Könyvet mindenkinek - Nekem, Neked és neki is

2021\02\22

Mason Murray meghökkentő meséi - interjú

Hamarosan érkezik a harmadik novellás kötet

Mason Murray nemrég tért vissza egy hosszabb szünet után, és több könyvvel is készül meglepni olvasóit. Épp emiatt kerestem fel őt, és faggattam ki, méghozzá az előkészületben levő novelláskötete kapcsán. Érkezik a Meghökkentő Mesék harmadik kötete.

122977828_2729953890593979_4576774310187041339_o.jpg

Úgy értesültem, hogy újra a misztikus thriller regények felé veszed az irányt,(Rossz Hold) és egy szupertitkos történt megírásába is belekezdtél valakivel, valamint ígéret tettél a novellasorozatod folytatására. Ez utóbbira lennék most kíváncsi. Mit lehet tudni az új kötetről?

Annak idején az volt a koncepció, hogy az évtizedek során összegyűlt több száz novellámat az újakkal kiegészítve megosszam az új olvasóimmal. Ezért aztán úgy tervezem, mindegyik válogatáskötet hasonló konstrukcióban készül majd. A Mason Murray Meghökkentő meséi harmadik száma legalább egy tucatnyi rövidebb és két hosszabb novellát tartalmaz majd. Szokás szerint változatos témák közül csemegézek, és ugyanúgy lesznek misztikus sztorik, mint a sci-fi jegyeit magán viselő történetek, valamint a való élet és a sors furcsa játékait bemutató írások is. Egy a lényeg, hogy a végén mindig lesz egy csavar, ami reményeim szerint tényleg meglepi az olvasót.

Miben lesz más a novelláskötet, mint az ‘Idegenek Közöttünk’ vagy a ‘Megszállottság’?

Ahogy az előző válaszomban utaltam rá, hasonló elveket követek majd ezúttal is. Lesz egy vezérnovella, ami a kötet címét adja, és mellette sok változatos történet. Amit némi változásnak mondhatunk, hogy egy kicsit több olvasnivalót nyújtok ebben a novellacsokorban, mint a két elődjében. Arra gondoltam, hogy ha már olyan visszajelzések jöttek eddig, hogy a legtöbben sajnálták, hogy hamar a végére értek, akkor azzal kedveskedem majd a hűséges olvasóimnak, hogy változatlan minőség mellett nagyobb mennyiséget adok.

Így, hogy már több műfajban is megméretted magad, melyiket érzed leginkább a sajátodnak és miért?

Azt gondolom, hogy leginkább otthonosan a misztikus thrillerek világában érzem magam. Talán azért, mert mióta az eszemet tudom, mindig érdekeltek a rejtélyek, a megmagyarázhatatlan esetek. Felnőttként pedig sokat foglalkoztam a titokzatos események hátterével. Tudom, sőt vallom az egykori X-akták sorozat mottóját, mely szerint az igazság odaát van, amelynek alapján a legnyugtalanítóbb kérdéseinkre soha nem várhatunk teljesen korrekt válaszokat. Mégis, már a kérdések felvetése is olyan területekre vezet, amely izgatott kíváncsiságot szül bennünk. A világ nyilvánvalóan nem csupán annyi és olyan, mint amit szegényes érzékszerveinkkel megtapasztalhatunk belőle. A végtelen Univerzum és az aprócska, Föld nevű bolygó relációjáról pedig még nem is beszéltünk…

Hiszem, hogy ha egy izgalmas történetet a jelenlegi tudásunk szerint nem magyarázható kulisszák elé helyezünk, akkor olyat tudunk adni az olvasóknak, amely nem csak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is.

A jövőben is várhatóak a ‘Meghökkentő Mesék’-hez hasonló kötetek vagy a regényeid számosságát gyarapítod majd inkább?

Kérdésedre a válaszom: is-is. Terveim szerint évente egy-egy novellaválogatással meglepem az olvasókat. Van még munícióm jónéhány év erejéig, és persze közben is születhetnek új írások, ahogy az néhány hete történt. Emellett évente szeretnék egy-egy új regénnyel is előrukkolni, természetesen a kedvenc zsánerem területéről. Az előttünk álló évekre tervbe van véve a régi könyveim, javított és átdolgozott második kiadásainak megjelentetése is. meg aztán idén még jön a már sokat emlegetett meglepetés is, amelyben egy teljesen új oldalamról mutatkozok meg.

Végezetül pedig az érdekelne, hogy a karantén időszak mennyire és milyen módon hatott rád? Többet tudtál alkotni vagy inkább hátráltatott? Várod a pandémia végét?

A karantén időszakban egyéb irányú elfoglaltságaim gátolták az írást, ám ettől függetlenül már nagyon várom, hogy a világ visszatérjen a normális kerékvágásba, mert íróként, de emberként is szükségem van az élmények, impulzusok gyűjtésére. Ehhez pedig ki kell mozdulni az otthonunk szűkéből, világot kell látni és emberekkel kell találkozni. A nagy könyves rendezvényeket (Könyvfesztivál, Könyvhét) például azért is imádom, mert ilyenkor sok olvasómmal találkozhatok személyesen.

Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kíváncsian várja a következő művedet, legyen az novelláskötet vagy éppen regény. Temérdek sok sikert kívánok a jövőre tekintve!

Interjúzott: Lajos Luca

A szerző már megjelent könyveit itt szerehetitek be.

interjú író interjúk szórakoztató irodalom interjuk magyarszerző konyvmogul.hu mogul kiadó kortárs szerző Beszéljünk róla

2021\02\10

Újabb könyvet olvastam Suzanne Collins-tól

Énekesmadarak és kígyók balladája

Egy könyv, amit egy sokatmondó mondat ölel körül: “A Hó mindig felül landol”

Öt szó csupán, ami kifejez szerencsét, eltökéltséget, kitartást és nem utolsó sorban törtetést. Ez volt a nagy múltú, kapitóliumi Snow család jelmondata.

146645221_841174193095965_7111482036863372093_n.jpg

Ismerd meg a fiatal Coriolanus Snowt, Katniss Everdeen legnagyobb ellenségét és Panem későbbi urát! Ebben a könyvben betekintést nyerhetsz egy 18 éves végzős gimnazista fiú életének nagy pillanataiba egy háború sújtotta világban.

Coriolanus Snow már ismerős lehet azoknak a rajongóknak, akik olvasták vagy látták bármelyik Éhezők Viadala krónikát. Az említett történetekből megismert öreg diktátort és könyörtelen zsarnokot, fiatalkorában nem ezekkel a jelzőkkel illették volna. A nagymamájára és unokanővérére maradt ifjú, a jólelkű Snow, legfőbb célja a szégyen elkerülése volt.

A nagymúltú Snow dinasztia a sorsdöntő háború után 10 évvel, a nyilvánosság elől eltitkolva, napról napra él, szerény jövedelemből. Jócskán megvan még bennük az a bizonyos arisztokrácia-érzet és nem hagyják hogy ezt, egy “kis” anyagi gond szertefoszlassa.

Coriolanusnak a 10. Aratásnapon beigazolódik a legnagyobb félelme; nyilvánosan megalázzák. A feladat, amit kap, úgy érzi nem felel meg a származásának. Abban a percben Coriolanus életében egy teljesen új fejezet kezdődik, amit ebben az elbeszélésben figyelmesen nyomon követhetünk.

Nagyon megfogott a könyvben az, hogy egy olyan karakter előéletét mutatja be, akit negatív szereplőként ismertünk meg a szerző korábban megjelent műveiben. Az, hogy Snow miért lett az aki, egyben megdöbbentő, de magával ragadó is. Egy fiú, aki biztos a sorsában és a számára kitűzött célhoz a szó szoros értelmében, bármi áron képes közelebb jutni.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom,

  • akik korábban már beleszerettek Panem világába és kíváncsiak pár nagyon érdekes dal vagy akár állat eredetére, megfűszerezve ezt temérdek sok utalással és rejtett üzenettel.
  • Továbbá, azoknak is ajánlott a kezébe venni ezt a könyvet, akik szeretik az írónő munkásságát.
  • Legfőképp pedig, azok olvassák el ezt a kötetet, akik egy izgalmas utazásra vágynak, románccal, tragédiával és kalanddal karöltve.

Élményekben gazdag, magával ragadó olvasást kívánok, egy olyan könyvhöz, ami visszarepít minket nemcsak Panembe, de az időben is.

Írta: Lajos Luca

A könyvet itt tudjátok beszerezni: shop.konyvmogul.hu

könyvajánló könyvmoly jó könyv szórakoztató irodalom könyvértékelés konyvmogul.hu 1000 könyv olvastam elmondom

2021\02\06

Elolvastam L. J. Wesley - Hetedhét Birodalom című könyvét

Eőri Klaudia különvéleménye

L. J. Wesley - Hetedhét Birodalom című könyvéről írt véleményem, ami bár hosszúra sikerült, őszintén remélem, hogy nem bánja meg, aki elolvassa!
Függönyt fel! Kezdem...! 

146434054_1616422478543039_2166355068651572477_o_1.jpgElső ami megfogott, az az, hogy az írója egy pasi! Bocsi csajok...

Aztán a borító: gyönyörű, sőt, csodaszép! És nekem fura mód fel sem tűnt igazán a kiszőkült hajtincs rajta, amíg nem olvastam róla... A könyvben ez a rész nagyon tetszett, és igen klassz, hogy a borítón is meglett jelenítve! Wesley, bizony tartsd meg Dodo-t (a borítótervezőt) mert még nagyon sok borítót akarok tőle látni!

Aztán a fülszövegtől meg már-már elaléltam! Mert ilyen egy TÖKÉLETES fülszöveg! Nem tudsz meg a storyról semmit, mégis tudhatod, hogy miről szól, mire számíthatsz, és ebből már rögtön eldöntheted, hogy vevő vagy-e rá, avagy sem! És ez a téma engem már régebb óta érdekelt, (hogy mi történik a mesék "boldog befejezése" után), úgyhogy szökdécselve-tapsikolva-vigyorogva vágtam a kosaramba!

Aztán elolvastam... 

Ahogy arra már a fülszövegből számíthattam, rögtön egy "keményebb" jelenettel indult a történet, de egyáltalán nem bántam. Az első fejezetekben már kiderül, hogy miféle is ez a Hófehérkénk, és a jelenlegi körülményei inkább valóság szerű (középkori), mint tündérmese. Szóval nem éppen egy leányálom.

Nekem tetszett ez a fajta ábrázolása, és hogy az eddigiekhez képest egy teljesen más, totál új Hófehérkét ismerhettem meg...

Viszont ha én írtam volna a könyvet, akkor a "varázserejéhez" (ami az állatokkal és a növényekkel kapcsolatos) valamelyst igyekeztem volna picit a jellemét, személyiségét is hozzá igazítani. Úgy értem, hogy ahogy mondjuk egy szél elemet uraló boszorka hurrikánt tud idézni, várhatólag emberi jellemzői közé tartozik, hogy ahol megjelenik, "nagy port kavar", azaz általában zavart kelt. A tűzé meg rend szerint ha kell, ha nem, a tűzzel játszik - szó szerint és átvitt értelemben is. Így Hófehérkétől, ha már van neki az az adottsága, hogy vonzza az állatokat, akkor én jóval több állatszeretetet várnék tőle, valahogy éreztetném az olvasókkal, hogy számára az állatok és a környezet fontos, és imádja őket - nem csak akkor, amikor szüksége van rájuk, hanem egyfolytában kötődjön-kapcsolódjon valamilyen módon hozzájuk. Pedig mikor még a történet elején úton voltak Zinnel - nem árulom el, hogy miért, de amúgy zseniális okból, én speciel imádtam az ötletet!  - simán nyílt volna lehetősége a csajnak (és így nekünk is) jobban megismerkedni a képességeivel, hiszen lóháton, a szabadban, erdőkön-mezőkön át utaztak...

De nem én írtam, és jól is van ez így, L.J.Wesley-sen. 

Bárhogy is nézem, tényleg tetszik az ő Hófehérkéje! Mint már mondtam, teljesen más mint az eddigiek, pedig már láttam párat, (pl a Tükröm-tükröm c.filmből, meg a Hófehér és a vadász-ból... mindegyikben volt bőven kivetnivalóm, az utóbbiban leginkább, hogy hogy tarthatta a tükör Kristen Stewart-ot szebbnek, mint Charlize Theron-t!!??? Elismerem, Kristen tud szép is lenni... de hetero nőként is határozottan megtudom állapítani, hogy Charlizehez képest... ugyan már...! ) szóval nálam eddig e témában ez a könyv viszi a prímet! 

És a karakterekkel +a történettel kapcsolatos minden szimpátiám ellenére még volt valami, ami hagyott egy kis hiányérzetet bennem. Méghozzá az, hogy hiába adódott már a könyv elejétől nem egyszer rá alkalom, az író az akció jelenetek bővebb kifejtése helyett inkább a képzeletünkre bízta azon helyzeteket, ahol mondjuk egy jól "megkoreografált" harcot "láthattunk" volna. Gondoltam, talán úgy érezhette, hogy több kutatómunka szükséges egy hiteles kardvívás leírásához, de mikor elértem Zin Hófehérkének tartott első vívóleckéjéhez, abból más jött le. Szóval mivel a könyvben Hófehérke maga az elmesélőnk, így betudom az ő hiányos vívótudományának az olyan jelenetek részletes leírásának elmulasztását, amik amúgy szerintem megérdemeltek volna pár szóval többet... de a rémálmos leírás és a csatajelenet, aminek inkább a mágikus oldalát mesélte el viszont kárpótoltak, nagyon tetszettek, faltam az oldalakat!

Hadd mondjam el (csak hogy mire számíthattok a következő véleményírássaimmal kapcsolatban), hogy a csatolt fotómat nyilván a könyv alapjául szolgáló mese ihlette, és ezzel alkalmam nyílt életemben először vörös rúzst használni! Úgyhogy nyugodtan lehet nevetni, mer' gőzöm sincs, hogyan kell... Csak valahogy kipattant a kobakomból, hogy hogyha már képet készítek a könyveitekről-könyveitekkel, akkor a témáikhoz illő/rájuk utaló kellékekkel megpróbálom majd feldobni őket, mert magamat nem tartom a legideálisabb reklámarcnak... 

Így L.J.Wesley másik könyve, az "Egy űrállomást-takarító naplója" már okozni fog némi fejtörést, de ha azt nézem, hogy a Mentőexpedíció c.filmet Magyarországon forgatták (ami filmek terén nálam bent van a Top5-ben), és a stábtagok leginkább magyarok voltak, na meg az egyik kedvenc mondásom is a "leleményes a magyar!" - hát kifogok találni valamit! 

És igen... ezzel el is árultam, hogy Wesley-től még egy kötettel biztosan jelentkezni fogok a közeljövőben. Hogyan is ne tenném... hisz' a Hetedhét Birodalom olvasását igen élveztem, már most egész beleszerettem az író stílusába.

E könyv viszont tényleg nem kislányoknak való, mert érett, akár egy gyönyörű piros alma. De a meglévő ropogósság (de keménynek azért én még nem mondanám...) mellett találunk benne humort, és egy csipetnyi romantikát is - de tényleg csak egy egészen picirit, szóval akinek nem zsánere, azt se tántorítsa vissza, mert ez még tényleg az a mennyiség, ami csak némi extra ízzel tuningolja fel a könyvet. Mamám szokta mondani, hogy MINDIG tegyek egy csipet sót a süteményekbe, ha írja a recept, ha nem... Mert kiemeli az ízeket! Nos, ebben a könyvben az a picuri romantika a csipet só!  Akik meg amúgy is romantika imádók, ha addig nem is kajálták volna annyira a storyt, annál a pontnál ellesznek ájulva, hogy igen, bőven megérte már csak azért az 1-2 sorért is elolvasni, mert tényleg jókor, jó helyen, és szuperül lett megírva. 

A befejezés elég rövidre sikerült, viszont nem is volt szükség tovább húzni - így, hogy várható a folytatása, legalábbis nagyon remélem! 

Örülök, hogy rátaláltam erre a gyöngyszemre!

És jár a puszi mindenkinek, aki időt szánt rá, hogy végigolvassa a róla szóló irományomat! 

Köszönöm! 

Írta: Eőri Klaudia - Az eredti bejegyzést itt, a HazaÍrók csoportban találjátok.

2021\02\04

"Minden kőkemény munka, elköteleződés."

Szerzőpáros interjú - M. Baranyai Anikó, Andrási Adél

5_3.jpg

A „Milyen újdonságokat ad 2021 a könyves világnak” interjúsorozat ezúttal másabb lesz, mint az eddigiek. Több szempontból is. Egyrészt mert most egy szerzőpáros felel a kérdésekre, másrészt pedig azért, mert a kérdések egy olyan kiadvány köré épülnek, ami a lehető legszorosabban kapcsolódik írókhoz, könyvkiadáshoz, könyvpiachoz. Ez a kiadvány nem más, mint az M. Baranyai Anikó (M.B.A.) és Andrási Adél (A.A.) nevével jegyzett Írók Bibliája, ami – a szerzők reményei szerint – pozitív hatással lesz a könyvszakmára és a jövendőbeli írókra.    

Kezdjük a címmel: Írók Bibliája. Erre garantáltan mindenki felkapja a fejét! Egyszerre klasszikusan egyszerű, ugyanakkor provokatív. Kinek az ötlete volt?

M.B.A.: Ha emlékeim nem csalnak, akkor az enyém. Az írói lét melletti elköteleződés ihlette. Mind tartalmában, mind üzenetében azt szeretnénk elérni, hogy azok, akik kis hazánkban az írói hivatás elindításában vannak, és aktívan művelik azt, komoly és valós segítséget kapjanak a könyvszakma olykor szürke homályában.

A.A.: Igen, mind a cím, mind pedig a könyv megírásának az ötlete az Anikó fejében fogalmazódott meg először. A címet hallva azonnal belém csapott az a bizonyos „Ez az!” érzés. Fel sem merült, hogy más cím legyen, mert ebben minden benne van, amit a könyvvel közvetíteni szeretnénk. 

A könyv alcíme: „Amit eddig nem mondtak el neked a könyvkiadásól”. Ez volt tehát a kiadvány létrejöttének az oka? Úgy gondoltátok, hogy a ma útnak induló íróknak sok olyan információ nem áll a rendelkezésükre, ami egyébként fontos lenne?

M.B.A.: Mindketten voltunk kezdő írók. Tudjuk, hogy milyen akadályokkal kell szembenézni. Sok évvel ezelőtt kerestem én is segítséget, az első könyvem megjelentetéséhez, azonban vagy nagyon „neszesemmifogdmegjól” vagy nagyon szakmázós tartalmakra bukkantam. Csupán a józan paraszti ész maradt, és még így is csalódás volt az első megjelent kiadványom. Azóta már saját kiadót alapítottam, és mint a szivacs a vizet, szívom magamba a tudást, legyen szó könyvkiadásról, szerzői jogokról, szerkesztési munkálatokról, műfaji sajátosságokról. Úgy gondolom egy életen át tanulom, és igyekszem a csapatommal formálni is a szakmát. Hiszek a tudásmegosztásban, és az könyves tudásomra is vonatkozik. Talán a legegyszerűbb módja, ha könyv formájában adhatjuk tovább.

A.A.: Az én utam némileg más volt, hiszen én elsőre olyan partnerre leltem a kiadómban, akivel megtaláltam a közös hangot. Sok dolgot megkönnyített a számomra, mert nem sajnálta átadni azokat az ismereteket, amelyeknek addig nem voltam a birtokában. De a könyvek, írók világában eltöltött éveim alatt sok íróval beszélgettem, akik elmondták a saját tapasztalataikat, benne kudarcokkal, mellékvágányokkal. Általuk jöttem rá igazán, mennyi kellemetlenséget sikerült elkerülnöm. De azért így sem mindet. És nem azért, mert a kiadó ne segített volna! Hanem azért, mert egyszerűen az írói pálya is olyan, mint minden más. Sok dolgot nem információ, hanem tapasztalat útján szív magába az ember, és még akkor sem feltétlenül van felkészülve adott élményekre, ha az ahhoz kapcsolódó tudásnak egyébként a birtokában van. Viszont mindjárt egyszerűbb a helyzet, ha számít adott szituációkra. Információ hiányában azonban ez egy nagyon nehéz út. Mi ezekkel az ismeretekkel, a tapasztalatok átadásával szeretnénk felkészíteni a jövendő írókat arra, hogy tudják, mi vár rájuk, mit vállalnak, és hogyan könnyíthetik meg a saját létezésüket.

Mit gondoltok, miért van ez így? Hiszen íróképzés több formában is létezik az országban. Miért lehet az, hogy ezek a képzések inkább az írástechnikára fókuszálnak, miközben ezek szerint egy sereg létfontosságú témát nem fednek le?

M.B.A.: Lehet, hogy kicsit messziről indulok, de a magyarokra a siker- és pozícióféltés nagyon is jellemző. Sokan hiszik azt, hogy ha a tudást csak ők birtokolják, akkor megkerülhetetlenek lesznek, és nélkülözhetetlenek. Korábban rendszerint tapasztaltam ilyet többféle munkakörben is. Minél feljebb jut az ember, annál inkább lesz jellemző. Ezzel kapcsolatban bennem zsigeri ellenkezés van. Hatástöbbszörözés a tudás megosztása nélkül nincs.  

A.A.: Ezen kívül talán az is benne van a pakliban, hogy a képzés valamiért leragadt a régi iskolánál. Az író ír, tehát az írástechnikáját kell csiszolni. Csakhogy a mai írói lét messze túlmutat ezen, nagyon komplex tudást igényel. Mert egy írónak el kell igazodnia a szerzői jogban, tudnia kell magát képviselni, profin jelen kell lennie az online felületeken, és a folyamatosan változó technikai igényekhez is alkalmazkodnia kell, hogy segíteni tudja magát mindezekben így együtt. És akkor még nem is említettem mindent. Ez még mindig csak a felszín.

Miben más az Írók Bibliája, mint más „íróképző” könyv?

M.B.A.: Csak meg kell nézni a tartalomjegyzéket és egyértelmű lesz.

A.A.: Aki olvasott már íróképző könyvet, azonnal látja majd a különbséget, mert már az első oldalakon olyan információkra fog lelni, amivel addig nem találkozott, sőt! Valószínűleg a gondolata sem merült fel benne. Az Írók Bibliája abban más, hogy olyan dolgokat mond el, ami egy írói léttel kacérkodó fejében meg sem fordul. Pedig kellene!

6_3.jpg

Mondhatjuk tehát, hogy hiánypótló könyv születik. Milyen reakcióra számítotok az érdeklődőktől, és mit gondoltok, mit fog szólni a szakma? Nem féltek, hogy olyan információkat is „kiadtok”, amit talán mások szeretnének elhallgatni az írójelöltek, költők elöl?

M.B.A.: Állunk elébe. Nekünk az volt a célunk az Írók Bibliájával, hogy kivezessük az írókat a „sötétségből”, és elindítsuk őket a tudatos írói lét irányába.

A.A.: Az információk, amiket megosztunk, a szakmában eltöltött évek alatt összegyűjtött ismeretet, tapasztalatot tartalmazzák. Ha valaki rászánja azokat az éveket, amiket mi rászántunk, ugyanezeket összegyűjtheti, de miért ne „spórolhatnánk” ezt meg azoknak, akik most indulnak el az úton? Ez részünkről jó szándék és elhivatottság. Jó szándék, hogy mások ne a nulláról induljanak el, és elhivatottság, hiszen a cél az írók fejlesztése. Ha ezzel valakinek gondja van, szívesen elbeszélgetünk vele.

Mit láttatok az új szerzők esetében a legnagyobb hiányosságnak, ami a bebukások legnagyobb arányát okozza?

M.B.A.: Azt hiszik, hogy bárki lehet író, és ehhez nem is kell ismernie a könyves szakma sajátosságait. Sokszor az „amerikai álmot” akarják itthon megélni, ami távolabb nem is állhatna a valóságtól. Rendszerint szembesülök azzal kiadóvezetőként, hogy az írója szerint a megjelentetésre szánt kézirat már „kész van”, csupán tördelni kell. Szerintük. Szerintem meg nem. A rövid szakmai visszacsatolást – a kézirat minőségéről – kevesen tudják építő kritikaként fogadni. Leginkább ránk csapják az „ajtót” ilyenkor. Többnyire egoharcosok. Persze akad szívet melengető kivétel is. Velük öröm együtt dolgozni.

Szerződni szinte egyáltalán nem tudnak, mintha soha nem találkoztak volna jogi szövegezéssel (pl. munkaszerződés), így ezen a területen nagyon sokat kell fejlődniük. Kiemelten fontos lenne, hogy megismerjék a szerző jogaikat, és kérnének hozzáértő segítséget a szerződéskötések során.     

A.A.: Szerintem az, hogy azt gondolják, az író csak ír, a könyv meg csak úgy megszületik. Szent meggyőződésük, hogy csak a színpad létezik, de mögötte nincs semmi. Pedig a dolgok sűrűje, az igazi írói lét, meg a minőségi könyvkiadás a színfalak mögött zajlik. Aztán persze mindez kiderül, de olyan váratlanul éri őket ez a szembesülés, és akkora falatnak érzik, hogy ez elrettenti őket. Ezért lenne döntő, hogy már a kezdet kezdetén megkapják a megfelelő felkészítést. 

A cél a kendőzetlen valóság, hogy az írósággal kacérkodók tudják, mibe vágnak bele. Szerintetek lesz, akit a tények elriasztanak majd könyvkiadástól?

M.B.A.: Aki komolyan gondolja, azt nem. Annak hasznos segítség lesz. Aki meg elretten, az inkább ne is akarjon íróvá válni. Itt minden kőkemény munka, elköteleződés. És semmi sem jön könnyen. Minden olvasóért meg kell dolgozni. De innen is üzenem: MEGÉRI.

A.A.: Egyetértek! Akit a leírtak elriasztanak, az bele se kezdjen. Mert a valóság később sem fog változni, és ugyanúgy benne találja magát. Ez elől nem bújhat el.

Miért pont ti ketten? Miért éreztétek úgy, hogy nektek kell kimondani, amit eddig szerintetek nem mondtak ki? És ki- mit adott hozzá?

M.B.A.: Talán a legegyszerűbben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy ugyanabban hiszünk. Folyamatosan tanulunk, fejlesztjük magunkat, és nem félünk a megszerzett tudásunkat átadni másnak. Szeretnénk, ha minőségi kiadványok kerülnének az olvasókhoz. Ahhoz viszont változásra van szükség. Mi pedig készek vagyunk a változtatásra.

A.A.: Ez nagyon jó megfogalmazás, és teljesen helytálló. Évek óta ismerjük egymást, és gyorsan kiderült, hogy ugyanazokat az értékeket tartjuk követendőnek a könyvkiadásban. Ezzel egy közös út is elkezdődött a számunkra, mert elhatároztuk, hogy megpróbálunk változást generálni azon, amiről belülről tisztán látszik, hogy nem jó irány. Vagy azért, mert elavult vagy azért, mert egyoldalú. Ehhez lehet első lépés az Írók Bibliája.

7_3.jpg

Egyikőtök sem dolgozott még társszerzővel. Hogy ment a közös munka?

M.B.A.: Adél egyszerűen zseniális. Aprólékos, precíz, minden témába elmerül, míg a válaszokat meg nem kapja. Majd ezeket közérthetően meg is tudja fogalmazni. Őt a legapróbb részlet is érdekli, míg én inkább átfogóan és folyamatokban gondolkodva létezem. Tökéletesen kiegészítjük egymást. Mással nem is tudtam volna elképzelni ennek a könyvnek a megírását. Imádtam minden percét.

A.A.: Nagyon egyszerű olyannal együtt dolgozni, akivel annyira ugyanazt gondoljátok adott dolgokról, hogy olyan, mintha az illető belelátna a fejedbe! Sok közös projektünk volt, így volt alkalmunk megtanulni, hogy dolgozzunk össze. Tudjuk, kinek mi az erőssége, milyen a munkatempója, a módszere, a kommunikációja. És persze tudjuk azt is, mi az, amiből egyikünk sem ad lejjebb: a maximalizmusból. Nem volt kérdés, hogy ebben az új szerepben is kiegészítjük egymást. Anikó ráadásul teljesen más szemmel látja a dolgokat, mint én. Ő olyan szemszögből lát problémákat, munkafolyamatokat, amihez nekem nincs szemem, de épp ez a más látásmód a kulcs ahhoz, hogy átfogót alkossunk az egysíkú helyett. Ráadásul hihetetlen érzékkel koordinálja a dolgokat. Tökéletesen olajozott munka volt, és nagyon inspiráló! Részemről várom a következő projektet!

Mit szeretnétek, ha milyen hatással lenne a könyv a könyvszakmára? Van-e távlati tervetek a Bibliával?

M.B.A.: Mindenképpen tudatosabb hozzáállást, kevesebb himi-humit szeretnénk. Örülnénk, ha a szerzők nagyobb rálátással rendelkeznének, és kevésbé naivan, felületesen állnának hozzá az írói álmaik megvalósításának. Idén indítjuk el a Neves Írók Iskoláját, ahol a képzések egy részének – általános – alapjait képezi majd ez a könyv. Több kiegészítő kötettel is készülünk, és igyekszünk naprakészen tartani a benne levő tudásanyagot.

A.A.: Az elsődleges cél az, hogy pozitív változás induljon útjára. Az Írók Bibliájával, aztán a Neves Írók Iskolájával. Első körben a szerzőkben, hiszen ők adják az alapot, minden velük kezdődik. A bennük kialakult változás reményeink szerint hosszú távon majd a könyvszakma egészében változást generál majd. De, mint mondtam, ez már a hosszú távú cél. Nem akarunk semmit siettetni. A lényeg, hogy elinduljon valami.

Az Írók Bibliája hamarosan tehát megérkezik, hogy segítsen az új szerzőknek elboldogulni ebben a csodálatos, ugyanakkor labirintusokkal dugig tömött terepen, ami a könyvkiadásnak ad otthont.

Az interjút készítette: Nyíri Abigél

interjú magyar irodalom interjúk interjuk 2021 magyarszerző Baranyai Anikó mogul kiadó Írók Bibliája Andrási Adél Íróképzés

2021\01\30

Mit jelent számomra a könyv és az olvasás?

Lajos Luca tollából

Az igazat megvallva csak nemrég lettem állandó látogatója a könyvespolcomnak. Mostanra viszont rabjává váltam.  Számomra minden könyv egy-egy újabb szín, amitől színesebb lesz az életem. Különböző árnyalatok, melyeket ha kombinálok, egy tökéletes portrét kaphatok önmagamról.

_puffingwagtail.png

A végtelen színskála körülbelül a tavalyi év márciusában kezdte mozgatni a fantáziámat, azóta igazi “festőnek” érzem magam. Már régebben is volt olyan “szín”, ami megtetszett, volt, hogy izgatottan vártam, mikor jelenik meg egy-egy szerző újabb könyvremeke, azonban az első karantén időszak nyomta igazán a kezembe az “ecsetet”.

Ha te is éppen a könyvespolcod előtt állsz, vagy éppen egy könyvesboltban legelteted a tekinteted, azt ajánlom, hogy minél előbb lépj be ezen a kapun, és feltárul előtted is egy mágikus világ. Hidd el, egy percig sem fogod bánni. Akik már igazi “könyvfalók”, azok tudják, hogy ez egy olyan kozmikus hely, ami egyszerre megnevezhetetlen, megfoghatatlan, mégis elvarázsol. Valami, ami tényleg végtelen színű, mégis egy összetartó Univerzum, amiben jómagam is törekszem naponta utazni.

Egyik nagy álmom, hogy egy nap a saját magam által írt “szín” is felkerüljön erre a palettára, és általa szórakozást nyújtsak, vagy éppen utat mutassak egy másik olvasónak. A könyvek elolvasásából kapott képzelőerő és fantázia, csak még inkább ösztönöz, és segít az írásban. Nekik köszönhetően olyan nagy íróktól tanulhatok, mint Kosztolányi Dezső, J.R.R. Tolkien vagy épp Agatha Christie.

A mai rohanó és szürke világban nincs is ennél jobb hely, ahol “kinyújtóztathatod” a fantáziádat a kötelességektől és mindennapi teendőktől kicsit elszakadva, ahol részese lehetsz egy szerelmi történetnek vagy épp besurranva ellophatsz egy drága ékkövet egy tűzokádó sárkánytól. A rád váró kalandok száma végtelen.

Nekem az olvasás ezt jelenti: egy világmindenséget, ahol végtelen színskálán válogathatok, kedvemre.

A javaslatom az, hogy amint van alkalmad, ragadj ecsetet és kezd el festeni a saját portrédat, a színesebbnél színesebb könyvkínálat segítségével. :) 

Írta: Lajos Luca

olvasás könyv miegymás jó könyv imádom a könyveket könyvmogul konyvmogul.hu 1000 könyv

2021\01\28

"Életem elidegeníthetetlen része az írás"

Interjú - Mason Murray

3_5.jpg

A „Milyen újdonságokat ad 2021 a könyves világnak” interjúsorozatban olyan szerzőket kérdezek, akik vagy ezt az évet választották a kezdéshez, esetleg éles váltásban mutatják be magukat, vagy – és aktuális interjúalanyom is ebbe a táborba tartozik –, egy nagyobb kihagyás után, nem kisebb dolgot, mint az újrakezdést célozták meg, a sok reménnyel felruházott 2021-ben. Az újrakezdők csapatából Mason Murray-t állítottam kérdéseim céltáblájának kellős közepébe.

Lehet, kissé későn gondolkodom el ezen, hiszen épp az előbb mondtam ki, hogy „újrakezdők csapata”, de ahogy kimondtam, már fel is merült bennem a kérdés. Újrakezdés vagy folytatás? És ha folytatás, ott folytatod, ahol abbahagytad, vagy akkor már egy egészen új irányba mozdulsz?

Ha a két kifejezés közül választanom kellene, akkor inkább a folytatásra szavaznék. Már csak azért is, mert alapvetően azon az úton haladok tovább, amin csaknem 30 éve járok már. A misztikus thriller zsánere az én hazai pályám, azt hiszem, ebben tudom a legtöbbet adni az olvasóknak. De ha már újra aktiválom magam, akkor úgy gondolom, érdemes lenne egy régebbi tervemet (ha úgy tetszik, ígéretemet) valóra váltani, amely egy olyan írói kirándulás lesz részemről, amit nagyon izgatottam várok.

Tény, hogy nem nagyon lehetett hallani rólad már egy jó ideje, de szerencsére az utóbbi pár hónapban már valamivel nagyobb aktivitással vagy jelen a közösségi médiában, sőt! Még egy érkező újdonságot is emlegetsz. Mi lenne, ha mondanál erről valami konkrétumot? Mit várhatunk tőled?

Igen, ez az újdonság az előző kérdésedre adott válaszomban szereplő írói kalandozás lesz. A konkrét tervek leleplezése még egy kicsit odébb van, ezért most csak annyit árulnék el erről a projektről, hogy ezúttal megtörtént eseményekről fogok mesélni, méghozzá egy kivételes hölgy szemszögéből, aki egyébként nagyon régóta a barátom, és már évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy egyszer megosztjuk az ő tanulságos történeteit. Ennek most jött el az ideje. Azt hiszem, már ennyiből is leszűrhető, hogy milyen különleges alkotói kirándulás lesz ez részemről. Aki figyelemmel kíséri a közösségi médiás aktivitásomat, a tavasz folyamán egyre többet tudhat meg a készülő könyvről.

Természetesen a hazai pályát sem hagyom el ebben az évben. Reményeim szerint az olvasók kézbe vehetik a Mason Murray Meghökkentő meséi sorozat harmadik darabját is, amelynek várhatóan a vezérnovella után Nyomtalanul lesz az alcíme. Végezetül meg kell említenem a Rossz hold című misztikus thrillert is, amely egy régi kéziratom újraírt verziója lesz, jó sok rejtéllyel és izgalommal.

A szünet okáról nem faggatlak, és mivel én jobban szeretem a dolgok pozitív oldalát nézni, inkább arra vagyok kíváncsi, mit szűrtél le a szünetből, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél, amiről úgy véled, ezután a hasznodra válik majd az írói létedben?

Tanulsággal teli évek vannak mögöttem, amelynek utolsó másfél évében teljes szünetet tartottam az írói létezésemben. Világ életemben törekedtem arra, hogy a megélt élményeket tudatosan felhasználjam, mind a magánélet, mind az írói tevékenység során. Ebből adódik, hogy érzésem szerint a jövőben még árnyaltabban tudom majd bemutatni a karaktereimet, az ő tetteik motivációit.

Azon gondolkodtam, hogy egy ilyen hosszú időn át tartó „írás-csend” vajon olyan hatással van-e az íróra, mint a távolság a szerelemre? Az igazi, megmásíthatatlan érzelmeket még erősebbé teszi, míg a halványan pislákolókat elfújja? Vagyis a szünet megerősítette benned, hogy az írás a te szenvedélyed, ami nélkül nem ugyanazok a hétköznapok?

Érdekes kérdés. Mivel már gyerekként is rendszeresen írtam, és ez sajnos nem mostanában volt, így elmondhatom, hogy tudatos életemben szinte mindig is írtam. Persze, korábban is előfordult, hogy kisebb szüneteket beiktattam, de azok az átmeneti pihenések egészen más lelki helyzetek voltak az elmúlt hónapokhoz képest. Most térek tehát vissza az alapállapotomhoz, amikor az életem elidegeníthetetlen része az írás. Az egészen bizonyos, hogy rengeteg elmondanivaló halmozódott fel bennem, de a szenvedélyem nem lett sem gyengébb, sem erősebb. Mondhatni, csak felvettem az elejtett fonalat.

Ha mondanod kellene egy dolgot, amit másként fogsz csinálni íróként, mint ezt megelőzően, mi lenne az?

Szalagcímbe kívánkozó markáns változásról nem számolhatok be, ugyanakkor talán annyiban módosul majd a hozzáállásom, hogy jobban megbecsülöm és élvezem majd az írást, mint lélekfelszabadító tevékenységet, és az ezzel összefüggő minden dolgot. Értem ezalatt a könyves rendezvények fantasztikus hangulatát, az olvasókkal való minél szorosabb kapcsolattartást és a fantasztikus íróbarátokkal eltöltött időt. A leállást megelőző években talán túl erősen fókuszáltam a hosszabb távú célokra, amelyek az írói utamon elérhetők. Úgy érzem, immár fontosabbak nekem a jó érzéssel megélt jelen idejű pillanatok, amelyek teljessé teszik az életemet.

4_2.jpg

Milyen a visszatérés? Teljes lendülettel ültél vissza arra a bizonyos lóra – hiszen írói múltad, tapasztalatod bőven van – vagy úgy érzed, picit „félénken” nyúlsz újra a billentyűzet felé? Újra kell barátkoznod az írással?

Volt bennem némi aggodalom, amikor leültem megírni egy új novellát pár héttel ezelőtt. (Ez az írás egyébként egy olyan ingyenesen elérhető e-book antológiában lesz olvasható, amelyben számos kiváló tollú fiatal magyar író publikál majd egy-egy novellát. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy engem is felkértek a közreműködésre.) Nem tudtam, a kihagyás milyen hatással lesz az alkotói folyamatra. Tény, hogy a sztori megalkotásánál még éreztem némi csikorgást a gépezetben, ám amikor már az írásra került a sor, örömmel nyugtáztam, hogy úgy vagyok ezzel, ahogy a biciklizéssel van az ember. Ugyanott folytattam, ahol korábban abbahagytam. Azért, amikor elkészültem, megmutattam a novellát néhány olyan barátomnak, akinek adok a szavára, mert nem voltam benne biztos, hogy olyan lett, amilyennek lennie kell. Hála istennek megnyugtattak, hogy abszolút rendben van az anyag.

A dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy mi elképzeljük, de most játsszunk el a gondolattal, hogy mégis. Ha te tervezhetnéd meg, milyen 2021-et kívánnál magadnak, és a könyvszakmának?

Erre a kérdésre könnyű a válasz. Egyértelműen azt kívánom az egész könyvszakmának, hogy lépjen túl a válságon, méghozzá előre. Jelenjenek meg sorban a jobbnál jobb könyvek, elsősorban a magyar szerzők tollából, mivel rengeteg tehetséges író van idehaza. Az olvasók száma pedig induljon növekedésnek, méghozzá úgy, hogy legyenek többen, mint a vírus megjelenése előtt voltak.

A magam részére csak annyi kívánságom van, hogy az írói terveim váljanak valóra, mindhárom könyvem eljuthasson minél több olvasó kezébe még ebben az évben. Emellett a kívánságlistámon előkelő helyet foglal el az, hogy ha a Könyvfesztivált még nem is, de az Ünnepi Könyvhetet már meg lehessen tartani, hiszen alig várom a személyes találkozást asz olvasóimmal.

Utolsó kérdésemben arra kérlek, nyugtass meg engem és az olvasóidat is, hogy kipihented magad, újra töltődtél, és nem tűnsz el újra!

Azt hiszem, megnyugtató jó hírrel szolgálhatok. Nincs tervben újabb leállás, biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem kerülök abba az élethelyzetbe, hogy az megtörténhessen. Ahogy egy korábbi kérdésre adott válasznál említettem, nagyon sok elmesélni való halmozódott fel bennem, így aztán garantált, hogy az előttünk álló években sok-sok történetet fogok megosztani az olvasóimmal!

Köszönöm az interjút, a továbbiakra sok sikert, óriási lendületet kívánok neked, és örömmel nézek a perc elébe, amikor a legújabb, Mason Murray nevét viselő könyvet a kezembe foghatom.

Az interjút készítette: Nyíri Abigél

interjú író magyar irodalom interjúk interjuk 2021 imádom a könyveket magyarszerző mogul kiadó Mason Murray

2021\01\26

"Vakító szerelem" és egyéb pajkosságok

Az erotikus tartalom a mai kor szülötte? #2

FELNŐTT TARTALOM - Az erotika, a nemi érintkezés hallatán sokunk zavarba jön, szégyenlős lesz, netán el is pirul, ha erre a témára terelődik a szó. Ugyanakkor a társas együttlét szerves részét képzi napjainknak, a beszélgetések ilyen irányú kalandozása nem számít kuriózumnak. Sőt meg az irodalmi kánonban is helyet szorított magának ez a jelenség. Sok vállalkozó, aki olvasásra adja a szemét, úgy gondolja, hogy ez a kortárs szerzők találmánya. Én mégis bátran kijelentem, hogy ők tévednek! És, hogy miért... 

A klasszikus irodalom fogalmán mindenki Adyra vagy Petőfi szerelmes verseire gondol. Viszont számos mű született a történelem során, ami épp erotikus tartalma okán merült feledésbe. Példának okán, Janus Pannonius egyik versében így fogalmaz: „büszke faszom lekonyul, szégyenem onnan elűz” – csendben megjegyezném, hogy a költő a 15. században élt. Vagy vegyük Garaczi Lászlót, aki talán az egyik legmeghatározóbb kortárs írónk - Pompásan buszozunk című - könyvében a következőt írja: „PINA FASZ EGYÜTT BASZ, ABBÓL LESZ A KISKOPASZ”.

Most biztosan ráncos homlokkal olvasol kedves befogadóm. Hidd el, ezen nem kell meglepődni, hiszen az irodalom mindig egy kor értékeit tükrözi. Miért is írna valaki fennkölt stílusban fenségest, ha a társadalom se ennek függvényében viszonyul a tartalmakhoz. Mára letűntek a nemes értékek.

Ugyanakkor a magyar irodalomban az erotika igen gyakori, amit azzal magyarázok, hogy a magyar szerelmes nép. Mindenki ismerheti a népdalt: „szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda”. A dal mögött egy egész más tartalom rejtőzik. A napokat vissza felé mondva: dob szerdán megdobban valaki után a szívünk. Szerelem csütörtökön már érezni, hogy „van valami a levegőben”. A szita pedig átvitt értelemmel bír: ahogy a sziták elcsúsznak egymáson, megfelel a szeretkezés egy adott fázisának. A három nap egy görög elgondolásra épül, mely szerint a szerelem három komponensű, az első pillantástól, találkozástól a nemi beteljesülésig tart. Az antik elképzelés szerint megkülönböztetjük a következő támpontokat: agapé, filia, erosz.

De említhettem volna példaként az Elvesztettem zsebkendőmet című népdalt, ami nem a náthában szenvedő kislány történetét demonstrálja. Gondoltad volna? A fehér zsebkendő elvesztése egyet jelent a szüzesség elvesztésével. Meghökkentő az, hogy ezt a nótát óvodás korú gyerekek számára tanítják. Tulajdonképpen vehetjük ezt akár első felvilágosításként is, hiszen a szüzességét elvesztő lány fél az anyai megdorgálástól. Ilyenkor gondolkozom el, hogy az „apacuka fundaluka” című mondóka hátterében mi bújhat meg.

Azonban nemcsak a népdalokból meríthetünk példaként, hanem az egész irodalmi repertoárt feltárhatom neked kedves olvasóm.

Bizonyára te is ismered azt a szállóigét mely szerint „a szerelem vakító”. Ez a frazéma időszámításunk előtt született. Hátterében az áll, hogy az antik hős, Teiresziász megleste a meztelenül fürdőző Aphroditét. Az istennő büntetésül megfosztotta látásától, viszont megajándékozta a jövendőmondót a jóslás tehetségével. De maga a teljes mitológia is a nemzésre és szeretkezésre épül. Mai szemmel erről olvasni kicsit megdöbbentő lehet, pedig nyilván akkor is hasonlóképp történt a biológiai reprodukció.

Említhetném még Weöres Psyché fiktív történetét, ahol a költő Lónyay Erzsébet Mária Psychén keresztül veti elénk a nőiességet, a nemiséget, de példaként szolgálhatnak Esterházy Péter Pajkos szövegei is.

buhbz.PNG

Amint látható a szexuális téma a kánon (klasszikus irodalom) elejétől fogva jelen van, talán a hangnem az, ami esetenként változott. Vogelweide Hársfaágak csendes árnyán című versét lehetetlen lenne egy kortárs verssel összehasonlítani.

WALTHER VON DER VOGELWEIDE:

A HÁRSFAÁGAK CSENDES ÁRNYÁN...

A hársfaágak

csendes árnyán,

ahol kettőnknek ágya volt,

ott láthatjátok a gyeppárnán,

hogy fű és virág meghajolt.

Fölöttünk az ág bogán

ejhajahujj!

dalolt ám a csalogány!

Vígan futottam

ki a rétre,

és kedvesem már várt reám.

Oly izgatottan

jött elémbe!

Mily boldogság volt, Máriám!

Hogy megcsókolt-e?

Meg biz ám!

Ejhajahujj!

Most is pirúl belé a szám.

S tréfás-kacagva

hamar ágyat

vetett szép pázsitos helyen.

Nevethet rajta

s titkon vágyat

érezhet aki arra jön,

mert jól láthatja a nyomot,

ejhajahujj!

amit a fejem nyomott.

Ha tudná más azt,

hogy mi jártunk

ott! ó hogy szégyellném magam!

Nem sejti más azt,

mit csináltunk,

csak ő maga, meg én magam,

meg egy kis madár a fán,

ejhajahujj!

az nem árul el talán!

Érdekességként szolgálhat, hogy a kiemelt művek a középiskolai követelmény részét képzik. Az iménti vers például a 9. évfolyam tananyaga. Ebből az a konklúzió fakad, hogy a diákok már 18 év alatt olvasnak erotikus tartalmat, ami nem feltétlen probléma, hiszen némi bevezetést ad a nemi életbe.

Másik érdekesség, hogy vajon ezek az írások kiknek készültek a kötelező diák rétegen kívül? Vagy Te, aki épp ezeket a sorokat olvasod miért tartottad fontosnak, hogy épp az erotikus tartalmak olvasásával töltsd el idődet, amikor olvashatnád akár a Bibliát is.

Kétség kívül a felnőtt irodalmat, humorral fűszerezve, főleg fiatalok olvassák. Egyrészt felvilágosításként szolgálhat, másrészt lehet egyfajta warm up a felnőtt életre. Nem kizárt, hogy más korosztály is olvas ilyen jellegű irodalmat, de ami számomra érthetetlen, hogy a nőket ilyen esetekben gyakran megbélyegzik. Ennek okát célom kutatni, anélkül, hogy kitérnék minden politikai alternatívára. Ha belegondolunk, három nagy nőregényt tartunk számon, jelesül Tolsztoj Anna Karenina című regényét. A könyv a házasságtörő Annáról szól, aki megoldást csak az öngyilkosságban látott. Anna férjes és gyermekes anyaként lépett ki a családi közegből és szeretett bele egy orosz katonába. Férfi számára a házasságtörés nem számított nagy bűnnek, nők esetén viszont hatalmas vétket jelentett. Ez a regény a világirodalom legszebb nőregénye és senkit nem különböztetnek meg, ha épp e könyv mögé rejti arcát.

Vagy vegyük még Charlotte Bronte: Jane Eyre-ét, vagy Flaubert: Bovaryné-ját. Egyikért se jár „megbélyegzés”. Viszont egy melegebb hangvételű, mondhatni erotikus könyv hallatán már nem néznek jó szemmel az olvasóra. Ez a jelenség komoly kérdéseket vethet fel, hiszen nem történik semmi, az olvasó betűket lát, a többi pedig fejben dől el. Ilyen alapon a krimik, horrorok is hasonló procedúrát kívánhatnak, noha ezek célközönsége főleg férfiak.

xsde.PNG

Mára azonban változni látszik a helyzet, hisz egyre több az erotikus regény. Egyre szélesebb rétegű, színesedik, és gazdagodik a műfaj. Ha valaki erotikus tartalmat olvas, már kevésbé ítélik meg emiatt. Itt bekapcsolható a mondás mely szerint „minden fejben dől el”. Másrészt lehet arról is szó, hogy valaki azért olvas ilyen jellegű könyvet, mert nem elégítik ki megfelelően az igényeit, így kicsapongás helyett inkább egy képzeletbeli, vágyott világhoz fordul, a könyvek segítségével. Akár „tapasztaltabbá” nemileg tájékozottabbá is tehetik az olvasót.

A könyveladások egyre nőnek ebben a műfajban. Nők és férfiak egyaránt tanulhatnak belőle. Személy szerint én nem ítélek el senkit, aki erotikus tartalmat olvas. Dicséretre méltó, hogy könyvet vesz elő és nem pornó filmet választ. Az se von semmit maga után, ha épp egy nő az illető. Régen a társadalom is másképp fordult a nőkhöz, így az irodalmi ízléshez is. Miközben ugyanolyan igényekkel bírhat egy nő, mint egy férfi. Ideje, hogy bárki, bármit olvashasson. A lényeg, hogy olvasson.

Zárásként neked üzenek Olvasóm!

Bármit olvasol az nemcsak érték, hanem egyben épít is!

A cikket írta: Paál Zoltán

olvasás könyv miegymás erotikus író romantika magyar irodalom külföldi szerző imádom a könyveket 1000 könyv Beszéljünk róla

2021\01\21

"Már elhiszem, hogy amit elérek, azt megérdemlem"

Interjú - Krencz Nóra

1_1.jpg

A „Milyen újdonságokat ad 2021 a könyves világnak” interjúsorozat második részében egy olyan írónőt kerestem meg a kérdéseimmel, aki szembetűnő átváltozáson esett át az elmúlt időszakban, és amennyire megtudtam, íróként is egy teljesen új oldalát kívánja megmutatni az olvasóközönségnek. Ő Krencz Nóra, aki ebben az évben friss lendülettel veti bele magát a könyvkiadásba. Vágjunk hát mi is a kérdések közepébe!

A napokban láttam egy új, rólad készült fotósorozatot, ami merőben más volt, mint az, amit például a „Megszámlálhatatlan” sorozat megjelenésének idején láthattunk. Rögtön az jutott az eszembe, hogy vajon a készülőben lévő könyved is annyival másabb lesz, mint ahogy te másként mutatsz az új képeken?

Már maga az alapkoncepció is egészen más, mint a könyvsorozatom esetében. A Megszámlálhatatlannal csupán szórakoztatni akartam az olvasókat, a készülő könyv azonban komoly motivációs céllal íródik. A mondanivalója reményeim szerint olyan löketet ad majd, aminek hatására az olvasó a saját életére vetítve rájön bizonyos dologra önmagáról. A jelenség, amely ihlette rendkívül gyakori, sőt szinte általános. Korábban nem is hittem, mennyire sokan szenvednek ettől, ezért fogtam a témát, és mágikus köntösbe bújtatva megírtam róla a saját véleményemet. A lényeget nem lőném le, mert az lenne csak igazán spoiler, viszont azért fog megszületni a könyv, mert beszélni kell róla. Muszáj. Kikívánkozott belőlem.

A képekről még annyit, hogy a trilógia arculatába belefért a hercegnős küllem, a Szilánk azonban komolyabb és részemről is keményebb hangvételű iromány, amihez ez sokkal jobban illik.

Aki rád néz, azonnal észreveszi a külső változást. Az egyikori bájos, kislányos szerző helyett most egy dögös, magabiztos nő néz ránk a képekről. Mi a helyzet a benned élő íróval? Ő mennyit változott?

Azt hiszem, a képek pont a valóságot adják vissza. Emberileg és szerzőként is olyan önigazolást kaptam az élettől az elmúlt időszakban, ami sokat dobott az önbizalmamon. Jobban kihúzom magam, büszkébb vagyok magamra. Egy ideje már elhiszem, hogy amit elérek, azt megérdemlem, és nem kell senkitől sem bocsánatot kérnem, amiért volt hozzá bátorságom. Ettől a szövegeim sokkal merészebbek, és nem félek mélyebbre menni érzelmileg, mint korábban. Eddig is szenvedélyesen írtam, a Szilánk esetében azonban ez megsokszorozódott.

Milyen hatások indítottak el a változás útján? A szakmai fejlődés iránti vágy, egy nő érése, az élet adta tapasztalatok, esetleg ezek így együtt?

Egyébként is folyamatos fejlődésre törekszem. Azon vagyok, hogy minden újabb írásom felülmúlja az előzőt is, így állandó kihívások elé állítom önmagamat, és ettől válik az írás igazi kalanddá. De való igaz, az életem eseményei a mai napig hatással vannak rám. Ahogy kamaszként, amikor elkezdtem írni, felnőttként is minden új pozitív vagy negatív élmény alakítja a szerzői hangomat. Nyilvánvalóan a jövőben is fogok még hercegnős vagy sárkányos fantasyt írni, de nem fogom véka alá rejteni még ezek esetében sem a komolyabb oldalam.

Az új könyv címe „Szilánk”, és bár sokat még nem lehet tudni róla, annyit azért igen, hogy egy nagyon komplex, több főszereplős, időben és térben is szerteágazó történet lesz, mély történelmi gyökerekkel, sorsokkal. Honnan jött az ihlet egy ilyen összetett könyvhöz?

Igazán különleges heuréka pillanat volt, amikor jött az első ehhez kapcsolódó gondolat. A saját élethelyzetem is nagyban hozzájárult. Gyakorlatilag a könyv teljes fülszövege született meg elsőként. Egyik pillanatról a másikra villant be, én pedig leírtam. Úgy jött, mint egy látomás. Teljesen be is pörögtem tőle, közben mégis szidtam magam, hogy tutira nem vagyok normális. Sok karakterszál, plusz történelmi helyszínek, abból is három különböző. Őrültnek éreztem magam, és először el sem tudtam képzelni, hogyan fogom ezt megvalósítani. Sosem írtam hasonlót, nem voltam biztos benne, hogy sikerül. Ennek nem lehet csak úgy nekiesni. Minden kornak egész más a hangulata, főleg, ha ráadásul más népekről is beszélünk, akinek a habitusa, temperamentuma is különbözik. És mindemellett dolgozzam ki azt a szálat is, amiért a könyv egyáltalán eszembe jutott, azaz a konkrét részt, ami a motivációt építi fel. Nem volt egyszerű megoldani.

Eddigi legjelentősebb írói munkádat, a Megszámlálhatatlan sorozatot leginkább ifjúsági fantasyként lehet definiálni. Mi a helyzet a Szilánkkal? Mely zsáner rajongóit céloztad meg vele?

Ha egy másodpercem lenne válaszolni, egyből rávágnám, hogy fantasy. Ez az alapzsánerem, legfőképpen ebben gondolkodom, ha könyvről van szó, és ez is volt a terv. Most azonban valóban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis sokféle kategóriába be lehet sorolni, és nem is kimondottan fantasy lett a végeredmény, hanem inkább mágikus realizmus, amellett pedig történelmi, lélektani dráma és motivációs regény. Nem is tudom, elsősorban mit emeljek ki vele kapcsolatban, mert mind együtt adja a könyv lényegét, s így egyben szeretne hatással lenni az olvasóra. Úgy vélem, a már korábban megcélzott olvasói réteg szeretni fogja, mert most sem spóroltam a megszokott váratlan fordulatokkal, van benne kaland bőven, viszont megszólíthatok vele idősebbeket is, mert a jelenség, amit kifejtek a könyvben nem csupán a fiatalok problémája. Azt hiszem, nincs is igazán korhoz kötve. Tulajdonképpen még nemhez sem, habár a könyv esetében elsősorban a nőkre fókuszáltam.

Mind az időszakot, mind a helyszíneket figyelembe véve komoly háttérmunkát igényelhetett a történet összeállítása. Mennyivel volt ez nehezebb feladat, mint a korábbi könnyed fantasy?

Talán még sosem szívattam meg magam annyira, mint most, mégis megküzdöttem vele, mert mindenáron el akartam mondani, ami a fejemben van. Maga a motivációs rész önmagában nem lett volna elég egy teljes könyvhöz. Ami azt illeti, egyetlen mondatba össze tudnám foglalni a lényeget, de úgy vélem így nem bírna elegendő erővel, kellő ráhatással. Szükség volt valamiféle háttérre, amiben be lehet mutatni az érzelmeket, ami hatást válthat ki az olvasóból. Ezért tűnt jó ötletnek különböző korokban bemutatni a konkrét jelenséget, mert nem csupán izgalmasan fűszerezi a könyvet, de a társadalmi helyzeteken keresztül azt is megmutatja, mennyivel nehezebb lehetett mindez akkor, mint most. Először be kellett határolnom, mit is akarok megjeleníteni a történetekben, ehhez ki kellett kutatni a megfelelő történelmi elemeket, helyszíneket. Képeket gyűjtöttem, filmeket néztem, rengeteget kutakodtam a neten, sokszor jelentéktelennek tűnő, apró részletekhez, vagy egyetlen mondathoz keresgéltem információt, nehogy mellényúljak. Több oldalnyi jegyzet segítette a munkámat, amibe a lehetséges motívumokat kigyűjtöttem. Itt megjegyezném azt is, hogy sok segítséget nyújtott például Budai Lotti Rizsporos hétköznapok című könyve. Az ő munkásságát, mint hazai, kortárs szerző követem egy ideje és nagyon kedvelem. Rendkívül hasznos, amit csinál, és úgy vélem hiánypótló is. Én legalábbis igen sok inspirációt merítettem a könyvéből. Ezúton is köszönöm neki, hogy megírta.

A másik szerző, aki valamilyen szinten arra ösztönzött, hogy egyszer történelmi témához nyúljak, nem más, mint kedves druszám, Tomcsik Nóra. Ő javarészt ebben a zsánerben alkot, és kíváncsi voltam, nekem mennyire fekszik ez a terület. Azt mondhatom, abszolút megszerettem, és élveztem írni.

2_3.jpg

Volt némi kihagyás a legutóbb megjelent könyved óta, hiszen az olvasókat 2019-ben örvendeztetted meg utoljára új megjelenéssel. Szándékos volt vagy az élet hozta úgy, hogy 2020 könyvek tekintetében számodra csöndes maradt? Esetleg szükséged volt egy év kihagyásra, hogy most egy igazi újdonsággal térhess vissza?

Nem így terveztem. Egész egyszerűen a Szilánk több időt vett igénybe. Míg a korábbiak nagyjából egy-egy év alatt elkészültek, ennek az nem volt elég. Külön-külön ráhangolódni más-más korokra, és azokon belül kitalálni a cselekményeket, amelyek majd együttesen építik az egész könyv mondanivalóját, sokáig tartott. De nem is sürgettem magam. Beláttam, hogy jobb, ha hagyom érni a szöveget, minthogy bármit elkapkodjak. Ráadásul nem is volt 2020 a legjobb év a szerzőknek, így valahol egérutat, plusz időt is nyertem magamnak, hogy kibontakozzak az alkotásban.

A Szilánk egy új szerzői szint. De mi várható a Szilánk után, ami a lépcső egy következő fokát jelölheti? Van már erre vonatkozó terved?

A Szilánk egyedülálló kötet lesz a további terveimhez viszonyítva, mert ehhez hasonló ötletem egyelőre nincs. Vissza fogok még térni a Megszámlálhatatlan világához, és szeretnék még írni más hasonlóan egyedi történeteket, de ennyire markáns komfortzónaelhagyás egyelőre nem lesz. Egyáltalán nem bánom, hogy megtettem, mert hihetetlenül felszabadító érzés volt önmagamat is megismerni egy teljesen más oldalról. Már tudom, hogy erre is képes vagyok, és bátrabban vághatok bele, ha esetleg egy konkrétan történelmi téma ihlet meg.

Javarészt kitalált fantasy világokba szeretném repíteni az olvasóimat, és maximum ezeken belül rejtek el sajátos gondolatokat, de mindenképpen szeretném még megmutatni, mi minden van a tarsolyomban, mert rengeteg lehetőség rejlik bennük.

Mit tanultál 2020-ból, amit 2021-ben íróként egészen biztosan hasznosítani fogsz?

Ez az év mindenki számára nehezen telt. Számomra azért, mert elmaradt a Könyvfesztivál, Könyvhét, így nem jutott lehetőség személyesen találkozni az olvasókkal, és számtalan élménytől, tervtől fosztott meg a vírushelyzet. A karantén alatt én is kénytelen voltam a teljes kommunikációmat átvinni az online térbe, így csináltam néhány videót a könyveimről, írói létemről, és kezdők számára hasznos tanácsokról, amit a saját tapasztalataim alapján raktam össze. Videózni még bizonyosan fogok, mert van rá igény. Az emberek inkább vizuális beállítottságúak. Előbb megnéznek egy felvételt, minthogy végigolvassanak egy interjút, vagy blogposztot. Ha nincs a karantén, talán sosem próbálom ki, képes vagyok-e összefüggően beszélni a kamerába, és le tudom-e győzni a lámpalázam. Ennyit tudott adni a tavalyi év, ha már minden egyéb dolgot elvett. Ez, és az, hogy megírtam a Szilánkot 2020 pozitívumai.

Nagyon szépen köszönöm az interjút! Én személy szerint alig várom, hogy elolvassam a Szilánkot és örömömet lelhessem benne, megtapasztalva azt, amit szerintem minden írónak el kell(ene) sajátítania: a folyamatos megújulás és fejlődés iránti igényt.

Az interjút készítette: Nyíri Abigél

interjú író magyar irodalom interjúk interjuk 2021 új könyv Szilánk Krencz Nóra imádom a könyveket magyarszerző

2021\01\15

Öt ítélet, amivel az elsőkönyves író naponta szembesül

Általános elméletek vs. valóság

Rögtön az elején, egy vallomással kell kezdenem: eredetileg nem a fent olvasható címet szántam ennek a cikknek. Sokat gondolkodtam rajta, aztán végül az maradt, amit láttok. A szolidabb változat. Az eredeti cím ugyanis így hangzott: „Öt mondat, amitől az elsőkönyves író garantáltan a plafonra mászik.”

Érzitek a különbséget?

Előfordulhat, hogy ez egy kicsit bosszús cikk lesz. Most ugyanis elmesélem azokat a dolgokat, amikkel elsőkönyves íróként szinte naponta találkoztam. Olyan dolgokat, amiket tisztázni kell ahhoz, hogy az olvasó belásson a könyvek háttérvilágába, és megértse, mi zajlik ott. Jöjjön most a top öt mondat, amit gyakran megkapok, és amire itt és most bizony úgy fogok válaszolni, ahogy azt mindig kellene, ámde jólneveltségem okán mégsem teszem.

Könyvet írsz? Ez olyan fellengzős, úri dolog.

Erre a kijelentésre legszívesebben visszavágnék: „Csak akkor, ha neked meg olvasni az…” Az olvasási szokások megvitatásába talán ne menjünk bele, de annak, aki szeret olvasni, szereti forgatni a könyveket, nyilván nem „úri dolog” írni sem. Tudom, nem mindenkinek egyforma az ízlése, nem szeretheti mindenki ugyanazt. Én például soha nem éreztem késztetést a barlangászáshoz, de ez nem jelenti azt, hogy leszólnám, akinek ez a mindene. Ki-mit tart butaságnak, értelmetlen, esetleg fellengzős dolognak, maga dönti el. De tartsuk tiszteletben a másikat, és fogadjuk el olyannak, amilyen, jó? Nem kell, hogy megértsük, a másik mit miért szeret. Csak el kell fogadni, és tiszteletben tartani a döntését. Ennyi.

Könyvet írsz? Más bezzeg dolgozik!

Valahogy az emberek fejében elég eltorzult kép él az írókról. Nem tudom, talán túl sok film szól a bohém művészvilágról, de sokan úgy gondolják, hogy az írók léhűtők, akik álmodozással, meg céltalan „firkálással” töltik a napot a „rendes” munka helyett. Ezért a mondatért egyébként nem szoktam haragudni. Elismerem, hogy az írói tevékenységet a nagyközönség előtt homály fedi. Ezért, hogy tisztázzuk a dolgokat, most elmagyarázom, miként áll a helyzet egy mai magyar íróval. Két csoport létezik ugyanis. Az egyik csoport kemény munkával már elérte azt a célt, amiért minden más író hajt: csak és kizárólag a könyvei kiadásából meg tudjon élni. (Mondom megélni, nem királynak lenni…). Ők vannak kevesebben. Mert a másik, a jóval nagyobb csoport, csak álmodozik arról, hogy a legkedvesebb szerelme egyben a hivatása is legyen, és teljes munkaidős civil foglalkozás mellet alkot. Fizetésre mindenkinek szüksége van, ahhoz pedig dolgozni kell. Az írók között vannak bolti eladók, fodrászok, köztisztviselők, kalauzok, tanárok, és még sorolhatnám. Ott vannak mindenhol, és amikor a hétköznapokban az ember egy egészen más szerepben találkozik velük, még csak nem is sejti, hogy a kedves eladónak, aki kiszolgálta az üzletben, egy álnéven írt könyve akár már ott is csücsül a könyvespolcán.

Magyarországon így mennek a dolgok. Akár fő, akár mellék állásban koptatjuk a billentyűzetet, mindannyian dolgozunk! Természetesen naiv dolog volna azt hinni, hogy ez a válasz mindenkinek megfelel, ezért ehhez kapcsolódóan jöjjön most a következő mondat, amivel a szemfüles ember fogást talál a magyarázatomon.

pexels-vlada-karpovich-4050297.jpg

Könyvet írsz? A létező legkényelmesebb munkát választottad…

Az általános nézet szerint, ha valamilyen tevékenységet ülve végzünk, az könnyű, kényelmes. Nézzük akkor, milyen kényelmes is írni. Most jó néhány embert biztosan ki fogok ábrándítani, de itt és most közlöm a tényeket: egy könyv létrehozása nem úgy történik, hogy a semmiből előpattan egy tündér keresztanya, előkapja a varázspálcáját, csillámpórt szór szerte szét, aztán légies szárnycsattogtatások közepette valóság lesz a meséből.

Na hát ez nagyon nem így működik.

Mi nem a medence partján pötyögünk egy napernyő árnyékában, ahogy azt az amerikai filmek, és a tengeren túli világhíres írókról készült leírások sugallják. A nagy igazság az, hogy írni munka, méghozzá kőkemény munka. Nyilván nincs értelme összehasonlítani egy kőműves vagy ács fizikai munkájával, de a maga nemében az írói munkának is megvannak a nehézségei és hátulütői.

Kezdjük ott, hogy az ember laposra üli a fenekét a gép előtt, és majd ki folyik a szeme a monitor folyamatos bűvölésétől. És ez nem vicc! Amióta minden estémet a gép előtt töltöm, folyton fáradt a szemem, ég-szúr, színében pedig simán felveszi a versenyt egy nemes Angóra nyúl jellegzetes piros tekintetével. Már egy kisebb vagyont költöttem szemcseppekre. Ezen kívül időről-időre masszőr segítségét is igénybe kell vennem, aki helyre rakja a folyamatos üléstől összecsúszott csigolyáimat. Komoly kihívást jelent a folyamatos fáradtság is, amin semmi csodálkoznivaló nincs, ha az ember a nappali műszak után bevállal még egy éjszakait is.

Íme egy kis matematikai példa személtetésként. Én átlag napi 6 órát foglalkozom írással, a civil munkám (8,5 óra) és az otthoni teendők mellett (átlag 3-4 óra). Mivel egy nap 24 órából áll, nem nehéz kiszámolni mikor kerülök ágyba. Jó esetben 6-8 hónap mire (éjszakázással) elkészül egy kézirat, de az még nem azt jelenti, hogy a könyv is készen áll. A látszat ellenére a kézirat nem egyenlő a kiadásra érett könyvvel. Jó néhány kézen (és szemen) átfut az elkészült iromány mire végleges formát öltve a nyomdába kerül (szerkesztés, korrektúra, tördelés, borító és a többi), körülbelül annyi munka van vele, mint magával a megírással. Igenis kimerítő, sokszor csupa feszültség és türelmetlen várakozás az egész.

Ezt egyébként nem panaszként mondom, és még mielőtt bárki feltenné a kérdés, hogy ugyan akkor miért csinálom, ha ennyire fárasztó, elmondom: mert mindez messze eltörpül az általa okozott öröm mellett. Kevés olyan munkát tudnék elképzelni, amivel ha végzek, akkor vigyorogva ájulok az ágyba.

De igenis rengeteg munka fekszik egy könyvben, és tessék észre venni, hogy egy könyvet megírni, és kiadni nem gyerekjáték.

Könyvet írtál? Mennyit kaptál érte?

Ez az a kérdés, amit, ha meghallok (és higgyétek el, hallottam már párszor) a fülem füstölni kezd, az arcom meg rángatózni (én úgy hívom, tikkelő roham), mégis mosolyt erőltetek az arcomra. De most komolyan! Miért van az, hogy a pénz kérdése az elsők között merül fel? Hamarabb kerül szóba, mint a könyv címe vagy témája! Tisztában vagyok vele milyen sokan művelik a más zsebében turkálást, mint hobbit, de könyörgöm, miért kell ezt így szemtől-szembe meg is kérdezi?

Persze én megértem ezt is (már láthatjátok, milyen megértő próbálok lenni). Tudom mi hajtja a kérdezőt: a kíváncsiság és a téveszme. A kíváncsiságot megbocsátom, hiszen az mindannyiunkban benne van, de azt már nem bocsátom meg, hogy nem tud rajta uralkodni. Viszont a téveszméért nem hibáztatom. Az illető valószínűleg semmit nem tud a hazai könyvpiacról és a hazai írókról. Talán hallott már valamit J.K. Rowling íróvá válásának és felemelkedésének mesébe illő történetéből, valamint a Harry Potter elképzelhetetlen jogdíjairól, esetleg nézi a Castle című sorozatot, ami egy szuper gazdag krimiíróról szól. Ebből meríti az ismereteit, és azt gondolja, ez kis hazánkban is így megy. Jó is lenne, ha így menne, de sajnos nem. Az esetek 95%-ban itt az ember, ha könyvet szeretne kiadni, előbb pénzt kell kiadnia. Sokat.

Magyarországon ugyanis az új könyvek döntő többsége -ritka kivétellel- magánkiadásban születik, vagyis maga az író áll minden költséget. Amikor meg mégsem -ha van olyan szerencsés, és egy kiadó felvállalja a kiadás költségeit- ott az író előbb azt kapja jutalmul, hogy a nevét egyáltalán megláthatja a borítón. Aztán pedig nincs más dolga csak türelmesen várni, hogy a szerződésében foglaltak alapján kapjon néhány százalékot az eladott könyvek után. Természetesen csak és kizárólag akkor, ha a kiadó költségei már megtérültek. Itt a lehető legritkább esetben fordul elő, hogy valaki könyvét abban a formában veszik meg, ahogy azt az átlag olvasó gondolja. Tehát a „mennyit kaptál érte” kérdésnek a hazai piacok ismeretében egyszerűen nincs létjogosultsága. Én általában az alábbi választ szoktam rá adni:

Mit kaptam érte? Másfél évnyi munkát, két masszőr telefonszámát, a szemcseppgyártók köszönetnyilvánítását, és a végtelen boldogságot, hogy a borítón ott virít a nevem, és magamhoz ölelhetem a könyvemet. Megérte? Meg bizony!

pexels-yan-4458420_1.jpg

Könyvet írsz? De jó valakinek, hogy ennyi szabad ideje van! Én bezzeg nem érek rá ilyesmire. Persze akinek nincs család…

A tikkelő roham folytatódik. Ennél a kérdésnél ugyanis felmerül, hogy a kérdező mit ért „szabadidő” alatt, illetve mit jelent számára a „nincs család” kifejezés. Való igaz, gyerekem nincs, de családom, akiket szeretek, akikkel minden nap időt töltök, hál Istennek van. Teljes időben dolgozom, aztán háztartást vezetek, ügyeket intézek, próbálok segíteni a családnak, és – minő meglepő- nem sertepertél otthon egy mindig tettre kész háziszolga, aki kitakarít, kivasal, lenyírja a fűvet mire hazaérek, majd mind ezek után vacsorával vár haza, hogy nekem csak az írással kelljen foglalkoznom. Ezek ugyanúgy rám várnak, ahogy bárki másra, ha ugyanis én nem csinálom meg, akkor senki nem fogja.

És itt merül fel az előbb emlegetett „szabadidő” kérdése az írással kapcsolatban, hiszen bírálóim azt gondolják, az, hogy írok, egyet jelent a végtelen szabadidővel. Ők az írást egyfajta pótcselekvésnek tekintik, mert úgy hiszik, nem tudok mit kezdeni magammal, és malmozás helyett unalmamban „pötyögök” a gépen. Ideje ezt is tisztázni. Nézzük, mikor van szabadidőm, amit írással tölthetek? Elárulom: amikor mindennel végeztem. És hogy az mikor van? Dobpergést kérek, mert ez az, amire senki nem gondol, amikor egy írót és az ő „hobbiját” bírálja: éjszaka!

Ha ugyanis valaki írni akar, és erre a tevékenységére jövőt akar építeni, annak áldoznia kell rá. Időt és energiát. De ez nem azt jelenti, hogy mással már nem is foglalkozik. Az írás mellett ugyanúgy ott vannak az élet egyéb dolgai, és az időnket nekünk kell beosztani, ha azt akarjuk, hogy mindenre jusson. Éppen ezért, az írók nagy része éjszaka dolgozik. Éjszaka, amikor mások békésen szuszognak, és rápihennek a következő, teendőkkel, és családdal telt napra…

Huhh, na most fújtatok egy nagyon és közben az elnézéseteket kérem. Ne haragudjatok, kicsit panaszkodósra sikerült ez a cikk. Remélem senkit nem sértettem meg, hiszen nem ez volt a szándékom, és azt is remélem, hogy soraimmal senkit nem tántorítottam el, aki esetleg mostanában kacérkodik az írással.

Ha mégis olyan olvasta e sorokat, aki csak most teszi meg első lépéseit a saját könyv irányába, annak azt üzenem, hogy vegye ezeket a sorokat inkább jó tanácsnak, esetleg kedves felkészítésnek, hogy mire számítson. De ne ijedjen meg, mert ezek a fajta bosszúságok csupán porszemek ahhoz a sivatag méretű örömhöz képest, amit az írás nyújt! És bármi történt is velem ezidáig, bármi bántás, sérelem ért is, amiért bele mertem vágni a könyvkiadásba, semmi nem tudja még csak egy percre sem lelohasztani a könyvek iránti rajongásomat.

Csak szerettem volna, ha tudjátok ezeket is. Nézzetek be a kulisszák mögé, és lássátok a teljes képet, mielőtt ránéztek egy íróra, és lekicsinylő szájhúzogatással begyömöszölitek a „csak egy unatkozó naplopó” skatulyába!

vélemény könyv miegymás kortárs írás író magyar irodalom kézirat imádom a könyveket magyarszerző 1000 könyv Így készül a könyv leda drasi kortárs szerző Beszéljünk róla

2021\01\14

Nagyszabású világvége trilógiával indul egy új írói pálya

Interjú - Alexander B. Hackman

jan_14.jpg

2020 sajnos sok izgalmas könyves eseménytől fosztott meg minket, így sokszoros reménnyel fordulunk 2021 felé, és izgatottan várjuk, milyen újdonságokat tár majd elénk. Kárpótlást várunk a tavalyi év után? Igen! Tehetséges új szerzőket, nagy visszatéréseket, bámulatos stílusváltásokat, és olyan könyveket, amelyek elfeledtetik velünk, mennyi mindenből maradtunk ki az előző évben. Ezzel az interjúsorozattal a célom olyan szerzők bemutatása, akik megadhatják ezt nekünk.

A sort egy olyan íróval kezdem, aki ezt az évet választotta a debütálásra, és akinek a nevét a világvége és túlélés rajongók pillantok alatt megjegyzik majd! Ő Alexander B. Hackman, aki nemcsak a szavak, de a tettek embere is, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy trilógia – igen, jól hallottátok, három könyv – megjelenését egy év leforgása alatt. Bátor vállalkozás ez, én pedig – lévén kíváncsi természet vagyok, plusz imádom a bevállalós szerzőket – azonnal elhatároztam, hogy bedobom az úriembert a mély vízbe, és enyém lesz az első interjú vele. Vágjunk bele!

Kezdjük néhány vallomással, mármint ezúttal én vallok be pár dolgot. Először is azt, hogy mi már előzetesen megismerkedtünk, sőt! Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy már el is olvashattam „Az utolsó huszonhét” címet viselő kéziratodat. Másodszor pedig azt vallom be, hogy bár elvállaltam az előzetes olvasást, mégis picit szorongva kezdtem bele a történetedbe. De erről majd egy kicsit később…

A könyvekről azt lehet tudni, hogy érzelmeket, lelkiállapotot közvetítenek az olvasó felé. Egy romantikus könyv szó szerint szerelmessé tud tenni, a horrortól felmegy az ember pulzusa. Na de mi történik, ha úgy jelenik meg egy történetben a világvége, hogy magunk is elhisszük, már holnap megtörténhet?

Őszintén, ilyen erejű regényt én még nem láttam. Beleértve a saját trilógiámat is. 44 éves vagyok és egészen fiatal korom óta „figyelek” különféle összeomlásokat (Y2K, Maja naptár, világháborúk, Nostradamus, és sorolhatnám) és soha, semmilyen világvége próféciából nem lett semmi. Azaz a világvége jövendölések 100%-a bizonyult hamisnak. Ezt én tudom, az emberek pedig érzik és nem is foglalkoznak vele. Tegyük hozzá, hogy ez így okés, így egészéges. Nem lehet rettegve élni az életet. Szerintem nem az én regényem fogja rádöbbenteni az embereket, hogy „halló, fektess magadba, mert ha baj van; az a legfontosabb, amit magadban hordozol.” Ha valakit a kipusztulás komolyabban érdekelne, akkor az entrópiamodellnél kezdi a megértést és nem a Walking Deadnél – bár ez utóbbi sokkal, de sokkal szórakoztatóbb. 

Nem tartasz attól, hogy az olvasókra a frászt hozod a felvetéseddel? Vagy éppen ez a cél?

A legkevésbé sem. Az emberek megijesztéséhez ennél sokkal, de sokkal többre van szükség. Annyi trendszerű és rettenetes dolog történik a világban, ami valós és komoly fenyegetés a kultúránkra és a civilizációnkra, mégsem veszi komolyan szinte senki sem. Így max. 15 percre tudom ráhozni a frászt az olvasóra. És az majd csak a történet végén lesz. A cél pusztán annyi volt, hogy beindítsa az emberek fantáziáját, hogy „Mit tennél te, ha megtudnád, hogy 27 nap múlva megszűnik az emberi civilizáció.

Mit éreztél te írás közben? Hiszen egy szuszra írtál meg egy trilógiát, ami azt jelenti, hogy huzamosabb időt töltöttél ebben a világban. Nem hatott rád nyomasztóan a világvége utáni kutakodás, a túlélési stratégiák felvázolása?

Az igazság az, hogy annyi időt töltöttem a téma feldolgozásával, hogy nem is emlékszem milyen volt előtte az élet. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ezalatt a rengeteg munkaóra alatt azért mindenki – így én is – elfogadtam a világvége egyes tanulságait. Már nem zavar, tisztában vagyok azzal, milyen rendkívül sok olyan lehetőség van, ami véget vethet a civilizációnak. Egyébként azzal kapcsolatban kimondottan szkeptikus vagyok, hogy az emberi fajt olyan gyorsan el lehetne tüntetni. Bár ez praktikusan nem jelenti azt, hogy én vagy a kedves olvasó biztosan túlélné a csapást.

Ha már a témánál tartunk, adja magát a kérdés. Alexander B. Hackman akkora világvége és túlélés rajongó, hogy írói pályájának alapköveit egy ilyen trilógiával fekteti le?

Nem igazán a világvége iránt érzek rajongást, hanem a kispolgár iránt. Imádom nézni a csetlés-botlását, és szeretem olyan helyzetekbe tenni, ami szerintem kiváló humorforrás – még ha önmagában a kipusztulás nem is vicces. A világvége tipikusan olyan esemény, amire úgy általában nem készülünk – nincs rajta a napi „to do” listánkon –, így ezért akad benne elég szarkasztikus és viccesen kiforgatható helyzet.

Akkor mégis miért vonzódsz egy apokaliptikus esemény bekövetkezésének a gondolatához?

Mert azonnal kiderül, ki milyen ember. Az utolsó pillanatok már csak ilyenek. Szeretem nagyon leegyszerűsítve nézni az élet egyes elemeit és az elmúlás segít ebben engem. 

interju_2.jpg

A könyv címe „Az utolsó huszonhét”. Egy előbbi válaszodból már nyilvánvaló, mire utal a cím, így én főleg nem sodrom magam a spoiler purgatórium szélére, ha megismétlem, hogy ez egyfajta visszaszámlálás, ami az utolsó huszonhét napra utal. Miért éppen huszonhét? Esetleg ez a szám valami számodra fontos, mélyebb tartalmat jelöl?

Tudod mondtam, hogy szeretem az egyszerű dolgokat. A huszonhetes szám prózai okokból lett választva, az egyik, hogy a beton kötési ideje két – három hét, azaz 21 nap. Ez az idő kell minden építkezéshez, felkészüléshez. Ezért kellett a könyv kalandjaihoz pár nap, hogy a szereplőket be tudjam mutatni. De persze mondhatom azt, hogy egy titkos inka szakrális jóslat, ami Jupiter és Alpha Centauri együttállásának 27 ezer évente bekövetkező eseményére utal… Majd ennek azért utána számolok.

Megdöbbentő részletességgel és precizitással írtál könnyű és nehéz fegyverzetről, tankokról, repülőgépekről, bunkerekről. Ezek az adatok tényleg annyira pontosak, amennyire a leírtak alapján tűnik? Teljesen hiteles részletek kerültek a könyvekbe?

Köszönöm! De ez semmi ahhoz képest, hogy mennyit tudtam volna még írni róla. Természetesen minden teljesen hiteles adat. 

A fegyverzet utáni kutatás nagyon érzékeny téma manapság. Kerültél bármikor is kellemetlen helyzetbe a fegyverekkel kapcsolatos kérdéseid miatt?

Nem, soha. Furcsa világ ez a küzdelem, túlélés, fegyvereserők világa. Különös, mekkora tisztelettel néznek egymásra az egyes szereplők. Ezt sokáig nem is vettem észre, de aztán egyre nyilvánvalóbb lett. Soha senki nem szólt be, nem „ugatott le” még akkor sem amikor például be kellett mennem egy lezárt katonai reptérre. Furcsa, de ennek az az oka, hogy aki ilyen területen mozog, annak alapvető, hogy sosem tudja pontosan, ki az, akivel beszélget. Jobb óvatosnak lenni. De hozzáteszem, soha egyetlen esetben sem kérdeztem olyat, amiről feltételeztem, hogy nem válaszolhat rá a másik fél.

Olyan társadalmi kérdéseket feszegetsz a történetben, amire ma nemcsak mindenki csípőből vágná rá, hogy „Ááá, ilyen soha nem történhet”, de eszükbe sem jutna olyan lehetetlen felvetés, ami belőled látszólag könnyedén bukkan elő. Ezek szerint te a „Mi lenne, ha?” kérdések embere vagy?

Pontosan! Nézzük meg, mi lenne ha… Szerintem ez rém izgalmas.

Vagyis szeretsz eljátszani olyan gondolatokkal, amelyek szembe mennek nemcsak minden ma ismert morális, etikai szabállyal, de még akár a törvényekkel is?

Fura dolog így ez a kérdés. Nehéz pontosan válaszolni rá, de fussunk neki. Az amorális dolgokat soha semmilyen körülmények között nem propagálnám, de szívesen bemutatom őket, ha erről feltételezem, hogy értékes vagy a társadalom számára előremutató üzenetet képvisel. Nem okoz gondot leírni rettenetes dolgokat – még akkor sem, ha még nekem is kimondottan fájdalmat okoz. Bírni kell.

A történet legérdekesebb jellemzőjére csak a legvégén jöttem rá. Az ellentétek könyveként tartom számon. Világpusztító katasztrófát helyezel kilátásba, de maguk az események mégsem kifejezetten azt hangsúlyozzák, sokkal inkább a túlélés lehetséges alternatíváira fókuszálnak. Ezáltal számomra életigenlővé vált. Ráadásul a tragikus jövő lehetőségét olyan parádés karakterekkel, sziporkázóan humoros párbeszédekkel mutattad meg, ami lehetetlenné tette a búskomorságba süppedést. Ez az ellentét szándékos volt, vagy egyszerűen csak olyan, amilyen te magad is vagy? Egy humoros ember, sötét gondolatokkal?

Ez azért van, mert a könyvet „strandkönyvként” írtam meg. Ez nem elírás, tényleg. Ne is nézz utána, mert ilyen kategória nincs. Én találtam ki. A könyv egyetlen célja, hogy szórakozz, olvass, nevess, gondolkodj el, ne akard letenni, csak még egy pár oldalt akarj elolvasni, és miközben repülnek a percek én majd a füledbe súgok olyan dolgokat, amiktől egy pár percig majd a plafont fogod nézni. És ha valamit magaddal viszel a könyv után, akkor nyertem.

Az emberiséget mintha az utóbbi néhány évtizedben egyre inkább foglalkoztatná a „világvége”. Könyvek, filmek vetítik az emberek elé a vég legváltozatosabb módozatait. Szerinted miért kíváncsiak nagy tömegek az emberiség lehetséges pusztulására? Valamiféle mazochista kíváncsiság ez vagy inkább a felkészülés finom módja?

Nem. Azért, mert a modern ember életviteléből kiveszett a harc és a küzdelem, de ez a faj erre van kódolva. Semmihez sem értünk annyira, mint ehhez. A mai kor emberének nagy eredménye, hogy nem kell (a legtöbb helyen) küzdenie az életéért, viszont a bőrünk alatt a génjeinkben ott van a késztetés, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. A posztapokaliptikus látkép tökéletes háttér egy ilyen képzeletbeli utazáshoz, ahová belehelyezheti magát az olvasó vagy a néző. Ráadásul a világvége egy olyan setup, ahol az erkölcsösség, a gátlások nem játszanak szerepet, hiszen pont az apokalipszis az, ami felmenthet minden alól.

Utolsó kérdésem az eddigi legkomolyabb. Az általad felvázolt világban te lennél-e túlélő?

A kérdés nagyon veszélyes. Ugyanis azt tudnod kell, hogy egy ilyen, kvázi műveleti területen, harctéren, túlélési helyzetben satöbbiben a túlélésed esélyének ötven százaléka a puszta szerencse. Viszont a könyv az összeomlás előtti időszakot dolgozza fel. Ha az a kérdés, hogy részt vennék-e a felkészülésben egy kimondottan váratlan helyzetre, mint például a civilizációnk összeomlása, akkor a válaszom az, hogy ez az egyik legizgalmasabb kihívás. De azt is hozzáteszem, hogy a kihalásnak nincs romantikája. A könyv is erről szól. Rossz dolog a kipusztulás, ugyanis akkor általában mindenki meghal.

Az interjú elején említettem, hogy feszengve ültem le olvasni, de akkor nem mondtam el, miért. Most viszont elérkezett az idő, hogy nő létemre férfiasan bevalljam, nem tartozom abba a csoportba, akit vonzana a világvége témája. Ha olvasmányt keresek, egy civilizáció-pusztulással kapcsolatos történet nálam labdába sem rúghat. A te könyved viszont – figyelem, dobpergés! – az első néhány fejezet után szó szerint a maga oldalára állított. Miért? Mert nem arra törekedett, hogy lenyomja a torkomon a vég keserű piruláját. Igen, ott lebegett végig, de olyan szórakoztató módon, hogy javarészt el is feledtette velem a történet fölött lebegő dráma sötét felhőjét. Köszönöm az élményt és sok sikert kívánok neked!  

Nos, ti még nem is sejtitek, amit én már tudok! Azt, hogy Alexander B. Hackman az év favoritja lesz az új szerzők között! Miért mondom ezt? Először is, mert ehhez jó orrom van. Másodszor pedig azért, mert ha engem meg tudott fogni egy olyan zsánerben, ami olyan messze áll tőlem, mint túró ruditól a pacalszörp, akkor érdemes adni neki egy esélyt! Ő pedig garantáltan le fogja azt csapni, és az év végére akkor is ott fog sorakozni „Az utolsó huszonhét” trilógia a polcotokon, ha egyébként eddig egy darab könyvet nem olvastatok világvége hangulatban.

Az interjút készítette: Nyíri Abigél

interjú magyar irodalom interjúk szórakoztató irodalom interjuk magyarszerző mogul kiadó Alexander B Hackman Az utolsó huszonhét apokaliptikus disztópia

süti beállítások módosítása