szándéka a nyár folyamán visszaszerezni, amit lehet.

Darának azonban más tervei vannak. Amikor a születésnapján eltűnik, Nick azt hiszi, csak játszik vele. Ám egy másik lány, a kilencéves Madeleine Snow is eltűnt és mivel Nickben egyre erősebb a meggyőződés, hogy a két eset összefügg egymással, húga keresésére indul.

Ebben a lebilincselően izgalmas regényben a Delírium-trilógia és a Mielőtt elmegyek írója, Lauren Oliver olyan világot alkotott meg, ahol a cselszövés, a veszteség és a sejtelem összefonódik, és érzékeny részletekkel kirajzolja két önmagát és egymást kereső testvér életútját.”

A történet főszereplője két lánytestvér, Dara és Nick (Nicole). Ők ketten autóbalesetet szenvednek, minek következtében Nick az édesapjához költözik.

„Ha az ember majdnem meghal, furcsamód mindenki azt várja tőle, hogy a boldogság tengerén hajózzon, pillangókat kergessen virágos réteken vagy szivárványt lásson az autópálya olajtól sötétlő pocsolyáiban.”

Viszont egy kisebb kihágás elkövetése miatt kénytelen hazaköltözni anyjához és Darához. A két testvér kerüli egymást, soha nem találkoznak, mégis tökélyre fejlesztik a civakodást. Egy – egy mozzanat kapcsán általában előkerül egy régi emlék, amikor még a másik jelentette számukra a világot. Így halad előre a cselekmény, ugrálunk a térben, időben, és a két lány nézőpontja között. Miközben Nicknek nyári munkát kell vállalnia egy vidámparkban, ahol a lányok legdurvább vitáinak középpontja is dolgozik, John Parker.

Még ekkor is abban a hitben voltam, hogy két testvér viszályát látom leírva, ám hirtelen komolyabbá vált a történet, Dara eltűnt. Ettől a ponttól kezdve úgy éreztem, hogy a szerző elvisz egy más irányba, és már valami teljesen másról szólt a mű. Viszont ezt az irányt nagyon élveztem, mert izgalmas volt a sztori, és teljesen kiszámíthatatlan.

„Képtelenség, hogy a legsötétebb dolgok a hétköznapi valóságunk mellett léteznek, párhuzamosan.”

Folyamatosak voltak a kisebb csattanók, de valahogy nem voltak igaziak. Aztán egyszer csak, mintha egy többszörösen becsomagolt ajándékot nyitnánk ki, úgy tárul elénk, lapról lapra, az igazi történet. Ettől kezdve minden oldal szinte egy fordulat, miközben szüntelenül azon gondolkoztam, hogy a különböző eseményekre utalás, vagy azok előjelei, miért nem tűntek fel eddig, olvasás közben. Tulajdonképpen nem is konkrétan a befejezés az, amit frappánsan oldott meg a szerző, hanem a cselekmény átalakulása. Letaglózott a mű, de nemcsak a történet, hanem az írónő stílusa, a könyv formai megjelenése is.

Úgy érzem ez a regény azok közé tartozik, melyekről egy ajánlót nagyon nehéz spoilermentesen megírni. Próbáltam átadni Nektek az érzéseimet, gondolataimat, anélkül, hogy „lelőném a poént”. Remélem ez sikerült, és Ti is kedvet kaptok ehhez a nem mindennapi történethez!

A cikket írta: Édes kis könyvkritikák blog, Dobos-Gacsó Dalma

2020. október 18. - Ez a nap is eljött - a Magyar Regényírás Napja -, amikor először a történelemben, kiosztásra került - olvasói vélemények alapján - a Dugonics András Irodalmi Díj, 18+1 kategóriában.

Bízom, bízunk benne, hogy kezdeményezésünkkel valami igazán érdemit indítottunk útjára és évről-évre egyre többen csatlakoznak hozzánk, és segítenek nekünk bemutatni a kortárs hazai szerzőket és írói, költői munkásságukat.

Idén 128.228 szavazat érkezett összesen, ami így első alkalommal számunkra nagyon örömteli volt, és megmutatta nekünk, hogy az olvasók igenis hangot akarnak adni véleményüknek, és támogatni, bíztatni akarják kedvenc szerzőiket. Ideje, hogy több hangsúlyt fektessünk a magyar irodalomban alkotó személyekre. 

Jöjjenek a kategóriák helyezettjei:

Szívből gratulálunk minden jelöltnek, és hálásak vagyunk minden szavazónkért. Köszönjük, hogy vagytok!!!

Egyúttal megragadnám a lehetőséget is, és jelezném, hogy elindítottuk a Dugonics András Irodalmi Díj - 2021-es jelölési időszakát. A feltételek finomodtak a 2020-ashoz képest, így kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a felvezető szöveget is a jelölési formon: http://bit.ly/DAIDjeloles2021

A díjjal kapcsolatban bármely további információ az info@imadomakonyveket.hu e-mail címen kérhető.

Írta: M. Baranyai Anikó - a Dugonics András Irodalmi Díj alapítója