Mind jól tudjuk, hogy ma már nem divat az olvasás, legalábbis a tinédzserek körében. A legjobb példa erre az, hogy az iskolában én vagyok az egyetlen, aki a könyvtárat nem a számítógépek és a csönd miatt használja, hanem, hogy könyveket kölcsönözzek és azután el is olvassam őket.

A legtöbben szinte menekülnek magától az olvasástól, mintha az valami fertőző kór lenne, amit, ha egyszer elkapsz, akkor sosem tudsz belőle kigyógyulni. Bár ez valamilyen szinten igaz. Ha mégis marad olyan tizenéves, aki egy könyvhöz mer nyúlni, netalán el is olvassa, az is leginkább a mai ifjúsági regények mellé teszi le a voksát, amik, személyes véleményem szerint, átláthatóak, egyszerűek és sokszor bugyuták. Persze nem mindegyik, de sajnos a többségük cselekményét két mondatban össze lehetne foglalni.

Ha a komolyabb, szépirodalmi könyvek kerülnek szóba, akkor az első dolog, ami minden tininek az eszébe jut, azok a kötelező olvasmányok, amikről pedig mindenkinek az iskola ugrik be. Ez az a pont, ahol a legtöbb gyerek azt mondja „nem akarok olvasni, mert az olyan, mint a suli, unalmas”. Viszont úgy gondolom nem csak a „szörnyen nehéz, teljesen felesleges” iskola az egyetlen ok, ami demotiválja a mai fiatalokat.

Az internet világa ma már szerteágazó, felmérhetetlen, valamint nagyon hasznos, hisz másodpercek alatt megtalálhatunk rajta mindent, bárhol és bármikor. Mivel mindenki számára elérhető és olcsón használható, folyamatosan, megállás nélkül pörög. Hisz bárhol, bármikor megoszthat az ember bármit, és a többiek pedig nyilván nem akarnak lemaradni semmi újról, ami felkerül a netre, mert az „ciki”, ha nem tudjuk épp melyik celeb, melyik gálán, milyen rúzst viselt. A könyvek pedig jóval lassabbak, a régebbiek sokszor nem is mai témákat boncolgatnak, valamint a fejlődő és gyorsuló mindennapok eseményeivel az elmélkedő, gondolkodó történetek szinte összeegyezhetetlenek a legtöbbek számára. De akkor mégis, hogyan lehetne megszerettetni az olvasást, a könyveket a tizenévesekkel? Kell egy áttörés, egy olyan könyv, illetve történet, ami után a fiatalok függővé válnak. Olvasás-függővé.

Már egészen kicsi korom óta szeretek olvasni. Először természetesen a gyerekkönyvek varázsoltak el, majd olyan 10-12 éves koromra rákattantam a már említett egyszerű, ifjúsági regényekre. Az ilyen és az ezekhez hasonló könyvekből megszámlálhatatlan mennyiséget hipergyorsasággal olvastam ki, majd végül a kezembe került egy olyan történet, amely teljesen más volt, mint amiket, addig olvastam. Ez volt számomra a katartikus pillanat, amióta csak olyan könyveket szeretek olvasni, amiknek mélyebb mondanivalójuk van. A kedvenc könyvem, ami egy egyfajta áttörést okozott nálam, az Gayle Forman-től a Ha maradnék. Ez a regény megváltoztatta az ízlésemet és a világnézetemet minden téren.

Röviden a történetről: Mia Hall egy 17 éves amerikai lány, akit hatalmas tehetséggel áldottak meg az égiek, kiválóan és elkötelezetten csellózik. Hiába fekete bárány a családjában, mégis szeretik és támogatják őt, nemcsak a szülei, de a barátai és természetesen egy fiú, Adam, is. Az érettségi közeledtével Miának választania kell a szerelem és a jövője közül, ám egy váratlan baleset miatt egy ezeknél sokkal komolyabb dologról kell döntenie. Marad, még ha mindent el is veszített, vagy elmegy. Mia kómába kerül és a lelke követi az eseményeket, illetve emlékszik vissza rájuk, míg a teste mozdulatlanul fekszik egy kórházi ágyon. Így omlik össze az addigi élete. De talán kezdhet egy újat, ha marad. Már ha egyáltalán úgy dönt, hogy marad.

Ez a könyv megtanított arra, hogy mindent értékelni kell ebben a világban, emlékeket kell szereznünk és ki kell használnunk a lehetőségeinket, mert csak egy életünk van, ami akár egy perc alatt összeomolhat.

Az egyik kedvenc német költőnőmnek is van egy erről a témáról szóló verse, melynek címe Eines Tages baby, werden wir alt sein:

„Eines Tages, baby, werden wir alt sein. Oh Baby werden wir alt sein und wir denken an all die Geschichten, die wir hätten erzählen können.” - Julia Engelmann

(Egy napon, bébi, mind megöregszünk majd. Oh Bébi, mind megöregszünk majd és akkor azokra a történetekre fogunk gondolni, amiket elmesélhettünk volna.)

Nagyon szeretem ebben a könyvben azt, ahogyan a főszereplő elköteleződik a zenéhez és a csellóhoz. Én is játszom hangszeren, bár nem készülök zenésznek, mint Mia, mégis szorgalmasan gyakorlok napról napra, hétről hétre.

Összességében úgy gondolom, hogy a fiataloknak egy bizonyos könyv kell ahhoz, hogy elkezdjenek olvasni önmaguktól, és ha csak egy kis időre is, de elfelejtsék a mobiltelefonjukat, az internetet, a Facebook-ot, az Instagram-ot és az egyéb oldalakat, amiket gyakran és előszeretettel látogatnak. Ez nehéz, de nem egy lehetetlen küldetés.

A cikk szerzője: Kapitány Csenge

Egy céltudatos, a hazai irodalom és a hazai szerzők iránt elkötelezett csapat kezdeményezésére szeptember harmincadikán rajtolt el az IKMI - Writers’ Club. Az alapítók nem fukarkodtak céljaikkal, sem azok száma, sem jelentősége tekintetében.

Egy olyan erős, összetartó íróközösség létrehozása lebegett ugyanis a szemük előtt, amelyre eddig még nem volt példa a hazai irodalomban.

De a Club különlegességét nem önmagában a csoportban rejlő támogató erő és összefogás adja. Az alapító tagok ugyanis küldetésüknek érzik széles körű ismeretek átadását is. Olyan ismeretekét, amelyek új szemléleten nevelkedett író generáció alapjait fektetik le. Reményeik szerint a generáció tagja a modern kortárs irodalom lendületét kapcsolják össze a tradicionális irodalmi és könyvkiadási értékekkel. E kettő ötvözetéből született művek és írói pályafutások olyan értékek mentén haladhatnak, melyek csak a legnagyobbak sajátja. Minőségi írások, minőségi könyvek és a szakmai iránti végtelen elköteleződés, alázat.

A Club megálmodói - az írók oktatásán és támogatásán túl - nem titkoltan a “Do It Yourself” könyvkiadással szembeni ellen- támaszpontot kívántak létrehozni, a színvonalas szakmai kéziratgondozás szükségességét hirdetve.  A Clubban a közösség tagjai nem csak hozzájutnak azokhoz az ismeretekhez, melyek birtokában tudatosabban alakíthatják írói munkásságukat és fejleszthetik íráskészségüket, de olyan támogató közösség tagjaivá is válnak, melyben együtt alakíthatják a minőségi kortárs irodalmat.

A Club az egész hetet átfogóan ad feladatot a tagoknak, mindannyian tevékenyen részt vesznek a Club életében.

A tagok íráskészségét heti írásgyakorlatokkal állítják folyamatos kihívás elé. Az elkészült műveket a Clubtagok megosztják a közösséggel, így visszajelzést kapnak az esetleges hibákról és segítséget is, hogyan tudják azokat kiküszöbölni. A közösség nyújtotta jelzés az első pozitív visszacsatolást jelentheti a tagoknak, míg a más írókkal folytatott tapasztalatcsere által máshonnan nem megszerezhető ismeretekre tehetnek szert. A tapasztalatcsere egy speciális ágára is nagy hangsúlyt fektetnek, vagyis az írók által elkövethető gyakori hibákra, melyek megismertetésével szeretnék felkészíteni a Club tagjait azokra a leggyakoribb problémákra, melyeket a későbbiekben így már tudatosan kerülhetnek el.

Hasznos információk áramlanak könyvmarketing tippek formájában is, és az írói arculat kialakításában sem marad egyedül az, aki épp pályája elején, önmaga írói megkreálásán dolgozik.

Ezeken túl a Clubban a különböző pályázati lehetőségek is megismertetésre kerülnek, hiszen fontos, hogy a tagok egyetlen lehetőséget se hagyjanak ki önmaguk megmérettetésére, és az olvasók felé való bemutatkozásra.

Az IKMI - Writer’s Club szeretettel várja tagjai, akik az írás szenvedélyén túl az alábbi jelmondattal is együtt éreznek és gondolkodnak: “Segítsük egymás írói karrierének fellendülését!".

Könnyű volt felfigyelni rá. Apró porszemeket szórt szét, amerre járt. Különleges, kicsinynek tűnő részleteket, amelyek mássá tették. Úgy tűnt ki a tömegből, hogy mégis egy volt vele. Már akkor, amikor még nem is akart.

Valamiért ismerős volt a helyzet. Úgy éreztem, apró sorsközösségen osztozom vele. Másképp látom a dolgokat, mint az emberek többsége. Másképp reagálok, más jut eszembe, és biztos, hogy teljesen más a válaszom egy-egy kérdésre. Sokszor kaptam már meg ezeket a "vádakat." Ma már tudom, hogy ez tesz azzá, aki vagyok. Ettől válok ki a szürkeségből és ezt büszkén vállalom.

Az első pillanatban sugározta az egyediségét. Éreztem, hogy különleges, ő mégis úgy viselkedett, mintha nem így lenne.

Először az egyik Könyvfesztiválon találkoztam vele. Hehe... Az volt aztán a találkozás, alig mertem ránézni! Hiszen ő volt maga Leda D'Rasi. Az írónő! Persze tudtam, hogy ő is hús vér ember, mint én - ma már nem vagyok benne biztos XD -, mégis irtó nagy megtiszteltetés volt megismerni! Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy már több írása megjelent, mi is éppen Függőtársam könyvét dedikáltattuk. 

Így ismertem meg őt. 

Később figyeltem fel az apróságokra. Például az egyedi pecsétjére. Basszus, mikor megláttam az első lapon az odanyomott mintát, rögtön tudtam, hogy nekem is kell! Másfelől az a tény, hogy az én könyvimádó barátnőmnek saját példánya van, nekem már önmagában elég volt.

Hát így kezdődött...

Egy év múlva már a saját Végzetem vitt oda hozzá. Egyrészt, meg kellett vennem azt a könyvet, másrészt volt nálam egy Dög, amit most már én is szerettem volna dedikáltatni. :)

Sose felejtem el, amikor mindennel felvértezve odalibbentünk hozzá egy aláírásért és ő nem adott pecsétet. Ránéztem, nagy levegőt vettem - egy életem, egy halálom - és megkérdeztem, hogy hova lett a bélyegző. Mert én bizony azért jöttem. Nos, volt bélyegző, csak a táskájában maradt. Pavilon mögé be, mindenen átmászás, kutatás, keresés... Ééés siker! Meglett a kis tékozló, én pedig megkaptam a hőn áhított billogot! Egy hétre odafagyott a hülye vigyor az arcomra. És akkor még nem is tudtam, hogy ő egy végtelenül kedves, segítőkész ember, aki nem mellesleg rohadt jó történeteket ír!

Furcsa, de nem azt a könyvét olvastam el először, amit elsőként vettem meg. Mi több, az a darab még mindig várja a sorát a polcomon.

Annyira beleszerelmesedtem a Végzet borítójába, hogy nem menekülhettem. Azzal kellett kezdenem. 

Leda nagyon jól olvasható stílusban ír. Könnyen siklottam végig a sorokon, miközben nevettem, izgultam, drukkoltam, néha féltem, mégis magához láncoltak a betűk. Olyan volt, mintha a szomszéd lánnyal csevegnék. Egy olyan szomszéddal, akinek a szókincse egyedi és választékos. Az első mondat után éreztem, hogy nem a levegőbe beszél. Úgy gurultak le a mondatok az ajkáról, mintha oda születtek volna. Ilyen érzés volt őt olvasni.

Ennek ellenére hónapoknak kellett eltelnie, hogy belevágjak a Boszorkánydinasztiába. De nincsenek véletlenek, a legjobbkor döntöttem mellette. Teljesen vakon vágtam bele a nagy kalandba és elárulom, háló nélkül még egyszer sem élveztem ennyire a zuhanást. Tökéletesen eltalálta a lelkem legközepét. Banya-lázat kaptam!

A boszik varázsvilága pont az a hely, ahol bármikor szívesen elvesznék! Imádom a Boszorkányokat, az alakváltó Lykae-kat, a Lidérceket, a Démonokat, és mindent, ami velük együtt jár! Az Utolsó kívánság után egy percig sem volt kérdés, hogy folytassam-e a Lidércfénnyel, majd a Talán tündérmesével. Egy napja végeztem a harmadik résszel és azóta sem tudom letörölni az idétlen vigyort az arcomról. Hihetetlen élmény volt! Még közel sem olvastam el minden könyvét az írónőnek, de azt garantálom, hogy ezen változtatni fogok.

Beleszerettem. Elvarázsolódtam. Nem menekülhetek, és nem is akarok.

Ha kíváncsi vagy, hogy eddig milyen élményekkel lettem gazdagabb, akkor itt megtalálod az eddig általam olvasott könyveihez az értékeléseimet:

Végzet 

Utolsó kívánság

Lidércfény 

Talán tündérmese 

Olvasónapló Endi_AllThatIAm

Fogadjátok szeretettel ezt a rövid kis történetet, melyet a CapsLock világnapja ihletett. Bízunk benne, hogy könnyed kis felüdülést hoz a napotokba...

Jenny sürgött-forgott a lakásban. Teljesen felpörgött, pedig munka után ilyesmi elég ritkán fordult elő vele. Általában szívesebben terült el a kanapén, elégedett sóhajjal kikapcsolta a melltartóját, kirángatta a pólója alól, és a szoba végébe hajította. Alapvetően szerette a rendet, de mióta megvették első, közös lakásukat Stevennel, tartott pár csalónapot, és hanyagolta a takarítást, ha épp arra szottyant kedve.

Ez a nap azonban más volt, mint a többi. Kapcsolatuk épp ugyanilyen verőfényes augusztus hatodikán kezdődött pontosan három évvel ezelőtt. Szép teljesítménynek számított mindkettőjük részéről, hiszen korábban egyikük sem bírta hosszabb távon senkivel. Furcsamód egymással mégis megtalálták a hangot, és szívmelengető harmóniában töltötték közös pillanataikat.

Steven még nem ért haza, de Jennynek már csak egy órája maradt, hogy puccba vágja a lakást, és magát is. Főznie nem kellett, hazafelé beugrott a plázába kínai kajáért, mert azt mindketten szerették. Anyósa valószínűleg kettéfűrészelte volna őt, ha megtudja, a fiacskáját nem saját készítésű finomságokkal várja haza a nagy becsben tartott barátnője. Jenny hálát adott az égnek, hogy elég távol van ahhoz, hogy belerondítson a romantikusnak ígérkező napjukba.

Csinos akart lenni, ahogy tette azt minden héten minimum kétszer. Odafigyelt magára, hiszen nem állt szándékában lelakott házicseléddé válni még azelőtt, hogy hivatalosan is elkelne. Fiatal volt, szívesen fürdőzött párja izgatott tekintetének tüzében, amikor csak tehette. Számtalan szexi alsóneműt tartott a szekrényében, túlzás nélkül jutott volna a hónap minden napjára. Szenvedélyesen vásárolgatott ilyesmit. Stevennek nem lehetett oka panaszra, úgy működtek köztük a dolgok, ahogy a nagykönyvbe egykoron belevésték.

Jenny már mellkasdomborítva, csábos mosollyal várakozott a kanapén, amikor nyílt a bejárati ajtó. Steven hátát látta meg először, mert a férfi valamiért tolatva érkezett a lakásba.

- Köszönöm! Köszönöm szépen! Akkor majd egyeztetünk a dologról – A nő ekkor vette észre, hogy vállal tartja a telefont a füléhez, s közben bal lábával nyúlkált az ajtó felé, hogy belökje.

Mindkét keze tele volt szatyrokkal, s jobbjában csak a kisujjával bírta megtartani a rózsacsokrot. Jenny már ennyitől elérzékenyült. Annyi szeretet és meghittség áradt ebből a szétszórt, kissé szenvedő pillanatból, hogy megdobbant a szíve. Steven letette minden terhét még az ajtóban, az előszobában hagyta a telefont, és a csokorral közelített szíve hölgyéhez. Jenny szerelmes mosollyal emelkedett fel a kanapéról. Hálásan nyúlt az ajándékért.

- Szia kicsim! – lépett közelebb a férfi, s már alig választotta el őket némi távolság, hogy egymáshoz simulhassanak…

KATT!

VÁRATLANUL BEKAPCSOLT A HIFITORONY, ÉS VALAMI IRDATLAN HÖRGŐS METÁLZENE ZILÁLTA SZÉT A KIBONTAKOZÓ ROMANTIKÁT. A SZERELMESEK NYOMBAN SZÉTREBBENTEK, S STEVEN A TÁVIRÁNYÍTÓ UTÁN KUTATOTT A NAPPALIBAN, ZAVARÁBAN FELBORÍTVA A KISASZTALRA KÉSZÍTETT PEZSGŐSPOHARAT.

- A SZENTSÉGIT! – FAKADT KI, AMIKOR AZ ÜVEG A LÁBA ELŐTT TÖRÖTT DARABOKRA.

A SZOMSZÉD FOTELBEN TALÁLT RÁ A TÁVIRÁNYÍTÓRA, ÉS GYORSAN MEG IS SZÜNTETTE A HANGZAVART.

- Atyaég! Te hallgattál ilyet? – fordult Jenny felé a kedvese csodálkozva.

- Dehogyis – rázta a fejét a nő – Nem értem, mi volt ez? Miért kapcsolt be?

A férfi tanácstalanul tárta szét a karját, amikor telefonja megcsörrent az előszobában. Homlokára tapasztotta a kezét, és elindult felé. Jenny bosszúsan túrt bele a hajába, majd seprűért indult a konyhába, hogy összeszedje a földről a szilánkokat.

- Hát nem éppen, de kösz, hogy kérded – hallatszott Steve hangja alig egy perccel később – Most mit röhögsz? Hangosítsalak ki? Minek? Na, jól van.

KATT!

- IDŐZÍTŐ! – KIABÁLT BELE A TELEFONBA A HÍVÓFÉL, AKIBEN JENNY A SÓGORÁT ISMERTE FEL – ÍGY SZERETTEM VOLNA BOLDOG ÉVFORDULÓT KÍVÁNNI. EZEK SZERINT SIKERÜLT BELETRAFÁLNOM.

- TE ÁLLÍTOTTAD BE A HIFIT? – LÉPETT STEVE MELLÉ MÉRGESEN A NŐ – NEM VAGY NORMÁLIS. A FRÁSZT HOZTAD RÁNK.

- SZÍVESEN – MONDTA KAJÁNUL – A TÖBBIHEZ MEG HAJRÁ, TESÓKÁM! – EZZEL BONTOTTA A VONALAT.

- Ezt nem hiszem el – trappolt vissza a kanapéhoz a nő – Mekkora görény!

- Csak viccelt – fojtott el egy apró nevetést a férfi.

- SZERINTED EZ MÓKÁS? - csattant fel Jenny.

- Így már az. Persze. A napunk ettől még lehet jó – nyúlt párja dereka felé.

Jenny pár perc alatt levetkőzte a sértettséget, és a karjába simult. Ajkuk gyengéden összeért, s hamarosan szorosan ölelték egymást. Egyre hevesebben csókolóztak, s a férfi a kanapéra döntötte szerelmét.

KATT!

A METÁLZENE ISMÉT FELBŐGÖTT, S MAJD’ KISZAKÍTOTTA A HANGFAL MEMBRÁNJÁT. STEVE EKKOR FEDEZTE FEL, HOGY A TÁVIRÁNYÍTÓRA TÉRDELT. KAPKODVA NYÚLT ÉRTE, HOGY EZÚTTAL ELŐBB LEHALKÍTSA, S CSAK AZUTÁN KAPCSOLTA KI.

- Na, jó – állt fel Jenny a szemét forgatva – Az univerzum láthatóan nem akarja, hogy most legyen köztünk valami. Szerintem együnk, pezsgőzzünk, aztán később még mindig megpróbálhatjuk.

- Nem szoktál te ennyire tárgyilagos lenni.

- Ez egy ilyen különös évforduló – A nő hosszú haja meglibbent, ahogy hátat fordított neki.

Olyan csendben ették meg kései ebédjüket, ahogy korábban sosem. Nem jutott eszükbe semmi, amiről beszélgethettek volna, csak ültek egymással szemben, de még csak el sem mosolyodtak.

- Most haragszol rám? – törte meg a hallgatást Steve.

- Nem – rázta a fejét Jenny – Sok volt a közjáték. Úgy tűnik, ma extrán érzékeny vagyok a váratlan dolgokra. Előre elterveztem mindent. Elképzeltem, hogyan alakul majd a délutánunk, aztán még az élettől is elment a kedvem. Nem a te hibád.

- Hogyan segíthetnék? – kúszott a férfi arcára egy huncut vigyor, és a párjára kacsintott.

- Talán bontsd fel a pezsgőt! – viszonozta a kacsintást a nő.

Steve mosolya még szélesebbre húzódott, mire Jenny megérintette a kedvese karját.

- Csak ne légy olyan magabiztos! Az univerzum még mindig lesben áll – kacagott fel, és ezzel megnevettette a férfit is.

Pukk!

A pezsgő pár percen belül aranylón csurgott bele a - még egészben maradt – poharakba, és készenállt a koccintásra, hogy ismételten meghozza a párocska kedvét az összebújáshoz. Ezúttal nagyon odafigyeltek minden mozdulatukra. Félretolták az útból a széket, óvatosan lépték át a szőnyeg szélét, messziről kikerülték a kanapét, de közben egy pillanatra sem engedték el egymást.

- Zuhany? – suttogta kedvese fülébe a férfi, mielőtt megcsókolta a nyakát.

- Viccelsz? – nyögött fel Jenny kéjesen – Újabb veszélyforrás.

Kacagva vetődtek az ágyra, és megszabadultak a ruháiktól. Hosszú percekig a takarón birkózva játszadoztak, s lassanként minden addigi kellemetlenség emléke messzire kúszott.

- ÁÁÚÚÚ! – rándult össze hirtelen Steve, Jenny pedig riadtan gördült le róla.

- Mi történt?!

- Begörcsölt a vádlim. Basszus!

- Ah – A nő a kezébe temette arcát, és csalódottan fújtatott egyet – Kimasszírozzam?

- Isten ments! Igyekszem túlélni – nyögött fel a férfi fájdalmában – Csak annyit tegyél meg, hogy megvárod!

Jenny gyorsan az ajkába harapott, nehogy kéretlen szavak hagyják el a száját, és esetleg megbántsa szerelmét. Elege lett a tragikomikummá váló eseményből. Steve görcse lassan enyhült. Sokáig csak fújtatott a párnák közt, Jenny pedig durcásan ült az ágy szélén, és maga elé meredt.

- Caps Lock – szólalt meg váratlanul, mire a férfi felé fordult kivörösödött arcával.

- Micsoda?

- Pont olyan kellemetlen ez a nap, mint a billentyűzeten a Caps Lock.

- Ne csináld már! – ült fel élete párja.

- Talán az író, aki a mi történetünket írja, ennél a jelenetnél a kelletéténél többet ivott, vagy szimplán csak egy troll.

Steve szenvedő röhögéssel dőlt vissza.

- De bolond vagy. Gyere ide! – fogta meg a nő karját, és maga mellé húzta.

- Imádkozzon, hogy sose kerüljön a kezeim közé, mert azt megemlegeti.

- Ne dohogj már! Szeretlek – nyomta az ajkát az övére, és megcirógatta az arcát.

- Én is téged – súgta a nő, miközben átkarolta a nyakát.

- Megpecsételjük a vallomást egy kis metálzenével? – nézett párja szemébe a férfi, mire Jenny játékosan belecsípett a vállába.

- Az kéne még. Meg izomgörcs.

Köszönöm, hogy elolvastátok! :)

Annyiféleképpen lehetne mesélni az írás folyamatáról. Ahány szerző, annyi érzés, élmény, tapasztalat. Van, aki visszafogottabb, van, aki harsányabb, hiszen nagyon különbözően dolgozzuk fel a tényt: mások vagyunk. A mi esetünkben ez azt jelenti, van a fejünkben egy félreeső zug, amiben a létezésünk eseményeit dolgozzuk fel egyedi formában. Úgy is el lehet képzelni, mint egy kis termelőüzemet, s ha valaki emlékszik arra a régi Coca Cola reklámra, amiben egy automata belsejének mozgalmas és mesebeli életét mutatták be, (avagy, hogyan is kerül a kezünkbe a kis flakon) akkor nagyjából már sejti, mire akarok kilyukadni.

A napjaink többnyire ugyanúgy telnek, mint a legtöbb embernek, mégis pillanatok alatt átváltozunk a másik önmagunkká, ha elkap az alkotói kedv. Olyankor nem számít semmi más, mert egyféle ihlet általában csak egyszer talál meg minket, és azt nem szabad elszalasztani. Az olyan, mintha kihagynánk a csókot, amikor egy vágyakozó ajak éppen felénk tart, és azt tuti, hogy sosem bocsátjuk meg magunknak. Szóval, ha a múzsa homlokon csókol minket az elképesztően mámorító érzés és egyben rettenetesen ijesztő is, hogy mi minden kavarog bennünk valójában.

Az a kis zug alapvetően mindenki fejében megtalálható. Úgy hívják, fantázia. Minden gyermek veleszületett adottsága. Ők jól ismerik azt a csodálatos világot, amiben bárkiből lehet hős vitéz, szépséges hercegnő, vagy bármilyen kacsalábon forgó, narancssárga tüllszoknyás tűzokádó sárkány, mert a képzeletünkben épp az a szép, hogy akármi lehetséges. Az idő múlásával ez megszürkül, messzire sodródik és elé kúszik a valóság a szúrós csápjaival. A lelked mélyén te is arra vágysz, hogy felnőttként is képes legyél elképzelni valami eszményit. Mind azt akarjuk, hogy ez ne legyen bűn, ne legyen megvetendő, s kicsivel boldogabbá válhassunk általa. Bár én is felnőtt vagyok már, mégis az a véleményem, sosem szabadna elveszítenünk a fantáziánknak azt a gyermekien felszabadító részét. A varázslatnak életünk végéig kellene tartania, és akkor talán az emberek is másként állnának egymáshoz. Kisgyermekként nincsenek elvárások, előítéletek, rosszindulat, csak tisztaság és a még tisztább szeretet. Ha ez a kincs elég lenne nekünk az élethez, sokkal jobb világban élnénk.

Egy író abban különleges, hogy ő nem hagyta el útközben azt az ajándékot, amit születésekor kapott. Élénk fantáziával halad az úton, amit mások szürke fellegekkel a fejük felett járnak, és nem hajlandók észrevenni mögötte a szivárványt. Megtartotta és hordozza, bár a valóság őt sem kíméli: a csoda a fejében idősebb korára abba a kis zugba bújik, és csak alkalmanként ad hírt magáról. Hol hosszabb, hol rövidebb időre mászik elő, s hol kisebb, hol nagyobb, kövérebb, színesebb szirmú virágokat bont. Az írásom lényege jelen esetben a pillanat, amikor színre lép. Az a váratlan helyzet, amikor felkészületlenül ér minket az ihlet, miután már elhittük: soha többé nem fogunk írni egy sort sem. Az alkotómunka sajnos hullámzó, és persze a lehető legszélsőségesebb értelemben. Olyan mélyre tudunk süllyedni az elkeseredésben, hogy ahhoz már kevés a kedvenc csokoládénk, vagy anyánk kedves mosolya és simogató keze. Mi sosem akarunk a mámorító érzés nélkül élni, hogy mások vagyunk. Mindig kell nekünk. Úgy akarjuk, mint a sivatagban kóborló a folyadékot. Ez a drogunk, az anyag, aminek hiányában megkattanunk. Epekedve várjuk a megváltást, és amikor megtörténik… Na, abban a pillanatban jobb, ha nem lát senki. Az az isteni megvilágosodás, az a felismerés, hogy akkora fordulatot, olyan durva cselt fogsz bedobni a történetbe, amitől leszakad a mennyezet és leesik az olvasó álla, kihozza az emberből a legőrültebb énjét. Erre céloztam, amikor azt írtam, valaki visszafogottabb, valaki… khmm, nos… nem. Én például határozottan az utóbbi csapatba tartozom. Ha fejbe kólint az ötlet, és valaki akkor épp jelen van, az ég kegyelmezzen neki. Ha jól ismer, nem fog meglepődni, de ha még nem annyira, valószínűleg átértékeli a kapcsolatunkat, amennyiben ez már nem fér bele az emberekről alkotott képébe. Ez ugyan sajnálatos dolog, mert számomra minden szeretett személy fontos, de megváltozni senki kedvéért nem fogok.

Videóra venni sajnos nem tudom, hiszen ez többnyire vissza nem térő alkalom, és megismételhetetlen, de szemléltető példaként azt a történetet (vagy legendát) hoznám fel, amit az iskolából mindenkinek ismernie kell. Emlékeztek fizika óráról Archimédész fürdős jelenetére? Tudjátok, az a bizonyos „Minden vízbe mártott test súlyából annyit veszt…” mantra, amit már a mókás sztori miatt is könnyebb volt megjegyezni a többi törvénynél. Ez persze nem jelenti azt, hogy meztelenül fogok végigrohanni az Andrássy úton, ha elér az ihlet, de a példa szépen szemlélteti: mennyi boldogságot, örömöt rejt magában az írói lét, ha az ember kitartó.

Mert mi mind felfedezők és feltalálók vagyunk, s ha egy nyugodt, csendes kávézóban egy átlagosnak tűnő alak hirtelen az asztalra csap, és felkiált: HEURÉKA!, gyanakodj, hogy… valószínűleg valamilyen kezelés alatt áll. :D :)

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Ismét kiléptem a mostanában megszokott közegemből. 

Jól tettem, mert nagyon jól esett egy kicsit nem a végtelen szerelemről, a sose múló fájdalomról és a mindent elsöprő szenvedélyről olvasni!

Kell néha valami más. Ilyenkor - bevallom régen volt már rá példa - a krimi felé szoktam kikacsintani. Most is ezt tettem és egy számomra eddig ismeretlen íróval vágtam bele a nagy kalandba.

Harlan Coben-ről sok pozitívat hallottam, több ismerősöm is rendszeresen olvassa a könyveit. Engem is régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megnézem, mi az, ami szerintük ennyire nagyon jó.

Sikerült ismét valami olyat találnom, amit biztosan meg is akarok tartani!

A könyv nagyon tetszett, alig várom, hogy folytassam a sorozatot. A stílusa tökéletes keveréke a szórakoztatónak és az izgalmasnak. Rejtélyes, meglepő és minden egyes sora kíváncsivá tesz.

De nem is aprózom el a dolgot, itt olvasható a teljes értékelésem a Nincs üzlet c. könyvről.

Vendégszerző: Endi Allthatiam Blog

Már az első pillanatban, amikor a kezembe vettem Szöges Emese könyvét, beleszerettem. Először csak a szép, virágos borító, majd a fülszöveg és végül maga a történet is elvarázsolt.

A fiatal hercegnő, Johanna, a királyi palotába tart, hogy egybekeljen Darbiai Udóval. Az útját azonban zsiványok állják el, és a lány hirtelen arra eszmél, hogy fogollyá vált a tanyájukon. Egyedül Timar, az ifjú lókötő, az egyetlen, aki megszánja és a hercegnő segítségére siet. Egy meggondolatlan, de jó szándékú döntés után, menekülniük kell az őket üldöző zsiványok elől, ám ez nem minden! Az út hosszú a palotáig, ők pedig egyedül vannak, és csak egymásra támaszkodhatnak.

Mindenképpen meg kell említenem a könyv borítóját, mert nagy kedvencemmé vált! Remekül passzolt a történethez, elegáns és letisztult, nem bántja a szemet.

A történet elbűvölő, izgalmas, különleges és humoros volt. A fülszöveg alapján ugyan teljesen másra számítottam, de végül is örülök, hogy sikerült meglepnie az írónőnek. Nem egy tipikus hercegnős történet írt meg, hanem valami sokkal kedvesebbet és jobbat. Ötvözete volt a modern és a régi történeteknek, ami nekem kifejezetten tetszett. Kicsit visszarepített egy régebbi korba, de közben nem éreztem magam idegennek vagy távolinak az eseményektől és a karakterektől.

Eleinte picit zavart, hogy Timar akcentussal beszélt, de egyrészt hamar megszoktam, másrészt ettől valóságosabbá vált a karakter. Egy egyszerű zsivány fiúnak tűnt, mégis intelligens, gyors észjárású volt. Bátran szembe mert nézni a nehézségekkel, kitartó és védelmező volt. Emiatt vált számomra egy nagyon szeretetre és tiszteletre méltó lókötővé. Johanna karaktere folyamatosan meglepett. Szinte állandóan történtek vele „balesetek”, rengeteget nyafogott és sírt. Ennek ellenére mégsem vált idegesítővé vagy ellenszenvessé, sőt ezek miatt még inkább sajnáltam és szerettem őt. Nem igazán tudott semmit a világról, mégis remekül helytállt a váratlan és ismeretlen helyzetekben. Valahogyan kiegészítették egymást Timarral. Az útjuk során mindketten kiléptek a gyermekkorból és felnőttek.

A kapcsolatuk többször vidám, szomorú, néhol pedig megható és konfliktussal teli volt. Az írónő finoman építette fel a szerelmüket, ami szerintem nagyszerű volt. Nem éreztem se soknak, se kevésnek ezt a szálat.

Amikor a történet már egy kicsit kezdett ellaposodni, akkor jött az a váratlan fordulat, ami engem abszolút meglepett. Az időzítés remek volt, a csavar lenyűgöző és megdöbbentő.

Mindössze annyi problémám volt a történettel, hogy a lezárás nem volt eléggé kidolgozva. Csupán egy pár mondatos befejezést kapott, amitől egy kicsit illúzió rombolóvá vált a könyv.

Összességében nagyon tetszett a Lókötők és hazugok, nem csalódtam benne, sőt felülmúlta az elképzeléseimet! Azoknak ajánlom, akik szeretik a régi és a modern mesék ötvözetét, de közben egy kis humorra is vágynak.

Kiadó: Colorcom 
Kiadás éve: 2018

Megvásárolható: Könyvmogul.hu és Colorcom webshopjában

A cikk szerzője: Kapitány Csenge

Nekünk, a könyvek szerelmeseinek, mindig van okunk az olvasásra. Ha úgy tetszik, akkor mindig találunk egyet!

Én például azért, mert menekülni akarok. Meló vagy egy vita után, takarítás vagy éppen az alvás helyett és persze sorolhatnám még nagyon-nagyon sokáig. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna ilyen példát mondani.

Amikor igazán szerencsésnek mondhatom magam, olyankor sikerül olyan könyvet találnom, amit aztán örökké imádni fogok. Azok az igazi gyomorremegést kiváltó könyvek, amiktől vibrálni kezd az a pici részem, ami a mellkasom legközepén, közvetlenül a szívem alatt van. "A" kedvencek. Hmm...

Ezek azok a gyönyörűségek, amik a kitüntetett helyeken osztoznak a polcomon és soron kívül kapnak apró mosolyokat. Ha elmegyek mellettük, mellékesen portörlésnek álcázva időnként megsimogatom őket, amikor nem figyel senki... Ők azok, akik kiérdemlik, hogy újra és újra elolvassam őket.

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, amikor új olvasnivalót keresve, váratlanul eljön valahonnan mélyről egy érzés, hogy "jé, itt az egyik kedvencem, megint el kéne olvasni...". Sokféle reakció létezik egy ilyen újraolvasási ingerre. Nálam előfordult már, hogy rögtön engedtem a csábításnak, de volt, amikor hónapokig, jelen esetben egy évig is vártam, mire megadtam magam. A mostani kiválasztott már sokadjára tér vissza, talán ezért is a hosszú ellenállás. De a végén persze mindig megadom magam! Most is győzött a régi szerelem.

Az is előfordult már velem – igaz mindössze kétszer –, hogy amint a könyv végére értem, rögtön újra kellett kezdenem. Igen, tudom. Néha olyan vagyok, mint egy fanatikus. De, ahogy mondani szokták köreinkben, én ebben a betegségben nem szenvedek!

Na, de térjünk is vissza a jelenlegi kiszemeltemhez. Már egy éve mondogatom Függőtársamnak, hogy újra el kellene olvasni. Annyira hiányoznak a fiúk!

A mostani lejtő, amin már nem tudtam megállni, akkor kezdődött, amikor a Könyvmolyképző Kiadó egész hónapos kihívást hirdetett az Instagramon. A lényeg, hogy napi szinten kellett különböző kritériumok alapján a kiadó könyveit lefotózni. Ez a sorozat persze többször is a kezem ügyébe került. Aztán kaptam még egy jelet! Az említett kiadónak van egy nyilvános Facebook csoportja, ahol minden héten más könyvvel foglalkoznak. Természetesen az éppen aktuális „tükörhét” főszereplője ez a sorozat lett. És csak jöttek és jöttek szembe a különböző idézetek, képek, montázsok, ismerős értékelések, ezek után már nem volt menekvés! Ahogy végeztem az előző könyvemmel, eldöntött tény lett, melyik legyen a következő.

Az újratalálkozás öröme, a régi szerelem csodája, az ismerős hang, ismerős arc, ismerős érzések...

Bármilyen hihetetlen, újra ugyanúgy izgultam, aggódtam és szurkoltam nekik. És ekkor még csak a könyvem negyedénél tartottam! Nem is apróztam el, egy egész sorozatba vágtam bele!

Stage Dive rajongók biztosan megértenek!

Kylie Scott: Lick - Taktus. David pillanatok alatt elrabolta a szívem (újra) és a harmadik RePeTának köszönhetően azt is tudtam, hogy ez ennél csak még jobb lesz! Aztán persze jött Malcolm a Play – Futam-ban és forgószélként söpört végig rajtam és az érzéseimen… most pedig itt ülök, kezemben a Lead – Szóló és nem akarom Jimmyt elengedni soha többé! Pedig kénytelen leszek, ha Bent is szeretném még újra magamhoz ölelni a Deep – Tónus-ban.

Imádom. Akarom. Megint és mindig!

Az újraolvasás szépségét csak az érti, aki maga is érzi és mindig hódol a vágynak, hogy a kedvenceket ismét a kezébe véve megint a már ismerős arcokkal találja magát szembe. Ugye, te is érzed? Ugye, te is akarod?

Naná, hogy akarod!

Vendégszerző: Endi_Allthatiam Blog

A „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó Egyesület és az Imádom a könyveket a Magyar Irodalomért közössége közös novellagyűjteményt tartalmazó antológiájához pályázatot ír ki, magyar anyanyelvű pályakezdő és gyakorló költők, írók számára a karácsonyi antológiában való megjelenésre.

A pályázatra egyaránt jelentkezhet kezdő író, illetve olyan is, akinek már jelent meg könyve, esetleg rendszeresen publikál akár nyomtatott, akár online sajtóban, és 2001. január 1. előtt született.

ÚJ, eddig még nem publikált műveket várunk.

A pályamunkák mellett kérjük feltüntetni, hogy a szerző bármely írása megjelent-e már valahol, és ha igen, hol és mikor (novelláskötet, magazin, netes felület, stb.) Amennyiben az írás netes felületen -blog, saját írói oldal, egyéb online fórum -már megjelent, úgy linket is kérünk megadni.

A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítsunk azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat reprezentatív gyűjteményes kötetben megjelentetni.

Kritérium, hogy a mű valamilyen formában kapcsolódjon a “KARÁCSONYI ANGYALOK” kifejezéshez. Zsáner tekintetében NINCS megkötés. Egy pályázó egy novellával pályázhat.

A pályaműveket Word formátumban, Verdana betűtípussal, 11-es betűmérettel kérjük elkészíteni, minimum 70.000, maximum 80.000 karakter hosszúságban (ez a szám szóközökkel együtt értendő).

A pályamunkák mellé kérünk továbbá egy arcképet a szerzőről, és egy rövid, (szóközökkel együtt) 900-1000 karakteres bemutatkozást is.

A novellát és bemutatkozásokat a novella@jelenvagyok.hu e-mail címre kérjük elküldeni, “KARÁCSONYI ANGYALOK” jeligével.

Beküldési határidő: 2019. október 31. 16:00 óra.

A határidő után érkezett pályamunkák automatikusan kizárásra kerülnek a pályázatból.

A pályamunkák szubjektív értékelésen esnek át. Minden pályázónak visszajelzünk a leadási határidőt követő 14 napon belül.

A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot a kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Hamarosan lerántjuk a leplet a zsűritagokról!

A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.

Fontos tudnivaló, hogy azokat a pályaműveket, amelyek mások számára sértő, esetleg uszító tartalmat, vulgáris kifejezéseket tartalmaznak, vagy politikai nézeteket fejtenek ki, biztosan nem jelentetjük meg.

Nevezési díj: 5.000 Ft!

A nevezési díj megfizetése előfeltétele a beküldött pályamű szakmai véleményezésének. A megjelenő novellák szerzői automatikusan részt vesznek az IMÁDOM A KÖNYVEKET közösség felületén meghirdetésre kerülő olvasói véleményezésen, ahol az olvasók által legjobbnak ítélt 3 novella szerzője díjazásban részesül.

A pályázatot meghirdető „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó Egyesület 2019. november 11-ig írásban értesíti azokat a szerzőket, akik bekerülnek az olvasói véleményezésre.

A nevezési díj egyben „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó Egyesületéves támogatói tagság is.

Az antológia elektronikus formában 2019. december 16-ra, „Karácsonyi Angyalok” címmel jelenik meg.

A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők igazoló oklevelet, az olvasói visszajelzések alapján a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat kap. Társszerveink értékes különdíjakat is kiadhatnak.

A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról, vagy visszatartásáról is.

1. helyezett: 10.000 Ft pénzjutalmat és 10.000 Ft könyvvásárlási kupont kap
2. helyezett: 5.000 Ft pénzjutalmat és 10.000 Ft könyvvásárlási kupont kap
3. helyezett 10.000 Ft könyvvásárlási kupont kap

+ NYEREMÉNYJÁTÉK!

Mit kell tenned?

1. Like-old a Jelen Vagyok Facebook oldalát (https://www.facebook.com/jelenvagyok.hu/) és az Imádom a könyveket Facebook oldalát (https://www.facebook.com/imadomakonyveket/)!
2. Oszd meg a Jelen Vagyok oldalán található rögzített posztot, ami a novella pályázat teljes kiírását tartalmazza!
3. Jelölj meg egy tehetséges tollforgatót kommentben, akinek a figyelmébe ajánlod ezt a pályázatot!

A nyertes számára elengedjük a nevezési díjat, tehát díjmentesen pályázhat, illetve az általa megjelölt személynek 50%-os kedvezményt biztosítunk.

+ AJÁNDÉK! 

Azok közül, akik vagy Facebookon, vagy pedig az Instagram oldalon részt vettek a nyereményjátékban, kisorsolunk 1 darab Fehérváry Andrea: Indiadal című könyvet!

Sorsolás: 2019. október 31.

Várjuk a remek pályaműveket, hogy együtt egy igazán kivételes antológiát alkossunk meg, és megismertessük a magyar írók tehetségét az olvasóközönséggel!

Megint egy magyar író, aki valami megdöbbentően színes, izgalmas és ismeretlen világot hozott el nekünk. Millió váratlan és életveszélyes kalanddal, szépséggel, fájdalommal, vággyal és végtelen hittel. Egy igazi csodavilágot álmodott meg az olvasóinak.

Én komolyan nem értem, hogy ez a könyv miért burkolózik ennyire az ismeretlenség szürke ködébe? Hisz annyi minden van benne. Egy igazán jól felépített történet a barátságról, a bennünk szunnyadó erőről, szeretetről, veszteségről, kitartásról és hűségről.

Egyszerre volt szép és szomorú, reményvesztett és vak hittel teli. El sem tudom mondani, mennyire vágytam a boldog befejezést.

Ha nem tart vissza egy kissé spoileres vélemény, akkor itt elolvashatod az enyémet.

Vendégszerző: Endi Allthatiam Blog